A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-11-25 / 48. szám

VLAGYIMIR KOTYENKO A FARKAS A farkas hatalmas volt és borzasztó — még ránézni is szörnyűség! A vadászok fegyverük után kaptak és célba vették. Egyszercsak a farkas megszólalt: — Barátaim! Ne lőjetek. Én hasznot hozok az államnak. A vadászok kedvetlenül engedték le a fegyvert. Nézzük csak! Az ordas meg­szólalt. — Aztán miféle hasznot? — Jaj, de elmaradott emberek vagy­tok! Hiszen én vagyok az erdő egész­ségvédelmi dolgozója. Harcolok azért, hogy az erdőt csak egészséges állatok népesítsék be. A nyulat például meg­kergettem, hogy fürge maradjon, ne­hogy elhízzon. De hiszen ez számos cikkben meg van írva. A farkas csattogtatta a fogait, leült egy rönkre, első lábait Ősszefonta a mellén és elolvasott egy hosszú cikket a természet erőinek egyensúlyáról. — Jól adod! — nevettek a vadászok. — Hiszen az elméleteddel ellentétben te gyilkosságokból élsz! — Az más — magyarázta türelme­sen az ordas. — Én kizárólag hasznos munkát végzek. Csakis a gyengéket és betegeket eszem meg. A farkas azért van az erdőben, hogy a többi állat résen legyen. Igazság szerint prémiumot kel­lene kapnom humánus vadállati tény­kedésemért. Csak lótok-futok éjjel-nap­pal szerte az erdőben, lógó nyelvvel, aztán semmi köszönetét sem napok érte. Nemrég fizetésemelést kértem az igazgatóságon, hallani sem akartak róla! Pedig az erdő teli van veszéllyel, az nem város. Itt el is lehet tévedni... Barátaim, adjatok egy cigit — kérte a farkas — az enyém elfogyott... Az ámuló vadászok megkínálták egy „Prímával". Az ordas a fogai közé vette a cigarettát, rágyújtott és szívni kezdte. — Még ha veszélyességi pótlékot kapnék, legalább! Hiszen engem le is lőhetnek. Még szerencse, hogy ti jó emberek vagytok. A szolgálat meg ne­héz. Beleizzadok, míg egy nyulat utolé-Mindenki úgy tudja, hogy bizonyos Gu­­illotin {mondd: gijoten) doktor készítet­te az első guillotine-t (gijotínt), azaz nyaktilót a francia forradalom idején. Azt is mondják: emberbaráti okokból, ha erről egyáltalán szó lehet az adott esetben. Valójában egy másik orvos, Louis nevezetű „adaptálta" Itáliából az első francia nyaktilót, amely így — szá­mos gúnyneve közül — legelőször a Louisette vagy Petite Louison nevet kapta. Mindkét szó jelentése: „Lajos­­ka" — ami egyként utalhatott Louis doktorra és XVI. Lajosra. A nyaktiló első áldozata azonban nem az ellenforrada­lommal cimboráló király volt, hanem egy Pelissier nevű útonálló, miután a rek. Hát még a rókák. Újabban még a fákra is felmásznak. Az egyik után én is felmásztam, s olyat estem, hogy egy hónapig voltam betegállományban. A farkas elszívta a cigarettáját, majd jókedvűen így szólt: — Valahogy lehűlt a levegő, rakjunk tüzet, barátaim. Koccintgassunk, ismer­kedjünk meg. Harapnivalónak kentek nektek egy nyulat. Mi, farkasok, mindig örülünk a jó embereknek. A vadászok rozsét szedtek, a tűz fellángolt vidáman, mesébe illő módon. Az ordas eliramodott az erdőbe és egy nyúllal tért vissza. Megsütötték, ubor­kával megették, koccintgattak. A farkas pohárköszöntöt mondott és a termé­szetvédelemről beszélt. — Nahát! — mondták a vadászok. — Már mindenféle emberrel koccintot­tunk, de farkassal még soha. A farkas sürgőit-forgott, dalra fakadt, táncra perdült, mókázott. Aztán a mel­lén meghúzott egy rejtett villámzárat, , kibújt a farkasbőrböl, s ott állt — egy ember. A vadászok a szemüket dörzsölték: nem álom-e, amit látnak? Nem. nem volt álom. A farkas-ember kiöntötte a lelkét. Leleplezte magát: — Elnézést, barátaim! Lóvá tettelek titeket. Én is vadász vagyok. — Mi a fenének bújtál bele a farkas­­bőrbe? Hiszen le is lőhettünk volna. — Ilyen a szolgálat, barátaim. Engem bevetettek az állat- és növényvilág vé­delmére. Igazi farkast itt hol találsz? Sehol. De