A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-10-14 / 42. szám

szagos döntőben meg bronzkoszorút kaptak. És meghívták őket a gálaműsorba is.

— Apró falu Nagyfalu — veszi át Bodonyi Já nosné ismét a szót —, mindössze 400 lakosú kisközség. Éppen ezért módfelett büszkék vagyunk rá, hogy szereplésünk révén más vidékeken is megismerhették a település nevét. A múlt esztendőben egyedüli éneklőcsoportként a kerületi fesztiválon is pódiumra léphettünk. Éppen ezért szinte érthetetlen számunkra, hogy az idén nem kaptunk a járási népművészeti fesztiválra meghívást.

A csapat most 13 tagból áll. A szerepléseken használt ruháik a századforduló táján honos népviseletet idézik.

— Időközben alapító tagjaink férjhez mentek — gombolyítja tovább ismét Abelovszky Mária az emlékezés fonalát —, de néhány kivételtől eltekintve azóta is együtt van a gárda. De persze új asszonyok is kerültek az együttesbe. A dalkör tagjai még lakodalmakba is népviseletben jártak.

Az éneklöcsoport neve Búzavirág. Fellépéseikhez — zömmel szövetkezeti tagokról lévén szó — az ipolybalogi (Balog nad Ipľom) székhelyű egyesített nagygazdaság biztosít járművet, kényelmes közlekedési eszközt.

— A nőszövetség kórusa gyanánt szerepelünk — árulja el Bodonyi Ilonka —, mivel az alakulásunk évében a nőszövetség alapszervezete működött a legeredményesebben falunkban, ám természetesen tagjai vagyunk valamennyien a Csemadok nagyfalui szervezetének is. Kizárólag Ipoly menti népdalokat adunk elő, s Tóth Mária biztos kézzel vezeti, irányítja a munkánkat. Sziwel-lélekkel gyakorolunk, nem túlzók, valóban örömmel járunk a próbákra, s a fellépésekre is, holott mindannyiunknak lenne a ház körül, a kertben, vagy a háztájiban dolga ezalatt is. Mi azonban hagyományaink őrzését, ápolását mindennél fontosabbnak tartjuk.

Az énekkar legfiatalabb tagja Kiss Katalin.

— Szeretek énekelni — jelenti ki —, s büszke vagyok arra, hogy a jóhírű, szép sikereket elért daloscsoport maga közé fogadott. Két apró gyermekem mellett is szakítok időt a közös daltanulásokra.

— Én — vallja az 55 esztendős rangidős Bozsó Anna — már nyugdíjas vagyok, mégsem válók meg a Búzavirágtól. Amíg szükség lesz a hangomra, örömmel maradok. Kikapcsolódás és pihenés is számomra az éneklés.

ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei

HAGYOMÁNYŐRZÉS

A hagyományos járási május elsejei felvonulásban előkelő helyen meneteltek a szécsénkei (Seóianky) egységes földműves-szövetkezet dolgozói. És első ízben népviseletbe öltözött lányok és asszonyok — az újonnan alakult nagyfalui (Veľká Ves nad Ipľom) éneklőcsoport tagjai — vonultak a csoport élén.

Mindez tizenkét esztendővel ezelőtt történt.

— Ha jól tudom — emlékezik Bodonyi Jánosné, a nőszövetség alapszervezetének vezetőségi tagja, menyecskekórusuk születésének mozzanataira —, akkor, 1976 április derekán kezdődött: egy péntek délután felkeresett Abelovszky Erzsébet, a közős gazdaság szakácsnője. „Ilonka — kezdte a mondókáját — ildomos lenne a közelgő ünnepi felvonuláson régi, hagyományőrző ruhákban megjelennünk. S a szövetkezet vezetősége örülne, ha néhány népdalt is elénekelnénk a menetoszlopban." Megtetszett az ötlet, s Abelovszky Máriával pár nap leforgása alatt, leginkább ifjú leányokból meg is alakítottuk a dalegyletet.

Tizenhat buzgó nő fogott munkához, a daltanuláshoz. A gazdaság ruhaanyagot vásárolt számukra, a lányok, ifiasszonyok pedig az ünnepi felvonulásig el is készítették a típusöltözeteket.

— Azóta persze — magyarázza Bodonyi Ilonka — újabb ruhákat varrtunk, amelyek korhű utánzatai a jellegzetes nagyfalui népviseletnek. Egyébként az a bizonyos május elsejei szereplésünk jól sikerült. Aztán néhány hét múltán az ipolyhídvégi (Ipeľské Predmostie) szüreti műsorban, önálló dalcsokorral, a környékbelieknek is bemutatkoztunk. Nem is remélt szép sikert arattunk, sok tapsot kaptunk. És ott menten elhatároztuk : a lángot nem hagyjuk kialudni, továbbra is együtt marad a lelkes kis csapat.

Az asszonykórus tagjai szépséges népdalaink továbbörökítését tűzték ki maguk elé feladatul.

Ezek után nézzük az együttes „sikerlistáját".

— Az évek során több Ízben szerepeltünk a nagycsalomjai (Veľká Čalomia) járási népművészeti találkozón is — tudom meg továbbá Tóthné Abelovszky Máriától, a csapat vezetőjétől —, de beneveztünk az első Tavaszi szél... vetélkedő járási fordulójába is. S eljutottunk a lévai (Levice) országos seregszemlére. Mindjárt első nekifutásra. Talán mondanom se kell, hogy végtelenül boldogok voltunk.

A másodízben meghirdetett értékmérő kerületi döntője után a bírálóbizottság elnökének a javaslatára kicserélték a dalkör tagjai ruhatárukat.

— Tovább jutnak — mondta értékelésében szereplésüket követően a szakember —, ám legközelebb már lakóhelyük népviseletében énekeljenek.

— A javaslatot — bizonygatja Bodonyi Jánosné — köszönettel vettük, s megszívleltük, megfogadtuk, és a Csemadok járási bizottsága anyagi támogatásával teljesen „átöltöztünk".

— Úgy ám — helyesel Tóth Gáborné —, szüléinktől, meg nagyszüleinktől és ismerősinktől gyűjtöttük össze a jellegzetes nagyfalui rakott szoknyákat, csipkés kötényeket, brokát főkötőket. A hiányzó darabokat pedig, eredeti példányok lemásolása után, többnyire mi magunk újravarrtuk.

A múlt évi Tavaszi szél... dalverseny járási és kerületi fordulóján egyaránt aranykoszorús minősítést nyert a csoport, az őrzi kötény csipkeszegélyét minden dalos menyecske saját maga hímezte ki Az énekkar tagjai többnyire fiatalok

1