A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-23 / 52. szám
o KESZEU FERENC NYELVI KÓPÉSÁGOK No. mit szóltok, potentátok ? Kidöntöm a totemfátok. Felin lengyel, felin gorál. ha zongorát, felingerel. Mert nem vagyok tagbaszakadt, engemet a szakma tagadt. Olykor, ha a Kati kába, gyógyszert vesz a patikába'. De magas a Himalája, mégse fér egy hím a/á/a. Ha rossz lap jár, ikont rázok. Ha meg jó, hát rekontrázok. Falra sandít randa banda, rengeteg a handabanda. Az asztalos rokon s enyvez, de velem nem rokonszenvez. Ez az inas komor nyikhaj. kerek fején komomyik-haj. Sajnos, ez a Tessedik. már elnémetesedik. Ha a halad uszogat. /érj bele egy U-szöget! Süketség az Ábel baja. nem árt néki Bábel zaja. Az újgazdag háza rideg, ha belépek, ráz a hideg. L M ánia A pszichiátria főorvosához az ápoló bekísérte az egyik beteget. — Főorvos úr — mondotta az ápoló —, kívánságára behoztam az ápoltat a hatosból. — Rendben — intett a főorvos —, várjanak egy percig, mindjárt megvizsgálom. Mig a főorvos telefonált, a beteg leguggolt a szoba közepén. A főorvos lecsapva a kagylót, rászólt. — Mit csinál? — Guggolok — válaszolta a csíkos ruhájú. — Miért guggol? — húzta föl szemöldökét a doktor. — Pihenek — válaszolta amaz. — Én akkor pihenek, ha guggolok. Alulról minden oly szép nagynak látszik. — Álljon föl, lépjen közelebb — szólt ingerülten az orvos. — Igenis, főorvosként — bizalmaskodott az ápolt. Fölugrott és kemény léptekkel állt meg a főorvos asztala előtt, kezét tisztelgésre emelve. — Hogy hívják? — Csúzlis Zsigának. — Igen ... igen .. . Maga Nagy Zsigmond, ha jól tudom. — Idegesen keresgélt a kartotékok között, mig megtalálta a megfelelőt. Az, hogy csúzlis, csak ragadványnév .. . Úgy látom, legalább is a kartoték azt mutatja, hogy gyógyulófélben van. — En is érzem, főorvosként. — Hagyja el a bizalmas megszólítást! Arra válaszoljon inkább, szeretne kijutni a pszichiátriáról? — De mennyire! — derül fel a beteg arca. — Tudja, doktorkám, nehéz az életem itt a bolondok közt. — Ha kiengedném, mihez kezdene? — Ó, találok magamnak elfoglaltságot. — Talán munkát — veti közbe a főorvos. — Igenis, munkát — hagyja helyben a beteg. — Visszamegy az üzembe lakatosnak? — Vissza, doktorkám. — És? — És ott csinálok egy csúzlit és kilövöm az ablakokat. — Elég! — üt az asztalra a főorvos. — Még mindig a régi eszelösség, a csúzli-mánia ... Így nem engedhetem haza, hiába szeretné. Talán félév múlva, ha kilábal ebből a bolondságból. Elmehet! — Rossz vagy, gonosz vagy, föorvoskám ... Nem szeretlek. — Jó, jó ... Egy félév múlva megint elbeszélgetünk ... — Tudod, doktorkám — folytatja az ápolt, de már nem tudja befejezni mondókáját, mert az ápoló elcipeli... A félév leteltével ismét ott áll a főorvos asztala előtt. A főorvos fölsóhajt. — De hamar eltelt ez a félév. — Rohant a fityfenét — vigyorog a beteg. — Nekem csak cammogott, dokikám. A főorvos előszedi a kartotékot, belepislant és azt mondja. — A kartotékja határozott javulást mutat. Remélem, fölhagyott a mániájával. — Fel, dokikám, fel — bólogat az ápolt. — Magának mi a véleménye, Macskási? — fordul az orvos az ápolóhoz. — Osztom a nézetét, főorvos úr. Betegünk sokat javult. Ma már normálisan társalog, igyekvő és segítőkész. Szóval — ha szabad ezt a kifejezést betegünkkel kapcsolatban használnom — ez idő szerint tünetmentes. — Úgy látszik segített a munkaterápia. — Micsoda pia? — kapja fel a fejét a beteg. — Bizony jó volna egy kis pia. — Mit szólna hozzá, tisztelt Nagy barátom, ha hazaengedném — teszi fel a kérdést a főorvos. — Szóhoz sem jutnék, doktorkám. — Mégis, mihez kezdene? — Először is fognék magamnak egy aszszonyt, egy csinos nőcskét — lelkendezik a beteg. — Szóval egy asszonyt. Nem rossz ... No és aztán? — Udvarolgatnék neki. Babusgatnám, ajnároznám. — Nagyon helyes — bólint az orvos. — Mikor aztán összemelegednék vele, elvinném a lakásomra ... — Eddig helyes a bögós ... szóval elvinné a lakására. — El hát. És