A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-11-11 / 46. szám
Egy kisfiú már a kvarcóráján méri a madarak teljesítményét. Egy arany karpereces, szép, szőke asszony is kinyitja napra hunyt diószemét, pilláinak rései mögül követni kezdi a számyalókat. Nyitott kosztümkabátjának szegélyéről egy kései katicabogár küzdi közben előre magát a domborodó keblek felé. A napnak, a folyó közelségének, a suhanó sirályoknak, az ősz aranyló színeinek sajátos mámora derűssé varázsolja az arcokat. Egy rövidke ideig úgy tűnik, mintha az A korona és a kard városa Orloj óramutatói is megálltak volna, hogy minél hosszabbra nyújtsák a pillanatokat. Szinte megállni látszik az idő. A lányok is ezt érzik, mert még jobban odasimulnak az oldalukon álló fiúkhoz. És a riporter? Ő a Királyok útja felé indul; de ne essék félreértés: nem holmiféle nagyzolási hóbortból, hanem azért, mert ez az az útvonal, amely teljesen felújítva várja Prága látogatóit. Egykor valóban királyok lépteitől visszhangzott, és a Vyšehradtól a Hradzsinig vezetett, méltó díszletet és keretet adván a színpompás koronázási menetnek. A Királyok útja tehát jó sok utcát és teret foglal magába a fővárosnak egy olyan negyedében, ahol a régi legendák százai szunynyadnak és ahol nemcsak fennmaradt, hanem a mai Prágában is benne él a történelem ... A nép lelkében élő mesék az út elején indultak. A cseh nemzet szülőhelye, bölcsője ugyanis a vyšehradi sziklákon telepített Ős- Prága. Libuše, a Smetana operából is ismert fejedelemasszony itt alapította városát, amelynek dicsőségét látomása az égbe emelte. Innen haladt tehát a koronázás fő menete a Moldva felé, és a híres Lőportorony alatt ért be az Óvárosba. Aligha véletlen hát, hogy Prága gazdag polgársága éppen ide építette a szecesszió legszebb Moldva - parti remekét: az Obecní dúm tömbjét, amelyben a hires Smetana-terem is rejtőzik. Mindezt annak ellenére, hogy Prága ritkán volt királypárti. Az óvárosi polgárság véres vetélkedése a Hradzsinnal a korai középkorban, a husziták mozgalma, mindez közismert — ám a Királyok útja, az más. Nem véletlen, hogy annak iránya, a Lőportoronytól a Celethán át a Károly hídig, mindig is Prága első sétálóútja volt. Ennek tudatában talán nem is véletlen, hogy a felújítás időszakában a gépek itt kaptak bele a legmohóbban az úttestbe, felszakítva a kövezetét és jókora árkot ásva. Az egykori királyok lábnyoma alatt közműalagút épült, hogy az ilyen-olyan vezetékek, csövek meghibásodása esetén ne kelljen az utat felszedni. Az árok rendet vágott az Óvárosi tér vérrel áztatott bazaltkövezetébe is, miközben az Orloj, a világ egyik leghíresebb időmérője serkentette az itt dolgozókat, akik elmondhatták: rájuk a szóban forgó toronyba zárt szentek ellenőrző tekintete szegeződik. Érthetően, hiszen az Óvárosban behatolni az alapokba mind technikailag, mind régészetileg az egyik legkényesebb feladat volt. És költséges is, elvégre a Királyok útjának újjászületése milliárdokba került. Aki prágai lakos, az ma már sietősebben halad el a friss malterillatot árasztó házak mellett, ám aki turistaként érkezik ide, az B lépten-nyomon meg-megáll, hiszen a törté- 1 nelmi tényeket a szó szoros értelmében | kézzelfogható tárgyak igazolják ... De nemkevésbé szépek az újabban épült külkereskedelmi felhőkarcolók, a Kultúrpalota, a metró, a Fórum Szálloda, avagy az a „királyi méltóságú" útvonal is, amely észak és nyugat felé autópályaként emeli át gépocsinkat az egész városon. Csoda hát, ha azt mondom: szeretem 1 Prágát ?! Vastagon csorgó őszi napsütésben éppen úgy, mint ezüstös holdfényben. Nem az udvariaskodás, nem is az ország fővárosának kijáró kötelező tisztelet mondatja ezt velem. Egyszerűen