A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-22 / 4. szám
492 11 A rekesztőhalászat további eszköze a varsa, mely általában ismert, használt és elterjedt halászszerszám. Bár, mint más halfogó eszköz, ez sem egyforma gyakorisággal terjedt el az egyes folyók, tavak, holtágak halászatában. Az egykori „Latorca-parti remete". Csonka Lajos, a „varsakirály", sem adja sokkal alább, bár zsákmány szempontjából nagyon silány az eredmény. Úgy tűnik, ma több a varsa, mint a benne lévő hal. Egykor a varsa vesszőből, .később madzagból, ma gyakran dróthálóból készül. Fiókok szempontjából megkülönböztetünk egy-, két-, és háromfiókos bejáratú, versikes, verklis, rekeszes varsát. Az egyfiókos ugyan gazdaságosabbnak tűnik, mivel kevesebb nyersanyag kell az elkészítéséhez, viszont kevésbé biztonságos, mivel ebből könnyen elmenekül a hal. Ezzel szemben a két, illetve háromfiókosból már nem talál ki. Tudniillik ennek a szája, miután a hal átúszott a rugalmas nyíláson, automatikusan összehúzódik. Csíkkas vagy vesszővarsa Még egy rekesztöhalászati szerszámot említünk, mely ugyan ismert több helyen, gyakorlati alkalmazása azonban nem annyira elter- A „csirkedrót"-ból készült dobvarsa jedt. Rekonstrukciós rajzon mutat- vízbe helyezése A hálóvarsát kör alakúra meghajtott kávákra erősítik, melyek közül a bevezető káva magassága olykor eléri a hetven centit, míg a következők magassága fokozatosan csökken. A varsa farkát (végét) hurokra kötik, itt szedik ki a halat. A bevezető kávához, ha egy szárnyékot használnak, akkor a káva közepéhez, ha kettőt, akkor két oldalról rögzítik a szárnyékokat. A varsákat úgy helyezik el a vízben, hogy azok a partra merőlegesen elrekesztik a hal útját. A szárnyék mentén úszó hal, követvén annak vonalát, bekerül a varsa szivébe. Ha a vízszakasz teljes szélességében egymás mellé több varsát állítanak, azokat úgy helyezik el, hogy egymást fedjék. A varsás halászat passzív halá-és csupán egyik részét, a szárnyékát nevezi /ászának. Ezzel szemben az Ung-vidéken az egész szerszámra használják a /ásza nevet. A lésza mindig vesszőből készült. Hossza attól függött, milyen szélességű vízszakaszt kívántak vele lezárni. Minden halász egyedül készítette a lészáját. Ha azonban olyan vízen akart halászni, ahol egy lésza-(általában nyolc-tíz méter) hossz kevésnek bizonyult, ilyenkor a halász társult másik halásszal, halászokkal és közösen rakták le lészáikat. Ekkor természetesen a zsákmány közös volt. A lésza rekesztéke, szárnyéka megállítja a halat, azaz a lészafű (iészafej, lésza szíve, veséje, öble, kürtője) felé tereli, ahol az útvesztőben foglyul esik a hal. Ezután már csak körbe-körbe úszkál. A Iészafej nyílásában van a lészaszárnyék, mely merőlegesen ékelődik szimmetriatengelyére jobbról és balról. A lészát a lészakarókkal rögzítik a mederben, és a varsához hasonlóan ott hagyják éjjelre. Mástáp mennek és ladikba szedik a nalat a merítővei (repencsákkaí). D. VARGA LÁSZLÓ A szerző felvételei feszítve. Lésza rajza (Készítette Vargáné P. Mária) szati mód. Miután a halász lerakta varsáit, azokat a víz alatt hagyja mindaddig, míg néhány nap múlva átvizsgálás céljából újból ki nem szedi őket. A varsa rögzítés után a két karó, a szárnyék- és varsa ka ró közt van kijük be, mivel használata már nem jellemző. A néprajzi irodalom magyar vejsze néven említi ezt a szerszámot.
