A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)

1988-07-29 / 31. szám

INNEN ONNAN „Fölemelt fővel halad át századun­kon, varázslatos légkör övezi. A sza­badság, a szépség és a merészség szellemének szimbóluma ő" — így ír a költő, Jacques Prévert a szí­nésznőről, Arlettyről, aki legna­gyobb sikereit Marcel Carné filmje­iben aratta, közülük is A szerelmek városa a legemlékezetesebb. Arlet­­ty, akinek eredeti neve Arlette Lé­­onie Bathiat, 1898-ban született, nemrég jelentette meg memoárját Vagyok, aki vagyok címmel. Régóta nem szerepel, de a minap a Paris Match fotóriporterének kamerája elé ült mosolyogva. íme: A szerel­mek városában és negyvenhárom évvel később, vagyis ma. KÖNYV Baránszky László: Zarándoklat „hagyjuk a süket dumát és az elegáns páros rímeket / öregem megreked az emberben néha a szó / és talán ez a legjobb a hallgatás bora fölött marihuana füstje / kettévágja mindennapjaink gúzsbakötő szófonadékát / asztal erezetén néhány húzás............várat­lan (dudorodik) évszakokból élek szerelmem ösrétegei úgy tűnnek elő heléna fejéke / csillagközi ásatás" A vers — amelynek első és utolsó sorait idéztük — címe: „szöveg". S e cím pontosan fejezi ki a kötet műfaját: nem verseskötetet olvasunk ugyanis, hanem szöveg-kötetet. Már legalábbis a gyűjtemény nagyobbik ré­szében. Baránszky László ugyanis műveli a modem költészetnek mindkét vonulatát: a hagyományos költészetet (pl.: Kaliforniai szonettek) és a legavantgardistább szöveg­irodalmat (nem véletlen, hogy sok szövege a „Magyar Műhelyben" látott először napvilá­got). De kicsoda az Egyesült Államokban élő, s most (válogatott verseinek kötetével) felénk is ismertté vált poéta? A mai magyarországi könyvkiadás voltaképpen, most jutott el odá­ig, hogy számbavegye az egyetemes magyar irodalmat, mindenekelőtt persze, a költésze­tet. Hosszú ideig csak az erdélyi rnagyar írók kiadása volt soron, ma már sor került az „ötágú síp1' többi ágára is: a jugoszláviai Tolnai Ottóra s Gion Nándorra, a csehszlová­kiai Grendel Lajosra és Zalabai Zsigmondra. avagy a Nyugaton élt vagy élő Cs. Szabó Lászlóra, Határ Győzőre, Szabó Zoltánra, Tűz Tamásra. S Baránszky Lászlóra is immár. Aligha vitatható, hogy ez effajta megmé­rettetés az egyetemes magyar irodalom sza­márlétráján nemcsak a Magyarország hatá­rain túl élő alkotóknak jelent hasznos önvizs­gálatot, hanem a „budapesti irodalom" kép­viselőinek is. Hisz az sem kétséges, hogy példának okáért Baránszky László költészete átrajzolja az egész nemzedék, a ma ötven­hatvan körüliek hierarchiáját. Sokáig úgy tudtuk ugyanis, hogy ennek a nemzedéknek csak Juhász és Nagy László a nagy költői. Aztán kiegészült a kép Pilinszkyvel, Kormos Istvánnal, Nemes Nagy Ágnessel. Mára tud­juk, hogy ez említettekhez méltó életművet produkált a sajnos korán elhunyt Erdély Mik­lós vagy az ugyancsak Amerikában élő Ba­­kucz József is. S ebben a hierarchiában kell elhelyeznünk, természetesen, Baránszky Lászlót is. (cselényi) Ez az izgalmas jelenet az 1984-ben készült Tanítók című USA-filmből való. A film témája az örök diák-ta­nár konfliktus, amit a generációk konfliktusának is nevezhetnénk. KIÁLLÍTÁS Korunk embere és környezete A szóbanforgó bombasztikus című kiállítás a bratislavai Dosztojevszkij-sori kiállitóterem­­ben nyílt meg