valóban otthon érzem magam itt, ahol még olyasmi is megtörténik velem, ami egyebütt sehol az országban : nem is egy, hanem több krigli sört tudok meginni együltömben. Például tizenhármas barnát, a Flekhez címzett sörözőben ... MIKLÓSI PÉTER £ Késmárk (Kežmarok) — ízlelgetem a szót, miközben a szepességi város főutcáján baktatok. Kellemes a séta, mert a szépen helyreállított házak mindegyike külön látnivalót kínál. A sajátos fekvésű, hangulatú és történetű város lakói pedig kedves emberek, akik szívesen szegődnek az idegen mellé, hogy lakóhelyükről tájékoztassák. Elmondják, hogy a város a nevét kitűnő juhsajtjáról kapta, eredetileg Kásemarktnak. Sajtpiacnak nevezték. Hihető a népi magyarázat, hiszen tudvalevő, hogy a város ősi cipszer település. Hosszan sétálhat itt a látogató, mert a sok-sok látnivaló elszórtan található. A viszályok, harcok, ostromok és tűzvészek miatt ugyanis nincs központi magva, hagyományos főtere a városnak, kis utcákat, kapukat, átjárókat kerülgetve jut el az ember egy-egy műemlékhez. Talán csak a városháza, meg a klasszicista stílusú egykori Vigadó előtti tér mutat némi központi jelleget. Kedves kis házak sorakoznak az innen induló mellékút cákban. Valamennyit kétszeresen megtört, kisablakos keskeny homlokzat, zsindelytetö jellemez. Az egykori céhek, takácsok, kékfestők, ötvösök, tímárok műhelyei voltak itt valamikor. Feljegyezték, hogy 160 évvel ezelőtt, 1828-ban már ötvenegyféle iparosmühely működött a városban. Mestermunkák készültek bennük, messzi földön híres vásznak, textíliák, bőráruk, ékszerek, melyek Pest és Debrecen piacain is kelendőek és keresettek voltak. A takácsok, kékfestők tudományára épült a mai textilipar, a Tatralan üzem is. Az alacsony polgárházaktól, melyek legtöbbjén emléktábla jelzi egy-egy régi híresség születési és lakhelyét, nem messzire magasodik az 1591-ben épült pártázatos reneszánsz harangtorony. Megállásra, alapo sabb szemlélődésre késztet sgraffitós díszítése. Ez Szepesség legszebb, művészileg legértékesebb harangtornya. A műemlékvédelem tökéletes munkájának köszönhető, hogy négyszáz év múltán is maradéktalanul gyönyörködhetünk benne. A történelem szelleme kisér végig a városon, hiszen nagy múltra visszatekintő település ez. Nagy Lajos király emelte szabad királyi város rangjára, s azóta évszázadokon keresztül véres tollal íródott csetepatékban, győzelmekben, vereségekben bővelkedő a történelme. Ezért is ábrázolja címere a két keresztbe tett kardot, fölötte a koronával. A Thököly család neve szorosan fonódik össze Késmárkéval. A vár volt családi fészkük, ma is így emlegetik, a Thököly-vár. Feljegyezték, hogy az eredetileg gótikus stílusú, majd reneszánsz főúri palota elámitóan szép volt, különösen a várudvar, a kápolna és a lovagterem. valamint a belső berendezés. A vár utolsó ura Thököly Imre volt, aki törökországi száműzetésben halt meg. Azonban a város magáénak érezte holtában is Thököly Imrét, s 1906-ban hamvait hazahozták. Az eklektikus, keleti, bizánci stílusban épült evangélikus templomban helyezték el. Itt látható a szarkofágja, fejedelmi palástja, zászlaja, valamint Holló Barnabás Thökölyt ábrázoló domborműves emléktáblája. Sok látogatóról tanúskodik a mindig friss virág, a temérdek koszorú, nemzeti színű szalagokkal. Hiszen akik a városban járnak, ide is betérnek. S szinte valamennyi ideérkező érzi, hogy ez a nagy múltú város is az újjászületés lázában él. Új toronyházak épülnek, üzemek létesülnek, s eredeti állapotukba dicsérendő pontossággal állítják vissza az arra érdemes épületeket. Még idejében kezdtek hozzá, hogy újjávarázsolva megmaradjanak, letűnt korok emlékeként. BENYÁK MÁRIA A szerző felvételei 5
