A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-24 / 26. szám
Ez a felvétel még 1928-ban készült és a 86 esztendős, USA-beli Gragg urat ábrázolja, aki magasugrásban túltett az akkori átlagifjúságon. Ötven évvel később is voltak hasonló, jó kondíciójú urak. Az örökifjú, de legalább nyolcvanéves — valódi életkora még a halálakor sem derült ki — Neuman János újságíró kolléga helyből kétlábbal dobbantva pattant fel az íróasztalra. Kár, hogy ezt a teljesítményt (sem) őrzi fotó). A Szerelmes levelek című japán film ezen a nyáron kerül a mozik műsorára. Szokványtörténetnek is nevezhetnénk, de az egyik főszereplőt halálos betegség fenyegeti, a szerelmi háromszög sztori ettől lesz emberi és szép. KÖNYV Egy hasznos városkalauz Aki először jár Kassán (Košice), általában úgy hagyja el a várost, hogy megfogadja, ha teheti, visszatér még falai közé. Aki pedig úgy érkezik, hogy előzőleg áttanulmányozza Firon András: Kassa c. kalauzát, az — feltehetően — kedvelt metropolisai közé sorolja a napjainkban csaknem negyedmilliósra duzzadt kerületi székhelyt. Kassa belvárosában, a városmagban anélkül csatangolhat-kószálhat az ember, hogy ügyelnie kellene a másutt sok veszélyt és ártalmat hordozó zajt és füstöt árasztó közlekedési eszközökre. A városatyák ugyanis kivonták innen a gépkocsikat meg a villamosokat, s az így nyert térségeket virágokkal díszítették, alkalmi utcai kávézókkal látták el. A belvárosban csaknem mindegyik épület megérdemli a figyelmet, régmúlt idők tanúi sorakoznak néma hírmondókként az utazó előtt. A dóm, azaz a Szent Erzsébet székesegyház tetőzete ugyan éppen tatarozás alatt áll, a közelében található Állami Színház viszont éppen mostanában hagyott maga mögött egy újabb évadot. 1833 februárjában itt volt az ősbemutatója Katona József addig sehol elő nem adott Bánk bánjának. „Ő már nem érte meg a sikert, pedig az akkora volt, hogy másnap a Vajda-könyvkereskedésből az utolsó darabig elkapkodták a színmű nyomtatott példányait. A Bánk bán tehát innen indult diadalútjára. (Hja! II. Endre Szerdahelyi volt, Ottó: Egressy Gábor, Petur bán: Szentpétery, egy »udvornik«: Latabár, Biberach: Megyeri és persze Melinda — Déryné) " — olvassuk Firon András könyvében. Mint a világon minden, a települések is örökösen változnak az időben. Az egykori városmagot új lakótelepekkel vették körül, s bár ez a betongyűrű korszerű, korántsem olyan impozáns építészeti remeklés, mint a belváros. Még szerencse, hogy jól érzik itt magukat, sőt olykor másünnen is ide telepednek a képzőművészek, akik alkotásaikkal hangulatosabbá teszik a szürke lakótömbök közötti, gyakran sivár térségeket. Löffler Béla, Bartusz György, Arpád Račko neve országszerte ismert; a maratoni futó szobra ma már olyan ősi természetességgel díszeleg talapzatán, mintha századok óta ott állna. Nem tudom, hány példányt vett át Csehszlovákia a Budapesten kiadott kassai városkalauzból, ilyen adatot ugyanis nem tüntet fel az impresszum. Azt viszont tudom, mert látom, hogy aki rábukkan a könyvesboltok polcain, nyomban megvásárolja ezt a jól szerkesztett, sokak számára alapvető ismereteket nyújtó könyvecskét. Batta György Bátran nevezhetnénk a ikrek városának a Minnesota állambeli St. Pault, ahol nem egész 24 óra alatt ötször születtek ikrek. Az öt