A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-29 / 31. szám
HÉTVÉGE G. Gollender—O. Tyihomírov Tanulóvezető Aznap kaptam meg a gépjárművezetői jogosítványomat. A hetedik mennyországban éreztem magam, s miközben a kocsim felé tartottam, a kabátzsebembe csúsztattam és gyengéden megsimogattam a vadonatúj jogosítványt. Hanyagul kinyitottam a kocsi ajtaját, talán kicsit tovább álldogáltam ott a kelleténél, majd beültem a kocsiba. Úgy éreztem magam, ahogyan a katonai felderftök, az idegen földrészek felfedezői vagy az űrhajósok érezhetik magukat. — Hát gyerünk! — mondtam vidáman és néhány másodperc múlva már ott haladtam a hömpölygő kocsisorban. Úgy tűnt, hogy a villanyszemaforok vidáman integetnek nekem és a közúti forgalmat irányító rendőrök is üdvözlést intettek a pálcájukkal. Szerettem volna magamhoz ölelni mindenkit — az autósokat is, a gyalogosokat is. — Hová mész, te birka? — ordította felém valaki az útkereszteződésben a mellettem álló Volgából. — Azt akarod, hogy a patáidra másszanak? Érdeklődve néztem abba az irányba, ahol szerintem annak a birkának kellett volna lennie, amelyik azt akarta, hogy a patáira másszanak. Mindenfelől engem néztek a gépkocsivezetők vigyorgó ábrázattal. — Hozzád szóltak, hozzád, te baglyas csodabogár. Összerezzentem, megtöröltem a homlokomat, megkapaszkodtam a volánban. Zöld utat kaptunk, a kocsik elhagyták a kereszteződést. Settem sebességet váltani. A kocsi felnyögött, nagy keservesen ugrott egyet, nagyot rázkódott, aztán a motor leállt. Mögöttem türelmetlenül rámdudáltak. — Milyen sebességre kapcsoltál, te útilapu? KOVÁCS JÓZSEF Új korszak hajnalán Fut az autóbusz. Az ülőhelyek foglaltak, álló utas alig akad. Nejemmel a kocsi közepe táján ülünk. Az előttünk lévő térfél áttekinthető ... Balra három különböző korú hölgy ül, mellettük hat-hét éves forma kislány álldogál és időnként — szinte hisztérikusan — felzokog. Úgy néz ki, hogy felnőtt hozzátartozói már beleuntak a csititgatásába. Mindhárman komor, szenvtelen arccal merednek maguk elé. Tanácstalanok! Velük szemben, előttünk, egy fiatalasszony ül a kesergőhöz hasonló korú kislányával. A két kicsi sűrűn tekintget egymásra. A síró kislány iránti rokonszenvet. illetve együttérzést rendkívül csinos arcocskája növeli és általános részvétet kelt az utasokban. A helyzet zavarbaejtően bizarr! Meg kellene érdeklődni, mi a baja, ki bántotta, miért kesereg ...? De ezt már bizonyára tisztázták vele a társaság tagjai — mama, nővér, esetleg nagymama ... Idegennek pedig — a mai Íratlan {?!) szabályok szerint — a mások dolgába beleszólni (amíg vér nem folyik) szigorúan tilos! — hallatszott egy mellettem elrobogó taxiból jobbról. Zavartan a sebességváltóra pillantottam és sunyin elmosolyodtam. Hármasban volt... Gyorsan egyesbe kapcsoltam. A kocsi olyan nyikorgással és csörömpöléssel reagált, mintha sértődésének akart volna kifejezést adni. — Engedd ki a kéziféket, te tahó! — ordított rám egy teherautó vezetője, miközben öszszevonta a szemöldökét. Éreztem, hogy a hátamat hideg veritek lepi el. Mit válaszoltam volna nekik — az igazi gépkocsivezetőknek, az utcák és az utak hiénáinak? Elhagyatottnak, legyőződnek éreztem magam. Mindenfelől vidám autódudák szóltak, én meg csak kapkodtam a fogantyúk után, rendszertelenül nyomkodtam a prédátokat, de az idegességtől semmi sem sikerült. A visszapillantó tükörben megládam egy óriási teherautót. A_gépkocsivezető kihajolt a vezetőfülkéből, ő maga is majdnem akkora volt, mint a kocsija: — Járj inkább gyalog, te bocskor — kiáltotta —. hiszen az egészségesebb! Végül mégiscsak sikerült elindulnom. Ez nagyon jól jött, mert a tőlem alig száz méternyire levő közlekedési rendőr kezdett élénk érdeklődést tanúsítani irántam. Amikor elhúztam mellerie. nyomatékosan megfenyegetett a botjával. Már emlékszem, hogyan kerültem haza. A soron következő útjaim hasonlóak voltak az elsőhöz. A