A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-10-07 / 41. szám
GYALOGÚT {Csontos Vilmos visszaemlékezései) A napokban ünnepli 80. születésnapját a jeles csehszlovákiai magyar költő, Csontos Vilmos. Ebből az alkalomból sok szeretettel köszöntjük őt, és kívánunk neki hosszú, boldog és békés életet Immár második kiadásban jelent meg Csontos Vilmos önéletrajza, a Gyalogút. Ez a második sokkal szebb kivitelben és magasabb példányszámban, mint az 1972-ben napvilágot látott könyv. A 80 esztendős Csontos Vilmost méltán köszönti önleírásának új, átdolgozott megjelentetésével a Madách Kiadó. Az átdolgozás alig hagy nyomot a textusban, de nem is lett volna értelme az eredeti szerkezet megbontásának, kirívó foltozgatásának. így jó. így hasznos ez a könyv. Csontos Vilmos nehéz kezenyomával. Már a cím is telibetalál s asszociálja a falut, a parasztsorsot, a gyalog baktató költő életútját. Mert ezen az úton — amint neve is kifejezi — gyalog szokás járni, gyalog és nem is olyan régen még mezítláb. Ö is igy indult a maga gyalogútján s ha itt-ott le is tévedt róla, vagy arra kényszerítették, hogy más utat járjon, végül mégis visszatalált rá, s azon jár ma is, életének alkonyán. Mintha Veres Péter vagy Szabó Pál önéletrajzát olvasnám, rokon-hang. rokon-sors, rokon-út. Akárha Sinka István szólna benne a Fekete bojtár vallomásainak földizével, valóságsúlyával. Ide, ebbe a környezetbe tartozik Csontos Vilmos könyve is, csak a földrajzi színtere más. Akik olvasták Sinkát, Veres Pétert, Szabó Pált, akik ismerik a hajdani falut, érzik, tudják: mit jelentett kiemelkedni innen. Elképesztő, erönfelüli vállalkozás volt. Itt valóban meg kellett küzdeni minden betűért, minden könyvért, s a tudásszomjnak, a többetakarásnak kegyetlen ára volt. A falu erkölcse, előítélete nem ismert pardont, papján, tanítóján kívül nem tűrte meg a könyvforgató embert. A falu alfája és ómegája a munka volt, a kegyetlen és nehéz parasztsors. Itt pitymallatkor keltek és késő éjjel tértek nyugovóra. S a bibliát vagy a kalendáriumot csak félidőn forgatták. Aki itt többre vágyott s könyvre éhült. föl kellett áldoznia kurta éjszakáját s csak bújva, gyertyavilág mellett olvashatott. De aki nem alussza ki magát, annak súlyosabb a kaszanyél. annak nagyobb teher nyomja a vállát. Ám ennél is súlyosabb a falu, sőt a közeli hozzátartozók előítélete, lenéző magatartása. Mert — mint Veres Péter irta — a könyvforgató parasztot csodabogárnak, naplopónak. amolyan félnótásnak tartották. S. százszor jaj volt annak, aki a munkában nem állta meg a helyét. Bizony, mondom, golgotát jártak a falu mélyéről szakadt írók, amíg eljutottak az önkifejezésig. Csontos Vilmos könyve is erről a szellemi erőpróbáról vall. sokszor érdesen, darabosan. de lélekmeztelenitö őszinteséggel. Itt nincs mellébeszélés, szépítő szándék, idilli derű, vallomásának a líráján is ott érződik a küzdelmes emberi sors. Már a könyv első sorai megdöbbentik az olvasót: „Szomorú örökségem vagy hajnali dobpergés. Hatéves gyermekszívem harangját te verted félre először, s rossz emlékedtől azóta nem tudok szabadulni." Ezzel és így indul az önéletrajzi vallomás. A dobpergés mozgósítást, háborút jelent, a háború borzalmat és szegénységet. A falu megbolydul s a gyermek érzi a rettenetét : „Lovak nyerítettek, szekerek zörögtek, a nagy zaj teljesen elnyelte az asszonyok 10 jajgatását, siránkozását." A legnehezebb esztendőkben, az első világháború éveiben kerül iskolába. Harmadikos korában könyvet kap tanítójától s ez kihat további életére: „Magyar történelmi emlékcsamok — olvastam az ajándékkönyv tábláján. Még eddig nem láttam, hogy a rektor valakinek könyvet ajándékozott volna. így végtelenül boldog voltam, alig tudtam mit kezdeni örömömben. Azóta is sokszor gondoltam rá, hogy Nagy Pálnak ez a nemes gesztusa lett az a kapocs, amely örökre a könyvekhez kötötte életemet." Önleírásában elevenen él szülőfaluja, hiszen élete, sorsa