június elején. A tárlat a szlová­kiai fiatalok újabb közös, több képzőművé­szeti műfajt összefogó rendezvénye, s a szovjet és csehszlovák művészek hasonló címszó alatt 1983-tól rendszeresen ismétlő­dő kölcsönös fellépéseihez kapcsolódik. A bevezetőben azért használtam a „bom­basztikus" szót, mert a cim sokkal többet ígér, mint amennyit a tárlat valójában nyújt. Másrészt, mert a „korunk embere" szerin­tem eléggé fellengzős és meghatározatlan fogalom, a környezetvédelem pedig hovato­vább nem is annyira égető problémaként, hanem üres, elcsépelt frázisként szerepel. Úgy vélem — egy-két kivétellel —, a tárlat résztvevői sem vették olyan komolyan a kérdést, mint ahogy illő volna. Nem mintha nem mázolták, modellálták, vésték, szőtték, nyomtatták volna munkáikat ugyanolyan buzgalommal, mint eddig. Csak éppen kevés olyan mű látható itt, mely az embert valami­vel megfogná. Amiből érződne, hogy alkotó­ja valóban átéli a dolgokat, érintik, s tényleg „korunk embereként" szeretne hozzájuk szólni, sőt, netalán valami újat mondani. Pontosan az az újakadémikus, technikailag tökéletesen elsajátított, tartalmatlan átlag­stílus uralkodott itt el, mely már évek óta szemernyit sem változik, s melyből csak néhány egyéniségnek sikerült kitörnie. Ez persze nemcsak az elfásult, felületes vagy elhomályosult szemű művészek hibája, ha­nem a kiválasztásé is. A közelmúltban ren­dezett néhány nagyszerű kiállítás (pl. az Új szlovák kép, a Csúnyi képzőművészeti lako­ma és sok más bebizonyította, hogy nálunk nemcsak ilyen újfajta sematikus művek szü­letnek, hanem egészen mások, sokatmondó­­ak is, melyek fellengzősség nélkül, őszintén és lelkiismeretesen tárják fel korunk realitá­sát, az elismeréstől függetlenül. Ez a rövid invitálás ugyan riasztónak sike­rült inkább, mint vonzónak, mégis azt gon­dolom, érdemes megnézni a tárlatot, már csak a néhány kiváló alkotás miatt is, amit mégiscsak láthat itt az ember. Gály Tamara SZÍNHÁZ Halál a Girardin-család kertjében Ifjabb éveiben hajlamos az ember arra, hogy a forradalomról ne gondolkozzék, hanem áhítsa azt. Ez az áhítat később gyakran csap át közönybe és letargiába, avagy épp ellen­kezőleg: indokolhatatlan vérszomjba és ag­resszivitásba. Pavol Haspra, a Halál a Girar­din-család kertjében című krimiízű történel­mi dráma rendezője már nem fiatal ember; igaz, nem is koros. Abban a korban van, amikorra már lehiggadtak az ember indula­tai. Ezért felkészülten és tárgyilagosan ren­dezte meg a kortárs cseh drámaírás egyik legtermékenyebb egyéniségének: Josef Bou­­čeknak a Bratislava-dúbravkai művelődési házban játszó Új Színpad repertoárjára ke­rült színművét. A kitűnő előadásból csalha­tatlan színházi eszközökkel, mégis szinte lexikális pontossággal értesülhetünk arról, hogy Rousseau valóban korának egyik legna­gyobb hatású szépírója, filozófusa, pedagó­gusa és zeneértője volt, akit a történelem a polgári demokratikus forradalom szellemi előkészítőjeként tart számon. De arról is, hogy Rousseau társadalomszemlélete a tel­jes egyenlőség elvén alapult, és híressé vált jelszava: a „Vissza a természethez!" politikai színezettel is bírt. Josef Bouček nagyszerű darabja azonban egyéb jelenségekre is fi­gyelmeztet. Például arra, hogy az 1789-es franciaországi forradalomban született Köz­társaság