gépkocsivezetőktől igen sok újat és érdekeset tudtam meg személyemet illetően. Később az(án már minden sikerült. És végül eljöh az a nap is, amikor már senki sem téri rám megjegyzést. Ekkor már igazi gépjárművezetőnek éreztem magam. Néhány nappal ezután megláttam az útkereszteződésben egy elakadt Zsigulit. Kihajoltam az ablakon és odakiáltottam: — Hé! Mi van? Elaludtál? Te birka! Sági TÓTH TIBOR fordítása Megálló következik, bámészkodom kifelé az ablakon. Amikor fejemet visszafordítom, a kis hősnőnkkel azonos korú lányka harcias pózban áll előttem! Sebtében hárman-négyen is utána nyúlnak, hogy visszacibálják a helyére! Az epizód előttem ismeretlen részét nejem mondta el: Amíg én az ablakon kifelé nézegettem, azalatt a kis barátnő átbillent a vigasztalanhoz és kertelés nélkül felszólította, mondja meg, miért kesereg? — Mert egy bácsi csúnyán rám nézett és mérgesen rám morgott! — panaszolta el bújának okát a sírdogáló. — Ez volt az?! —• emelte ütésre parányi öklöcskéit a kis önkényeskedő bajnok és válaszra sem várva előttem termett hogy igazságszolgáltatás címén jól eldöngessen engem...! Azóta imigyen töprengek: lehetséges lenne, hogy egy új társadalmi korszak, a nöuralom, kezdetét jelezték a fenyegetően rám emelt „női" kezek?! Valószínű, ezt több jelenségből is látni lehet! És mert a hölgyek által teremtett csintalanságokkal szemben a férfinép részéről lehetetlen a védekezés, ha jól átgondolom, terilegesség esetén én is erkölcsi megsemmisülésben részesültem volna! Kérem a matriarchális rend majdani vezetőit: kihallgatás, illetve bizonyítékok híján sose ítélkezzenek felettünk, férfiak fölött! JOG« TANÁCSOK „Nyugdíjba kell mennem 7" — kérdezi egy olvasónk, aki azt írja, hogy a közeljövőben 60 éves lesz. A munkaadója felhívta, hogy adja be a nyugdijkérvényét és mondjon fel, mert a helyére egy fiatalabb dolgozót akarnak felvenni. Azt kérdezi, mitévő legyen, elküldheti-e őt a munkaadója? Az érvényes munkajogi előírások szerint az a körülmény, hogy a dolgozó eléri a nyugdíjkorhatárt és öregségi nyugdíjra keletkezik igénye, nem ok a munkaviszony megszüntetésére. Ebből az okból a munkaadója nem mondhat fel és nem is kényszerítheti arra, hogy felmondjon. A Munka Törvénykönyve 51. §-ának 1. bekezdése c) pontja szerint csak a dolgozó számára törvényes felmondási ok, hogy (öregségi, rokkantsági, részleges rokkantsági) nyugdíjra keletkezett igénye, aminek alapján a rendes felmondási időben felmondhat. Ugyancsak lehetősége van a törvény 43. §-a értelmében a munkaadójával megegyezni abban, hogy a munkaviszonyát bizonyos meghatározott nappal megszünteti. Erre azonban a munkaadója nem kényszerítheti. Olvasónknak joga van tovább dolgozni s nem kell a nyugdíjazását kérnie. Ebben az esetben a nyugdíjelöirások értelmében arra az időre, amíg nem veszi fel az öregségi nyugdiját, ennek összege minden teljesen ledolgozott naptári év után a havi átlagkeresetének 7 százalékával (negyedévenként tehát 1,5 százalékkal) emelkedik. Ha nem akarna azzal a lehetőséggel élni, hogy továbbra is munkaviszonyban marad, akkor felmondhat, vagy megegyezhet a munkaadójával a munkaviszonyának megszüntetésében és kérheti az öregségi nyugdíja folyósítását. Ebben az esetben nyugdíjasként újabb munkaviszonyba léphet és az eddigi munkaadójával vagy más szervezettel rövidlejáratú, de legfeljebb egy évig terjedő időre szerződést köthet azzal, hogy az egy naptári évben elért bruttókeresete nem haladhatja meg a 22 000 koronát s emellett megkapja a teljes öregségi nyugdíját. Ez a rendelkezés az adminisztratív vagy más nem munkás beosztású dolgozókra vonatkozik. Ha azonban munkás-, szolgáltatási- vagy üzemeltetési beosztásban vagy mint egészségügyi középkáder, vagy alacsonyabb beosztásban mint egészségügyi segédszemélyzet vállal meghatározott időre munkát, akkor tekintet nélkül az egy naptári évben elért bruttókereset nagyságára, továbbra