A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-08 / 28. szám
Különös, rendhagyó jelensége a magyar lírának Füst Milán. Költészetének szinte alig van előzménye. Ö Berzsenyi ódáit dicséri elragadtatással, strófáinak komor és fenséges fortissimóit, a hazája sorsáé aggódó férfilélek kitárulkozásának perzselő hevét. Füst pátosza is hasonló, át- meg átszőve biblikus és ógörög motívumokkal, ezoterikus, borzongató képekkel. „Költészetének külön természeti törvénye, égalja, szókincse van" — Írja róla Kosztolányi. „Nagy, síró angyalokat látunk itt, viharokat hallunk zúgni a sötét égbolt alatt, manókat sivalkodni, feleselni a változatlan sorssal. Följegyezték róla, hogy először ö írt magyarul szabadverseket. Ezek a szabadversek mégis zártak, a lehető legkötöttebbek. Lélek váltja ki útjukat, szellem tölti meg őket, nagy lehelettel. Ezért nem fáradtak el, ezért hömpölyögnek még egyre, ma is ...“ Verseiben valami ősi, feltartóztathatatlan sodrást érzünk, a kérlelhetetlenül tovafutó időt. Füst az általa kiszakított stációkra fűzi föl egy-egy versét, versfüzérét szerelmeit és csalódásait: „Már én is úgy vagyok, — hogy futnék bár feléd ... / Olykor megállók téveteg a félúton, / Mert féltem álmaim javát és nem tudom, / Hogy nem a messzeség-e az, mely véled egybefűz ..(A nő dicsérete) Mindig ott érezzük verseiben a belső feszültséget, az ellentétek pólusait, ahogy kisülnek és fölszikráznak, kibékíthetetlenül és nyugtalanul. Asszociációi meghökkentőek, gyakran egészen távoleső dolgokat és jelenségeket társít a nyelvi lelemény és hajlékonyság sajátos Füst Milán-i eszközeivel. Máskor rusztikus, vaskosan reális sort kapcsol egybe szinte illóan könnyű, intellektuálisan vibráló kifejezéssel: „Alszol, mialatt az éjszaka Ködköntösét vagdossa szab/yával.. . S felhőkbe lövi nyilát a Garázda vadász is. Miután a nedves, éjjeli réteken tobzódva csatangolt Minden táncol s viliózva pörög körötted. — egy mámoros éji világ... S a hold is karikába gyűrűzve, őrjöngve forog. Mert érzi, hogy közeleg a hajnal.. (A mélyen alvó) Önvallomás a pálya végén c. írásában kifakad az írók és költők ellen, mert haszontalanoknak tartja őket, akik anyagi' értékekkel nem gazdagítják a társadalmat. Ő, aki kétségbeesett óráiban mindig a vershez menekül, ellentmondásosan állítja: „Nem is igen olvasok én költőket, kivéve Petőfit és Berzsenyit, mert nem jól bírom a nyavalygásaikat. Istenemre únom őket!" Póz ez, vagy őszinte kitárulkozás? Talán mind a kettő. Nemcsak verseiben volt elütő a rajtól, hanem életvitelében is, erről sok fura történet szól. Füst 1888. július 17-én született Budapesten. Eredeti neve Fürst Milán Konstantin volt. Apja lecsúszott hivatalnok, aki utolsó éveiben állás nélkül vergődik. A fiú nyolcéves, amikor apja meghal. Özvegyen maradt édesanyjával, akinek trafikengedélyt szerez, évtizedekig laknak együtt. Jogtudományi doktorrá lesz s az egyik kerskedelmi középiskolában tanárkodik. Az 1908-as év fordulópontot jelent életében. Megismerkedik „halálos barátjával" Osváth Ernővel. Munkatársa lesz a Nyugatnak, bensőséges barátságot köt Tóth Árpáddal, Kosztolányival, Karinthyval és másokkal. Aladdin atyja sírjánál c. első elbeszélését 1911 -ben hozza a Nyugat, Karinthy ir róla kritikát. Első verseskötete, a Változtatnod nem lehet 1913-ban jelenik meg. A háború kitörésének évében megírja Boldogtalanok c. keserűen nyomasztó drámáját, amelyet élete fényének nevez, s még aggkorában is jó érzéssel gondol megírásának körülményeire. Egész fiatalsága készülődéssel telik. Elégedetlen önmagával: „írói pályám az improvizáció pályája. Más írók nagy tervekkel járnak — hogy irigyeltem őket mindig! Én akkor írtam, ha a jószerencse megszállt, ha felmerült bennem egy-egy olyan hang vagy szó. amelyre azt mondhattam: — ezt most leírom, a többit pedig majd meglátjuk.. A forradalom idején a Vörösmarty Akadémia ügyészévé választják. Vállalt szerepéért a fehérterror alatt üldöztetések érik. Otthagyja a pedagógusi pályát, nyugdíjaztatását kéri. Kitanulja a szűcsmesterséget, gondolván, ha minden kötél szakad, legyen megélhetése. A versekkel, drámákkal, regényekkel folytatott viaskodása mellett naplót is vezet, 1904-től 1944-ig. Naplója a második világháborús ostromban elkallódik, ami megkerül 1976-ban jelenik meg két kötetben.........a művészet körül szerzett tapasztalataimról szólt nagy esztétikai könyvem, amely az ostrom alatt életem legfárasztóbb munkájával, naplómmal együtt