A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-08 / 2. szám
S -M' - 'v‘ N. ^ , Eifn^itai Hímzésiskola haladóknak 6. Hurkolt keresztöltés: ruhadíszek vagy kézimunkák szegélydíszeinek is érdekes változata 7. Egysoros láncöltés elütő színű díszítése: spirál alakban fogjuk át az alapsort 8. Zsinóröltés (kisírásos): kissé széthúzott láncszem. Ennél nem a kiindulópontba, hanem attól kb. 2 mm-re, de vele egy vonalban öltünk le. Ne húzzuk szorosra a szemeket. Kivarrásakor, mint a láncöltésnél is, magunk felé haladunk. 9. írásos (nagyírásos) öltés: széthúzott láncszem. A szálat a párhuzamos, elörajzolt vonal bal szélén a munka színére hozzuk, átöltünk a jobb szélére és a tűt a munka visszáján vezetve, az előbbi öltés mellé, balra, a munka színére öltjük úgy, hogy a szál az előbbi leöltést keresztezze. Az így kapott huroköltést nem húzzuk meg, hanem a hurkon belül leöltünk a jobb szélére és a tűt a munka visszáján balra vezetve, az előbbi öltés szálát keresztezve a munka színére hozzuk. Mielőtt a tűt kihúzzuk, megfeszítjük az előző huroköltés szálát. Balról jobbra haladunk. A hajlított formáknál belül szorosabban, kívül ritkábban öltögetünk. (folytatjuk) Tél volt, kemény, és fáztak a fák az utak mentén. Úgy fáztak, hogy már dideregni sem bírtak. Ágaik közt szaladgált a Szél. Hiába hívta játszani őket, meg sem mozdult egyik sem. Egyszercsak a Szél megállt, és csodálkozva kérdezte: — Mi lelt benneteket? — Fázunk — susogták a fák. A szél csak most vette észre, hogy valamennyi fa meztelen. — Ki lopta el a ruhátokat? — A Tél — szipogták náthásán a fák. — No megállj te tolvaj! — Fenyegetett észak felé a Szél. — Tudom, hol bújkálsz, előlem nem menekülhetsz, s felpattant százéves táltosára, ripszropsz ott termett, ahol az évszakok tanyáznak. Mondanom sem kell, mily gyönyörű ott a világ. Egymás mellett a négy évszak, s az ember hol az egyikhez, hol a másikhoz szól. Ha akarja kirügyeznek a fák, de ha meggondolja magát, elkezd hullani a hó. Ha fürödni támad kedve, int a Nyárnak, s ha szőlőt eszegetne, az Ősztől kér. Csodavilág az, amilyen a földön elvétve ha akad. Szívesen fogadták az évszakok a Szelet. Hellyel kínálták, még a széket is megfújták mielőtt ráült volna. Testvérként ölelték át a vállát, s jobbnál jobb finomságokkal traktálták. A Szél is sorbacsókolta őket, csak a Télhez volt egy cseppet kimért. — Tán haragszol rám öcskös? — szólt barátsággal a Tél. — Igen, neheztelek rád bátya, ám mielőtt folytatnám, azt tanácsolom, beszélgessünk egy kicsit. Az évszakok helyeseltek, s egy kerek rét közepén körbe telepedtek. Körülülte őket a végtelen természet apraja-nagyja. Erdők, rétek, nádasok, vizek és hegyek sok ezer lakója. Még a barlangokból is kibújtak a sötét kedvelői. Sőt a csillagok közül is megszökött egynéhány, hogy részt vehessen a nagy találkozón. Elsőszámú szónok, a Szél lépett pódiumra. — Kérdem én tőletek kedves egybegyűltek, tudjátok-e, hogy Európában, az utak mentén dideregnek a fák? Mindenki hallgatott. Rövid csend után elsőként a Tavasz emelte fel a kezét. — Én nem régen levélruhába öltöztettem őket. — Én fényt és meleget adtam rájuk — toldotta meg a Nyár. — Én tarka köntösbe bújtattam mindegyiket — jegyezte meg szerényen az Ősz. — S hová lett e gazdag kelengye ? — emelte fel hangját a Szél. A Tél lehajtott fővel gubbasztott egy pudvás fatönkön. A körülötte levők azt hitték, szunyókál, pedig csak resteilte magát. — Bocsássatok meg testvérek — emelkedett szólásra. — Nagy bűnt követtem el. Én vetkőztettem le az útmenti fákat, hogy poros ruháikat kimossam, ám oly pompásan éreztem magamat köztetek, hogy megfeledkeztem róluk. Sietek nyomban, hogy hibámat helyrehozzam. Amikor a patak partjára ért, megdöbbenve látta, hogy kazalszámra áll ott a levél, s ha száz esztendeig mossa is, nem lesz módja felöltöztetni a fákat. Kétségbeesését észrevette az öregapja, s ekképpen szól hozza: — Te csak dolgozzál gyermekem. Én betakargatom helyetted ama fázós jószágokat. És útnak indult Télapó. Akkora gyapjúpokrócot cipelt a hátán, hogy három országot is beborított volna. De ami a legfontosabb, a takarója tiszta hófehér volt. CSICSAY ALAJOS ť88*ylífľiffi,*'r' lycjnhigWMimr»* A leghatalmasabb ma élő szárazföldi állat az elefánt. Magassága három méter, hosszúsága a farkától az ormányáig a 8 métert is eléri. Súlya 5 tonna körül van. Az ember hozzá képest csak parányi jószág. Az elefánt nemcsak nagy, hanem erős is. Tajvanban Sušina városkában minden évben megrendezik az elefántok ünnepét, ahol kipróbálják az elefántok erejét. Kötelet húznak. Az egyik oldalon az elefánt áll, a kötél másik végét pedig több tucat erős ember húzza. Legtöbbször az elefánt győz. Az elefántok erejét már ősidők óta kihasználja az ember. Nehéz cölöpöket, kivágott fatörzseket, takarmányt szállítanak segítségével. Sőt az ókorban (Hannibál elefántjai) még a hadseregben is felhasználták őket. Ázsiában még ma is dolgoznak a mezőn, vagy az őserdei tisztásokon. Az elefánt okos állat és könnyen szelídíthető. Sušina városkában például ezek az óriások az említett ünnepen futballt is játszanak, persze sokkal nagyobb és erősebb labdával, mint az igazi futballisták. A cirkuszok kedvelt sztárjai. Kaliforniában például az egyik nőstényelefántot megtanították görkorcsolyázni. Ez annyira megtetszett az elefántnak, hogy minden reggel kikövetelte magának a görkorcsolyát és a maga mulatságára, a fellépések előtt is szívesen edzett. Ľ Š. RAVASZ JÓZSEF vihar hátán fehér fátyla libben-lobban táncot járva hegyet-völgyet körbejárva hópelyheket dobbant a lába ropja táncát utak álmát árkok-bokrok takaróját csendet hozott aprópénzért búzaföldek hetykeségét ezüsthajú fákra szökken lepihenve alszik mélyen mesét teremt fakult arca napsuaárnak könnyét ontva TALLÓSI BÉLA van mondta egy ócska hogy bakancsom kíméljem be nem áll álljak a nyelve inkább azt fejre 21
