A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-14 / 42. szám
Márkusfalva (Markušovce), a régi kastély felújításra vár Lőcse (Levoča) — a Városháza és a Szent Jakab-templom SZEPESSEtil KÉPESLAPOK Augusztus utolsó napjaiban jártam a Szepességben, többek között Márkusfalván (Markušovce) s a híres-szépséges „fekete városban". Lőcsén (Levoča). Előbb Márkusfalván időztem, a Máriássyak egykori birtokán, ahová valahai tulajdonosaik két kastélyt is építtettek. Sőt, korábban még egy várat is, de az utóbbi már csak romhalmaz. A kastélyok egyike, amely a Hemád felé eső részen épült a hajdani francia parkban, a XVII. században nyerte el mai formáját. Ezt a rokokó stílusú kastélyt az ötvenes évek elején felújították, s bútormúzeumot rendeztek be a falai között, de mostanra a kiállított tárgyakat el kellett szállítani, mert az épület állaga veszélyessé vált. Még nem omladoznak a falai, csak a zsindelytetőt pusztította el az idő. Az „alsó", régi kastély mellett a kiszolgáló épületek is megvannak még, s feljebb az imént említett várrom, amit a tizenharmadik század végén IV. Béla királyunk beleegyezésével építtettek a környék urai. A Hernád túloldalán az egykori francia zsindelytetős épületek, s azon gondolkodom, hogy hány hasonló kastély, jobb sorsra érdemes udvarház, szépen gondozott, értékes növényállományú park esett különböző „szempontok" áldozatául az elmúlt évtizedek alatt... Értékeket, szép és soha fel nem újítható alkotásokét tékozolt el a vakság, az önzés, a tudatlanság, vagy a tekintetnélküliség. S ha most már látható a megújítás — felújítás — szándéka, mikor lesz a ma földbe plántált platáncsemetéből olyan platánóriás, mint az előttem lévő, föld felett elfűrészelt, megfeketedett platántőmaradvány, amely élőfa korában e park egyik óriása, dísze lehetett?! Persze Márkusfalván van egyéb — és tegyem hozzá: vigasztalóbb — látnivaló is. Ugyanennek a parknak a felső részén. Mégpedig egy szép nyári lak, amelyet Máriássy Farkas építtetett, akiről azt hallottam, hogy szenvedélyes utazó volt, s a birtokán levő kastélyokat, különböző épületeket földrajzi nevekkel látott el. A szóbanforgó nyári lakot egykori tulajdonosa Dardanellákra keresztelte. A reprezentációs célokra épült palotácskát ma is így nevezik, ami ugye itt a Szepesség kellős közepén eléggé furcsán hangzik. Egyébként azokat a bizonyos Dardanellákat a 18. század végén azért építették, mert az akkori uralkodó látogatását várták. A fogadásra épített kastély elkészült, az uralkodó látogatása azonban elmaradt. E kastély jelenleg hangszermúzeum, amelyben elsősorban a billentyűs hangszerek Szlovákia területén készült reprezentánsai láthatók. A Dardanellákban a legértékesebb hangszerek közé minden bizonnyal a gánóci és szepesgörgői templomokból idehozott és restaurált orgonák tartoznak, amelyek a 15.—17. századból valók. A hangszermúzeumban 1985-től havonta rendszeresen szerveznek koncerteket is. Az intézményt évente átlagosan mintegy tizenötezren keresik fel. Márkusfalváról az út Lőcsére egy szűk félóra, vagy talán még annyi se. Ahogy a kacskaringós, sok kerülövel-kitérövel az ember bejut a „fekete város" főterére láthatja, hogy ma ez a város egyáltalán nem fekete, azaz, nem gyászol. De a város belső — történelmi — területén hadiállapotok uralkodnak. A régi, több száz éves épületek homlokzatát állványerdők takarják, a járdákat, utakat- feltörték, van, ahol öt-hat méter mélységben dolgoznak. Amióta először jártam itt — s annak bizony már bő húsz éve —. télen-nyáron ez a kép fogad. Milliókat költ az állam a történelmi városrész rekonstrukciójára. S ez nem is csoda, hiszen olyan Barátságok, találkozások Hagyományos a kapcsolat és a barátság a Csemadok és a budapesti Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat között. Megszokott már az évenkénti találkozás Budapesten és Szlovákia valamelyik városában, falujában. A kölcsönös látogatások