A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-12-09 / 50. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Készéii Ferenc: KARÁCSONYI HANGULATOK Balázs Béla: A 40 ÉVES ÚJ SZÓ Dénes György: EGRI VIKTOR születésének 90. évfordulóján Miklósi Péter: Az ÉN KARÁCSONYOM - beszélgetések Balázs Zsuzsa: BEMUTATOM SOLTÉSZ REZSŐT Tuba Lajos: AZ ÉLET ÚTJA A FÖLDÖN Koller Sándor: KARÁCSONY FINNORSZÁGBAN Címlapunkon Gyökeres György felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsva/d Árpád és Balázs Béla Telefon. 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral S. Klára Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. NÉMETH PÁL kézilabdaedző — Jövőre harminc éve, hogy Nyárasdra (Topoľníky) kerültél biológia-kémia szakos tanítónak. A többit egész Dél- Szlovákiában tudják már — lefektetted a női kézilabdázás alapjait ebben a csallóközi községben, melynek csapata most is az első liga mezőnyében tanyázik. A csapatépítés munkája tulajdonképpen 1961-ben, a leszerelésed után kezdődött, ekkor vált benned véglegessé a terv: kaput nyitni egy új szórakozási mód, egy új sportág előtt, hogy az itteni leányok is megízlelhessék a sportolás örömét Mi ösztönzött ? — Az ember egyéniségének alakításában felülmúlhatatlan szerepe van a gyermekkornak. Nekem is odáig kell visszafutnom, hogy a kérdésre hitelesen válaszolhassak. Egy kis, háromszáz lelket számláló falucskából, Bélvatáról (Nový život) származom. Ott születtem egy szegény iparoscsaládban. Volt három hektár földünk, ezért időm java részét a mezőn, a legelésző tehenek meg lovak mellett töltöttem. Ebben a csendben sokat-gondolkodtam, még versek is eszembe jutottak. Néztem a dolgos embereket, akikkel később együtt arattam. Az itt élők tisztelete, erőfeszítéseik csodálata mély nyomokat hagyott bennem. Aztán elkerültem otthonról, gimnazista lettem Komáromban. Sok értékes tapasztalatot szereztem itt. A bennem rejlő ősi erők teret kaptak, éreztem, küldetés az enyém, vissza kell térnem a szülőföldemre, az egyszerű, dolgos emberek közé, hogy megkönnyitsem az életüket, segíteni tudjak rajtuk. Először orvos szerettem volna lenni, ez azonban nem ment, mert édesapám, a szabómester nem tudta volna eltartani a családot. Olyan iskolát kellett hát választanom, ahol rövidebb idő alatt nyerhetek képesítést. így lettem végül is tanító, hogy fényt vigyek az emberek életébe. Nagy kedvvel kezdtem el tanítani, vittem a gyerekeket a természetbe, mutogattam nekik a növény- és állatvilágot, hogy a lehető legalaposabban megtanulhassák a biológiát. Ám bármennyire igyekeztem, kevésnek találtam, amit adtam. Mindig is vonzódtam a sporthoz, s ekkor támadt az ötletem — sportolni fogok a tanulóimmal. Bélvatán, a falumban szinte hozzám nőtt a labdarúgás szeretete, a gimnázium diákjaként pedig az ifjúsági ligában kosárlabdáztam Komáromban. Nyárasdon jól éreztem magam, hiszen itt ugyanolyan szorgalmas emberek éltek, mint Bélvatán. Az itteni szövetkezet országos viszonylatban is a legjobbak közé tartozott, de talán éppen azért, mert az embereket szinte csak a munka érdekelte — szórakozásra nem jutott idejük. Elhatároztam, hogy a gyerekeiknek feltárok egy másik világot, hadd ismerlék meg azt is. A fiúkkal még csak törődtek valamicskét — volt ifjúsági focicsapat — a lányok azonban parlagon hevertek. Ezért kezdtem el velük foglalkozni. — Az eredmények évek múltán országos, sőt európai fénybe kerültek. Nyárasdon megalakult a kézilabda szakosztály, a Družstevník Topoľníky csehszlovák kupagyőztes lett és ezüstérmes a legfelsőbb bajnokságban. De miként lett a tanítóból országos hírű edző? Széchy Tamás sohasem úszott, mégis a világ egyik legjobb szakembere. Hasonló eset a tiéd is? — Amikor belevágtam, azzal biztatgattam magam, hogy a csapatsportokban sok a hasonlóság. Mivel kézilabdás szakismeretekkel nem rendelkeztem, elkezdtem bújni a módszertant. 