A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-08-26 / 35. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Koller Sándor:' CSÓNAKKAL A HOLTÁGON Miklósi Péter írása a SZABADtéri SZÍNHÁZ bemutatójáról Pukkai László: AMIRE BÜSZKÉN GONDOLUNK... [A tomóci (Tmovec n/Váhom) manifesztáció 50. évfordulója] Zs. Nagy Lajos: RENDETLEN NAPLÓ Dénes György: A SZÁZÉVES ÖRÖKIFJÚ TERSÁNSZKY Tóth Erzsébet: SZIRAKÚZA Címlapunkon Jónás Judit a Verseny című tévéfilm főszerepében (Szabó Róbert felvétele) A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava. Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsva/d Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát S. Klára Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače. 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkóho 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. SZILVÁSSY JÓZSEF újságíró A zsurnaliszták riportermagnói és jegyzetfüzetei interjúk anyagát őrzik. Rendhagyó helyzet a jelenlegi, hiszen pályatársamat fogtam vallatóra. Egyidősek vagyunk, s bár ö valamivel később lett újságíróvá, már így is vagy húsz éve vagyunk azonos pályán. Két évtizednyi ismeretségünk ahhoz túl sok. hogy elfogulatlan legyek és beérjem a szokványkérdésekkel ; ahhoz viszont túl kevés, hogy a jói ismert arc rejtett vonásait egy újabb beszélgetés nélkül is előhívjam. Életútját idézgetve marad hát a százszor bevált, jól ismert forma: egy interjú az újságíróval. — Ha most egy életrajzot kérnék tőled, mit tartanál fontosnak elmondani? — A Csallóközben születtem, Somorján (Samorin). Egész eddigi életem oda köt. Gyakran szoktam mondogatni, hogy tősgyökeresen odavalósi vagyok, mert a feleségem is somorjai, sőt, az anyósom is csallóközi!... A feleségem is. én is a Somorjai Magyar Gimnáziumban érettségiztünk, és szeptembertől a nagyobbik lányom szintén ott folytatja majd tanulmányait. A kisebbik lányunk egyelőre alapiskolás. Jómagam a bratislavai bölcsészkaron szereztem diplomát, s őszintén szólva eléggé sokáig haboztam, hogy a pedagógiai pályát válasszam-e, vagy az újságírást ? Végül is az utóbbi mellett döntöttem, s mert meglehetősen ragaszkodó típus vagyok, sem munkahelyet, sem lakhelyet nem szívesen változtatok. így ma is Somorján lakom és munkába lépésem napjától mindmáig az Új Szó kulturális rovatában dolgozom. Pusztán a teljesség kedvéért említem, hogy 1974 óta annak vezetőjeként. Alapelvem, hogy az újságíró legyen ott az élet sűrűjében; az elveket, amelyekről ír, azokat ütköztesse a gyakoriattal és ismerje a valóságot. Talán ezért is vagyok a Somorjai Városi Nemzeti Bizottság képviselője, az ottani iskolaügyi szakbizottság elnöke, de a Csemadokban is aktivan dolgozom. A somorjai alapszervezetnek elnöke és a szövetség központi bizottsága elnökségének tagja vagyok. — Napi munkádban miként sikerül megvalósítani az elvek és a gyakorlat egyeztetésének szándékát? —- Azt tartom magamról, hogy szeretek azoknak a szemébe nézni, akiknek írok. A krónikás sorsa, hogy mások gondjait és örömeit vállalja át, miközben alig marad ideje saját életére, saját gondjaira és örömeire. Az a jó riporter, aki háttérben marad, az életet nem önnönmagával méri, hanem az élettel, a fejlődés törvényeivel, s elsősorban közösségi ÉLETUTAK érvényű egyéni élményeit engedi be írásaiba. Mindennek tudatában talán érthető, hogy elsősorban a csallóközi, a dél- és kelet-szlovákiai magyarok hétköznapjai állnak újságírói érdeklődésem középpontjában. — Egy vérbeli újságíró szinte hátára veszi az országot Veled hogy van ez? — Sajnos, évekkel ezelőtt lényegesen többet utaztam, mint mostanában. A különféle tisztségek, illetve a rovatvezetés napi gondjai időrabló értekezletekre szólítja és íróasztalhoz köti az embert. De azért így sem múlik el hónap anélkül, hogy ne mennék el valahová riportra. Ezt azért is tartom fontosnak. mert sok ismerősöm és barátom van, akiknek véleményére és meglátásaira szívesen odafigyelek. Nemkevésbé szükséges, hogy a terepen tapasztaltak alapján magam is tisztán lássam a társadalmi fejlődés erényeit és buktatóit, a kultúra részterületén pedig a továbblépés lehetőségeit, természetesen, nemzetiségi viszonylatokban is. Saját véleményem kikristályosodásának magától értetődő velejárója, hogy minél több emberrel beszéljek, s tekintetbe vegyem az ő tapasztalataikat is. — És ha a tiédtől eltérő véleményen vannak? — Az újságírói munka ábécéjéhez tartozik, hogy meghallgassam őket. Egyébként nemcsak a humán beállítottságú, hanem a műszaki érdeklődésű