A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-07-29 / 31. szám

ÉLETUTAK KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Miklósi Péter: SZÉLLOVASOK - VITORLÁSOK Koller Sándor: ROCKNYÁR '88 - FEJTÖRŐ KoncsOl László: EGY TANÍTÓNŐ EMLÉKEI ELÉ Hajdú András: NAPI 30 TONNA KENYERÜNK P. Podolský: ÖKÖLVÍVÓK Protics János: PÁRIZSI MOZAIK Címlapunkon Keszeli Ferenc felvé­tele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát S. Klára Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače. 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. x Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. TÖRÖK LÁSZLÓ, a tornagörgői (Hrhov) iskola igazgatója Mielőtt Tomagörgőre (Hrhov) kerültem volna, csak annyit tudtam erről a faluról, hogy itt mindig nagy szél fúj — mond­ta Török László, amikor arról kérdeztem, hogyan került a hegy árnyékában meghúzódó településre. — S ennek bi­zony már kereken huszonöt éve... — Tudom, hogy gömőri vagy, de hogy melyik a szülőfalud, azt soha nem kérdeztem még. — Hát ez egy kicsit bonyolult do­log. Anyám szkárosi lány volt, apám pedig csoltói legény. Szkároson szület­tem, de a gyermekkorom minden emlé­­ke-élménye Csoltóhoz kötődik. A hábo­rús idők, az iskola, s hát tanítottam is Csoltón. Apám a füleki zománcgyárban dolgozott, vezetője volt a Vörös Barát­ság Szakszervezetnek; a Magyar Ta­nácsköztársaság hadseregében had­nagyként harcolt... Anyám előbb a háztartást vezette, a háborút követő időkben, amikor megalakult a termelő­­szövetkezet, ott dolgozott. Egyetlen gyerek voltam, de sőha nem éreztem magamat magányosnak; mindig voltak barátaim. — Iskoláidra, tanítóidra miként emlékezel ? — Iskolába 1940-ben kezdtem járni odahaza. Szüleim a következő is­kolaévben a lekenyei iskolába adtak, odajártam minden nap gyalog. Az otta­ni tanítómat Bartal Dezsőnek hívták. Az ő módszereit még ma is alkalmazni tudom az oktatásban. Kedves, jóságos ember volt, de ugyanakkor tudott szi­gorú is lenni; ha kellett oda is „pattin­tott". Megtanított a könyv szeretetére. í~k LnJ az olvasásra; megismertetett a zene alapjaival... 1944-ben Írattak be a rozsnyói polgári iskolába, de jött a há­ború, s engem hazavittek. — A háborút követően hogyan alakult a sorsod ? — A háború alatt kitelepítettek bennünket Ragályra. Mivel már akkor is szenvedélyes muzsikus voltam, csak a hegedűmet vittem magammal, de saj­nos, útközben elveszett. Mint ahogy sok egyéb holmink is. Apám Ragályon talált ránk, s vele Szkárosra, anyai nagy­apám házába mentünk. Ha már itt tar­tunk, hadd mondjam el, hogy Szkárost szlovákok és magyarok lakták, s min­denki tudta a másik nyelvét; kétnyelvű emberek közé kerültem, ahol soha nem éreztem, hogy léteznek nemzetiségi el­lentétek. Amikor Szkárosról hazakerül­tünk Csoltóra, engem a tornaijai szlovák polgári iskolába írattak be, mert magyar iskola abban az időben még nem volt. Hogy nehéz volt-e? Az volt. Törés törés után ért bennünket. Negyedikes voltam, amikor újra megnyíltak a magyar tanítá­si nyelvű iskolák; megtudtam, hogy a fővárosban magyar pedagógiai iskolát nyitottak, hát jelentkeztem, igaz, eléggé elkésve, valamikor október közepén, de végül is sikerült a felvételi. — A falusi gyerek számára a fő­város — idegen világ. Te hogyan érez­ted