A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-11-18 / 47. szám
Új politikai kiadványok Néhány hete a bratislavai Pravda Könyvkiadó által magyarul megjelentetett kiadványokra hívtuk fel olvasóink figyelmét. Ezúttal a budapesti Kossuth Könyvkiadó újdonságaiból mutatunk be néhányat. Kun Miklós: 1917, Egy év krónikája című kötete különösen most, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulójakor időszerű olvasmány. A kötet számos, eddig ismeretlen szerzőt mutat be és sok tekintetben újszerűén tárgyalja az 1917 októberében történt eseményeket. A könyvben található dokumentumok (a Lenin-írások kivételével) magyarul itt jelennek meg először, és azt a célt követik, hogy szépitgetés nélkül éreztessék az akkori idők hangulatát, „atmoszféráját" és a nagy októberi szocialista forradalommal kapcsolatos — az elmúlt évtizedekben rögződött — sztereotípiáktól mentesen mutassák be 1917-et: Oroszország egy dinamikus és szenvedélyes, de őszinte és nyílt vitákkal kisért. izgalmas időszakát. A kötet Írásai (jegyzőkönyvek, újságcikkek, levelek, kortársi visszaemlékezések) a nagy októbert követő években születtek, amikor az események szereplőinek még maguknak is módjukban állt a szövegek hitelességét ellenőrizni, vagy a szövegeket esetleg kiegészíteni és helyesbíteni. Így olyan dokumentumok kerültek közlésre, amelyek az 1917-ben történtek leghitelesebb látleleteit tartalmazzák. A korabeli történéseket ábrázoló fényképekkel illusztrált, közel 700 oldalas kötethez Huszár István „Derengő szabadság hatalmas éve" címmefirt bevezetőt. Eric J. Ho/sbawm A forradalmak kora (1789—1848) című kötete második kiadásban jelent meg magyarul és a világnak az 1789 és 1848 közötti — tehát mintegy ötven év alatt történt — átalakulását mutatja be. A kötet se nem európai, se nem világtörténelem, bár hacsak nagy vonalakban is. egyaránt érinti Európa, sőt az egész világ országainak a fonadalmakban játszott fontosabb szerepét. Nem részletezi az eseményeket, hanem — népszerűsítő szándékkal és jelleggel — csupán magyarázza, magyarázata azonban igényes, színvonalas. Elsősorban ahhoz a laikus, de müveit olvasóhoz szól. aki a múltat nemcsak megismerni akarja, hanem tudni szeretné azt is, hogy a világ miért lett olyanná, amilyen ma és mene halad tovább. A szerző a tények és érvek sokaságának felvonultatásával tárgyalja a témát. A tizennégy fejezetből álló kétrészes kötetnek az Összefoglalás: 1848 felé című fejezete a tárgyalt időszakot úgy jellemzi, hogy ez az ötven esztendő (1789—1848) a szuperiatívuszok kora volt. Ebben az időszakban minden mérhető mennyiség nagyobb (vagy kisebb) volt, mint bármikor azelőtt. Az ipari termelés eredményeit például már csillagászati számok fejezték ki. Az 1840-es években minteg 640 millió tonna szenet fejtettek ki a föld mélyéből. A tudomány is óriásit fejlődött. Az említett időszakban mintegy 4 ezer újság tájékoztatta a világ lakosságát és tízezrekre rúgott a fejlettebb (Anglia, Franciaország, Németország, Egyesült Államok) országokban kiadott könyvek száma. A gázmüveknek nevezett gigászi laboratóriumok is elkezdték végtelen, föld alatti csővezetékeiken anyaggal világítani a gyárakat, s nemsokára az európai városokat is: Londont 1807, Dublint 1818, Párizst 1819 óta látták el gázvilágitással. De ekkoriban már a villanyvilágítást is ismerték. A néptömegek Nyugat- és Közép-Európa nagyvárosaiban és iparvidékein olyan helyzetben éltek, amel szükségszerűen a társadalmi forradalmak felé hajtotta őket. A dolgozók elkeseredésének a gazdagok iránt érzett gyűlölete adott távlatot. A szerző könyve végén azt boncolgatja, hogy a „kommunizmus kísértete" járta be Európát. A proletariátustól nemcsak az észak-franciaországi gyárosok féltek, hanem az agrárjellegű Németország közhivatalnokai. Róma papjai és egész Európa professzorai is. S ez a félelem jogos volt. Mert az 1848 elején kirobbant forradalom nem csupán abban az értelemben volt társadalmi forradalom, hogy minden társadalmi osztályra kiterjedt és valamennyit megmozgatta. Ez a forradalom a szó legszorosabb értelmében a dolgozó szegények felkelése volt Nyugat- és Közép-Európa városaiban, méghozzá elsősorban a fővárosokban. Ez az erő, és szinte kizárólag ez az erő döntötte romba Palermótól az orosz határig a régi rendszereket. Amikor elszállt a por, a romokon munkások álltak — Franciaországban lényegében