A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-29 / 31. szám
mmm 492 11 >•, c , v f fi! p "v gsjsjgg KASSZITERIT .Ä£i*Žj « ■ Az ón az egyik legrégebben ismert és használt fém, amelynek a rézzel alkotott ötvözetéből — a bronzból — már ősidők óta fegyverek, használati tárgyak készültek. A feltételezések szerint az ón ismerete Indiából terjedt el a korabeli világba, Mezopotámiába és Egyiptomba, s az ón, latin elnevezése, a stannum is egy szanszkrit szóból („szta” = kemény) ered. A görögök viszont — aki a föníciai kereskedők révén kerültek először kapcsolatba az ónnal — kasziterosznak nevezték, amely egy ónércekben gazdag sziget neve volt. Az ón legfontosabb és leggyakoribb ásványát. az ónköt ezért nevezte el Beudant 1832-ben kassziteritnek. A kassziterit vagyis az ónkö kémiai összetételét tekintve ón-dioxid (Sn02). A tiszta ón-dioxid fehér vagy színtelen kristályos anyag és három módosulata is ismert (tetragonális, rombos és hexagonális). A természetben azonoan csak a tetragonális rendszerben kristályosodó módosulata gyakori, amelyet a különböző szennyező anyagok (pl. a vas-, a mangán-, a tantál- és a nióbiumionok) sötét árnyalatúra — a sötétbarnától a szurokfeketéig sokféle árnyalat előfordul — színeznek. Karca épp ezért világos, általában fehér vagy sárgás, esetenként szürke, s csak elvétve barnás árnyalatú. Keménysége 6—7, sűrűsége 6,8—7 g/cm3. A szépen kifejlett kassziteritkrístályok általában piramisok vagy dipiramisok, de gyakoriak az ikerkristályok is. Rendszerint üregekben fordulnak elő, de ritkán hosszabbak öt centiméternél. A kristályok alakja nagy mértékben függ a keletkezés körülményeitől is; vannak hosszú oszlopos vagy tűs-szálas alakzatok, de vannak tömzsi, sőt rostos gumós formák is. A kassziterit rendszerint a savanyú magmás kőzetekhez — gránitos greizenhez — kötődik, amelyekben a topázzal, a fluorittal, scheelittel, apadttal és egyéb ásványokkal együtt fordul elő. Az olvadt magmában az ón általában halogenidek (SnF4, SnCIJ formájában van jelen, s amikor a magma kihűl ezek az ónvegyületek a viz hatására hidrolizálnak és ónsavakká, illetve ón-dioxiddá alakulnak át, amely vegyileg eléggé ellenálló. A kőzetek mállása során ezért a kassziterit már nem bomlik tovább hanem kimosódik és a folyók medrében is feldúsulhat. Sok helyen ilyen ércmosókból vagy toriatokból nyerik a kassziteritet. Az ónkő azonban különböző szulfidércek bomlása során is kialakulhat, ezért gyakran fordul elő bizonyos szulfidos hidrotermális érctelérekben is. A kassziterit a legfontosabb ónérc, s ezért elsősorban az ónfém gyártása céljából bányásszák, de az ón-dioxid maga is jelentős anyag, hiszen különböző festékek és mázak készülnek belőle. Az ón felhasználási köre sokrétű. Különböző ötvözetek (bronz, sárgaréz, britanniafém, lágyforrasz) egyik alapanyaga, s a porcelánedények elterjedése előtt a legtöbb tál és kupa is ónból készült. Az ónnak több módosulata ismert, ezek közül a 13,2°C és 161 °C között stabilis fehér ónt hasznosítják. Régebben megfigyelték, hogy a hűvös helyen tárolt óntárgyak idővel megfoltosodnak, sőt elporladnak, az ún. ónpestis végez velük. Ennek az volt az oka, hogy a fehér ón fokozatosan átalakult szürke ónná, tehát egy másik, mikrokristályos módosulattá. Ezt a folyamatot — a tárgyat szürkeón-kristályokkal beoltva — meg lehetett gyorsítani. Ónból készült régebben a sztaniolnak nevezett, vékony lappá hengerelt csomagolóanyag is, amelyet napjainkban az alufólia váltott fel. A fehérbádog ónréteggel bevont vékony vaslemez; elsősorban a konzervipar és az építőipar hasznosítja. A világ legjelentősebb kassziterittelepei Burmában, Thaiföldön és Malaysiában találhatók. Csehszlovákiában elsősorban az érchegységben (Krušné hory) Cínovec környékén, továbbá Slavkovban, újabban pedig a Gömör-szepesi-érchegységben, találtak kassziteritet. A felvételeken látható példányok lelőhelye Krupka, illetve Krásno. LACZA TIHAMÉR Fotó: Josef Hlaváček i
