A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-02 / 36. szám
HÉTVÉGE EMBERI SORSOK ÁSÓ, KAPA, NAGYHARANG? ... Az „ügyvéd úrral", Lacival egy csöndes, belvárosi presszóban találkoztunk. Gyerekkoromban egy utcában laktunk, és azóta is baráti viszonyban vagyunk. Ma is olyan fürge és mozgékony, mint annak idején, amikor együtt rúgtuk a bőrt. — Szóval a válásról akarsz írni? — mondja félig kérdöleg. félig figyelmeztetőleg. — Rendben van, de semmi név, teljes diszkréció. jó? Miattam is, az ügyfelek miatt is. — Oké. Hány válóperes históriád volt? — Fogalmam sincs. Temérdek. — Általában miért válnak a párok? — Általában ? Nem is tudom. Egy biztos: az egyéni fondok mellett szinte minden bontóper társadalmi ellentmondásokat is tükröz. Szociális, kulturális, anyagi, erkölcsi, a foglalkozáshoz, a személyiséghez, olykor a nemzetiséghez fűződő, és még ki tudja miféle anomáliákat, amelyek végsősoron a házastársi összeférhetetlenségben bontakoznak ki. Szóval, indulunk? — Indulhatunk. 1. Karcsi most válik harmadszor. Ahogy Lacitól hallottam: eddig három asszony „emésztette". — ki-ki a maga módján — ezt a „szerencsétlen" férfit. Állítólag élhetetlen. Jobbára későn vette fel a kesztyűt, egyszerűen nem felelt meg az élet kényszerű kihívásainak. Valaha festőművész akart lenni, végül is „csak” egy művelődési ház alkalmazottja lett. — Nem futhattam ki a formámat — mondja, és lehangoltan legyint hozzá egyet. — Kezdjük talán az elején ... — Az apám vízvezetékszerelő volt, az anyám szakácsnő. Kétszobás, külvárosi házikóban éltünk Főréven (FTievoz). Sosem ment igazán jól az öregeknek, mindig kevés volt a pénz. Gyakorta szorítottak az anyagiak. Aztán az apám elkezdett inni... Az érettségiig jól tanultam, de az egyetemre többszöri próbálkozásra sem vettek fel. Eredetileg tanárnak mentem volna, festegetni pedig annak a külvárosi házikónak a kertjében kezdtem. Jártam művészeti népiskolába is, érettségi után pedig amatőr képzőművészeti körökbe. Úgy látszott, van keresnivalóm ezen a területen. Először az apámat vitte el a szesz, röviddel később pedig az anyámról az derült ki, hogy menthetetlenül rákos. Egyedül maradtam, akár az ujjam. Ági. az első feleségem fél évvel később költözött hozzám. Az elején jól megvoltunk, de egy idő után nőttek és nőttek az igényei. — Mifélék? — Először nagyobb lakás, amit egy szoba hozzáépítésével oldottunk meg. Aztán kocsi és így tovább. — Volt miből? — Valahogy összejött. Akkoriban betanított műszerész voltam, és fusizásra is volt alkalmam. Aztán jött a gyerek, és Ági otthon maradt. Nem győztem elég pénzt hazavinni, mert azért szerette, ha úgy mint régen, mindene megvan. Mitagadás, én sem tiltakoztam különösebben ellene, legföljebb kölcsönkértünk, amire nem jutott. Egy szép napon rájöttem, hogy alaposan felhalmozódtak az adósságok, a visszafizetés pedig csak halasztódott. Két év után egyszerűen összecsaptak fölöttünk a hullámok. — Ekkor kezdődtek a veszekedések? — Szinte napirenden voltak. Meg az is, hogy élhetetlen vagyok. Addig-addig, amíg belemásztam egy zavaros históriába, aminek bírósági tárgyalás lett a vége. Másfél évet kaptam. — És a felesége? — Már régebben kapcsolatba került egy volt osztálytársával, de ez csák jóval később derült ki. Ő hallgatott a dologról, én meg nem feszegettem az egészet, mert féltem a választól. — Hát a festészet? — Sokat szidott érte, hogy miért nem inkább a pénz után futok. A képeim egy fillért sem hoztak. így, utólag, már tgdom: kevés volt bennük az eredetiség, a művészi többlet. Ági pedig egyre inkább más pályákon evezett. Nem is csoda, hogy erősen megromlott a viszonyunk. — Ezért