is megkapja a teljes öregségi nyugdiját. Betegség esetén azok a továbbdolgozó nyugdíjasok, akiknek nem folyósítják a nyugdíjukat, mert a nyugdíjuk emelését választották, az ideiglenes munkaképtelenségük teljes idejére ugyanúgy igényük van a táppénzre, mint a rendes (nem nyugdíjas) dolgozóknak. De azoknak a tovább dolgozó nyugdíjasoknak, akiknek akár az évi 22 000 koronás korlátozással, akár enétkül a teljes öregségi nyugdijukat folyósítják, betegség esetén egy évben legfeljebb 60 munkanapra jár a táppénz. Fizetett szabadságra annak a tovább dolgozó nyugdíjasnak van igénye, aki az adott naptári évben legalább 75 munkanapot ledolgozott és az a munkaviszonya legalább öt hónapig tart már (ez az általános várakozási idő). Ledolgozott munkanapnak tekintendők a szabad szombatok is. „Idegen állampolgár" jeligéjű olvasónk azt kérdezi, hogy mik a feltételei annak, hogy nálunk állást vállaljon. Kell-e ehhez valami külön engedély. A Munka Törvénykönyve 7. 5-a értelmében külföldi állampolgárokat és állampolgárság nélküli személyeket csak akkor lehet munkaviszonyba felvenni, ha előzőleg az érvényes előírások szerint állandó tartózkodási engedélyt kaptak. A tartózkodási engedélyt a közbiztonsági testület illetékes járási szervénél kell kérni. A külföldi állampolgár vagy az állampolgárság nélküli személy munkaviszonya — a Munka Törvénykönyvében meghatározott eseteken kívül — akkor is megszűnik, ha tőle a tartózkodási engedélyt jogerősen megvonják. vagy ha a köztársaság területéről jogerős bírósági határozattal kiutasítják. „Kártérítés" jeligéjű olvasónk azt írja, hogy a férje üzletvezető volt egy élelmiszerboltban, ahol az árukészletért anyagi felelősséggel tartozott. Férje egy alkalommal a szolgálati úton, amikor az áru átvételéért ment, autóbalesetet szenvedett. Ennek következtében lábát amputálták s hosszabb ideig kórházban volt, majd a baleset következményében meghalt. A baleset után a férje távollétében az üzletben leltározást végeztek, amikor is áruhiányt állapítottak meg, amit a férje nem ismert el. — A cég erre való hivatkozással nem fizette ki a férjének a megelőző gazdasági év eredményei alapján járó gazdasági részesedést, sőt az áruhiány megfizetésére bírósági pert is indított ellene, ami azonban a férje halála miatt nem fejeződött be. Olvasónk azt kérdezi, hogy helyes-e a cég eljárása. Végül nem követelheti-e mint özvegy, hogy a cég fizesse meg neki a férje munkahelyi balesetéből kifolyólag a fájdalomdíjat és a lába amputálásáért a kártalanítást a társadalmi érvényesülése megnehezülése címén? Olvasónk kérdésére választ a Munka Törvénykönyve 260. S-ának rendelkezései adnak. Ezek szerint a fájdalomdijra és a társadalmi érvényesülés megnehezülése címén járó kártalanításra való igény a jogosult dolgozó halálával megszűnik, még akkor is, ha ezeket a bíróság esetleg már jogerősen megítélte. Ezzel szemben a dolgozó egyéb pénzkövetelései a halálával nem szűnnek meg. így a munkabérkövetelései a háromhavi átlagfizetésének összege erejéig fokozatosan közvetlenül a feleségére, a gyermekeire és a szüleire szállnak át, ha a halála idején közös háztartásban éltek vele. Más a helyzet a munkaadó szervezetnek a dolgozója elleni követelések tekintetében. Ezek a dolgozó halálával megszűnnek. Kivételt csak azok a pénzkövetelések képeznek, amelyeket a bíróság már jogerősen megítélt, vagy amelyeket a dolgozó a halála előtt kifejezetten elismert, vagy az olyan kártérítésre való igény, ami a dolgozó által szándékosan okozott kárért, vagy pedig az írásbeli elismervénnyel rábízott tárgyak elvesztésével okozott kárért jár. Ezek szerint olvasónk nem követelheti a férjének a balesetből kifolyólag járó fájdalomdijat. Ezzel szemben igénye van a férjének járó gazdasági részesedésre. Viszont a cég nem követelheti olvasónktól a férje üzletében megállapított áruhiány megtérítését, mert ezt férje nem ismerte el. Dr. B. G. 19
