A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-07-08 / 28. szám

Nyáron is (!ruuiTM~') a MAGNETBŐL A pardubicei MAGNET postaáruház az ipar­cikkek gazdag választékával várja önöket — természetesen nyáron is. Ilyenkor például a befőzéshez használt kellékek nagyon kere­settek. A lakásberendezési tárgyakra pedig egész évben szükségünk lehet csakúgy, mint a gyerekruházatra, vagy ami a legna­gyobb örömöt szerzi a gyerekeknek; a játék­ra. És folytathatnánk a Magnet kínálatának felsorolását. Akik gyakran vásárolnak a Mag­­netnél, tudják, hogy a postaáruház évente új katalógust jelentet meg, amelyben több mint kétezerféle árut kínál, ráadásul olyan termé­keket is, amelyeket egyenesen a termelésből szerez be. Most, nyár elején természetesen inkább a nyaraló, a hétvégi ház felszerelései lebegnek a szemünk előtt. A nyár elmúltával, a szabadság után figyelmünk a lakásra össz­pontosul. de természetesen nem feledke­zünk meg a gyerekekről sem. Ilyenkor né­hány ruházati cikkre is szükségünk van. Te­hát mindig szükségünk van valamire, az évszakoktól függően, de azoktól függetlenül is. Mielőtt azonban vásárolnánk, szóljunk néhány szót arról, mire kell ügyelnünk a Magnetből való vásárlás során. A legfonto­sabb, hogy a megrendelőlapon (ami lehet egyszerű postai levelezőlap is) fel kell tüntet­ni a kívánt áru nevét, megrendelési számát, árát, és természetesen a kívánt mennyiséget. Amennyiben textilt kívánunk vásárolni, a nagyság és a szín mellett ajánlatos egy tartalék színt is feltüntetni a megrendelés­ben, mert előfordulhat, hogy a kívánt áru épp nincs raktáron. Amennyiben kölcsönre sze­retnénk vásárolni, ezt a tényt külön ki kell hangsúlyozni a megrendelőlapon, lehetőleg piros tintával. Elég. ha ráírjuk a megrende­lésre: NA POUČKU. Az ilyen módon történő vásárlás esetén a postaáruház megküldi cí­münkre a szükséges nyomtatványokat, ame­lyeket elég bevinnünk a bank legközelebbi fiókjába. Sohase feledkezzünk meg azonban egy nagyon lényeges dologról, s ez a feladó, illetve a megrendelő pontos címe, amelyre a kívánt árut várja. A postai irányítószámról szintén ne feledkezzünk meg. A Magnet címére érkező megrendelések legalább tiz százaléka feladó nélkül érkezik — bármily hihetetlennek is tűnik. Tehát ha azt akarjuk, hogy meg is kapjuk a megrendelt árucikket, ne feledjük el feltüntetni a pontos címünket. Most pedig lássunk néhány árucikket a Magnet gazdag kínálatából. 1. sz. — Magyar válltáska Divatos, vállon hordható vászontáska, hosz­­szú fülekkel. Cipzárral záródik, az első olda­lán szitaanyagból varrt zseb található. A táska hossza 42 cm. magassága 27 cm, leg­nagyobb szélessége — a kifeszített alj ré­szén — 13 cm. A táskát neszesszerrel is használhatjuk, amelyről az alábbiakban lesz szó. ^ Megr. sz. 101 067 Ára: 145 Kčs 2. sz. — Neszesszer Szintén magyar behozatal. Praktikus kis szö­vettáska, különféle apróságok, iratok részére. Használhatjuk az előbbiekben bemutatott válltáskával. A táska cipzárral záródik, egész külső oldalán szitát találunk. Hossza 27 cm, magassága 19 cm, merevített alj szélessége 8 cm. Megr. sz. 101 066 Ára: 50 Kčs 3. sz. — Befőzésre használt fazék Cinklemezből