valakinek az ordasok helyett járnia kell az erdőt. Teljesíteni kell az ő feladatukat, nehogy némely állatok el­­satnyuljanak. És ha majd medvével ta­lálkoztok, arra se lőjetek... — Az is te vagy? — Igen. De a bőr műanyag. És a tigris is én vagyok. Ejnye, elbeszélget­tem az időt veletek, mennem kell. Még a borzokat kell megkergetnem, mert teljesen ellustulnak. Köszönöm a ven­déglátást ... Magára húzta a farkasbőrt, fel üvöl­tött, majd eltűnt a fák között... Sági Tóth Tibor fordítása nyaktiló hivatalos használatát Guillotin doktor, teljes nevén Dr. Joseph Ignace Guillotin elfogadtatta a nemzetgyűlés­sel, 1792. március 25-én. Állítólag a forradalmi terror idején nyolcezer fran­ciát végeztek ki a guillotine-nal, amely az akkori fekete humorban a „nemzeti borotva" elnevezést kapta. A legenda azt tartja, hogy Guillotin doktort is lefe­jezték, de ez csak legenda: ágyban, párnák között halt meg a guillotine ajánlója 1814-ben. Csalódja — érthető okokból — névváltoztatási kérelmet nyújtott be Napóleon belügyminiszteré­hez, így azután nem tudjuk, élnek-e még utódai Guillotinnek. EMBERI SORSOK Élettársat az keres, aki unja a magányos vacsorákat, de félti a személyes szabadságát... ('Egy válóperes bíró tapasztalataiból) Holtomiglan, holtodiglan helyett J. Mónika komáromi (Komárno) lány érettsé­gi után Bratislavába jött, hogy fölvételizzen a Komenský Egyetem jogi karán. Nem sikerült, de ö a fővárosban maradt. Megismerkedett T. László, 21 esztendős műszaki főiskolással. A fiatalember is vidékről származott, és al­bérletben lakott. Megszerették egymást, s Mónika hozzá költözött. Most már több mint két esztendeje élnek együtt. Kialakult a kö­zös idő- és munkabeosztásuk. A lány — aki egy nagyvállalatnál helyezkedett el — főz és takarítja az általuk is használt mellékhelyisé­geket. Gazdálkodásuk meglehetősen rapszo­­dikus. Mindketten hozzájárulnak a közös háztartáshoz. Akinek éppen több pénze van, többel; akinek kevesebb, kevesebbel. A sza­badság, a vakáció heteit külön-külön, mind­ketten hozzátartozóikkal töltik. Z.-né 42 éves hivatalnoknö és P. Ferenc 47 éves villanyszerelő — elvált emberek mindketten — hétfőtől péntekig élnek együtt a férfi lakásában. Hétvégén az asszony haza­vonul saját otthonába, és a vikendet ki-ki saját rokonaival tölti. A férfihoz általában más városban élő lánya érkezik látogatóba a férjével és P. Ferenc egyéves unokájával. A lakásban ilyenkor csupán az előre elkészített, a hűtőszekrényben elhelyezett ételek valla­nak Z.-né létéről, aki vasárnap este tér haza. Mármint P. Ferenchez. B. Mária 64 éves és V. Emil 69 esztendős. Mindketten nyugdíjasok. Több esztendeje ették már az özvegység kenyerét, amikor apróhirdetés útján megismerkedtek. Szinte azonnal kialakult közöttük az egyet­értés légköre, mintha ki tudja, mióta ismer­nék egymást. Eleinte csupán hetente, majd egyre sűrűbben, mígnem naponta találkoz­tak. A nyugalmazott gépészmérnök lassan az asszonyhoz költözött, holmijainak zömét las­sacskán átvitte oda, de a házasságtól mind­ketten óvakodtak. Az időnként fel-felszikrázó csendes vitától eltekintve — hogy melyikük adja föl a lakását —, jól megvannak egymással. Mindkettőnek tisztességes nyugdíjat hoz a postás, anyagi­lag nem szorulnak egymásra. Társalgás köz­ben gyakran használják az én lakásom, a te lakásod, az én nyugdíjam, a te nyugdijad fogalmát. Nem nehéz kitalálni: noha már évek óta együtt élnek, az én és a te a mai napig sem olvadt össze teljesen „mi"-vé. Sem a fiatal, sem a középkorú, sem az idősebb pár — nem házastársak. Ugyanak­kor könnyű, futó kalandnak, ideig-óráig tartó szerelmi viszonynak sem lehet nevezni kap­csolatukat. „Csak" élettársak. Viszonylag új ez a fogalom, bár egyre inkább polgárjogot nyer a párkapcsolatok gyakorlatában. Ám hogy hányán élnek — például