közül az első ikerpár háromnegyed tizenkettőkor született, az utolsó pedig másnap pár perccel tíz előtt. Leroi-Gourhan: Az őstörténet kultuszai „Milyen helyzetben van az őstörténész, ha az őskőkori vallásról kell szólnia? Képzeljünk el egy értelmes lényt, aki egy másik csillagrendszerről látogat hozzánk, s fogalma sincs arról, hogy az ember vallásos. Többek között talál egy dísztelen kelyhet, egy pezsgőspoharat, egy böllérkést meg egy áldozókést. Volna-e rá mód, hogy akár csak körvonalaiban is kihámozza belőlük az áldozat értelmét? — kérdezi a kitűnő francia östörténész-professzor, a Kozmosz Könyvek közkedvelt sorozatában (Az én világom) megjelent tanulmányában, s hozzáteszi: „A legrégibb őskort illetően mi még ennyi segítségre sem támaszkodhatunk." Mi hát az mégis, amit megtudhatunk minderről, mármint az őstörténet kultuszairól, lehántva a tudományról minden romantikus ballasztot, dilettáns-gyanús képzelgést, s egyáltalán, miért érdekli annyira a ma emberét az öskőkorszaki ember, s mindenekelőtt annak „szellemi" világa ? Az 1911-ben, Párizsban született André Leroi-Gourhan, a józan, hogy azt ne mondjuk száraz szaktudós precizitásával vesz számba a szó szoros értelmében mindent, mindazt a keveset, amit erről a sűrű homályba burkolózó korról tudunk. Vagyis: A csontkultuszt, a halotti szertartásokat, a tárgyakat és szertartásokat, valamint a vallásos művészetet. S e nagy témakörökön belül mikroszkopikus vizsgálatnak veti alá többek között példának okáért a „díszített csontokat", a trófeákat, a medvekultuszt, az állkapocskultuszt, az emberevést, a temetkezési szokásokat, jeleket, a szertartásokat, stb., stb. S miután végigvezeti olvasóját az évezredes utazáson időben és térben, bebizonyítja, hogy korántsem állunk e kultuszok ismeretével olyan rosszul, mint ahogy ezt épp ő maga sejtette, mert, annak ellenére, hogy az öskőkor vallását sűrű félhomályban érzékeljük, kijelenthetjük (noha szerinte egyes-egyedül ezt jelenthetjük ki), hogy „az ábrázolások rendkívül átfogó és gazdag rendszert tükröznek, sokkal átfogóbb rendszert, mint amilyet mostanáig elképzeltünk". Leroi-Gourhan professzort és munkásságát a kötet utószavában Gábori Miklós, a kiváló magyar régész mutatja be, a kitűnő fordítás Farkas Márta munkája. (cselényi) FILM A gyámoltalan Mennyire vagyunk az urai és mennyire az eszközei szenvedélyes játékainknak, amit — bármennyire is közhelyszerűen hangzik — a nagybetűs Életnek mondunk? Érdemes rajta mélán eltűnődnünk arra az egy és negyed órácskára, amíg a kolibai filmgyár és a Csehszlovák Televízió közös vállalkozásában készült A gyámoltalan című új szlovák filmet nézzük. Valóban tűnődve nézhető ez a női összefogással készült alkotás. A forgatókönyvíró: Elena Anta/ová és a rendező: Eva Štefankovičová egy súlyos családi tragédián túlesett újságírónő sorsát eleveníti meg a vásznon; újbóli magáratalálásának egészen addig a pillanatáig, amíg lelkileg és emberileg egyaránt ismét révbe jut. Őszintén szólva, még férfiszemmel is elgondolkoztató ez a tavaly készült színes film, bár kétségtelen, hogy a témafölvetés iránya s az ítéletalkotás arányai a leheletnyinél jóval nagyobb mértékben billennek- a nők javára. A cselekményt már-már kétségbeesett kiborulásoknak és a higgadt megállapodottságnak