A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-12-23 / 52. szám

HÉTVÉGE VLAGYIMIR SZVIRIDOV — Úgy látom, itt minden a legnagyobb rend­ben van. A folyosókon senki sem ácsorog, sehol semmi lógás, semmiféle hosszú cigaret­taszünetek. Derék dolog. A fegyelem, akár­csak egy szép nő, figyelmet érdemel — mond­ta Szolovjov, az ellenőr Muratov elvtársnak, aki udvariasan hallgatta és beleegyezően bó­lintott , — Jól van — rakta össze az ellenőr a papírokat — még egy kicsit elbeszélgetek a munkatársaival és mára elég is lesz. Hivassa ide, ha lehet Bjelugint — Bjelugin nincs bent. Kiránduláson vesz részt. — A mindenét! És a helyettese ? — Sajnos, ő sincs bent. — Hol van ? — A könyvtárban. Ott készül fel a munka termelékenységének növeléséről szóló előadá­sára. — Hm — jegyezte meg az ellenőr elgondol­kozva — és Hvosztov itt van ? — Ő táncpróbán van. Attól függetlenül, hogy ő az osztályvezetőnk, megnyerte a tár­sastáncok járási döntőjét — mondta büszkén Muratov — s mivel hamarosan a városi döntő­re kerül sor, ő most Bilaskinával együtt egész napokon át keringőzik. — Mondja, egyáltalán van valaki az osztá­lyukon, aki benn van a munkahelyén ? — Senki. Mindnyájan gyűlésre mentek. — Talán a tervosztályon van'benn valaki — kérdezte reménykedve az ellenőr. — Ön elkésett — mondta Muratov az órá-SZERGEJ GJURICS Szorgalom Az értekezleten most sem említettek. Elisme rően szóltak Dubováról, aki a tehenészetben dolgozik, megdicsérték Hicsek állatgondozót, és bírálták a karbantartó lakatost, aki ittasan jelent meg a munkahelyén, rólam azonban megfeledkeztek. Sem jót. sem rosszat nem mondtak. Mások esetleg örülnének ennek, hiszen a legjobb az arany középút — de én ugyan nem! Én bizony megsértődtem. És másnap későn jelentem meg a munka­helyen. Ha kérdezik, hol maradtam, azt mondom majd, hogy elaludtam — gondoltam magam­ban. Tegyenek, amit akarnak! Csak hát a vezetők közül senki sem vette észre a késésemet a legcsekélyebb érdeklő­dést sem tanúsították ez iránt holott én szán­dékosan olyan feltűnően állítottam be a mun­kahelyemre, hogy észrevegyék a késésemet. Tehát így vagyunk! Tudomást sem akartok venni rólam? No, várjatok csak! Délben az ebédszünetet jó háromórásra nyújtottam el, és hogy a hatás teljes tegyen, ráadásul még a pohár fenekére is néztem. Azután visszamentem a munkahelyemre, sőt kissé dülöngéltem is, hadd lássák a veze­tők — ők azonban rám sem hederítettek. Legalább megjegyzést tettek volna! Hát ez így nem mehet tovább, pajtikáim, gondoltam, majd meglátjátok! Előttem bizony nem fogtok titkolózni, kénytelenek lesztek a sarkotokra állni! jára pillantva — már fél órája tanfolyamon van­nak, melynek témája: a munkahelyi köteles­ségek öntudatos teljesítése. Ők valamennyien heti két alkalommal vesznek részt az ismeret­terjesztő társaság iskolázásán. A látogatottság százszázalékos. — Ide hallgasson, Muratov elvtárs — szakí­totta őt félbe az ellenőr. — Ön is megérti talán, hogy ez egyszerűen képtelenség. Munkaidő alatt tartanak gyűléseket összejöveteleket, is­kolázásokat. Mi van magukkal, megbolondul­tak? — Beismerem, hogy ez helytelen. De mit lehet itt tenni? — tárta szét két karját Mura­tov. — Megszokták. Őszintén szólva, én már egy sor javaslatot tettem ennek a, amint ön is mondja, képtelenségnek a megszüntetésére. Engedje meg, hogy felsoroljam, milyen intéz­kedésekről tenne szó. Először is a meggyőzés. Már kidolgoztunk egy grafikont, amely szerint naponta lenne iskolázás az efféle jelenségek leleplezésének módozatairól. Azután filmvíg­játékokat vetítenénk le, melyek a szatíra esz­közeivel ostorozzák a lógást, a bürokráciát, a csalásokat és egyéb emberi gyarlóságokat. Tervezünk továbbá találkozókat híres embe­rekkel, írókkal, tudósokkal, művészekkel. És