szocialista munkások —, akik már nemcsak munkát és kenyeret, hanem új államot és új társadalmat is követeltek. Új társadalmat is követeltek. Egyre gyakrabban egyre nagyobb hangerővel. A Litván György fordította kötetet jegyzetek, képjegyzék, gazdag névmutató és a korabeli Európa politikai és gazdasági viszonyait ábrázoló térképek egészítik ki. Elméleti viták címmel új könyvsorozatot indított a Kossuth Könyvkiadó. A sorozat — dokumentumok alapján — a nemzetközi munkásmozgalom fontosabb elméleti vitáival szándékszik megismertetni az olvasókat. A viták körülményeiről, történelmi hátteréről és tanulságairól neves szakemberek mondják el véleményüket, mintegy a problémák útvesztőjében eligazítva a mai olvasót. Az Elméleti viták sorozat első kötete A nemzeti kérdés címmel jelent meg s a témáról az 1896 és 1914 közötti időszakban folytatott vita során megjelent cikkekből, levelekből és más jellegű dokumentumokból közöl válogatást. A kötet lapjain Bauer, Kautzky, Koszovszky, Lenin, Luxemburg, Megyem, Saunyan, Renner, Sztálin, Zalewski és Zinovjev nézeteivel ismerkedhet meg az olvasó, mintegy képet kapva arról, hogy miként alakult ki a nemzetiségi kérdés lenini elmélete. A kötet anyagát Máté István válogatta. Ö írta a tanulmányokat kommentáló terjedelmes bevezetőt is. A jegyzetekkel és a névmutatóval ellátott kötet napjaink egyik legidőszerűbb témakörét: a nemzeti—nemzetiségi kérdést teszi vizsgálódás tárgyává, és ad a témáról sok szempontú, alapos áttekintést. Szabó András György: A marxizmus története a munkásmozgalom kezdeteitől 1917-ig című kötete egy nagyszabású vállalkozás első része. A jeles magyar filozófus a marxizmus történetének egységes szempontú, átfogó megírásán dolgozik, s az említett kötet eddigi munkájának eredménye. A tanulmány régebbi időktől, illetve az 1789-es francia forradalomtól 1845—1846-ig, a marxizmus kialakulásáig vezeti el az olvasót. A témát három részben, a plebejus kiáltványtól a népchartáig, Marx és Engels »Sturm und Drang« — korszaka és a német filozófia, valamint A proletariátus tudományos világnézetének megszületése című fejezetekben tekinti át. A szerző a marxizmus életútjáról úgy ad összefoglalást, ahogy az a valóságos történelmi folyamatba és osztálymozgalmakba ágyazottan mint általuk meghatározott és mint őket meghatározó tényező létezett. Szabó András György könyvét azoknak ajánlja, akik számára a „munkásosztály" és az „osztálytudat'’ ma sem elavult fogalmak. A marxizmussal kapcsolatos, illetve a marxizmus gondolatvilágával foglalkozik A politikai marxizmus az angolszász világban című kötet is. A gyűjtemény anyagát Ág Attila válogatta és A politológus Marx újrafelfedezése címmel ö irta a kötet bevezetőjét. A gyűjteménynek az a szándéka, hogy főbb vonásaiban bemutassa az angolszász marxizmus Marx-recepcióját akkor is, ha a kötetben közölt tanulmányok szerzője nem mind angolszász, de maga az elméleti rendszer, amelyben álláspontjukat kifejtik, nagyon jellegzetesen az. A bevezető tanulmány arra figyelmeztet, hogy „a szocialista országok marxistáinak el kellene kerülniük azt a képtelen helyzetet, hogy szigorú ítész szerepében jelenjenek meg, aki tévedhetetlenül eldönti egy-egy nyugati szerzőről, hogy marxista-e vagy sem (...) A marxi életmű valóban nagy, jórészt még feltáratlan gazdagságot nyújt magában a politikaelmélet vonatkozásában is, s ez nemcsak indokolja, hanem sürgeti is a politológus Marx újrafelfedezését." A számos szerződés a számos nézőpontot bemutató kötet a tanulmányírók sokoldalú érdeklődését és kiterjedt vitáit tükrözi. Az ismertetett müvek egyike sem könnyű olvasmány, tanulmányozásukra azonban érdemes időt és fáradságot fordítani. A kötetek mindegyike számos új és hasznos ismeretet nyújt. BALÁZS BÉLA Panelsztori Miután megtekintettem Chytilová filmjét, a moziból kijövet nagyon foglalkoztatott a kérdés: Miért került be ez a film a hazai mozihálózatba?! Igaz, a filmet 1979-ben forgatta a rendező, a forgalmazó még hagyta egy ideig „pihenni". Az azonban még most sem világos, hogy milyen mérce szerint volt jó akkor és jó most. Illetve igen. Felvillan a sejtésnek egy sugars, amikor eszembe jut Hofi. Bármennyire is profánul hangzik, de úgy érzem, Hofi politikai viccei és Chytilová Panelsztori című filmje egyazon elgondolásnak köszönhetik, hogy a nézők szeme elé kerültek. Slávne osobnosti filmu (A film