ugrott bele abba a zavaros históriába? Pénzzel akarta helyrehozni a házasságát? — Valahogy úgy. Pédig alig markoltam föl annyit ami betakarta az adósságokat. A másfél évből egy évet kellett leülnöm. A feleségem kétszer látogatott meg, és amikorra kijöttem, az ágyamban már más feküdt. A kislányunk pedig azt kérdezte: ki vagyok? Azonmód albérletbe költöztem, ami elhamarkodott szamárság volt, hiszen eredetileg én örököltem a szüleimtől, és csak a hozzáépítést végeztük közösen. Tény, hogy kezdhettem az egészet elölről. Szinte mindent. Nem maradt más, jóformán csak egy bőröndnyi kacat: ecsetek, vásznak, a személyes holmim. Sportnyelven szólva taccsvonalra kerültem. — És a második házassága? — Érdekházasság volt a részemről, bár ö eleinte komolyan vonzódott hozzám, pedig nyolc évvel volt idősebb nálam. Nekem az anyagi körülményei imponáltak: a háromszobás. takarosán berendezett lakás és sok egyéb „apróság". Az első férje, aki műépítész volt, autóbalesetet szenvedett. Őszintén szólva, otthonra találtam nála. Baráti társaságban ismerkedtünk meg, és három hónapig jártunk, amikor elvettem. Néhány hónap elteltével azonban kezdődtek a bajok. Kiugrottak az elfojtott ellentétek, amiről addig egyszerűen nem beszéltünk, nem vettünk tudomást. Például az, hogy végül is látszat-, illetve érdekházasságot kötöttünk. Számára hízelgő volt, hogy sokkal fiatalabb férje van, nekem meg tetszett kényelem, a lazítás. Ha veszekedtünk, elsősorban az anyagiakon. — Csalta a feleségét? — Mitagadás igen. De ő is engem, méghozzá többször. — Nem próbálták tisztázni a helyzetet? — Hiába. Utóvégre sem korban, sem stílusban nem illettünk egymáshoz. A vége az lett, hogy megint pakolhattam, foghattam a bőröndjeimet és irány az újabb albérlet. — Véleménye szerint csak a korkülönbség, a más-más ízlésvilág okozta második házasságának kudarcát? — Az is... De azt is tudatosítanom kellett, hogy az ember kiszolgáltatottságát, gyökértelen kötődését képtelenség olcsó látszatokkal sokáig takargatni. — A válás óta találkozott már a második feleségével? — Néha-néha összefutunk. Egy kicsit megöregedett, de azért még mindig vonzó. És a fizetése is nagyobb az enyémnél, így a konyakot, persze diszkréten, ő fizeti. Úgy tudom, mostanában egy huszonöt éves suhanccal jár össze. M.P. (Folyta tjük) AZ ÓLOM HASZNA Ennek a nehéz, sötétszürke színű és rendkívül puha fémnek alacsony az olvadáspontja, ezért lett ideális nyomdai betüfém, és ezért lehet jósolni belőle a szilveszteri ólomöntésnél. Bár viszonylag gyenge savak már oldják, sok mindén készíthető belőle, mert különféle anyagok hatására felületén vékony, roppant ellenálló réteg keletkezik. Képlékenysége, megmunkálhatósága miatt alkalmas például különböző csövek — főleg vizvezetékcsövek — készítésére, hiszen ha a szén-dioxid tartalmú víz eleinte kárt is tesz a csövek belső falában, a vízből kiváló kalciumkarbonát hamarosan köröskörül lerakódik, és megóvja az ólmot a viz további hatásától. Persze, bármilyen hasznos az ólom. vigyázni kell vele, mert mérgező. Az ólomgázzal bevont agyagbögréket, tálakat konyhai edényként használók nemegyszer kapnak veszélyes ólommérgezést, és a nyomdászok is óvatosan bánnak a betüfémmel. hogy kárt ne tegyen szervezetükben. Valami haszna azonban még annak is van, hogy az ólom mérgező, ugyanis egyes vegyületeiböl a növényi kártevőket pusztító permetezöszer készíthető. Száll-e a rovar a csíkosra ? A zoológusoknak régi elmélete, hogy csíkjaik megvédik a zebrákat az álomkórt terjesztő, lovakat, antilopokat sokat gyötrő cecelegyek csípésétől. Az elmélet alátámasztására az angol tudósok nemrég érdekes kísérletet végeztek