Szlovákiában — élettársi viszonyban és főleg milyen kor­osztályokban, mennyire elterjedt dolog ez manapság, megfelelö-e a kapcsolat jogi sza­bályozása, mindez csupa bizonytalan, lebe­gő kérdés. Mert először is: mi az élettársi viszony? Nos, az élettársak házasságkötés nélkül, közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő férfiak és nők. Ha szétválnak, más szavakkal: külön költöznek egymástól, akkor a közös vagyonból jobbára Guillotin és Guillotine a szerzésben való közreműködésük alapján részesülnek; míg örökölni csak végrendelet alapján örökölhet az élettárs. Viszont: házas­párnak csak egy lakása lehet; ám ha nem törvényesítik kapcsolatukat, ki-ki megtart­hatja régi lakását. Dr. Müller Vladimír, gyámhatósági igazság­ügyi szakértő: — Fiúk és lányok házasság előtt, saját kifejezésük szerint, általában együtt járnak. Az együttjáró fiatalok a legtöbbször nem laknak együtt, de kapcsolataik nagyobb ré­széhez szexuális viszony tartozik. A huzamo­sabb együttjárások jórésze házasságcentri­kus, ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a gyerekeknek több mint kilencven százaléka házasságban születik. A fiatalok élettársi viszonyát — ha olykor akad ilyen — nem az állandóság jellemzi. És mert a partnerek eléggé gyakran változnak, a valóságban nem is igen nevezhető élettársi kapcsolatnak. Igaz, az utpbbi évtizedben fiatal értelmiségi­ek, sőt, egyetemi hallgatók között is terjedni kezd ez a viszony. A leggyakoribb formája, hogy közösen bérelnek egy albérleti szobát. Egyébként világjelenség, hogy a fejlett ipari országokban mind népszerűbb ez az együtt­élési forma. Az ezzel kapcsolatos szocioló­gia kutatások kiderítették, hogy motívum­ként éppen ebben a lazább kötésben érzik magukat sokan jobban. Vannak, akik egye­nesen azt vallják, hogy az élettársi kapcso­latok érzelemdúsabbak. Becslések szerint egyre gyakoribb az élet­társi viszony az úgynevezett fiatal felnőttek, azaz a középkorúak között. Igen sok közöt­tük az elvált. Az élettársi kapcsolatok nép­­szerüsödésével, természetesen, egyenes arányban csökken az újrakezdési, pontosab­ban az újraházasodási kedv. Az elváltak jelentős hányada ugyanis tart az új házas­ságtól. Saját bőrükön tapasztalták, hogy mit jelent a bontás. Mennyi harcot a másik féllel. Emberileg is, de nemkevésbé a javakért — elsősorban a lakásért. Ha nem is kívánnak egyedül maradni, de gyakorlati szempontok­ból mindenképpen fontolóra veszik, hogy nem érdemesebb-e nekik a lazább, a lakásu­kat nem veszélyeztető ejlettársi viszonyra lépni. Dr. Müller Vladimír: — A szociológiai kutatóintézet 294 törvényesen elvált férfi és nö helyzetét vizsgálta a közelmúltban. Közü­lük 168-nak a tényleges családi állapota megegyezett a bevallottal, törvényesen elvált és nem házasodott újra. Ezzel szemben 126 egyénnek, vagyis a vizsgált minta csaknem felének, a bejegyzett és valóságos helyzete nem fedte egymást. Nyolcvanan házasok voltak, de valójában különváltak egymástól. Huszonegy törvényesen elvált, de állandó ' élettársi kapcsolatba lépett mással. Voltak, akik élettársi kapcsolatban éltek azzal, akitől elváltak. Egy férfi például első feleségével lépett élettársi kapcsolatba, jogilag viszont második feleségének a férje. Természetesen, az idősebb emberek hely­zete jóval egyszerűbb, hiszen a többségük özvegy. Érthető, ha ebből a korosztályból élnek a legtöbben élettársi kapcsolatban. Ebben a korban ugyanis több tekintetben töltik be hivatásukat ezek a viszony(lat)ok. És ami a leglényegesebb: védelmet nyújtanak a teljes magány, az esetleges elszigetelődés ellen. És emellett — biztos fogóhzóként — a saját lakáshoz való érzelmi kötődés jogát, lehetőségét is biztosítja. Főként azoknak nyújt biztonságérzetet, akik már egyszer megégették magukat!... 19

Next

/
Thumbnails
Contents