három napján rendszeresek a nemes sportversengések, az izgalmas sakk- és asztalitenisz-mérkőzések, s az amatörök körében változatlanul vonzó és népszerű a labdarúgás. Mindkét fél részéröl ismerősök jönnek össze baráti eszmecserére, kézfogásra, aligalig bukkannak fel emitt és amott ismeretlen arcok. A Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat hálózata igen kiterjedt, előkelő helye és méltó súlya van a magyarországi kulturális közéletben, akárcsak a Csemadoknak alapszervezetei révén Dél-Szlovákia falvaiban és kisvárosaiban. Folytathatnám még hosszan a kapcsolattartás formáit, de most csupán annyi a célom, hogy az újabb, az itteni találkozás eseményeiről beszámoljak. Kezdődik ez mindig az érkezéssel és a fogadással. A vegyes összetételű, leginkább sportolókból álló küldöttséget itt is, ott is közéleti személyiségek vezetik. A Pallas részéröl Siklósi Norbert, a Lap- és Könyvkiadó Vállalat vezérigazgatója vagy a helyettese Muszkács Ottó, a Csemadok Központi Bizottsága részéről Sidó Zoltán, a Szövetségi Gyűlés képviselője, vagy dr. Lukács Tibor vezető titkár. A mostani találkozón a Pallas vezérigazgató-helyettese vezette a népes csoportot. S ahogy az lenni szokott, ha mi megyünk oda, vagyis Budapestre, akkor szálláshelyünk a lap- és könyvkiadó vállalat üdülőtelepe, a Római-part, s beletartozik a gyorsan pergő három napba sok minden, legelsősorban is a színházlátogatás, a városjárás- és nézés, a soha teljesen meg nem ismerhető Budapesttel való ismerkedés. Ha ők jönnek viszontlátogatásra, nálunk sincs ez másképp! Nagyjából megegyezik a program. Legutóbbi ittjártukkor a Csemadok szenei (Senec) üdülöházában szállásoltak el, onnan indultak a részünkről kialakított programhelyekre. Szombat reggel a szenei magyar gimnáziumban mérték össze erejüket a sakkozók. Váltakozó eredménnyel végződnek ezek az összecsapások Flesten és nálunk, győzelemmel, döntetlennel vagy vereséggel hol az egyik, hol a másik oldalon. Szencen a döntetlennel kellett beérniük a szemben ülő feleknek. Az iskola folyosóján asztaliteniszcsaták folytak, ezúttal a pestiek vonultak el a színhelyről győzelemmel. A sportvetélkedők egy részének befejezése után szép, ígéretes napos időben a Galántai járáshoz tartozó Jóka (Jelka) község Fényes éttermébe vonult a társaság, ahol jó hangulatban megebédeltek. És délután már Rété, a Csemadok, a Lap- és Könyvkiadó Vállalat és Jóka labdarúgói vetélkedtek, versengtek a díjakért. A helybeliek labdarúgó pályáján természetesen. Sajnos, az ég beborult fölöttük, időnként szitált az eső, barátságtalanul hűvösre fordult az idő, de ez nem vette el a küzdők kedvét, több órán keresztül mind a négy csapat játékosai elszántan harcoltak a győzelemért. A hideget csak a nézők érezték, akik viszont melegíthették magukat egy-egy pohár borral a lelátó büféjében. Ugyancsak itt enyhíthették éhüket is finom lacípecsenyével a mérkőzések elég hosszúra nyúlt befejezéséig. Valamelyik jegyzetemben írtam egyszer a gyomor dél-szlovákiai térképéről, arról, hogy hol, milyen finomabb falatokhoz juthat hozzá az ember. Nos, ha újra írnék ilyen térképről, az igazi jó, ízes lacipecsenye helyéül Jókát jelölném meg. Jókát, ezt a régi magyar települést vendéglátói erénye miatt is megdicsérném. A sportegyesület vezetői mindent elkövettek, hogy a budapestiek és mi is jól érezzük magunkat. A nézők a lelátón és a pálya szélén állva végig kitartottak, jó szurkolóknak bizonyultak. A játékosokra sem lehetett panasz, már ami a fegyelmezettségüket illeti, játékuk színvonalára sem, bár váltakozó és hullámzó volt a teljesítményük. A jókaiak játéka kiemelkedett a mezőnyből. A labdájuknak szeme volt, a csapatjátékuknak begyakorolt rendszere, egyik játékosuk sem futkosott értelmetlenül ide-oda a pályán, s a kapura lövő készségük is kifogástalan volt. Nem véletlen, hogy a versengésben az első helyen végeztek. Végig élvezettel 12