1962-ben a szövetség rendezett egy edzői tanfolyamot, ezen negyedosztályú képesítést nyertem. Fokozatosan tornáztam fel magam a legképzettebbek közé, amíg elsőosztályú minősítést szereztem a főiskola levelezői tagozatán Bratíslavában. Az csak természetes, hogy olvasom a szakirodalmat, résztveszek a továbbképzéseken, figyelem, mi történik a sportágunkban. A könyvekből nyert elméleti tudáshoz társul egy bizonyos érzék és fantázia. Sosem szerettem a sablonok szerint cselekedni, hiszen minden ember más. Hogyan lehetne hát egyforma satuba kényszeríteni őket? Kell, hogy az embernek legyen egy elképzelése, egy váz, amelyre építhet, de legalább ennyire fontos, hogy ezzel az elképzeléssel szakítani tudjon, ha a körülmények ezt kívánják. Számomra a kézilabda alkotói képzelőeröm kiteljesedését jelenti. Megpróbálok a jövőbe látni, kitalálni, mi várható a sportágamban öt-tíz év múlva? — Miként tudod Nyárasdró/ a világ kézilabdázását figyelni? — Tíz éve — egy kivétellel — mindegyik világbajnokságra elutaztam, általában a saját költségemen. Van egy videokészülékem, feljátszottam a legérdekesebb mérkőzéseket és itthon elemzem őket a játékosaimnak. Legnagyobb sikereink egyik magyarázata, hogy meg tudtuk lepni ellenfeleinket, mert a sokszínű, kiismerhetetlen harcmodort sajátítottuk el. Lerohantuk a még rendezetlen-védőfalat, zűrzavart okozva az ellenfélnek. — Most pedig arra kértek, próbálj meg kitárulkozni. Évtizedek óta ott ülsz a kispadon, néha rezzenéstelen arccal, csendben, néha fel-felugrá/va, hangos kodva. Mi zajlik benned tulajdonképpen? — Robbanékony alkat vagyok. Időnként kifogásolható a viselkedésem, bár a túlzásaimnak is van magyarázata. Vagy a játékvezető nyilvánvaló igazságtalansága háborít fel, vagy a lányok hibázásai. Tudom, mindezt el kell tudni viselni! Bele kellett öregednem, hogy legyőzzem magam, hogy elfogadjam, okosabb, ha diplomatikusabban nyilvánulok meg. (Bármennyire sistergek is a kispadon, a találkozó után megnyugszom, tudomásul veszem, az élet megy tovább, el kell felejteni, mi történt.) Nagy önuralom kell ahhoz, hogy higgadt maradjak akkor, amikor a legfontosabb pillanatokban felelőtlenség miatt nem valósul meg az a megoldás, melyet évtizedeken át gyakoroltunk a játékosokkal! Megkövetelem, hogy a lányok tökéletesen összpontosítsanak, kövessék a mérkőzés minden mozzanatát. Meccseinknek is van egy bizonyos hangulata. Nem báli, templomi, esküvői és ki tudja még milyen légkör ez. Másutt ezt már természetesnek találják a nézők, a meccs részének tekintik, Nyárasdon még nincs ilyen hagyomány kiépülve. — Két évtizede ülsz a kispadon; ez roppant kimerítő lehet! — Tizennyolc évi edzösködésemből tizenhat olyan volt, hogy egy-egy vereség nemcsak a két pont elvesztését jelentette. Mert mi mehet tönkre egyetlen meccsen? Akár egy egész esztendő erőfeszítése! Mi sohasem a középmezőnyben való kellemes lebegést tűztük magunk elé, mindig a teljességre törekedtünk, s ráadásul nemcsak egy klub vagy egy község képviseletének súlyát hordoztuk — igyekeztünk minden csallóközinek, sőt, mindegyik szlovákiai magyar embernek örömöt szerezni. Lehet, hogy eltúlzom a felelősségtudatot, de nem tudok már megváltozni. — Bár csapatod most nincs könnyű helyzetben a ligában — kulcsemberei tek zöme elszerződött Nyárasdró! — az általad elvégzett hatalmas munka már-már emberfelettinek minősíthető. Milyen mércével méred a teljesítményedet? — Sokat adok a barátaim véleményére és szembesítem magam a lelkiismeretemmel. Elalvás előtt végiggondolom az eltelt napot, megvizsgálom, érdemes volt-e élnem? Úgy tetszik önállóban vagyok, ha irányított volna valaki kétszer ennyit tudtam volna nyújtani. Hiányzott egy menedzser, aki kiaknázta volna tartalékaimat. Rengeteg tapasztalatot tudtam volna átadni — s tudnék ma is — ha ez érdekelné az utódaimat. Egy edzőnek sok arca van. Kár, hogy a bírálóim nem jönnek el néha az edzéseinkre, amikor türelemmel és szeretettel tanitgatom egyegy új fogásra a játékosokat! . — Végül is milyen embernek tartod magad? — Igazságszerető vagyok, de ún. nehéz ember. Azt hiszem, ez jó jelző — csak a sablonemberek problémamentesek! Nemcsak a számok mutatják, hogy jó úton jártam a csaknem három évtized folyamán. Legalább annyira örülök annak is, hogy sok-sok játékosomból tisztességes ember lett, s ebben nekem is van egy kis érdemem! BATTA GYÖRGY Nagy László felvétele 2