árnyalt keveréke tartja forgásban. Nyilvánvaló, hogy az alkotócsoport hölgyei, tehát a forgatókönyvíró, a rendező és a főszerepet alakító Anna Javorková a saját leikéből is cseppentett egy kevéskét a történetbe, amit azután szomorkásán őszinte formában teregettek a mozivászonra. Mert tény és való: A gyámoltalan című film alaphelyzete igaz. A napi életből számos n HALLOTTUK n OLVASTUK U U LÁTTUK ilyen, esetleg ehhez hasonló sztorit ismerhetünk. Az élet váratlan fordulataival sújtott, levegő után kapkodó nők már azzal is rokonszenvet keltenek, hogy hitet tesznek az önnönmagukkal szemben érzett felelősség és a valakihez való tartozás hite mellett. Nyilván érzi majd ezt a szóban forgó film közönsége is. A gyámoltalan témája és cselekménye annyi húron pendül, hogy unatkozni nemigen lehet rajta. Legfeljebb kevés helyen kap igazán személyes érintést tőle a néző. Különös ellentmondása ennek a filmnek : úgy szuggesztiv, hogy itt-ott szinte zsibbaszt; másutt viszont a szituációk kibontása helyett megelégszik néhány felszínes információ összefércelésével. Miklósi Péter HANGLEMEZ Popparódiák Mindig is népszerű volt a popműfajban a paródia, hiszen a közönség jól kinevethette, kiszórakozhatta magát, miközben a kifigurázott előadó meg örülhetett, hogy egyszerű és olcsó módszerrel sikerült a figyelem középpontjába kerülnie. A rádióból, kislemez-felvételekről és a televízióból már régóta ismerjük Voga János és Turnovszky Tamás produkcióit, hiszen minden évben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gondozásában elkészítik egyedi slágerlistájukat, melynek minden egyes alkalommal kedvező a fogadtatása. Az utóbbi években már a tévé is népszerűsíti ezt a műfajt (?), ami csakis arra lehet bizonyíték, hogy egy újabb stílus vagy divatirányzat kibontakozását üdvözölhetjük. A popszakemberek egy része nem örül ennek, mert véleményük szerint ez a műfaj a még valamit érő értékes rockzenéből is gicscset gyárt, hát még a slágerekből! A Voga—Turnovszky duó megjelent hanganyagára ennek ellenére nem nézhetünk kritikus szemüveggel, itt egyedül ők létjogosultak bírálni, hiszen ez a céljuk a már évek óta kifejtett munkájukkal is. A Bravo márka szerkesztői felsorakoztatják ezen az albumon a duó eddig elkészített felvételeit, kezdve 1983-tól 1987-ig, míg a korong B oldaia azonos a tavalyi, tévében is sugárzott szilveszteri összeállítással. Az új lemez máris nagy népszerűségnek örvend és szép számban fogy a hanglemezboltok pultjairól. A közönség megszokta, mi több, várja a duó újabb és újabb jelentkezéseit, hiszen ahogy az az élet más területén is bebizonyosodott, kritikára szükség van, s ezt humorosan, viccesen, paródiába bugyolálva a legízlésesebb az „asztalra tenni". Voga János és Turnovszky Tamás mégsem a kritikára, a bírálatra fekteti a legnagyobb súlyt, inkább körképet készítettek egy-egy év legjobb magyar (s itt-ott külföldi) popzenei termékeiből. Parodizálnak, a már jól ismert dallamokra újabb szövegeket komponálnak, de eszük ágában sincs megbántani az érintetteket, éppúgy, ahogy segíteni sem tudnak a fellelhető hibákon. Szándékuk „csupán" a közönség szórakoztatása, s a legnagyobb tömegek — kezdve a dédnagyapáktól a legkisebb ükunokákig — megnevettetése. Senki más nem talált ennyire telibe ... Koller Sándor 9