szorosan hozzákapcsolódik. Nagy hatással van rá az impériumváltozás, az őszirózsás forradalom, amikor először hallja az Intemacionáiét. „Napközben újabb csapatok érkeztek. A piactéren kaptak menázsit. Azután az egyik parancsnok félkörbe állíttatta legényeit és énekelni kezdtek: Föl, föl. ti rabjai a földnek! Föl, föl, te éhes proletár! — Csak úgy zengett az utca. Akkor hallottam először ezt a dalt, nagyon tetszett és figyeltem a körülállókat: nekik vajon tetszik-e? Még gyerekfővel szakad ki az iskolából, csupán öt elemit végez, mert kell a kenyérkereső. A hasonszőrű szegénygyerekekkel dolgozik a környező uradalmakban, szinte éhbérért. A saját sorsát mondja, amikor erről ír, mégis föltárul benne az uradalmi cselédség. a napszámosok seregének keserves élete. Teste, lelke tiltakozik a durva bánásmód ellen, elapadhatatlanul él benne a vágy, hogy kiszakadjon a béresvilág nyomorúságából, amely megöli az álmokat. Szabóinas lesz Zselizen, de ott sincs sokáig maradása, mert állandóan a vásárokra járatják, s megtudja, hogy a vásári szabónál sohasem tanulja meg a mesterséget. Újra otthon, újra urasági majorok vándora. Tél idején több lehetősége jut az olvasásra. Sinka István egy kisbárányt adott egy Petőfi kötetért. Csontos a falut járja olvasnivalóért. Bekopogtat a jegyzőékhez is. s a jegyzöné igazi irodalmat ad a kezébe. „Megkockáztattam a kérdést, hogy verseskönyvei vannak-e. Voltak. Meg sem mutatta a kezében tartott könyveket, sarkon fordult, s hozta az óhajtott csemegéimet. Magyar népballadák, A székely népköltészet remekei és Gyóni Géza versei. Átadta a könyveket, s közben mosolygott. Hogy ez a mosoly mit rejtett, nem értettem, nem is törődtem vele, engem a könyvek érdekeltek." Olvas, művelődik s rádöbben, hogy társtalanul él társai között, mert nincs egyetlen pajtása, akivel irodalomról beszélgethetne. A májusi kenderföldön, a barázdában ülve írja első versét kis noteszébe. „A notesz rég elveszett, első versemmel együtt. A lelkem ajtaját azonban ez a kis vers nyitotta meg az utána következő többi száz előtt, s az a pacsirtadal zendül fel ma is a sorok között.. Később asztalosinasnak szegődik s 1926 telén felszabadul. Nem sikerül azonban megkapaszkodnia, gyökeret eresztenie, s az ország vándora lesz. A vándorévek megjelenítése érdekes bepillantást enged korabeli iparosok világába s fölfedi a tanoncok, segédek kiszolgáltatottságát. A hányattatások utón Léván köt ki 1928 januárjában. Vágyak, szerelmek, lobogások és versek, versek. Itt ismerkedik meg dr. Kersékkel, a „Bars" szerkesztőjével, aki jóakaratúan egyengeti a fiatal költő útját. Megjelenik a lapban első verse. „Izgalmam határtalan volt, az újság kétszer is kiesett a kezemből, amíg ráakadtam a nyolcsoros kis versikére s alatta a nevemre ... Egyszerre azt veszem észre, hogy egy könnycsepp hull az újságpapírra ..." Az első verstől azonban göröngyös út vezetett a költészetig. Csontos Vlmos érdekes és tanulságos korrajzot nyújt költővé válásának időszakáról, plasztikusan és mégis elevenen bontakoznak ki az olvasó előtt ennek az időszaknak képei. Ismert költők és írók alakját jeleníti meg néhány tollvonás az impresszió frissességével. Pontosan érzékelhetjük a proletár írók szociális helyzetét, kiszolgáltatottságát is, amikor köteteikkel házalnak, vállalva a megaláztatást, az emberi közömbösség, érdektelenség arculcsapásait. Csüggedés és bizakodás között hányódott ô is: „Őrlődtem, tépelödtem. Ködös volt élőt-Lru KINCSÜNK AZ/W/WťELV A tömegtájékoztató eszközök és a nyelvművelés A rádió műsorismertetésében hangzott el ez a mondat: „Tizenhét órakor híreket mondunk csehszlovák nyelven". Ehhez hasonló „csemege" napilapunkból: „A megyedévenként megjelenő, szovjet nyelvű lap első száma nyáron kerül az olvasókhoz". Elbűvölő, ugye? Csehszlovák és szovjet nyelv?! Pedig hát mindenkinek, elsősorban a tömegtájékoztató eszközök dolgozóinak illik tudni, hogy sem csehszlovák, sem