A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-15 / 29. szám
. antimonitot tartalmazó ércek dúsításánál hasznosítják: az ércet addig hevítik, amíg az antimon-triszulfid ki nem folyik a meddőkőzetből. (Ezt az anyagot régebben „antimonium crudum'-nak nevezték.) A feltűnő oszlopos vagy tüalakú kristályok mellett az antimonit különböző — szemcsés, fonalas vagy sugaras — aggregátumok formájában is előfordul a természetben, s olykor beágyazódásokat képez a Kvarcanyagon. A vaskos antimonit erős lúgoldat (pl. nátrium- vagy kálium-hidroxid) segítségével különböztethető meg a hasonló külsejű ásványoktól. Ha antimonitra néhány csepp kálium-hidroxid oldatot öntünk, az ásvány heves reakcióba lép vele, s a két anyag érintkezésénél előbb sárga, később narancs színűvé válik az oldat. Ha letöröljük a cseppeket, az antimoniton vörös folt marad vissza. Az antimonit vegyileg nem különc sebben ellenálló. A levegőn magasabb hőmérsékleten könnyen oxidálódik, az erős savak és lúgok is oldják. Az ásványt már az ókorban ismerték; a görögök sztimminek. a rómaiak stibiumnak nevezték. A stibium azt jelenti magyarul: kis rúd, s nyilván az oszlopos antimonit-kristályokra utaltak vele. Ezekkel a „rudacskákkal" egyébként szemöldököt festettek. Az antimón megnevezés későbbi eredetű; némelyek szerint az arabok nevezték így az antimonitot. mások szerint (ez látszik kevésbé megalapozottnak) a kifejezés a görög antimonoszra vezethető vissza, ami magyarul azt jelenti: „magányosság ellen", s arra utal, hogy az antimón mindig más elemek társaságában fordul elő a természetben. Tudománytörténeti érdekesség, hogy a 15. században élt Basilius Valentinus bencés szerzetes könyvet is írt az antimonról Az antimón diadalszekere címmel, ez a könyv azonban csak 1604-ben látott napvilágot egy hallei sörfőző, Thölde jóvoltából. Ez a hivatalos változat; nem kizárt azonban, hogy Basilius csupán egy kitalált személy, akire Thöldének volt szüksége, hogy könyvének nagyobb nyomatékot adjon. A rejtély a mai napig megoldatlan, az azonban vitán felül áll, hogy a müvet egy tehetséges és a korabeli ismeretekkel alaposan felvértezett ember írta. Az antimonit az antimon-gyártás legfontosabb kiindulási anyaga. Az antimon-triszulfidot és az antimonpentaszulfidot (Sb?Sr,) a kaucsuk vulkanizálására használják, a vörös gumi színét épp ez utóbbi anyag okozza. Az antimon-szulfidokat a gyufagyártásban és a pirotechnikában is alkalmazzák. A kevés arzént is tartalmazó antimon-triszulfid fokozza a tehenek étvágyát és a tejképződést is. A világ legismertebb antimonit-lelőhelye Shikoku szigetén (Japán) Ishinokawában van. Itt nem ritkák a félméteres, 5 cm vastagságú oszlopok sem. A legtöbb antimonit azonban Kína Yünnan tartományában található. Csehszlovákiában Sedlčany környékén aranytartalmú antimonittelérek húzódnak, de Pribram mellett is viszonylag nagy mennyiségben előfordul ez az ásvány: Szlovákiában a Kis-Kárpátokban (Remek), az Alacsony-Tátrában (Magurka, Horná Lehota) és a Gömör-Szepesi-Érchegységben (Csúcsom Rozsnyó közelében stb.) található. A felvételen látható példányt Körmöcbányán (Kremnica) lelték. LACZA TIHAMÉR Fotó: Josef Hlaváček Az antimón (Sb) ezüstfehér, erősen csillogó, törékeny és könnyen porítható fém, amely 630,5 °C hőmérsékleten olvad. Elsősorban különböző ötvözetek előállítására használják; növeli a lágyabb fémek — az ón és az ólom — keménységét. A 15—25 °/o antimont tartalmazó ún. kemény ólomból akkumulátorlemezek, csapágyak és nyomdai betűk („betüfém" — ez 5 % ónt is tartalmaz) készülnek. A britanniafémből (90 % ón, 8 % antimón, 2% réz) régebben evőeszközöket készítettek. A természetben elsősorban különböző szulfidércek alakjában fordul elő (pl.: pirargirit AgsSbSs; boulangerit 5 PbS.Sb2S3; tetraedrit 4 Cu2S.Sb.-S3, stefanit 5 Ag,S.Sb2S3 stb.). Leggyakoribb ásványa az antimonit (SbjSa), amely jellegzetes ólomszürke tűk formájában kristályosodik ki a hidrotermális oldatokból. A rombos rendszerbe tartozó kristályok keménysége a Mohsskála szerint 2—2,5; sűrűsége 4,5—4,6g/cm3. Az antimonit hoszszanti irányban kitünően hasad, hasadási lapján (amely erősen csillog) keresztirányú barázdák húzódnak. Az ásvány jó hasadóképességét a kristályrács sajátos szerkezetével magyarázhatjuk. Ebben a rácsban az antimón- és a kénatomok SbS3-piramisokat és SbS6-oktaédereket alkotnak, amelyek hosszú láncokká állnak össze. Az antimorvtriszulfidnak van amorf módosulata is, ez szép narancsvörös színű és általában antimon-ionokat tartalmazó vizes oldatból csapható ki kén-hidrogénnel (H2S). Ha levegőtől elzárva hevítjük, fokozatosan átalakul a kristályos módosulattá. Az antimonit már 550 °C hőmérsékleten — tehát a gyertya lángjában is — megolvad. Ezt a tulajdonságát a viszonylag kevés
