A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-15 / 3. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL ÉLETUTAK - GAÁL BÉLA mérnök, a Rimaszombati JNB ipari osztályának vezetője Fister Magda: TÁJAK ÉS VIRÁGOK Mács József: LÁTOGATÓBAN RÁCZ OLIVÉRNÉL Miklósi Péter: NOTESZLAPOK Dr. Kiss László: PURKYNÉ ÉS A MAGYAROK Palágyi Lajos: A FAZEKAS ÉS A TENGER Címlapunkon F. Rakovský felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332-919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Rétemé Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. életutak BARÁTH IMRE, a csicsói (Čičov) földműves-szövetkezet elnöke, a Kiváló Munkáért kitüntetés viselője Életünk, mint általában az út, kanyargós. Vannak elhajlások vakvágányok, kitérők. Az Ön életútja sem lehetett nyílegyenes. Ön nem mondhatta azt gyermekkorában, hogy szövetkezeti elnök lesz, nem választhatott ennek megfelelő oktatási intézményt... — De nem ám! A család hetedik gyermekeként jöttem a világra, összesen tizenketten voltunk testvérek, abból tíz maradt életben. Apám munkásember volt. Éltünk, mint más a faluban Kolozsnémán (Kližská Nemá), szegényen. de mégis gazdagon. A szövetkezetnek hírét sem hallottuk, s ha igen, hát egybemosódó fogalomként a csajkarendszerrel, a közös konyhával együtt. Ez a közös konyhától való irtózás ma már megmosolyogtat. Az élet az ellenkezőjét igazolta. Ha ma valaki felvételét kéri a szövetkezetbe, az az első kérdése, hogy kap-e ebédet. A közös konyháról persze. Nagyon jól van ez Így. Kell a meleg étel az embereknek. Haza nem mehetnek délben, olykor tovább tartana az út, mint az ebédszünet. Nagy a gazdaságunk. És minek is menne? Aki az ebédet elkészíthette volna, az is dolgozik valahol, állásban van az asszonyok legtöbbje. S aki a mezőre a dolgozó — kaszáló, arató — apa után kivihetné az ebédet, az meg iskolába jár. Megváltozott a világ. — Gyermekkorában bizonyára Ön is sokat gondolkozott azon, „mi leszek, ha nagy leszek 2" Rajzolódott-e már akkor a jövő körvonala ? — Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. A történelem sokszor és mindig meghatározó módon szólt bele az életembe. Csak egy volt biztos, a földhöz való kötődésem. Az életet, a termést adó földhöz. Földközelben, manapság úgy mondanánk mezőgazdaságközeiben akartam maradni. Ez volt a belső indíttatás. A külső körülmények pedig? 1939-ben lettem első osztályos, de 1944- ben a front miatt a mi falunkban is abbamaradt a tanítás, Mire újra iskolába kezdtem járni, már 1951-et írtak. Nekünk, nagyobbaknak, gazdasági iskola nyílt akkor a faluban. Tizenkét hónapos volt a képzés, sok mindenre megtanítottak. A mezőgazdasági munkákhoz már különben is értettem. Hiszen abban nőttem fel. Voltam marhapásztor és aratómunkás. Az említett iskola elvégzése után az állami gazdasághoz kerültem gyakornoknak. — Meghatározó erejűnek tartja azokat az éveket, az élményeit, a vitáit, az új, szebb jövőért — amelyben hitt — vívott harcban felsorakoztatott érveit? — Ha most olyasmiről kell szólnom, ami örök emlék, ami kitörölhetetlen, ami igenis meghatározta későbbi gondolkodásmódomat, akkor elsősorban a berlini Világifjúsági Találkozón való részvételemet kell említenem. Ma már egy ázsiai utazás sem lenne rám olyan hatással, mint volt 1951-ben a VIT. — Milyen út vezetett az állami gazdaságtól a szövetkezetig ? — Az állami gazdaságban nem maradtam sokáig. Az akkori nagymegyeri (Őalovo) járási ifjúsági szervezet szólított, s én éreztem, hogy ott a helyem. Ott dolgoztam a bevonulásomig. Határőrként megismertem a Šumava erdeit, huszonhét hónapot szolgáltam. A leszerelés után a járási pártbizottság mezőgazdasági osztályán dolgoztam. Alakítottuk az ifjúsági szervezeteket, a Csemadok-alapszervezeteket, szerveztük a szövetkezeteket. Jártuk a falvakat hétköznap és vasárnap is. Nem azt kérdeztük, van-e mivel utazni, bizony sokszor ránk esteledett és az éjszakát is valamelyik faluban töltöttük. Alig húszévesen vettem részt a mezőgazdaság szocializálásában. A ma azt bizonyítja, hogy igazunk volt. Nem hiszem, hogy találnánk egyetlen embert is. aki kivenné a földjét a közösből és maga akarna gazdálkodni. — 1960-ban változtak a közigazgatási határok. Hogyan élte át ezt a változást? — Ez megint egy jelentős forduló az életemben. Kedvemre való volt a munka, amit addig végeztem, a munkatársi közösség is egy emberként mozdult, ha kellett, ismertem, szerettem a falvak népét, gondjuk az én gondom is volt. Abban az időben sokszor a megélhetés is kérdésessé vált. Előfordult, hogy fizetésképtelen volt a szövetkezet. Ez a korszak máig nincs eléggé feldolgozva. Néhány éve, a szövetkezetesítés 30. évfordulóján sokszor szóba került a „hőskor", a Szülőföldem krónikája című kiadvány — ebben az én falum is szerepel — említ néhány adatot, de mindez kevés. — Nézzünk inkább előre... — Anélkül, hogy ismernénk a múltat, nem tudunk előre lépni. Tudnom kell, honnan indultam. A saját múltammal, a szervezet, az intézmény vagy munkahelyem múltjával is tisztában kell lennem. Sajnos, kevés dokumentum — fénykép — maradt abból az időből. Hogy látnánk, miből nőttek ki ezek a falvak! Jó lenne mindent megmutatni úgy is, ahogy régen volt. Mert a szó száraz. A gyerek azt mondja, jól van, az akkor volt. Az én korosztályom lesz az utolsó, aki ismeri a szövetkezetalapítás történetét. A járások átszervezésekor minket, akik idevalók voltunk, a szövetkezetekbe helyeztek. Én Kolozsnémára kerültem. — Azt mondják nehéz a szülőfaluban vezetőként dolgozni. — Alig múltam huszonhét éves, amikor a taggyűlés elnökké választott. Ha ma hozzánk kerül egy huszonhét éves, akkor gyereknek nézem, hátha meg sem melegszik, gondolom. De az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a mostani vezetők között valamennyien e táj szülöttei, itt jártak iskolába és a főiskola elvégzése után most munkájukkal bizonyítják, hogy megállják a helyüket. Talán Így volt a jobb, hogy ismertek a faluban. Ismerték a családomat. Már akkor nős voltam, a fiam hathónapos volt. Azóta bizony megnőtt és az apja nyomdokaiba lépett. Az ifjúsági szövetség dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási bizottságán dolgozik. És szintén határőr volt. Igaz, a Dunán. A kisebbik fiam is határőr, ö is a Dunán. Most tölti a katonaidejét. — Milyen közösségbe, milyen szövetkezetbe került? — Csak tisztelettel szólhatok az elődeimről, a kolozsnémai szövetkezet első vezetőiről, akiktől a munkát átvettem. Amit akkor ők, az akkori eszközökkel — technikával — megépítettek, azt még ma is használjuk. Munkájuk eredményességéhez talán a rendkívüli lelkesedés is hozzájárult. Lassan megerősödtek a szövetkezetek, már megéltek a kapott fizetésből az emberek, mi még családi pótlékot is korábban kezdtünk fizetni, mint máshol... — És akkor jött az 1965-ös nagy dunai árvíz. — Bár nagyon bíztunk abban, hogy mivel a Duna Patnál (Patince) már szakított, nálunk nem lesz baj, mégis felkészültünk a legroszszabbra. Sikerült is a gazdaság minden mozdítható értékét biztonságba helyezni és a falu lakossága is menthette, amit lehetett. Nagy volt a veszteség, de mégis a lehető legkisebb. — A következő fordulópont a szövetkezetek egyesülése. — Határkő ez is, életem összefonódik a szövetkezetek életével és fejlődésével. Most négy falu határa van a vezetőség gondjára bízva. Iparkodunk egyformán nyújtani mindegyiknek. Nem szeretnénk, ha a közös gazdálkodás miatt valamelyik falu sorvadásnak, pusztulásnak indulna. Szerencsésen túléltük azt a korszakot, amikor építkezési tilalom volt a kisközségekben. Ma már szabad mindenütt „fészket" rakni. Óvoda is van minden faluban, de iskola, sajnos, nincs. Azt sem sikerült elérnünk, hogy úgynevezett iskolabusszal szállítsuk a gyerekeket. Jelenleg tanítói felügyelettel utaznak, és tanító van velük a délutáni buszindulásig. — Ezek a gondok nem a szövetkezeti elnök gondjai. — De úgy is, mint a járási pártbizottság elnökségi tagja, úgy is, mint a nemzeti bizottság alelnöke, úgy is, mint a Csemadok KB tagja és mint szövetkezeti elnök felelős vagyok a felnövekvő nemzedék testi-lelki épségéért, és nem mindegy, hogy a dolgozóink nyugodtan, jókedvvel jönnek-e munkába. Mind a négy faluban részt veszünk a Nemzeti Front választási programjának teljesítésében. Anyagilag és erkölcsileg támogatjuk az egyes tömegszervezetek tevékenységét. A sportszervezet — mert mind a négy faluban van — támogatása egyformán szívügyünk. Bevallom, futballrajongó is vagyok, ha hazai pályán játszik a DAC, nem mulasztom el a mérkőzés megtekintését. — Ilyen felelősségteljes munka mellett van-e ideje a kikapcsolódásra, s ha igen, mivel tölti? — Ehhez a munkához kellett és kell a megértő feleség, társ, aki eszmei társam is. Ő sem „csak" feleség és anya, a nemzeti bizottság alkalmazottja, anyakönywezetö. A gyerekekkel is ő foglalkozott többet. Sok-sok társadalmi funkcióm miatt alig van szabadidőm. S ha van, azt az unokáimmal töltöm. Boldoggá tesznek. Szeretem, ahogy az udvaron, a kertben körülöttem vannak. Ha este fáradtan, kimerültén, netán idegesen hozzájuk benyitok, elfelejtem minden gondomat. FISTER MAGDA 2