magadat benne ? — 1950-től 1954-ig diákoskod­­tam Bratislavában. Jó volt, de én nem szeretem a városokat. Jó volt, mert volt zenekarunk, s hegedülhettem; jó volt, mert járhattam színházba, hangverse­nyekre, jó volt, mert énekkart alapítot­tunk, jó volt, mert voltak velem együtt gondolkodó társaim... — Tanulmányaid befejeztével hova helyeztek tanítani ? — Gömörmihályfalván (Gem. Mi­chalovce) kezdtem tanítani. Egyedül voltam az 1 —5 osztályos iskolában. Azt hiszem kevesen kezdték pályafutásukat olyan iskolaépületben, mint én. A régi fenyőgerendákból készült épület pitva­rából jobbra a tanterembe, balra a templomba nyílt az ajtó. Csoltóról jár­tam ide naponta, többszöri átszállással. Az itteniek „sorkosztra" fogtak, ami azt jelentette, hogy ahány diák, annyi köte­lező ebédmeghívás. Nem elmenni a legnagyobb sértésnek számított volna. S mivel a faluban rengeteg ludat tartot­tak, hosszú ideig libahúson éltem, olyannyira, hogy egy idő után már az „I" betűt se tudtam tanítani... Egy év elmúltával innen vonultam be katoná­nak. — S amikor leszereltél ? — Harmancra (Chrámec) helyez­tek; itt is 1 —5 osztályos iskola volt, de itt már ketten tanítottunk a magyar iskolában. Ötvenhét végén aztán visz­­szakerültem Csoltóra. Haza, mondhat­nám, de azt is gyorsan hozzá kell tenni, hogy egyáltalán nem volt könnyű dol­gom. Megválasztottak a helyi pártszer­vezet elnökévé, tagja lettem a tanács­nak ... A szövetkezet megerősítésétől kezdve a tojásösszeírásig minden a mi munkánk volt. S mellé a kulturális élet szervezése, zenekaralapítás; olyan együttest hoztunk össze, amely Vý­­chodnára, Svidníkre, Gombaszögre is eljutott. Színdarabokat, esztrádműsoro­­kat szerveztünk. Felépítettük a kultúr­­házat, s mindeközben 1959-ben meg is nősültem. — Végül is hogyan kerültél Tor­nagörgőre? — Elég, ha azt mondom, hogy nagy szél hozott el Csoltóról ? — Nekem igen. — Akkor maradjunk is ennyiben. Az egésznek a lényege, hogy 1963-ban kineveztek Tomagörgőre igazgatónak. Feleségem eközben még tanult; a pe­dagógiai főiskolán matematikát-és kép­zőművészetet hallgatott. Itt akkor hat­­tanerős iskola volt, szlovák tagozattal, s legalább öt-hat helyen folyt a tanítás, lehetetlen körülmények között. Új iskola kellett. Izgatott a kérdés, sokat jártam utána, végül 1968-ban hozzáláthattunk az építkezéshez, s két év múlva felavat­tuk az új iskolát. Volt, van benne öt tanterem; tanítói lakás, meg ami még szükséges ahhoz, hogy az igényeknek megfelelő szintű oktatást végezhes­sünk. — Hosszabb ideig tagja voltál a Csemadok KB-nak. A szövetséggel, illetve a Csemadok-munkával mikor kerültél kapcsolatba? — Még diákkoromban, a főváros­ban. A KB-nak pedig kereken tíz évig voltam a tagja. Itt Görgőn egykor száz­tagú vegyeskart vezettem. Ma is van éneklöcsoportunk, citerazenekarunk. Rendeztünk, s szervezünk ma is irodal­mi emlékesteket, iró-olvasó találkozó­kat, irodalmi vetélkedőket... Ebben a faluban, illetve az iskolában szinte az egész kortárs hazai magyar írógárda megfordult már. — Hosszú ideje tanítasz. Szerin­ted mi ezen a pályán emberileg a legfontosabb ? — A lelkiismeretes munka. — Még egy utolsó kérdés: mikor jártál utoljára Csoltón? — Alig egy hónapja. GÁL SÁNDOR 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents