A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-03 / 23. szám
lóképpen keletkezhetett, mint a kalcedon: a melafirok hasadékaiba felnyomult kovasavas oldatokból fokozatosan kivált a mikrokristályos, amorf szilícium-dioxidot is bőségesen tartalmazó kvarc, amelyet a színező anyagok gyakran eltérő színárnyalatú sávokban (szaiagjáspis) vagy szabálytalanul elhelyezkedő foltokban festettek meg. A jáspissal kitöltött mandulakövet jáspachátnak is hívják. A zöld színű jáspisváltozatok — a már említett heliotrop, továbbá a prazem, a plazma — színezőanyaga tulajdonképpen a kvarckristályok közé települt idegen ásvány (pl. iepidokrok.it, aktinolit, szeladonit), amelynek a mennyisége azonban nem haladja meg a 20 °/o-ot. Sajátos képződmény a pudingkő, amely kvarcos-opálos alapanyagba ágyazott jáspiskövecskékből áll. A jáspis alkalmazási köre hasonló a kalcedonéhoz vagy az achátéhoz: az ókorban gemmák (főleg kámeák), pecsétnyomók készültek belőle, de gyakran alkalmazták mozaikokban is. A jáspisból készült vázák, asztallapok, sótartók és dísztálak is keresettek voltak. Ezeket a tárgyakat nagy mennyiségben készítették az Ural-hegység tövében, a jekatyerinoszlavi kőcsiszolóban, ahol a közeli bányákból származó jáspist feldolgozták. Bár jáspis viszonylag sok helyen található a világon, többnyire nem drágakő minőségben. Általában nem is a szépségükkel van baj, hanem a megmunkálhatóságukkal; a kövek nehezen csiszolhatók, sérülékenyek, töredeznek. A csiszolt pudingkő szövete mandulás-mazsolás tésztára emlékeztet; vékony lapjaiból szemrevaló dobozok és szelencék készülnek. Az Ural-hegységen kívül jelentős mennyiségű jáspis található még Németországban, Indiában, Brazíliában és az egyiptomi sivatagban is. Csehszlovákiában Kozákov környékén fordul elő számottevő mennyiségben, a felvételünkön látható példány Zeleznicéből való. LACZA TIHAMÉR Fotó: Josef Hiaváček készült. Szinte természetes, hogy rengeteg babona és hiedelem is fűződött hozzá. Márciusban kell viselni, ekkor hat ugyanis a védereje, de a pókok és a skorpiók ellen egész évben védelmet nyújt. A középkori orvos hideglelés ellen is ajánlotta, nem hinném, hogy különösebb eredménnyel. Az áilatöv (zodiákus) csillagképeinek is megvolt a maguk drágaköve: pl. a rubin a kost, a gyémánt a szüzet, a smaragd a rákot, a jáspis meg a halakat jelölte. Később a tizenkét apostolt is méltónak találták rá, hogy egyegy drágakővel kapcsolatba hozzák őket. Szent Péterre például épp a jáspist osztották ki. A jáspis a természetben hasonokozza; a színárnyalat erőssége és mélysége a színező anyag mennyiségétől függ. Más színű jáspisokat is számon tartanak, ezeket gyakran önálló megnevezéssel is illetik. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ezeknek a változatoknak a besorolása bizonytalan; hol a kalcedonok között emlegetik őket, hol önálló címszó alatt, ezért csupán jelzem, hogy némelyek szerint a zöld alapszínű. piros foltokkal díszített (ezért vérjáspisnak is nevezett) heliotrop is a jáspis egyik változata. A jáspist már az ókorban ismerték és kedvelték, a római atléták szívesen viselték talizmánként. A kínaiak különösen nagyra tartották, a császári pecsét is jóspisbó! A jáspis a kvarc finomszemcsés, különböző adalékanyagokat is tartalmazó változata. Tulajdonképpen átmenetet képez a kalcedon és az opál között, de ennek a megállapításnak kémiai szempontból nincs különösebb jelentősege, hiszen az ásvány fő alkotóanyaga a szilícium-oxid (SiOJ. A jáspis rendszerint vörös vagy vörösesbarna, erre utal a görög eredetű elnevezés is, ami annyit tesz, mint lángoló kő. A vörös színt a vas(HI)-trioxid (FeOi, illetve a vas(lli)-hidroxid {Fe OH j
