A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-09-23 / 39. szám

DOBOS LÁSZLÓ ÉRTÉKEI ÉS DILEMMÁI

mára is eleve nemzedéki értelemben érdekesek és fontosak! Honnan jöttünk, milyen erők löktek az írás „küzdőterére", mit tettünk, hová értünk el és mi volt az értelme, amit tettünk? Nemzedékünk közel négy évtizedet tud maga mögött az irodalom, kultúra és közélet építésében — mondják alapozó nemzedéknek is! — , természetesnek tűnik fel, hogy tapasztalatai és önvizsgálata közérdekűek lehetnek.

Dobossal való kapcsolatainkra visszatérve a tanfolyam után nevével sokáig nem találIRODALMI TÜKÖR

IBODVriAII XOKQtí

történeti próza, hitele

Ezerkilencszázötvenkettö nyárelején Kassáról (Košice) a szlovák fővárosba utaztam, hogy részt vegyek egy úttörövezetöi tanfolyamon. A Tátrák alatt csattogva futott velem a gyors, a távoli hegyek júniusi verőfényben ragyogtak; a vonaton azon gondolkodtam, milyen meglepetéssel vár az ősi város. Abban az időben olyan utazásokat tettem, amelyek a bizonytalanságból az ismeretlenbe vezettek, évek bezártsága után egyszerre

megnyílt előttem tér és idő — ......kinyílt

előttem a világ a nagyvilág . .." énekeltük az Ifjú kovácsok dalában —, várakozóan és vegyes érzésekkel telve készültem a megérkezésre.

Az Ifjúsági Szövetség megbízásából a tanfolyam vezetője Dobos László volt. Hullámos fekete hajú, nyurga fiatalember, korombéli, mint később kiderült, tehát egyidősek vagyunk, mégis óriási köztünk a különbség. Persze nem a korkülönbség — az mindössze néhány hónap, még hozzá a javamra! —, hanem az alkati és fellépésbeli különbség, az önérzetnek, beszédkészségnek a különbözősége, amely pontosan fedte az értékkülönbségeket : ö a tanfolyam vezetője, én a résztvevője (negyvenen lehettünk, én egy a sok közül). Azonban nem a különbözőségek ténye érdekes, hanem az okai: Dobos László a háború után — később tudtam meg bővebben — nyitottabb körülmények közül, jóval korábban és több tapasztalattal — sofőrködés, prágai utazások, sárospataki diákoskodás — birtokában került abba a fővárosi nemzetiségi-szellemi közegbe, amibe én évekkel később a szó szoros értelmében „belecseppentem". A tanfolyamon is, később is, mindenekelőtt Dobos logikáját és biztonságát csodáltam, mellyel közönség elé állt és okos dolgokat mondott. A tanfolyam tényét viszont akár szimbólumértékünek is vehetném, mert arra a népnevelői szándékra és kultúrateremtő eszmeiségre utal, amely a kor fiatal értelmiségiéire nemzedéki értelemben is érvényes volt. A változtató és nevelő szándék ott található indulásunk és nemzetiségi tudatunk megalapozódása kezdeteinél.

Talán megengedhető — és olvasóimban nem okoz félreértéseket vagy visszatetszést —, hogy Dobos László munkásságát a magam élettapasztalataival való összevetés igényével vizsgálom (írásom amúgy is szubjektív, feltételezi a személyes összevetést és minősítést). Hasonló írásaim a magam szákoztam. Jószerével el is felejtettem őt (mint ahogy bizonyára ö is engem!). Ma úgy érzem, egyikünk sem készült írónak és a körülmények és igények — a korszellem — egyengették utunkat az aktív írásbeliség felé. Ezért a kölcsönösség szempontjából az ötvenes évek meglehetősen eseménytelenek voltak, ö a Sodrásban, én a Szabadesésben „irodalmasítottam" akkori életszemléletem.

A hatvanas évek kezdetének egyre ered ményesebb és szervesebb irodalmi élete teremtett olyan feltételeket, hogy — a szerkesztő és írótárs okán — nyomon kövessem és magamévá tegyem — vagy értékelve felülbíráljam — irodalomszervező munkáját és alkotói eredményeit. Azóta — bevallom — folyamatosan és gyakran meghatározóan jelen van tudatomban és az életre való odafigyelésemben.