Zimbabwéban három-három fehérre, feketére, illetve csíkosra festett hordóval, amelyekbe áramot vezettek. Az elektromos áramtól a bokrok közé rejtett hordókra szálló rovarok elpusztultak. Néhány nap múlva a kutatók számolásba fogtak, és megállapították, hogy míg az egyszínű hordók felülete tele volt rovartetemmel, a csíkosokon alig akadt belőlük egy-egy. A feltételezések szerint a furcsa jelenség oka abban keresendő, hogy a rovarok messziről egyszínű foltnak látják a zebrát (adott esetben a hordót), míg egész közeire repülve megzavarodnak a szemükbe ötlö csíkoktól, amelyek váratlan látványa végül elveszi kedvüket attól, hogy megtámadják kiszemelt áldozatukat. Mlióta van skanzen? Egy bizonyos Arthur Hazelíus alapított elsőként 1891-ben állandó jellegű szabadtéri múzeumot a svéd népi építészet és paraszti kultúra emlékeiből Stockholm mellett, a Skanzen nevű szigeten. E sziget lett aztán a névadója a többi hasonló kiállításnak is. Az TÜSKE Pedagógusok mondták (Időnként a tudás felkent igehirdetői is „elszólják" magukat. Ezeket gyűjtöttem csokorba Simek Pistike segítségével a nyolcadik céből, s mivel vége a „betyáréletnek", küszöbön a tanévnyitó, közreadjuk őket.) • Simek, ha én nem lennék, te lennél a legbutább az osztályban. • Simek, ne fecsegj hangosan, arra itt vagyok én. ötlet ugyanis gyorsan követőkre talált. 1894-ben a norvégek rendeztek be skanzent Bygdöben, 1901 -ben a dánok Lyngbyben, 1909-ben a finnek a Seurasaari szigeten, 1918-ban a hollandok Amhemben. 1924- ben az észtek Juglában és így tovább. Közben Pesten, 1896-ban. A milleniumi kiállításra ugyanis Herman Ottó és Jankó János felépítettek egy huszonnégy házból álló magyar falut. A kiállítás után azonban lebontották, és tárgyait a Néprajzi Múzeumnak adományozták megőrzésre. Aztán több mint hatvan évig semmi sem történt ez ügyben, csak 1959-ben tűzte újra napirendre a Tudományos Akadémia egy immár állandó jellegű skanzen megépítésének a tervét, és csupán ezután hat évvel, 1965-ben született meg a döntés az első magyar szabadtéri néprajzi múzeum megépítéséről. Ma már számos kisebb-nagyobb skanzen van Magyarországon, közülük a leglátogatottabb a szentendrei. Szükség van-e fehérneműre? Természetesen igen, főleg higiéniai szempontból, hisz ellentétben a felsőruhával, az alsó könnyen mosható, így a testtel közvetlenül érintkező textília mindig friss és tiszta lehet. Az antik rómaiak már akkor viseltek a tógájuk, tunikájuk alatt amolyan ingfélét, amikor még sem az alsó-, sem a felső nadrágot nem ismerték. A mai értelemben vett fehérnemű őse a középkorban kezdett elterjedni, és sok évszázados megpróbáltatások után a XVIII. században vált általánossá Európában. A múlt század végén azután divatba jöttek a modem utódaikhoz mindinkább hasonlító batiszt és selyem alsóneműk, az első világháború után pedig műselyemből készültek. A XVIII. században még az alsószoknyára adtak legtöbbet, mivel azt tartották a nőiesség jelképének. Hálóing, pontosabban .Ágyba való" ing a késői középkorban készült először. Addig meztelenül vagy nappali ingben aludtak az emberek. A háziköntös és a pongyola a XVIII—XIX. században kezdett tért hódítani, amikor az utcai ruhák olyan merevek és bonyolultak voltak, hogy otthon egyszerűen lehetetlen volt bennük kényelmesen mozogni. Korunk alsónemüi persze már meg sem érdemlik a fehérnemű nevet, hiszen többnyire nem fehérek, hanem színesek. • Ha nem rajtam nevettek, akkor nem tudom, ki lehet még olyan nevetséges ebben az osztályban. • Majd én úgy megtanítalak benneteket, hogy egytől egyig megbuktok. • Simek, légy csendben, ha velem beszélsz! PALÁGYI LAJOS 19
