A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-11-18 / 47. szám

I

492 11

Marco Polo, a hires olasz utazó egyebek között ezt irta a mai Afganisztán területén létezett hajdani Badasan tartományról: „Badasant Mohamed hívei lakják és sajátos nyelven beszélnek (...) Ebben az országban találták azokat a híres drágaköveket, melyeknek barasz rubiesz (rubin — L.T. megj.) a nevük. Egy hegy bizonyos' kőzeteiből nyerik, kutatásuk közben nagy földalatti gödröket ásnak, akárcsak az ezüstbányászok (...) A köveket a király bányásztatja, és fő- és jószágvesztés terhe mellett tilos bárki másnak is kutatni utánuk, úgyszintén senkinek sem szabad a köveket a királyságból kivinni. A király halmoz fel minden kincset és küldi más királyoknak, ha adót kell fizetnie, vagy ha baráti ajándékkal akar kedveskedni, és csak akkor ad el, ha neki tetszik (...) Van az országban egy másik hegy,

amelyben azúrt, találnak, a legfinomabbat a világon, és ez éppen úgy erekben található, mint az ezüst." Amint ebből a rövid részletből is kiderül, a sok országot bejárt derék XIII. századi világjáró figyelmét még a kövek sem kerülték el, s tőle tudhatta meg Európa, hogy a lapis lazuliway. is nevezett (ez magyarul kék követ jelent) szép kék kövek legszebb darabjai Badasanban lelhetők. Az ásvány megnevezése körül gyakorta támadt zavar, ugyanis nem egységes anyagról van szó, hanem bizonyos ásványok izomorf elegyéről, amelyben a haüyn (Na, Ca)4 alSCMi-^AISiCMe). a szodalit (Na8(CI2.(AISi04)6) és a lazúrkő (Na8S3(AISi04)2) dominál. A lazúrkő elnevezéssel gyakran az egész ásványegyüttest illetik, de használatos volt az ultramarin megnevezés is, mivel a finomra őrölt és a fölösleges komponensektől megszabadított lazuritból nyerték az egyik legállandóbb kék festéket, az ultramarint. Amíg rá nem jöttek, hogyan lehet mesterségesen is ultramarint készíteni, addig ennek a természetes eredetű festékanyagnak nagy ára volt, arról nem is szólva, hogy a szebb példányok drágakőnek számítottak. Az ókori Rómában zafírnak nevezték és gyűrűkben, nyakéken viselték. Érdekes Plinius megjegyzése, aki szerint a „zafírban” úgy ragyognak az aranypontocskák, mint az éjszakai égbolton a csillagok. Ezek az aranyszemcsék valójában piritkristálykák, amelyek bizonyos lazuritokban (kiváltképp az Afganisztánból származókban) gyakoriak. A pirít a levegővel érintkezve idővel átalakul limonittá, amely rozsdabarnára festi a környezetét. A lazurit legkorábbi alkalmazását a hajdani Ur városában

feltárt királysírban figyelhették meg: az

i. e. 3500 táján elhunyt uralkodó sírkamráját tarka mozaik burkolta, ennek sok kockája lazuritból készült. Díszes burkolókőként később is szívesen alkalmazták az ásványt, különösen Oroszországban, a cárok rezidenciájában. A Carszkoje Szeloban van egy impozáns lazuritburkolatú terem, de a leningrádi Izsák-templom néhány oszlopát is lazurittal fedték be. Az alapanyag azokról a lelőhelyekről származik, amelyeket 1786-ban fedeztek fel Oroszország szibériai részében, a Bajkál-tóba ömlő Sztudjanka folyó partja mentén. Az anyakőzet gránit és dolomit, de a világ más tájain egyéb kőzetekhez kapcsolódva is előfordulhat a lazurit. Chilében pl. mészkőben található, színe jóval halványabb mint az afganisztáni vagy az oroszországi lazurité, elsősorban azért, mert sok mészkövet is tartalmaz.

A lazurit szabályos rendszerben kristályosodik, s ha nagyritkán kristályos alakban találhat«?, akkor többnyire rombdodekaédereket alkot. Legtöbbször azonban kristályhalmazként, darabos és szemcsés aggregátumok formájában jelenik meg. Sűrűsége 2,4—2,9 g/cm3 között mozog (a pirit mennyiségétől függően) , keménysége: 5,5. Színe a mészkő részarányától függően világosabb vagy sötétebb kék, s a lazurit vagy elhintett szemcsék formájában, vagy összefüggő felületet képezve fordul elő a kőzetben. A gyengébb minőségű chilei lazuritot növényi eredetű színezésekkel szokták megfesteni, olykor a hevítés ■ is hatásos lehet: vörös izzásig hevítve a követ sötétebb árnyalatok nyerhetők. Mesterségesen is előállítható a lapisz lazuli, különböző nyugati cégek előszeretettel foglalkoznak is vele, de ezek a szintetikus termékek viszonylag egyszerű módon felismerhetők.

Manapság már nem készítenek ultramarint a lazuritból, de akadnak még olyanok, akik szívesen viselik gyűrűben, vagy nyakláncként. A lazuritnak sajnos megvárt az a rossz tulajdonsága, hogy viselés közben kopik és elveszti a fényét, ráadásul a savak is könnyen megtámadják, ezért egy szmogos nagyvárosban a 'lazuritékszerek élettartama meglehetősen rövidre szabott.

LACZA TIHAMÉR , Fotó: Josef Hla váček