nem elégszik meg a király bukásá­val, hanem a győzelem mámorában kisebb rangú fejekre is vágyik. Ez az a történelem viharaiból jól ismert időszak, amikor kialakul­nak a párton belüli pártok; amikor a politikai ellenfelek hiába ültek egy iskolapadban és hiába ismerik egymást akár a tenyerüket — általában nem az győz, aki másokat meg­győz, hanem az, aki nem veszít. HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK Pavol Haspra higgadtan, a téma mához kötő kapcsolatait felerősítve, sok lelemény­nyel rendezte meg a bratislavai Új Színpad prózai társulatának évadzáró bemutatóját. A szereplők közül kiemelkedik a Rousseau-t alakító František Kővár játéka. A Girardin­­család tagjait Eva Rysová, Ivan Letko és Boris Farkas mutatják be hiteles színészi eszkö­zökkel. És mert a többi szereplő is méltó igyekezettel járul hozzá az előadás sikeré­hez, bátran állíthatom, hogy élvezetes szín­házi estben lesz része annak, aki megtekinti majd ezt a júniusban véget ért színiévad utolsó napjaiban született produkciót. Miklósi Péter HANGLEMEZ Simándy József jubileumi lemeze A „Magyar Előadóművészek" sorozatban két lemezből álló Hungaroton-albumot adtak ki Simándy József 70. születésnapja alkalmá­ból. Az album tartalmazza Simándy felfelé ívelő karrierje minden időszakának, a „nagy repertoárnak" legismertebb és legkedvel­tebb dalait. Főleg olyan felvételek kerültek az album két lemezére, melyek 25—30 éve nem jelentek meg új kiadásban, s van köztük nem is egy, amely nagylemezen eddig nem is volt forgalmazva. De találhatók az album lemezein olyan különlegességek is, melyek nem tartoztak Simándy színpadi repertoárjá­ba. Az új album tehát valóságos újdonságok­kal egészíti ki Smándy eddigi profillemezeit. Mi minden található az új Simándy-leme­­zen? Áriákat és együtteseket hallunk a mű­vész egyik legemlékezetesebb alakításából, Erkel Ferenc Bánk bánjából. (A négy lemez­oldalból egy teljes oldalt ennek az emlékeze­tes nagy szerepnek szenteltek). De felcsen­dülnek áriák és együttesek Donizetti Lam­­mermoori Lucia, Verdi Rigoletto, Trubadúr és Aida című operájából, továbbá Wagner Lohengrin és A nürnbergi mesterdalnokok, Puccini Bohémélet, Mascagni Parasztbecsü­let és Bizet Carmen című operájából is. Van az albumnak egy további érdekessé­ge. A szerkesztők ugyanis arra törekedtek, hogy Simándy József ismert, nagy szerepeit necsak a statikussá rögzített pillanatfelvéte­leken, tehát csupán az áriákon át mutassák be, hanem lehetőség szerint az együttesek­ben kifejlődő összetett művészi ábrázolás példáit is. Az album két lemezének hallgatá­sa közben Így nemcsak a magányos hős lép a képzelt rivalda elé, hanem a műveket alázattal szolgáló együttes egyik tagja is, kiváló pályatársai közösségében. Ezekben a páros vagy együttes jelenetekben Czanik Zsófiát, Gyurkovics Máriát, Takács Paulát és Tiszay Magdát, valamint Fodor Jánost, Kül­­key Lászlót, Melis Györgyöt, Radnai Györ­gyöt és Svéd Sándort hallhatjuk. A figyelmes hallgató természetesen meggyőződhet arról, hogy Simándy József mind az egyéni, mind az együttes alakításai­ban nagyszerűt produkál. Kellemes hangor­gánuma, tiszta intonációja, szép szöveg­­mondása, egészében elegáns interpretációja minden alkalommal kiválóan érvényesül. Sági Tóth Tibor 9

Next

/
Thumbnails
Contents