ott ölelgetném, csókolgatnám. Az orvos egyre izgatottabb. — Na és, na és? A beteg szélesre húzza a száját, fölcsillan 'a szeme. — Aztám lehúznám róla a göncöket, vagyis a ruháját. — Szóval levetkőztetné ... Nagyon jó. Teljesen normális megnyilatkozás ... Mondja csak tovább! — Lefektetném a sezlonra! — Óriási! — lelkesedik a főorvos és izgalmában a térdét csapkodja. — Úgy látszik, tényleg haza engedem. Folytassa, barátom. — Lehúznám azt a kis selyemnadrágját. Az orvos magánkívül kiáltja: — Ez az, ez az! Nagyszerű! Aztán? — Aztán a selyemnadrágból kihúznám a gumit, csinálnék egy csúzlit és kilövöldözném az ablakokat. A főorvost hirtelen elönti az epe. Ráordít a betegére. — Mars vissza, átkozott bolond! DÉNES GYÖRGY DENES GYÖRGY FOLT A NADRÁGOMON Dél van. Vasárnap. Jó ebéd. Leves, rántotthús. körítés. Utána bor. vörös borocska, együtt az egész jó torocska. Iszom háu kortyolgatok lassan, perc perc után szalad, röppen, elbóbiskolok és a bor a nadrágomra csöppen. Fehér nadrágon lila folt, ijedten kapok észbe, ó. hogy is nézek ezután az asszonyom szemébe ?! Törülközőt szappant hamar, dörzsölgetem a foltot, de sem a szappan, sem a víz pecsétet föl nem oldott. Jön az asszony, rám néz. morog, karjait széjjel csapja, már az ajtót s az ablakot remegteti hangja. A nadrágot két ösztövér lábamról lehúzza, vízbe veti, mossa, mossa, majdcsaknem széjjel nyúzza. Mosás után kifacsarja, viszi a ház elébe és fölcsippenti szépen a ruhaszárító kötélre. Estebédig, alkonyaiig alsónadrágban ültem, a harminc fokos hőségben egészen fölüdültem. Alkonyaikor végre lemegy az asszony a nadrágért: — Eltűnt a folt? — kérdem tőle. amikor lentről megtér. — Eltűnt bizony! — toporzékol és arcáról harag süt. — Eltűnt a folt. te vén szamár, a nadrágoddal együtt. LnJ KATA BESZÉLNI KEZD . .. rendkívüli feladat egy gagyogásban önkényeskedő szájat a mi önkényes szavainkra ráidomitani. A torzítás voltaképp könnyítés már. Könnyít a kisdednyelv ősi bevált fogásaival, de szüksége van külön egyéni fogásokra is. Csak öt-hat gyerek szószedetét kell egymás mellé tenni, s kiderül, hogy a gyereknyelv mennyivel egyénibb, individuálisabb, mint a felnőtteké. A gyermek természetén, tanítóján, környezetén kívül függ attól, hogy milyen a hallása, mit ragad ki mint lényegest a hallott szóból, a kimondásban mennyire mer rögtönözni, kis ajkaival mit bír végrehajtani. Kata például igazi lényeghalló és szóhazardör. Azaz nem sokat törődik a szó részleteivel, viszont ha fontos neki. bátran nekiszalad a bicikliféle szószömyeknek is. A „szúr"ból nem hallotta az „úr"-t, a csüccsben az „üt"-t, a palintában árnyékba maradt az „in". Az olyan szókban, mint bot vagy lap. nem mondja ki a szóvégi hangot; tehát csak bo vagy la. Ö is él azzal az általános fogással, hogy kéttagú szavakból mama-, dádászerű kettőző szavakat csinál. Sok gyereknél ez valóságos rendszer. Az egyik kislányom például a kertben levő agyagtörpét is úgy hívta, hogy „pepe". A Kata Ilonka barátnőjét nevezte Rózsi létére Lolónak, mig az augusztusi szőlőnek „szöszö" a neve. A szőlő különben olyan csodálatos dolog, hogy még egy neve van: guru. Rejtett kettőzés lappang abban is, hogy a hozzá legközelebb álló lénynek. Hónkénak a nevéből Olont csinált. Néha egy meglévő szó nyeli el az újonnan tanultat. így lesz a pávából pá s a papucsból papa. Hogy az egyes hangokból mit csinál, azt már csak gramofonnál tudnám elmagyarázni. Ebben a kis szájban szinte egyetlen hang sem képződik egészen úgy, mint a mienkben^ülönösena magánhangzókban nagy a különbség. A felső-tiszai pinzt ismerjük már; a fésű is ficsü. Ha azt mondja, hogy „el", az az e éppúgy az e és az a közt van, mint Veszprém megyében, ahol a lengyelt langyalnak mondják. A „zsé"-t könnyebb „dzsé"-nek ejtenie, a ,.z"-t „sz"-nek. A hapciban nincs „h", s csak egy egész rövid „i". A „v" átváltozása „b"-re. amellyel a nyelvészeknek annyi bajuk van, a bisz-ben neki sem tűnik fel. KINCSÜNK AZ/W ÁÍNľťBV 10