így egy teljes negyedéven át harcolni fogunk a hiányosságok ellen. Tényleg, Szotovjov elvtárs, ha ezzel kapcsolatban van valami kívánsága, ma délután résztvehet az első iskolázáson. Én magam tartom... Aznap délután már három óra előtt abba­hagytam a munkát Gondoltam, ebből nagy zűr lesz — de az égvilágon semmi sem történt... Másnap persze szintén elkéstem, mégsem történt semmi. Senki sem tanúsított érdeklő­dést Fegyakin személye iránt. Hát ez már tűrhetetlen volt: elnyújtottam az ebédszünetet, korábban megyek el munkahe­lyemről, reggel késve jövök, néha hétközben is szabadnapot tartok — de sehol semmi! Történt azután, jó néhány hónap múlva, hogy egyszer csak hivatott az igazgató. No, Fegyakin — gondoltam, most aztán megka­pod a magadét! Amint beléptem az irodájába, az igazgató már el is kezdte: — Jó napot Fegyakin — üdvözölt és kezet nyújtott. — Foglaljon helyet. Az jutott eszem be, hogy maga már túl régen van ugyanazon a helyen, talán már meg is unta, nemde? Nem volna ideje előlépésre gondolni? — Én nem ellenzem — jegyeztem meg sóhajtva. — Nos, akkor rendben van — felelte örven­dezve a főnök, és erősen megszorította a kezemet — Mától fogva csoportvezetőnek nevezem ki. A többit azután majd meglát­juk ... Azóta hetenként csak kétszer járok be a telepre. Bemegyek, elüldögélek elszívok né­hány cigarettát — azután máris hazamegyek. Azt beszélik ugyanis, hogy az igazgató helyet­test keres. Ezért mindent el akarok követni, hogy felfigyeljen rám... Gellert György fordítása EMBERI SORSOK JÖVŐBELÁTÓK Nem és nem, juszt se hiszek benne. Még­­hogy ez irányítsa a döntéseimet! Azért naponta többször is megnézem a levélszekrényt, hát­ha hozott levelet a postás ... Ha igen, végre itt tarthatnám a kezemben a jövőmet. Na azt azért nem! Ebben mégsem hihetek. Úgy tűnik, lassan én is kortünet (netán kórtünet?!) lettem. Odáig még stimmel a dolog, hogy felke­restem az asztrológust, hiszen ö kért segít­séget tőlem, mondván, szeretné egy újságíró elé tárni problémáját. Abban sem találok semmi kivetnivalót, hogy bonyolult ügyének rendezése során összebarátkoztunk, és ô felajánlotta: elkészíti a képletemet. A vára­kozás arra a fránya levélre végtelenül izgal­mas ... Végre itt a levél! Nagy meglepetéseket nem tartalmaz. Legtöbb részletét megjósol­ták már nekem békés beszélgetés és vidá­mabb poharazgatás közben kártyából, zacc­­ból, tenyérből. De lássuk csak a postán érkezett jövőmet! No és a jellememet. Ha mindez igaz, én rákságom számos jó tulajdonságát egyesí­tem. Ám hogy én lekötelezőén szeretetre­méltó lennék? Kár, hogy ezt eddig olyan kevesen vették észre. Korai házasság, kevés gyermek — eddig rendben. De hogy csak egy házasságom lesz ? Hát ez már eleve nem stimmel. És ha ez nem stimmel, akkor mi­ként higgyem el, hogy hosszantartó, békés öregségem lesz. Vagy azt, hogy több tenge­ren túli utazás is vár rám?... A legjobb lesz, ha utánanézetek a dolognak egy tenyérjós­nál, vagy kártyavetönél... Diszkréten résnyire nyitott előszobaajtó. Mögötte keskeny helyiség. A fal mellett szé­kek, az asztalkán újságok. Az egybegyűltek mintha csak fogorvosra várnának. Senki nem beszélget a szomszédjával, mindenki a maga bajával van elfoglalva. Legföljebb az öltözék­ből, korból, az arcok ráncaiból találgathatok: ki az, aki házassági válságának megoldását várja a „rendeléstől"; ki az, aki betegségé­nek kimenetelére kíváncsi és ki tanácstalan a párválasztásban ... Hamarosan nyílik az ajtó, és egy jólápolt hölgy dugja ki fejét a résen. Közli, hogy nagyon fáradt, és már csak három érdeklődőt tud fogadni. Micsoda mázli: az egyik én vagyok. A többiek szede­­lözködnek. talán majd máskor jönnek. Odabenn nagy meglepetés ér. Semmi hó­kuszpókusz, mintha csak vendégségbe, egy teára