A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-01 / 1. szám
'Ueffzeies tornácos ha/ A SÓLYOM KŐ Gees Dani bácsi idézheti fei ALATT Ha Fényes Elekhez fordulok, hatszáz lakosról szerzek tudomást, akik a Torna vize mellett élnek. A Torna mellett, mely a térképen név nélküli kék csík itt, s csak olyan széles (vagy inkább keskeny), mint mifelénk az eső után vízzel teli árok. Bárki átugorhatja, aki nem legény, az is... A neve pedig: Sólyomkői víz. Mivel ott ered a hatalmas szikla alatt, valahol ott, ahol a táj még olyan őserdei. Ott, a százméteres sziklafal alatt, melynek tetején — a helybéliek ajkán élő monda szerint — rablóvár állott. A valóság hasonló lehetett, hiszen kis keresgélés után falmaradványokra lelünk. A tetőről messzire látni. Még a görgői halastavat szegélyező jegenyesor is csak karnyújtásnyira tűnik. A csúcsról a hely lábához tartva a falban lévő barlang jelenlegi békés lakóját — a gondolom nappali álmát alvó baglyot — riasztjuk meg. A fal, a szakadék innen lentről még hatalmasabbnak tűnik. S mintha lépne, dőlne, beborítana. Pedig a faluból csak apró kis szürkésfehér foltnak látszik. A faluból, melynek lakossága, gyanítom, az eltelt évek alatt nem sokat változott, gyarapodott. Sőt, mióta én is figyelem, tán csökkent valamelyest. Sok az (majdnem azt írtam gazdátlan) eladó porta. A könnyebb megélhetés, a kényelem a városba csalja innen is a fiatalokat. A városba, ahol nem kell éjszakákon át tüzelni, hogy a vaddisznó ne túrja ki a termést, ahol nem kell annyit gyalogolni a hegynek fel, hogy a gyümölcsösbe, a szőlőbe, a kaszálóra érjen az ember. S haza eleinte gyakran, majd minél ritkábban járnak. Mint másutt is. És a portákon új gazdák jelennek meg. Nem is mindig állandóan itt élők, inkább csak a hétvégeken pihenni idejárok. Évekkel ezelőtt az egyik gyönyörű ház idős gazdáival beszélgettem egy délutánon át. S habár nem lett belőle semmi, sorsuk, küzdelmes életük megírásra érdemes lett volna. Savanyú volt, fanyar, mint a bor, mellyel kínáltak s melyet iszogattunk, s gyanítom azonos a falu több lakosának életével, sorsával. Azóta már mindketten meghaltak. Gecs Dani bácsi és neje is. És én többször gondoltam rájuk. Tudták, az életük az otthonban gondtalanabb lehetne. De maradtak. Számomra a szülőhelyhez való ragaszkodás példája lettek ők is. S mivel felvétel maradt róluk, mellékelném ezt is az íráshoz. Szép környezetben fekszik a falu, Jablonca (Silická Jablonica). Szemet gyönyörködtető látvány az éppen felújítás alatt lévő templom tornyából vagy a környező dombok, hegyek tetejéről nézve. A pirosra mázolt tetejű másik templom a századforduló táján épült, megóvásra érdemes házak virágos tornácaikkal, az éppen ott könyöklő vagy a kapuban álló — vagy akár a dolguk után siető — ám készségesen szóba elegyedő, segítőkész emberekkel. Akik mindent tudnak falujuk, a táj és felesége arcvonásait már csak a fénykép történetéről. Sőt, még azt is tudják — mint azt az azóta már szintén meghalt Szabó Zsiga bácsi elárulta — miért sántult meg Lucifer. Az olyan kicsiségeket, hogy hol terem a legtöbb — itt vastagfarkúnak nevezett — vargánya, szepe-tinóru, hogy hol kell füttyenteni, hogy a csirkegomba csipogva jöjjön le a hegyről, hogy melyik forrás vize iható, melyik vad merre jár — a gyerek is tudja, s el is árulja. Csak az igazi jabloncai ételkülönlegesség (melynek még neve sincs) elkészítési módját nem sikerült megtudnunk; ezt Irma néni és segítői tálalták, s még azt is megtiltották, hogy a fényképét itt közöljük. Gyanítom, huncutság is lehetett a dologban, mivel készítői igencsak mosolyogtak, amikor közülünk a legbátrabb — egyébként orvosi diplomával rendelkező — fiatalember jóízűen elfogyasztotta a csemegét. Ezt — állítólag — késsel-villával eddig senki nem ette még. Az írás vége felé járva szeretném leszögezni: nem volt célom adatokkal traktálni az olvasót. Ha a kézzelfogható eredmények érdekeltek volna, úgy a nemzeti bizottságon — mely Körtvélyesen (Hrusov) székel, de itt is van irodája — szívesen felvilágosítottak volna. De én inkább a néha-néha visszatérő látogató — ha úgy tetszik kusza — gondolatait akartam papírra vetni. Arról a faluról, melyben eddig még mindig jól éreztem — éreztük — magamat, magunkat. GÖRFÖL JENŐ A szerző felvételei A neves orosz származású francia grafikus Marc Chagall kilencven képét és kétszáz grafikáját mutatták be Moszkvában a képzőművészeti múzeumban a művész születésének 100. évfordulója alkalmából. Valaéské Meziríőí-ben van Csehszlovákia és Európa egyedüli gobelin- és szőnyegszövő műhelye. Az egyik képen Tomás Hasmanda szőnyeget sro, a másik képen Helena Galbová a Vei ké Losiny vár gobelinjét restaurálja. 8
