A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-08-05 / 32. szám
csak a végesség, hanem az átélt és átélendő borzalmak sokasága is megnyomorítja, korlátozza az ember lehetséges kiteljesedését. Minden tézisnek antitézist állít, s a reménytelenség útvesztőjében képtelen a szintézisre. A „végtelenség" igényére kárhoztatva magát túlnőtt azon, ami VAN, s így felfegyverkezve perbe mert szállni az élettel azért, ami LEHETNE. Versei nemcsak mondanivalójukban nehéz fajsúlyúak, formai szempontból is új költészetet teremtett. Alapos stiláris ismeretekkel, variációs készséggel felvértezett költő, ehhez társult történelmi és filozófiai felkészültsége, idegennyelv-ismerete (ez utóbbinak köszönhetően műfordítói munkássága is jelentős). Szabadversei, prózaversei egyaránt erőteljesek, de ha az értelem úgy kívánta kötött formákban is játszi könnyedséggel kovácsolt rímeket, ugyanakkor prózában is kristálytisztán fogalmazott. 38 éves volt, mikor meghalt — szívszorítóan fiatal, s talán egy pillanatra sem volt otthon e világban. „Ki szűknek érzi a mindenséget: / teremt. / így szokik a föld a rendhez, / Földhöz a Rend." — írja egyik versében, de neki még az alkotás révén sem sikerült elviselhető létezési keretet kialakítania. Ezt az érzetét nemcsak a születés és halál ténye (sőt elsősorban nem az), hanem a történelmi helyzet is befolyásolta. Természetes szabadságigényével nem bírta elviselni az agresszivitást, a fokozottan létező hatalmi praxisokat. Gáli Ernő mutat rá egyik írásában, hogy az egyéni méltóság értékét csak a kollektiv méltóság kiteljesedése biztosíthatja. „Az egyéni méltóság ugyanis többé-kevésbé csorbát szenved, ha a közösség, amelynek tagjai vagyunk, jogfosztás, diszkrimináció vagy méltánytalan elbánás tárgyává válik. Ha perspektívát és reményt vesztve feladja önmagát és jövőjét." Szilágyi Domokos az életét adta fel. CSANAKY ELEONÓRA róvá, hanem közigazgatási tisztviselővé, pontosabban anyakönyvvezetői segéd-gyakornokká. Aztán — ezek az újabb változások majdnem mindig a reggeli ébredéskor köszöntöttek rá — egy szép napon immár harminc esztendősre változott. (Várj csak, lesz az még jobb is.) Évekkel később, egy újabb váratlan változás alkalmával — Dani akkor már negyven esztendős volt — Dani megdühödőtt. Várj csak, lesz az még jobb is!, sziszegte megbántottan, mert akkor éppen úgy volt, hogy végre kinevezik kerületi anyakönywezetövé, de a végén mégsem nevezték ki, azt mondták, egyelőre nem esedékes, és Dani, ezúttal ismét kevély és megbántott Danny alakjában, panaszra indult. Egyenesen fel. Egészen fel. Még feljebb. De a kapuban — szép, nagy, díszesen megmunkált aranykapu volt — szigorúan feltartóztatták. — Belépőt! — kiáltott rá egy kapuőr, fehér arkangyali egyenruhában. — Miféle belépőt? — húzta ki magát Dani sértődötten. — Én Dani vagyok! Danny. Deni — fűzte hozzá bizonytalanabbul, mert az aranykapu váratlanul szélesre tárult, és egy fehér szakállas, római tógába öltözött, méltóságteljes küllemű idősebb úriember lépett ki rajta. — Miféle lárma van itt? — kérdezte a szakállas, tógás úriember szigorúan. — Miféle ocsmány zaj az odakint? — ÁLOM A REPÜLŐTÉREN Szerelmes versek a szabadsághoz (részletek) 1. Kedvesem úgy kínlódom a szavakkal úgy kínlódom hogy kimondjalak kimondjalak hogy közelebb kerülj hozzám mert nélküled vak vagyok és néma és süket nélküled lélegezni sem tudok nélküled olyan az élet mint a szerelem nélküli csók annyira elképzelhetetlen mint a mozgás nélküli anyag kedvesem segíts hogy kimondjalak Kedvesem úgy kínlódom, a szavakkal úgy kínlódom hogy kimondjalak kimondjalak mert ezzel is közelebb kerülsz hozzám hozzám láncolnak a szavak is mert a te neved az értelem általad ébred magára a tudatos anyag általad ébred magára az Osztály mert minden tettének célja s oka te vagy kedvesem segíts hogy kimondjalak 2. Kedvesem én annyit kerestelek hogy már majdnem elfeledtem emberül élni annyit kerestelek hogy telkemre bütykösödön a bánat annyit kerestelek hogy kezdtem elveszíteni a hitet