jöttem volna a tenyérjóshoz. A hölgy forgatja a'kezemet: — Mindig ilyen hidegek az ujjai ? Vagy csak át van fázva ? Nincs mese, be kell vallanom: ki vagyok, miért jöttem. Kicsit összeszűkül a szeme, én közben attól tartok, hogy azonnal kitessékel. Ö azonban jóindulatúan ráborítja tenyerét a kézfejemre: — Akkor hagyjuk az egészet... — mondja. Most már civilekként társalgunk. Elmondja például, hogy a tenyérjóslást sok-sok gya­korlással lehet csak megtanulni. A tenyérjós­nak először a saját tenyerében kell eligazod­nia, azután jönnek a közeli ismerősök, a családtagok. A kezdők legföljebb azt nézik, kinek milyen hosszú az életvonala, melyik domb erősebb, milyen határozott a sorsvo­nal, de azt már ritkán jut eszükbe megvizsgál­ni, milyen a tenyér, az ujjak formája és aránya. Beszélgetésünk során kiderül, hogy Sági Tóth Tibor fordítása nemkevésbé fontos az emberismeret. Sok minden megtudható a tekintetből, egy-egy rebbenő kézmozdulatból. Nagyon sok a ma­gányos asszony, az özvegyek, az elváltak, az új szerelemben reménykedők. Akik nem talál­nak érintkezési pontokat a környezetükkel, vagy úgy érzik, kimaradtak a gyerekeik életé­ből, ráadásul baráti körük sincs. És ami a tenyérjóslás hitelének titkát illeti, hát a legrit­kább esetben szabad csak konkrét esemé­nyeket jósolni, ehelyett a lehetőségeikre kell felhívni a kliensek figyelmét. Mint kiderül: a tenyérjósnál is alapszabály, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa ... — Attól boldogabb lenne, ha beváltanám, hogy szélhámos vagyok? Ezt ne várja tőlem! — nyelvel a fiatal kártyavető asszony. — Sőt! lassan jómagam is hinni kezdek ... Ezen a ponton kissé zavarba jövök. Én tisztes, fekete macskákkal nyomatékosított boszorkányságot vártam; ehelyett egy olyan kártyavetővel ülök szemben, aki hinni látszik jövőbelátásának tévedhetetlenségében. — Az egész úgy kezdődött, hogy gyerek­­sétáltatás közben megismerkedtem egy fi­atalasszonnyal, akivel együtt ábrándoztunk mindenféléről. Egyszer aztán elhozta magá­val a nagymamáját, aki jósolt nekünk. Érde­kelt a dolog, utánanéztem. Először csak a rokonoknak, ismerősöknek jósoltam, de most már környékbeliek is jönnek rendszere­sen, Ranzt sose kérek. Általában zsolikártyá­­ból jósolok, de egyre jobban ismerem a többi kártya titkát is. Főképpen nők keresnek föl. Többnyire csak akkor térek ki a jóslás elől, ha látom, hogy az illető túlságosan hisz a dolog­ban. Ártani nem akarok senkinek. Bizonyos időszakokban viszont önmagámnak is jóslók. Biztonságot ad nekem, ha „már a kártya is azt mondja" ... Falusi kirakodóvásár. Zsongás, ringlispíl, portékáikat kínáló árusok. A bőrösök, cukor­vattások, fazekasok között megtörik a tömeg hullámzása. Kis asztalkán számítógép áll, mellette kézzel írott tábla: Ismerje meg a jövőt. Csak 20 korona! A masina mellett fiatal lányok viháncolnak. Az egyik végül összekotorja a kívánt összeget. Adatait beír­ják a gépbe, az percek alatt kinyomtatja a jellemrajzot, a lehetőségeket. — En a képeslapokban is megcsinálok minden tesztet — mondja a lány. — Nem mintha bármiben is irányítana ez, vagy egy­­egy horoszkóp, bár lehet, hogy apró dolgok­ban befolyásol. Amióta tudom, hogy Hal vagyok, néha rajtakapom magam, hogy en­nek megfelelően próbálok viselkedni. Nem kell az egészet komolyan venni. Csak játék. Játék — gondolom. Persze, hogy az. Csak­hogy sokan vannak, akik azt hiszik: ez a játék megoldást adhat szorongásaikra. Ez lehet az oka annak, hogy ilyen-olyan összeget is haj­landók fizetni a jövőbelátók „tudományát" honorálva. Az eredmény? Az illetőnek legfeljebb újabb szorongásai lesznek, ha a tenyérből, kártyából, csillagké­pekből kiolvasott „jövője" baljós eseménye­ket helyez kilátásba ... (M-) 19

Next

/
Thumbnails
Contents