A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-17 / 25. szám
Burgaszi pillanatok Belefáradtam a koraesti városnézésbe. Szerencsémre a Parvi Máj üzletsorán, Burgasz sétálóutcájában egy majdnem üres padra akadtam. Mindössze egy húsz év körüli leány ücsörög a tarkára pingált falócán, felhúzott térdein jegyzetblokkot egyensúlyoz. Mellé telepedek. Szóba elegyedünk, s hamar kiderül: turista ő is, egy Ostrava melletti apró falucskából érkezett és Olinkának hívják. — Csigaturista vagyok — mondja nevetve —, a hátamon hordom, cipelem a házamat, egész vagyonomat. Egyetlen hátizsákkal vágtán neki a hosszú útnak. Szüleim nem akartak elengedni, sokáig nem álltak kötélnek, csak akkor adták be a derekukat, amikor esküvel megfogadtam: minden városból, ahol csak megfordulok, hoszszú-hosszú levelet, részletes, aprólékos útibeszámolót küldök nekik. Már odahaza alaposan felkészültem az útra. Nézd csak — nyúl félbehajtott írómappájáért —, épp az imént fejeztem be a leírást. Nyugodtan beleolvashatsz — adja kezembe a füzetet —, az adataim megbízhatóak, teljesen hitelesek mind. Felütöm a füzetet. „Burgasz a déli tengerpart fővárosa — olvasom a szálkás betűkkel telerótt oldalon —, lakosainak száma azonban csak alig haladja meg a másfél százezret. Tegnap jártam a kikötőben is. Persze, csupán a személyi kikötőt nézhettem meg, mert a teherkikötőbe idegeneknek, pláne bámész, kóbor turistáknak tilos a bemenet. A kikötő előtt szépen parkosított Vaszil Kolárov tér Georgi Dimitrov harcostársának a nevét viseli. A város fölötti magaslatról egyébként láttam a teherkikötő rakodó óriásdaruit, bólogató fémgólyáit is. És kilenc iradatlan óceánjáró hajót is megszámoltam. Ma egyébként reggeltől a strandon voltam. Szívesen megebédeltem volna a közeli látványos hajóvendéglőben, de a pénztárcámban lapuló alig néhány leva álljt parancsolt a „szárazra vetett kalózhajóból átalakított étterem" meglátogatásának. Örömömre az utcai halsütő árusoknál pár sztotyinkáért jóllakhat az ember. Ropogósra pirított hasábburgonyát vettem, apró, egészben sült szardíniákkal. Pompás volt, tudom, apu is szívesen megkóstolná, hisz gyerekkora óta imádja a halat. Anyu, az imént fagylaltoztam. Képzeld, itt grammokban mérik a fagyit és utcai mérlegen adagolják. Holnap szeretnék eljutni a szomszédos Bolsevik szigetre. Okos könyvek szerint a sziget ódon kolostorépületében tartották fogva az 1923-as szeptemberi felkelés résztvevőinek néhány szerencsésen életben maradt tagját. A politikai foglyok fellázadtak, lefegyverezték az örökét és páran közülük sok 1. A városnak a századfordulón mindössze 6 500 lakosa volt 2. Játszani mindenhol lehet 3. A városban sok a fiatal szenvedés árán és rengeteg bolyongás után Törökországon keresztül a Szovjetunióba jutottak. Az ö emlékükre kapta az egykori Szent Anasztázia sziget a Bolsevik nevet. Burgasz fiatal város, belvárosában rengeteg a zöldövezet. Irgrev nevű negyedében valaha trák település állt, annak helyére emeltette Vespasianus római császár a Deultum nevű castrumot. A település azonban a századok során elpusztult, a lakosság szétszóródott. Nem maradt fenn a IV. században még álló Pürgosz-torony és a vár sem, mindössze nevét örökítette át a mai Burgasz egyre szépülő, terebélyesedő déli tengerparti városközpont. A közeli tavak és a tenger közötti területen élő görög és római alapítású helyiségek leginkább halászattal foglalkozó telepesei csupán a XII. században ütöttek tanyát a lagúnákkal sűrűn tűzdelt tóvilág kies vidékén. A szegényes sorsú települést sokszor tizedelték járványok, betegségek, de kalóztámadások is. A bolgárok Kladencitének, a törökök Zindszirli bunamak nevezték a helyet, a görögök viszont Pürgosz néven jelölték térképeiken. Eleinte görögök éltek a falucskában, majd az oszmán félhold uralma idején törökök is megvetették a lábukat a földsávon. Később nagy számú spanyol zsidó kolónia jött létre ... Burgasz mindössze 1885-ben csatlakozott a bolgár államhoz. A század elején a városnak mindössze 6 500 lakosa volt. A tengerparti park és a városközpont igen mutatós. A hétvégén popfesztivál kezdődik itt." Elég volt az olvasásból. Összecsukom a jegyzetfüzetet. — Ügyes munka — dicsérem meg újdonsült ismerősöm irományát —, még az útikönyvekben sem találni Burgaszról sokkal több információt. Alábbhagyott már kicsit a hőség, hát ücsörgünk még egy keveset a pádon. — Odahaza, az egyik napilapban azt olvastam — szólal meg Olinka hirtelen —, hogy a demográfusok jelzései szerint Bulgária lakossága elöregedik. Tavaly a 14 és 30 év közötti korosztályok a lakosságnak már csupán a 19,8 százalékát alkották. Úgy látszik, Burgaszra mindez nem vonatkozik. Mert nézz körül — mutat körbe —, lépten-nyomon fiatalokba botiasz, mindenfelé apró gyermekekkel sétálgató kismamákat lehet látni. — Úgy tűnik — teszi hozzá némi töprengés után —, Burgasznak nem kell tartania az elnéptelenedéstől, s nemsokára virágzó nagyvárossá növi ki magát. Éjfekete hajú fiatal anyuka ül mellénk a padra. Pöttöm, bogárfekete szemű leánykája azonmód az öléből a térré szélesedő utcavég műkő kockapadozatára telepedik. — Ha szót fogadsz — oktatgatja a hóna alatt lapuló játékbabáját —, mutatok neked külföldi szőke turistát. Te kicsi vagy, csak tavaly születtél a játékáruház második emeletén, ilyet nem láthattál. Édesanyja fülig pirul, s szégyenkezve kér elnézést alkalmi ismerősömtől. Olinka ugyanis szalmaszőke hajú leány. ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei \ 17