nagy alakjai) — összeállította Ladislav Voiko (1985). Ekkor Chytilová mögött néhány film áll már. az összeállítás azonban még csak a nevét sem említi, s nem lenne ilyen fájó, ha nem látnám, hogy olyan rendezők ékeskednek ott — tisztelet a kivételnek —, akik kizárólag az elforgatott filmanyag mennyiségével járultak hozzá a filmművészet gyarapításához. Azért is fájó ez a tény, mert a Filmvilág, amely folyóirat azt hiszem elfogulatlanul és nemzetközi mércével értékel, a szigorú kritériumai mellett is a filmművészet kiemelkedő alakjaként, alkotóként említi, hivatkozik rá, viszonyít hozzá. A neve tehát fogalom. Panelsztori című filmje nem más — s hadd éljek egy idézettel a Filmvilág egyik számából — mint „a szociofilmes panelek és a fikciós panelek egymásba illesztése" (Reményi József Tamás). Itt a panel nemcsak az építkezésnél használt betonlapokat jelöli, amelyek fei-felvillannak, látszólag önkényesen, lezárva némely jelenetsort. A közömbösség paneljei ezek, melyekből eltolt életünk viskóit, menedékházait építgetjük, amelyben semmi nem működik rendeltetése szerint: a víz nem folyik, a villanykapcsoló lóg a falból, a parketta hullámos, a tapéta foltos, az ajtót nem lehet becsukni, s ami még elszomorítóbb, a házasság intézménye is valamiféle érdekszövetséggé alakul, melynek rendeltetése, hogy megkötése árán lakáshoz jusson a két ember, s majdnem közös összefogással védekezzen a külső rossz világ ármányaival szemben, s ha annak idején mégis a két ember közelsége, szeretete késztette volna őket a közös életről szóló egyezmény aláírására, a családi fészek utáni áhítozás közben mintha idegesebbek, türelmetlenebbek lettek volna ezek az emberek, az otthoni meleg hangulatot, biztonságot már nem lelik, mintha boldogságuk őrlődött volna fel ebben a rideg, embertelen panelmagányban. Ez a film körülbelül annyit mond el erről a lakótelepről, általában a lakótelepekről. olyan kritikával beszél, mint az a bizonyos sokat támadott felmérés Bratislaváról. A különbség talán annyi, hogy az ember fel-felröhög, a térdére csap, felvisit. Aztán még kuncogva jön ki a moziterembői. Lehet, hogy ezzel le is zárta az ügyet, elég hogy jól szórakozott. De nem mindenki van így ezzel, mert eszébe ötlik, hogy mi volt olyan mulatságos: a szülési fájdalmaktól fetrengö kismama, akihez nem tudnak mentőt kihívni, mert sehol egy telefon; a magányosan bandukoló fiúcska, aki meglepetésekért kutat a kukákban; az anya, aki három gyermekével — a negyedik éppen készülődik a világra — bezárkózik a még át nem adott lakásba, s eszelősen védekezik, hadakozik, mondván, ez öt megilleti, ez az övé; a fiatalasszony, aki arról áradozik barátnőjének, hogy milyen jól él, mindene megvan: hűtő, mosógép, senki nem hajtja öt, a „maga ura", a férje szereti, aztán tanúi vagyunk, amikor a férj megjön a munkából, láthatjuk, hogy ez a két ember mindenhogy él, csak nem boldogan. Aztán azon is nevetünk, hogyan jópofáskodnak az építómunkások a „pofa" sörük mellett, nyugtatgatván a csoportvezetőt, hogy nyugodjon meg, hiszen a ház áll, mindenki elégedett, főleg a lakók, akik boldogok, hogy egyáltalán kaptak valamiyen lyukat, a prémiumot tehát mindenki megkapja, senkinek nincs oka az elégedetlenségre. Azon is nevetünk, hogy a piperköc színész nem vette fel az autójába a szülni készülő nőt, mondván, hogy újak az üléshuzatjai; meg azon is... Hagyjuk! Romlott alapokból építkezünk, mondja ki az ítéletet ez a film. Nem törekszik arra a rendező, hogy ennek okát mélyebben keresse, elég ha bemutatja azt a mechanizmust, melynek kerekei a protekcionalizmus, a megvehétöség korrupt elve alapján működik. A problémát tehát így látja: egymásért saját munkánkkal vagyunk felelősek. Azt hiszem, az alapvető probléma valóban az emberi gyarlóságban keresendő, de itt van még valami, amit a rendező megkerül, ami szükséges ahhoz, hogy a filmet megértsük. Azt is mondhatnám, hogy hiányzik a háttér. Az. hogy ezek az emberek ilyenné lettek, már az okozat. Mintegy a „régi világ" üzeneteként ott bóklászik egy bácsika, aki emberségével szinte már gyanús, aztán látunk egy szerelmes lányt, aki itt akar boldog lenni, ebben a betonrengetegben, de ez az optimizmus nyilvánvalóan lelohad, ha a képsorokat figyeljük, mely szerint a boldogság csak pillanatnyi állapot, melyet felőröl a mindennapok gondjai, a puszta létfenntartás nehézsége. MÓROCZ MÁRIA 11