szovjet nyelv nem létezik. Csak csehszlovák állam van. melyben csehek, szlovákok és a nemzetiségek élnek. A csehek csehül, a szlovákok szlovákul beszélnek, ám csehszlovákul nálunk nem beszél senki. Nyilvánvaló tehát, hogy a rádióban sem csehszlovák, hanem szlovák nyelven hangzottak el a hírek. Hasonlóképpen szovjet nemzet és következésképpen szovjet nyelv sincs. A soknemzetiségű Szovjetunióban oroszok és számos egyéb nemzetiségű ember él; egyikük sem beszél szovjet nyelven. Az oroszok oroszul, á kirgizek kirgizül, az örmények örmény nyelven beszélnek, hogy csak néhány példát említsek. Tehát a beharangozott lap sem szovjet, hanem bizonyára orosz nyelven fog majd megjelenni. A következő, a rádióban elhangzott kifejezésekért sem adnék jelest a riportereknek. Egyik példa: ......a javítás 1990-ig befejezést nyer". Bizony nem nyer az a javítás semmit, egyszerűen csak: a javítást 1990-ig befejezik. A másik riporter izgatott hangon jelentette: „A küldöttség tagjaiban van ..." és következett a küldöttség tagjainak felsorolása. Pedig kétféleképpen is lehetett volna helyesen mondani: 1. A küldöttségben vannak :..., 2. A küldöttség tagjai a következők: Nagyon kell vigyázni, hogy a megfogalmazott szöveg ne legyen .kétértelmű, félreérthető vagy indokolatlanul nevetséges. Kővetkező példám az újságból van ugyan, de ezúttal nem az újságíró követte el a hibát, bár az olvasó szerkesztő jobban odafigyelhetett volna. Egy apróhirdetésben olvashattuk: „a.............. .-i középiskola a dolgozók esti tagozatán érettségivel végződő első osztályt nyit". Pedig csak azt akarták közölni, hogy a négy évig tartó és érettségivel végződő esti tem az út, amelyen elindultam, s a homályon nem láttam túl. Pedig én mindenáron látni akartam, s előre lépni. S ehhez erőt is éreztem magamban." De bármily göröngyös volt ez az út. mégis a felemelkedés útja volt, az önemésztö lobogásé, amely testvérlelkeket melengetett. A második világháború vérzivatarában is emberségre intett a falu proletár költőjének szava, sorsának, életének példája, tanulsága, tanúságtétele. Ezt írja a felszabadulás utáni gondok, remények krónikájában, az új hazai magyar irodalom felé vezető út fötvázolásában. Nem magának és magáért élt, népének reményeit töltögette. Csiholta benne a vágyat, hogy emberebbül s ne talajvesztetten éljen. A falut, sorstársait, éltető közegét nem hagyta el. vállalta a sorsot s vállalja ma is az elrendeltetés bizonyosságával. „A falunak sohasem fordíthatok hátat... Ez a nép küldött engem is — nem hagyhatom cserben." Ma sem anakronisztikus s lebecsülendő ez a hitvallás DÉNES GYÖRGY Fotó: Gyökeres György tagozat első évfolyamába toboroznak jelentkezőket. Végül néhány „mazsola" az egyik járási újságunkból. Az egyik cikkben ezt olvashattuk: „Már tetőfokára hágnak a betakarító és szállító gépek javítási munkálatai". A lap szlovák nyelvű mutációjában ez volt olvasható: „Vrcholia práce na odstraňovaní porúch žatevnej a pozberovej techniky". Helyes magyar fordításban: Javában folynak az arató és szállító gépek javítási munkái. U- gyanott:......ezért az idén nagyobb igényeket támasztottunk munkánkra" Helyesen: „ezért az idén igényesebben dolgozunk. S végül:......az igazgató reményét fejezte ki annak érdekében, hogy a szerkezetátalakítás meghozza gyümölcsét." Az a bizonyos igazgató intézkedhetett volna annak érdekében, hogy a szerkezetváltás meghozza gyümölcsét. Itt azonban nem intézkedésről, csak a remény kifejezéséről van szó. Tehát felesleges az „annak érdekében". Helyesen: Az igazgató reményét fejezte ki, hogy a szerkezetváltás meghozza gyümölcsét. íme, néhány negatív példa: mit nem szabad imi, mondani azoknak, akik a tömegtájékoztató eszközökön keresztül szólnak hozzánk. Nem a pellengérezés, hanem a javítás szándéka volt a célom. Azt is mondhatnám, hogy „Akinek nem inge, ne vegye magára!" De nem mondom, mert az a gyanúm, hogy — valamennyien viselünk inget. Két idegen
