A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-07 / 41. szám
Az „Alex”, délután négykor Újdonsült ismerősöm, a szeplösképü Helga fél órai ismeretség után azt mondta: — Találkozzunk az „Alexen", délután négykor, és én megmutatom neked az új városközpontot. Tudod — magyarázta —, mi berliniek az Alexanderplatzot, a Sándor teret hívjuk játékosan Alexnek. A tér egyébként a Napóleon seregei ellen háborúzó III. Frigyes Vilmos oldalán hadba lépő I. Sándor cárról kapta a nevét. Századokon át valójában nem is volt elnevezése a város eme külső sáncárkának. A krónikák szerint valaha, az ezerhatszázas évek második felében közadakozásból épült leprakórház állt az Alexanderplatz helyén. A Szent György-kapu felső emeletein, a városi börtön celláiban elítéltek raboskodtak. Ablakaiból a rabok épp az ispotály szomszédságában terpeszkedő bifótára láttak. Alig hiszem, hogy a szerencsétlenek túl sok időt ücsörögtek volna a falmélyedésekben. A kánikulát igérö melegben hideg borzongás futott végig a hátamon ... Helgával reggel, a Vörös Városháza előtt botlottunk egymásba. Egy pádon üldögélt és német—magyar szótárt lapozgatott. Én’meg magyar nyelvű útikönyvemmel a kezemben, melléje telepedtem. Kis idő múltán beszédbe elegyedtünk, megismerkedtünk. A Balatonhoz készül, árulta el, ezért már jó néhány hónapja szorgalmasan tanul magyarul. Pontban négykor az S-Bahn, a városi vasút zömök várócsarnoka előtt találkoztunk. És Helga nem vesztegette az időt, azonnal mesélésbe kezdett. — Régen a választófejedelem megtiltotta hogy a település lakói a városfalakon belül bűzlő háziállatokat tartsanak, ezért a derék jószágszerető polgárok a mai Alex területén építették fel juhhodályaikat, meg a tehénistállók és disznóneveldék garmadáját. A múlt században már szabályos bérlakások épültek a térségben, s a szórakoztató ipar errefelé indult virágzásnak. Hitler vérzivataros embertelen világháborúja után a romtengerben csupán két épület, az Alexanderhaus és a Berolina-Haus maradt megmenthető állapotban. Ezért vadonatúj Berlinnek ez a modem városközpontja, a népszerű és közkedvelt Alex. A magasvasút pályaudvara körül óriási a tömeg Az S-Bahn zegzugos utcákban, a legtöbb helyen lábakon álló síneken halad. — Még szerencse, hogy a járműforgalmat a gondos városatyák teljesen kitiltották a térről — jegyzi meg Helga. — Az Alexanderhaus 1970-ig nagyáruházként szolgált, most viszont már szaküzlet: bútoráruház. Odébb virágládákkal elhatárolt sörözőterasz csábit a szomjoltásra. Pár percnyi pihenőt azonnal engedélyezünk is magunknak. A Világóra előtt most is sok a fényképezgetö kiváncsi turista. — A 10 méter magas zömök oszlop alumíniumborítóján a világtérképet látod — mondja Helga, s már kortyol is egy jókorát az elénk rakott jéghideg habos italból —, a talpazaton meg — mozaikköből — a szélrózsa irányai láthatók. Megfigyelhetnéd, ha lenne elég időnk: a több mint öt méter vastag gyűrű naponta megfordul a saját tengelye körül, s a világ minden táján érvényes pillanatnyi időt jelzi. Fölötte a Naprendszer bolygóinak színes gombolyaga a záródísz. A Vörös Városháza a nagy-berlini magisztrátus székhelye A 38 emeletes Berlin Nagyszálló homlok zatán a kék szín tizenhat árnyalata váltako zik. Az ablaktalan hatemeletes Centrum áruház első emeletén 'módfelett elcsodálkozunk: a bábeli nyelvzavarban külföldiek tize sével vásárolják a merülöforralót, villanypárnát, hajszárítót, kenyérpirítót. A népek barátságának kútját a helybéliek — hogy is lehetne másként? — csak Alex kútként emlegetik. — Nézd — figyelmeztet ismerősöm —, a 17 „orgonasip" tetejéről, bronzcsészékből porzik alá a kút vize. ~rr—: ■ f * é atm* j 0 m m Iftl é&Mmm ittái 'ül i mmt V*-'*"*' Az Alex a város központja lett 11 . * t 1 II I t ti c * i ’» i 1t »' t »< »t. _ * ’-n « ffiTTV » f *M* C # « ; Bronzcsészékből porzik alá a kút vize A Televíziótorony, az új Berlin jelképe, 1969-ben készült, az ég felé törö 465 méter magas felfelé vékonyodó építményt 200 méter magasságában „acéllabda" díszíti. Jó néhány perces sorbanállás után jegyet váltunk, és a gyorslift alig egyetlen perc alatt felröpít bennünket a 203 méter magasban lévő kilátó körfolyosóhoz. A egész Nagy-Berlin a lábunk előtt hever. Csodálatos látvány ... Négy méterrel feljebb, a Tele-Café kávéház egyik asztalánál illatos feketét szürcsölgetünk. A gyűrű, a „kosár" óránként fordul egyet. A torony lábánál azért fellélegezem. Alig vártam már, hogy szilárd talajt érezzék a lábam alatt. A lépcsőzetes vízesés medencéihez visz az utunk: minden órában más és más a vizsugarak magassága. A Mária-templom főbejárata előtt kőkereszt emlékeztet: 1325-ben a magukból kikelt haragos berliniek agyonverték az adószedő bernaui prépostot, amiért is a pápa kiátkozta a várost. — Mielőtt hazamennél — biztat a lány —, nézzük még meg a Neptun-kutat és a Vörös Városházát legalább. A Neptunbrunnen eredetileg a királyi palota kertjét díszítette, a Rotes Rathaus éke pedig a toronyban elhelyezett nyolc beriini kömackó, melyeket 4 000 tallérért készített a mester. Kígyóinak a lámpák, s a műemlék-épületeket rejtett, színes reflektorok árasztják el fényözönükkel. — Köszönöm a kalauzolást — búcsúzom a készséges berlini lánytól —, csodaszép az Alex és közvetlen környéke. ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei 17
