A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-06-24 / 26. szám

HÉTVÉGE A retek, mint gyógynövény — A frissen reszelt retekből készült saláta, amelyet citromlével és olajjal ízesítünk, enyhíti a gyomorrontás tüne­teit, étvágygerjesztő, jó hatással van a májra. — Az éhgyomorra és az esti lefekvés előtt fogyasztott reteklé enyhe vizelet­hajtó hatású, csökkenti a felfújtság ér­zetét, a vesepanaszokat, valamint segíti a felköhögést. — Ugyanezen panaszokat enyhíti a retekszirup is, amelyet a következőkép­pen készítünk: a reszelt retket mézzel keverjük el, majd 3—4 órai állás után leszűrjük. Felnőttek óránként 2—3 ká­véskanállal, gyerekek egy kávéskanállal vagyenek be a szirupból. — Enyhíti az asztmatikus tünetet, ha felaprított retket vízben megfőzünk, majd a vízhez fele mennyiségű mézet adunk, s ebből a folyadékból óránként egy leveseskanállal beveszünk. A kéz ápolása A kézápolás a higiénia parancsa. Ne­hány jó tanács az alábbiakban, amellyel széppé, tartósan szebbé lehet tenni a kezet. 1. Mossuk kezünket langyos vízben — amelyhez citromlevet tettünk — bőven szappannal. A körömkefe elősegíti a megfelelő vérkeringést. 2. A kéz meg­­mosása után egy szelet citrommal dör­zsöljük át ujjhegyeinket és körmeink szegélyét. Néhány perc múlva hideg vízzel mossuk le. 3. Ha kezünk nem bírja a citromos bedörzsölést mással is próbálkozhatunk. Az uborkahéjjal törté­nő bedörzsölés frissítőén hat és gyó­gyít. Előzőleg azonban habkővel alapo­san tisztítsuk meg a bőrt. 4. Jó hatással van a kézre az a víz, amelyben burgo­nya főtt. 5. Egy hasznos recept: 5 darab főtt és meleg burgonyát 5 evőkanál tejjel keverjünk péppé. Masszírozzuk jól a kézre. Öt perc múlva hideg vízzel öblítsük le. Utána kezünk puha és fehér lesz. Kézmosás után töröljük szárazra, majd krémezzük be. fi)C3BG£ü Orsika meséje A Kis Lou édesanyjával itt lakik a ten­gerparton. Naponta látom őket. Messze a legközelebbi piac. Ők ketten a part­szegélyen haladnak. Lépdel hát az asz­­szony, s a gyermek. A két ébenszemű ember. Sötétkék, mint a sötét éjszaka. És szépek. Mennek a poros úton. Ideig­lenes csillagok: a lábnyomaik. A ruháju­kat megemeli a tengeri Szél. Látom őket megtérőben is. Alkonyat­­tájt. A homokfedte csapáson érkeznek: tömött szatyraikkal. Fáradtan. Szürkék az utak porától. Lou és az édesanyja. Látom őket az udvaron. A kis vete­ményeskertben. Gondolom: — Él a két néger... A Sárga Tenger partján... Ennyit látok a napjaikból. Többet is láthatnék. De figyelmemet leköti a Tenger. Bárkámmal gyakran nagyon messze távozom. — Bátyó... — mondja Kis Lou, mi­dőn a halászkalyibámból a viskóm felé indulok. — Látom, ma jó napod volt... Gazdag zsákmánnyal indulsz útnak ... Hogy mielőbb zsebedben pénzecskéd­del hazaérj... — Úgy, úgy... — simogatom Lou gubancos fejét. — A halász a szerencse lovagja... Mondanék egyebet is, de Lou már messzire szalad. Egy napon váratlanul elfordul tőlem a szerencse. Hálómat hiába vetem ki. Az öböl vize haragosra változik. Idős va­gyok. Tapasztalt. Jól ismerem a Szél járását. A vizek arcát. Ilyenkor mintha otthonom sem lenne. Sem fekhelyem. Csak maradnék — a nyomorúságomban — egymagám ... De a tengerparton Kis Lou vár. — Bátyó, gyere hozzánk... Az anyu­kám ... S alighogy az udvarukra érek: Lou így fordul az édesanyjához. — Ügye rajzolsz a Bátyónak halat... Az ébenszínű asszony, aki nem söté­tebb tőlem, de a szépek szépe, az udvar porába jókora tonhalat rajzol: mely talán nem is annyira csoda, meg­elevenedik. Na, persze, Lou anyukája nemcsak halat tud rajzolni, melyek menten élőkké lesznek. De dúsan lobo­gó növényzetet a partra, hogy a sze­gélyre érve árnyékban haladhassunk .. . Lou anyukája igazi igéző ... VAJKAI MIKLÓS A LEGEK VILÁGÁBÓL Ha azt szeretnénk tudni, melyik földünk legelterjedtebb kultúrnövénye, nem kell messzire mennünk. Bég bejárni fa/vaink környékét és végigtekinteni a szinte vég­telennek tűnő gabonatáblákon. A búzát a világon mindenütt ismerik. Ez az „iga­zi" kenyémövény. A kenyeret a szemter­mésből őrölt lisztből készítik. Fontos fe­hérjéket tartalmaz. A búza őse a pázsit­fűfélékhez tartozott és sok helyen, csak­nem egyidőben, pár ezer év alatt már az ősember termesztette. A Nílus-deltában talált fametszetek, egyiptomi király-sírok falfestményei a búzatermesztés 4—5 ezer éves jeleneteit örökítik meg. A Tigris és az Eufrátesz folyók termékeny síksá­gán már 7000 éves magokat is találtak. A legősibb egyiptomi képírásjel három gabonaszemet ábrázol. Először az ősember gyűjtögető útján összeszedegette az apró kalászokat, vagy pedig az állatok meglesett raktárait fosz­tották ki. Néha a gyűjtött magok az ősember tanyája körül szétszóródtak és jó idő esetén kikeltek, teremtek is. E véletlen siker késztette az embert arra, hogy a bizonytalan gyűjtögetés helyett maga is vessen magot a földbe és kez­detleges kőszerszámjával a földet művel­je. Ez lett az ősi mezőgazdaság alapja. Az első termesztett búzák még elég silány magot adtak, később fokozatosan neme­sítették őket Vetésterülete ma már világ­szerte legnagyobb a kultúrnövények kö­zött A búzatermesztésre minden ország­ban, nálunk Csehszlovákiában is, nagy gondot fordítanak, hiszen a bő termésho­zam, az elegendő, jó minőségű kenyér létérdek. L Š. DÉNES GYÖRGY Zöld a tópart. Zöld fűben szól zöld a nád. a haris. zöldbe fordult zöld a vackor a világ. lombja is. Zöld a lapu Zöld a sáska. levele. zöld a gyík, zöld béka a fűz zöldbe mond: öltözik. brekeke. Zöld az árnyék. Zölden csillog zöld a fény, a üget. legzöldebb e zöld ágakkal költemény. integet 21

Next

/
Thumbnails
Contents