elveszett. Ezt a naplómat tizenhét éves korom óta vezettem s körülbelül napi két óra munkám veszett el benne ..." Szerencsére esztétikai munkásságának elveszett anyagát újraforgalmazza. A könyv 1948-ban jelenik meg Látomás és indulat a művészetben címen. A húszas évek elején kijön Advent c. regénye és az Aranytál c. kisregénye. A bratislavai Tűz naplójegyzeteiböl hoz részleteket. Verseinek újabb gyűjteménye Az elmúlás kórusa címmel jelenik meg. A már ifjan magában hordott drámát, a IV. Henrik királyt három hét alatt hozza tető alá 1931-ben. Munkásságának negyedszázados jubileumára pedig Válogatott versei jelennek meg. E kötet előszavában írja, hogy az új verseivel együtt megjelent régiek közül akadnak olyan darabok, amelyeket 25 év óta folyton javítgat és csiszolgat. Mindez bizonyítja, állandóan együtt él verseivel, nyugtalanul figyelve létüket, újra s újra föltéve a kérdést: vajon annyira tökéletesek-e, hogy megállnak a saját lábukon az ostromló idő s ízlésváltozás közepette. A feleségem története c. regénye 1942- ben jelenik meg. A féltékenységet ábrázolja benne megrázó erővel, kafkai ihlettel. Hét évig írja, mert nem gondolja át sem irányvonalát, sem kompozícióját. „Ezt a regényemet is improvizáltam" — írja. „Tervet nem is mertem volna csinálni róla, nehogy az anyag megdermedjen bennem. Gondoltam: mihelyt a hangom megeredt s az élet munkámban már megfogant: mért ne alakítsa ki az élet önmagát ? S ilyesmi egy nagy regénynél, ma már belátom, mégiscsak veszélyes vállalkozás ..Ennek ellenére nagyszerűt alkot, könyvét több idegen nyelvre lefordítják. Életútját versek, regények, elbeszélések, tanulmányok. emlékezések kísérik. Egyre több a gyűjteményes kiadás, munkásságának öszszegezése. Megemlíthetjük a Hábi-Szádi küzdelmeinek könyvét az Emlékezések és tanulmányok c. munkáját. A pesti egyetem bölcsészeti karán tartott előadásait elragadtatva hallgatják tanítványai. 1953-ban mozgásképtelenné válik, betegeskedik, de tovább dolgozik. Fokról fokra kiadják összes műveit, elismerik munkásságának eredményét. 1965-ben bekerül a Nobel-dijra jelöltek sorába. 1967. július 26-án hal meg. Végakaratában meghagyja, ceremónia nélkül temessék el, így csak felesége és nevelt lánya vesz részt a halotti szertartáson. Füst Milán ma is a kevesek költője, mint a múltban. Müvei, főképpen költészete azonban nagy hatást gyakorolt ifjabb költőtársaira. A figyelem máig sem lankadt iránta. Emlékezzünk ró, szellemére a Szózat az aggastyánhoz c. versének zárósoraival: „Az éjszakára bízd elárvult lelked. Majd ő megtanít Hogy megszeresd új társaid S barátokként fogadd, kik rég barátaid, S akikhez máris tartozol: Az elfeledtek árnyait" DÉNES GYÖRGY Füst Milán két verse A MAGYAROKHOZ Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod: Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar. Révület fog ej ha rágondolok is. Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott E nemes-szép alakzat... Rossz idők futottak el feletted. Megbontott a téli gond és romlásodat hozta. megtapodtak. Megbolygatták hitedet az eszed megzavarták, szavak áradatával ellepték világodat Áradás szennyével borították be a kertjeid, vad vízi szörnyek ették virágaid, — majd a vad burjánzás Mindent ellepett utána, — oly termés volt ez e térségeken emberek! Hogy üszőkké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie... De légy türelmes, — szólok hozzád, — vedd a Libanon Ös cédrusát e háromezeréves szüzet — rá hivatkozom, mert onnan vándoroltam egykor erre Tekintsed őt — türelmes pártájával hajladoz a szélben, nem jajong, De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben Kibonthatja gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt. Ki fénnyel sötétséget oszlat holtat ejts élőt emel. Borúlatodra majdan rátekint Halld meg szavam! Én prófétáktól származom. mm mm 0R0KÉLET Tűzvész elől van menekvés. Rablók elől futhatsz messze.. Orgyilkost öl fürge kés. Hogy őszi nap víg nép temesse, S az éjszakának árnyait Elűzi édes napsütés: De jaj, magadtól menekvésed Nincs e földön s föld alatt! Magad vagy elméd ős-talánya. Örökre társad, síri mécsed... S jaj. bús szerelmed vagy magad... — És életed örök magánya... Ember, bűnös, bús kalandor. Eltűnődtem sorsodon... Menekülsz baráti körbe, Elbújsz dús asszonyi ölbe. Bűvöl a síri gödörbe... Kígyó vagy te, majd madár... Bizony, lemégy a síri földbe S még alább, a sír alá is Mindhiába szállanái: Számodra nincs örök halál. 15 /