önmagámban Lépteid nyomát kutattam kiégett szemmel borzongó fasorokban felhők csücskében künn a harctereken és benn a gázkamrákban a te neved véstem az akasztófák gerendáiba is mert tudtam hogy újjászülsz hogy megtalálsz mert megtalállak Kedvesem annyit kerestelek hogy már majdnem elfeledtem örülni mint a mindig-éhes gyermek annyit kerestelek hogy megköszönjem neked a legszebb legtisztább szerelmet szólalt meg ugyanekkor egy másik hang messziről, valahonnan a kapu mögül. — Nézz utána gyorsan, Pétrusz! Az ezüst szakállas tógás öregúr szolgálatkészen a kapu belső tere felé fordult. — Ez itten: Szent Péter — magyarázta az arkangyal egyenruhás kapuőr Daninak. Most aztán fogd a szádat, mert éppen jelentést készül tenni. Szent Péter pedig megköszörülte a torkát, s miután egy felséges kézmozdulattal hátrább parancsolta Danit, ékes ó-arámi nyelven beszólt a kapun: — Nincs itt semmiféle zűr. Uram! Csak egy szélhámos csavargó próbált belopakodni. De majd mindjárt elintézem. Mi a neved ? — Danny — válaszolta Dani, és már nem érezte olyan magabiztosnak magát. — Deni. Illetve Dani... — Mi van? — tudakolta a Hang a kapu mögül. — Összevissza lefetyel — vádaskodott Szent Péter, változatlanul ó-arámi nyelven. — Azt állítja, hogy Dani, pedig nem is Dani a neve. Nagyon jól tudom, hogy István a neved — fordult vissza komoran Danihoz. — Azt hiszed, mi itten nem rendelkezünk anyakönyvi nyilvántartással? István a neved és nem vagy esedékes. Egyelőre még nem! mondta nyomatékosan. — Mars vissza- a Földre, István! Majd olyan harminc-harmincöt év múlva újra jelentkezhetsz. Hátra arc. indulj! Dani nyögve hátra arc-ot csinált, de ez sem segített: úgy érezte, reng a föld alatta. Kábán körülnézett. Hát nem a föld rengett — lesz az még jobb is! —, hanem az ágya, és nem Szent Péter gyakorlatoztatta, hanem a felesége rázta a vállát. S akkor már az asszony hangja is kezdett elhatolni a tudatáig Dani felült, az éjjeliszekrényén heverő karórájára pillantott. Az óra negyed hetet mutatott. — Mi van? — kérdezte Dani álomittasan és sértődötten, mert hát ö minden reggel — a munkaszüneti napok kivételével — fél hétkor szokott felkelni. — Mi van? — István, nem szívesen ébresztettelek fel a szokottnál hamarabb — mentegetőzött a felesége kényszeredetten —, de jól tennéd, ha benéznél az iskolába, mielőtt bemégy a hivatalba. — Az iskolába? Minek? — változott Dani éberré egy pillanat alatt. — Nem is tudom — válaszolta az asszony rosszkedvűen. — A gyerek miatt... Az osztályfőnöke üzent. — Mit követett el az a gazember? — kérdezte Dani dühösen, miközben kiugrott az ágyból. — Bukásra áll? Miből? — Nem erről van szó — sietett az asszony megnyugtatni. — Én már felhívtam az osztályfőnökét telefonon. Azt mondta, veled szeretne beszélni. Mert hogy a gyerek időnként nagyon különösen viselkedik. A múltkor úgy irta alá az írásbeli felmérési lapját, hogy Vörös Sólyom, az osztálytársaival Jimmynek szólíttatja magát, s az egyik házi feladatában azt írta, hogy ö tetszés szerint tudja változtatni az alakját. Azt irta, tetszése szerint át tud változni bármilyen kétlábú vagy négylábú lénnyé, sőt egy alkalommal már felhővé is át tudott lényegülni és egészen a Holdig ellebegett... Dani — Danny — Deni — István akkor már a nadrágját rángatta magára. — Miféle idétlen sületlenségek ezek? —■ kiáltotta megbotránkozva. — Hol az a büdös kölyök? Hadd beszélek először is az ő neveletlen, mafla, kibicsaklott fejével! —■ Már elment hazulról — mondta az asszony szelíden és tanácstalanul. — Azt mondta, iskola előtt még fut néhány kört a ligetben; készül az iskolai futóversenyekre... — Elakadt a hangja, lehorgasztott fejjel folytatta: — Amikor kirobogott a kapun. még hallottam, amint önmagát biztatta : „Gyerünk, jó négy lábam: ma rénszarvas leszek! Iramszarvas, halihó!..." — Szegény Ferike... Szegény Ferike — Jimmy, a Vörös Sólyom pedig akkor már a harmadik kört rótta a ligetben, s közben gondosan ügyeit, hogy az ékes, terebélyes, lapátos szarvával fel ne akadjon a bokrok között. 15