emberek véleményére is adok, hiszen az ő racionálisabb meglátásaik sokat segítenek abban, hogy például Somorján a helyi kultúra élénk és valóban vonzó legyen; a vezetőség és a tagság pedig baráti közösséget alkotva végezze el a vállalt feladatokat. — Hírlapíróként, publicistaként kerültél már konfliktusba önmagaddal? — A szó szigorú értelmében véve nem. Viszont hozzátartozik az igazsághoz, hogy eddigi pályafutásom során volt olyan időszak is, amikor bizonyos dolgokat nem lehetett annyira nyíltan, annyira kerek-perec megírni, mint mostanában, amikor a tabutémák egyre inkább megszűnőben vannak. Persze, azért valamiféle lehetőség mindig volt arra, hogy a gondokat és a problémákat jelezzük, legföljebb a megírás hogyanja jelentett némi dilemmát. Most, hogy jóval több tér nyílik a munkához, a vélemények kifejtéséhez, az újságírói felelősség is sokkal nagyobb. — Megállapításod nyilván a hazai magyar sajtóra is vonatkozik. Annál inkább, mert vannak, akik lapjainkat bizonyos fokú provincializmussal vádolják... — Szerintem a provincializmus ott kezdődik. ahol az általánost és a sajátost nem tudjuk megfelelően egyeztetni. Ezért egy helyi dologban is azt kell kiemelni, ami ott érdekes, de más számára is tanulságos és folfigyeltető. Egyszerűen szeretni kell a kopott. szürke hétköznapokat, elvégre a nagy dolgok zöme amúgy sem vasárnap történik... Természetesen, ebben az érdeklődő szeretetben ott kell lennie a vélemény felelősségének is, különben elsatnyul a szóban forgó irás, és talán azokat sem érdekli, akikről szól. Ebből a nézőpontból vizsgálva a szlovákiai magyar sajtó helyzetét, azt kell mondanom, hogy egyelőre nem tudunk eléggé határozottan gazdálkodni azokkal a lehetőségekkel, amelyek az utóbbi években megnyíltak előttünk. Egyszerűen kevés a valóságfeltáró írás. — Újságíróként van-e példaképed? — Ruffy Péter, akit az újságírás kitűnő mesterének tartok. Nem azért, mert mostanában divatba jött hivatkozni rá; hanem azért, mert tud. Két dolgot is: nagyszerűen ismeri témáinak problémakörét és mindezt vonzóan, a magyar publicisztika legjobb hagyományaihoz kötődő nyelvezettel tudja megírni. Munkáit közéleti bátorsága miatt is élvezettel olvasom, mert szinte valamennyi sorában nyomon követhető az a vezérgondolat, amit Németh László a „hűség a küldetéshez és bátorság a hűséghez" elvének betartását szorgalmazva, örökségként hagyott ránk. — Miért tartod magad ragaszkodó típusnak ? Egyáltalában mit adott neked Somorja és közvetlen környéke? — Három dolgot említenék: hagyománytiszteletet, biztonságérzetet és a közeli nagyváros idegőrlő hajszájától óvó nyugalmat. És az is külön öröm számomra, hogy szép számmal élnek olyan emberek Somorján, akik szívesen nyitnak ablakot a világra. Jóleső érzés olyan közösségben élni, ahol kisebbek az emberek közötti távolságok. Nemcsak kilométerekben, hanem emberileg is. — Talán még kvaterkázni is szeretsz? — A szó eredeti értelmében nem. Viszont értelmes dolgokról beszélgetni valakivel annál inkább. — Az ország más tájain is szívesen megfordulsz? — Nagyon kedvelem például Kelet-Szlovákiát, ahol nyiltak. vendégszeretők, anyagiasság dolgában is romlatlanabbak az emberek. Ráadásul a bodrogközi és a csallóközi táj között is sok hasonlatosságot vélek felfedezni. A Latorca partja nekem például a gyerekkorom Kis-Dunáját idézi; egészen pontosan lllésháza környékét, ahol akkoriban még öröm volt a fürdés. Sajnos, ma már a Nagy-Dunában sem lehet kockázat nélkül úszni egyet. — Jut időd a családra is? — Kell, hogy jusson, bár nem titok, hogy az újságírás és a közéletiség szépsége, illetve az élet szépsége között inkább az előbbieké az én osztályrészem. Nem kétséges, hogy a jövőben jobb arányt kell majd találnom, hiszen két lányom van akik joggal igénylik, hogy az egész család együtt keresse a választ az ö kisebb-nagyobb dilemmáikra. — Utólag sem sajnálod, hogy nem lettél pedagógus? — Az nyújt kárpótlást, hogy a feleségem pedagógus. Neki már sokan köszönnek az utcán, ami azt jelenti, hogy fölnevelte a fiataloknak egy generációját. — Negyvenes éveidnek elején járva mit érzel fontos, okvetlenül elvégzendő teendőnek? — Szeretnék valamicskét lefaragni a napi publicisztika nyűgjéből, s több tekintetben is elmélyültebb munkát végezni. Úgy érzem, itt az ideje a tapasztalatok begyűjtésének és rögzítésének. Célom tehát aligha lehet más, mint kötetbe gyűjteni arra érdemes eddigi írásaimat, nomeg azokat, amelyek ezután fognak születni. MIKLÓSI PÉTER Lőrinci János felvétele 2