készült, nagyon praktikus e­­dény, amelyben egyszerre hét darab három­negyed literes befőttesüveg fér el. Fémtokba helyezett hőmérővel együtt kapható. Első­sorban kisebb befőzésekhez alkalmas, főleg olyan konyhákban alkalmazható, amelyek­ben a tűzhely fölött páraelszívó található. Megr. sz. 402 102 Ára: 75 Kčs 4. sz. — Hintaló A hintaló mindig is a gyerekek kedvenc játékai közé tartozott. Az itt bemutatott hin­taló kis helyet foglal el. mivel faszerkezete szétszedhető, összerakható, ugyanakkor biz­tonságos is, mivel a vászonból készült ülőké­ből a gyermek nem tud egyedül kimászni. A hintaló magassága 75 cm, szélessége 60 cm. Megr. sz. 121 051 Ára: 65 Kčs 5. sz. — Ortopéd pelenkanadrág Ha szükségét látják vagy az orvos ajánlja, hogy a baba ortopéd pelenkanadrágot visel­jen, rendelhetnek a MAGNET-töl is, mivel a postaáruház nagyon jól el van látva ezzel az egészségügyi árucikkel. A nadrág négy nagy­ságban kapható. Megr. sz. 628 005 2-es nagyság Ára: 17,50 Kčs Megr. sz. 628 007 3-as nagyság Ára: 17,50 Kčs Megr. sz. 628 003 4-es nagyság Ára: 17,50 Kčs Megr. sz. 628 008 5-ös nagyság Ára: 17,50 Kčs 6. sz. — Škoda 11 LUX Játékautóbusz, amely jól sikerült kicsinyített mása az utainkon gyakran látható kiránduló­busznak. Műanyagból készült, elemekre mű­ködő kismotor hajtja. Első kerekei irányítha­tóak. tehát fordulhat jobbra, balra, mehet előre és hátra is. Irányítása kézi műszerfallal történik. Az Š 11 LUX autóbusz hossza 40 cm. Megr. sz. 130 167 Ára: 130 Kčs 7. sz. — Emeletes ágy Teljesen fából készült, 85 cm szélességű és 195 cm hosszúságú két ágyról van szó, amelyek magassága 166 cm. Mindkét ágy külön-külön is használható, ami nagyon elő­nyös megoldás, ha nem akarunk emeletes ágyat. Az ágyak matracok nélkül kaphatóak. Megr. sz. 961 012 Ára: 1 270 Kčs 8. sz. — Zenélő doboz Fából készült doboz, különféle apró értékek tárolására használhatjuk, mint például nyak­láncok. gyűrűk, ékszerek. A dobozban zenélő szerkezet található, amely a fedél felnyitása­kor automatikusan játszani kezd. A kis do­bozka különösen kedves ajándék lehet. Mé­retei . 20 X 13 X 10 cm. Megr. sz. 994014 Ára. 275 Kčs 9. sz. — Golyós számológép Mivel a gyerekek eredendően kíváncsiak, már az iskolás kor előtt is szeretnek számol­gatni. De hogyan magyarázzuk meg egy kicsinek, hogy 1 + 1 — 2 ? A nehéznek tűnő feladatot a tízsoros, minden sorban 10 szí­nes golyót tartalmazó számológéppel na­gyon könnyen megoldhatjuk. E kis szemlélte­tő eszköz segítségével leküzdhetjük a mate­matika első akadályait. Megr. sz. 121 087 Ára: 29 Kčs 10. sz. — Kakukkos óra Elsősorban nyaralóba, hétvégi házba felel meg, vagy ilyen stílusban berendezett ház­tartásba. Óraszerkezete megbízható, két in­gával állíthatjuk be, ezek fenyötobozt for­máznak. Az óra külseje fából készült, fara­anácsadó gással díszített. Magassága 28 cm, széles­sége 19 cm, mélysége 9 cm. Megr. sz. 904 012 Ára: 320 Kčs Végezetül említsük meg, hogy a pardubi­cei MAGNET meghívja önöket Litoméricébe, a Csehország kertje nevű vásárra, amely 1988. szeptember 16-a — 25-e között kerül megrendezésre, s ahol a Magnet saját pavi­lonban árulja iparcikkeit.

Next

/
Thumbnails
Contents