Mindenekelőtt arról kell szólnom, hogy Dobos irásművészetét olyan fokú közéletiség motiválja, amely közvetlenül politikai természetű és értelmű. írói valóságszemléletének szerves alkotóeleme a politikum. Ezzel sokáig nem tudtam kibékülni. Ma már látom, hogy ez nem ilyen egyszerű, a kérdés megvilágítása bővebb magyarázatra szorul. A társadalmi érdekeket összefogó és képviselő politikum mindnyájunk munkáját kísérte — és kíséri —, mindnyájunknak szükségszerűen meg kellett vele küzdeni. A szembesülés azonban alkotó természetű, nem irodalmi érték és politikum egymást kizáró találkozását jelentette, hanem azt a felismerést, hogy a nemzetiségi irodalom — történelmi genezise és létfeltételei folytán — eleve politikus természetű. (Évtizedes fejlődés kellett ahhoz, hogy felismerhető legyen: végső soron minden jelentős irodalmi tett és érték politikum.) A kis népek és népcsoportok érzékenyebben és gondterheltebben élik át létproblémáikat és a felelős irodalom mindazt a szorongást és kételyt, vágyat és reményt, szkepszist és hitet kifejezi, ami a korlátozott lehetőségek állapotához tapad. Az irodalmi mozgalomnak, amely a hatvanas évek elején nemzetiségi közmúltunk, léthelyzetünk és identitásunk kérdéseit kezdte tanulmányozni és feltárni, Dobos László — az Irodalmi Szemle főszerkesztője — a középpontjában állt. Első regénye — Messze voltak a csillagok — ennek az alkotói célkitűzésnek a terméke, a problémafelvevő közösségi önismereti vizsgálódás jegyében született mű. (A Hét szerkesztőségében nekem akkor Lörincz Gyula beszélt róla dicséröen, a könyv borítóját is ö készítette). Olyan sorskérdéseket vet fel ez a regény, melyekről akkor még nem — vagy ritkán — beszéltünk, a háború utáni indokolatlan kényszerhadifogság körülményeiről és a szabadulásról. Ilyen — hasonló tárgyú elbeszélésekkel és közírásokkal kísért — könyvekkel kezdődött nemzetiségi önismeretünk megalapozásának a folyamata (Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz). Az irodalmi közlés lehetőségei nehezek voltak, de nem kilátástalanok s folyamatosan fejlődted, ahogy az alkotómunka tágította igazságai körét. Akkoriban Dobos irodalomszervező realizmusának többször is tanúja lehettem. A vox humana hírhedt „perében" (1959) a Fábry Zoltán müvészeterkölcsi fogalmát bírálók — Bábi — és védelmezők — Turczel — között Dobos megérezte a dialektikus igazságot: a vox humana fogalmát — mely Fábrynak esztétikai és morális alkotói teljességet jelent — tovább kell fejleszteni, időszerűen formálni és új tartalmi elemekkel gazdagítani, nem meghaladottá degradálni és a múlt rekvizitumai közé süllyeszteni. Ilyen értelemben szólt a vitához. A sematizmusvitát (1963) lezáró, nagy Fábry-tanulmány — az Antisematizmus — második részének közlése körül kialakuló helyzetben — nyílt és bátor politikai megfogalmazásai miatt közlését a Hét nem vállalta — közelről is megfigyelhettem az irodalomszervező szerkesztő munkáját. A közlés lehetőségeiről és módjáról tárgyaltunk a Szemle szerkesztőbizottságában, Dobos főszerkesztő minden véleményt meghallgatott, mérlegelt és összegezett, bizonyára a felettes szervekkel is tárgyalt és leközölte az írást. (Mégis vihar lett belőle, de ez más lapra tartozik.) Azután is gyakran tanúja voltam annak a megfontoltságnak és következetes nyitottságnak, mellyel Dobos a vélemények széles körére támaszkodva értékelt, döntött és irányt szabott, embereket szervezett maga köré és érintkezési pontokat keresett a vezetés szándéka és a közvélemény óhaja között, hogy megfontoltan cselekedhessen. Társadalmi aktivitása és kultúraszervező képessége hatásosan rányomta bélyegét a Szemle fejlődésére, irodalmi valóságlátásunk gazdagodására, nemzetiségi önismeretünk kiteljesedésére. Ennek az évtizedes közösségi alkotómunkának eredménye a Madách Könyvkiadó önálló léte — első igazgatója Dobos László —, és a kor jellegzetes irodalmi eredménye a Földönfutók. A mű koncepcióját eszmei célkitűzése és politikai nézőpontja is meghatározza: egy szlovák és egy nemzetiségi magyar fiatalember életének párhuzamait és ellentmondásait ábrázolja a háború utáni években. (Borítóját ugyancsak Lörincz Gyula készítette). Lezárult egy korszak, a nemzetiségi irodalom felfutásának és felnőtté válásának ideje, amelyben Dobos Lászlónak központi helye és pozitív szerepe volt, és amellyel kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy irodalomszervező munkájának eredményei és alkotói tettei számunkra történelmi méretűek.

A válságos évek életébe — és munkásságába — is válságot hoztak. írásomnak nem célja, s magamat sem érzem avatottnak, hogy személyés válságát minősítsem és értékeljem. Azt azonban le kell írnom: kár, hogy Így történt! Dobos valóságérzéke, realizmusa és közösségi elkötelezettsége segítette volna irodalmunkat, hogy a válságból kibontakozva töretlenebbül fejlődjön, kultúréletünket is inspirálta volna növekedésében. Bár említett tulajdonságai — szűkkörűbben, a Madách Kiadó méreteiben — továbbra is teret kaptak és könyvkiadásunk hasznára érvényesültek. Elismeréssel és bizonyos tiszteletteljes csodálkozással figyeltem, hogy nehéz éveiben — bizonyára emberekben csalódva — nem hasonlott meg sem a társadalommal, sem önmagával. A közösség iránti hűség továbbra is kötelezte, az adott lehetőségeken belül józan és építőszándékú maradt, ám energiái és tettvágya — becsvágya is! — áthelyeződött az irodalom területére. írói tehetsége kibontakozásával élenjáró írónk lett Egy szál ingben című regényével. Alkotásait áttekintve a Messze voltak a csillagok című regényét kezdő író müvének tartom, figyelemre méltó — és koraisága révén történelemszemlélet alapító — debütnek, melynek esetlegességei nyilvánvalók. A Földönfutók sem egyenletes írói teljesítmény kompozíciója bizonytalanságai miatt. Ezzel szemben az Egy szál ingben megkomponált, egységes és teljes mű. Bevallom, első olvasásra szemembe ötlött és bosszantott néhány „politikus" megfogalmazása, irodalmon-kívülinek hatottak. De kibékültem velük, a közéleti látás és politikus gondolkodás szerves része és alkati sajátja Dobos írói szemléletének. (Tegyük hozzá, egyben di-14