A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-22 / 17. szám
Itt is, ott is, sot! Mindenkit másutt, s van, akit nem szőrit. De lássuk a tényeket. Dr. Alois Dvofáktól, a Cseh Szocialista Köztársaság kereskedelmi minisztériumának ez ügyben felelős dolgozójától tudom, hogy 1987-ben a kereskedelembe nem jutott annyi belföldi gyártmányú lábbeli, mint amennyire szükség lett volna. Érthető hát a fogyasztók elégedetlensége, mert a behozatal nem fedezte kellőképpen a szükségleteket. Alois Dvoŕák véleményét a Cseh Nemzeti Tanács felmérésének eredményére alapozta. Én nem Csehországban, hanem Szlovákiában élek, mégis nagyon sok hasonlóságot találtam a Cseh Kereskedelmi Felügyelőség dolgozóinak álláspontja és a saját tapasztalatom között. Manapság új időket élünk. Nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is egyre fontosabbá válik. Legalább e téren minden rendben volt? Ezt kérdezték a Cseh Kereskedelmi Felügyelőség dolgozói is 1987 második felében. És nem csak kérdezték. Felkerekedtek, hogy ellenőrizzék a hazai cipőgyárak női és férfi cipőinek minőségét. Elsősorban a szabvány cipők minőségét ellenőrizték, de nagy gonddal vizsgálták az úgynevezett luxus osztályba tartozó, vagyis a felsőbb árkategóriájú végtermékek minőségét is. Alaposan szemúgyre vették Gottwaldovban a Svit cipőgyárban, Partizánskéban az augusztus 29. üzemekben és a bardejovi Jas cipőgyárban készült lábbeliket. A cipőipari kereskedelmi vállalat boltjaiban 68 alkalommal ellenőrizték, a Prior áruházak cipőosztályain 21 alkalommal. Természetesen a Cseh Szocialista Köztársaság területén. Az említett kereskedelmi felügyelőség ellenőrei arra is kíváncsiak voltak, hogy is állunk a kereskedői tisztességgel? 71 alkalommal végeztek próbavásárlást, amelynek során kiderült, hogy a cipőipari kereskedelmi vállalat boltjaiban az elárusítók túlnyomó többsége — majdnem valamennyien — becsületesen dolgozik. Közvetlen árdrágítást nem tapasztaltak, csupán 7 esetben fordult elő, hogy a pótcipősarkat, amely pedig benne foglaltatik az árban, elfelejtették a cipőhöz csomagolni. A Prior áruházak cipőosztályán 23 alkalommal végeztek ellenőrző vásárlást az ellenőrök. Itt nem tapasztaltak sem közvetett, sem közvetlen árdrágítást. Egyszer előfordult, hogy az elárusítónő nem megfelelően csomagoltan adta át az árut. Az említett kereskedelmi felügyelőség összesen 11 900 pár cipőt vizsgált meg, amely körülbelül a raktárkészlet tíz százalékát tette ki. A Cseh Szabvány előírásainak 2 463 pár cipő nem felelt meg, ami viszont a vizsgált mennyiség több mint húsz százaléka. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, milyen gondosan végzik munkájukat a gyártók. Az ellenőrök főleg arra összpontosítottak, hogy a drága, olykor túl drága cipők valóban oly sokat érnek-e, mint amennyivel többe kerülnek? Az ellenőrzés során kiderült, hogy a felsőbb árkategóriájú cipők között sokkal több a gyári hibás, mint a szabványcipök között. A kereskedelmi felügyelőség ellenőrei az okra is kíváncsiak voltak. íme: a feltárt okok közül leggyakoribb a technológiai (gyártási) fegyelem figyelmen kívül hagyása és az alapos minőségi ellenőrzés gyártás közbeni elhagyása... A kereskedelmi intézmények dolgozói is hibásak az ilyen helyzet kialakulásában, mert nem ellenőrzik átvételkor az árut, és hibás árut kínálnak a vevőknek. De nem múlhat minden az eladókon. Én eladópárti vagyok. A főszerep szerintem a cipőipari kereskedelmi vállalat ellenőreinek jut! Összegezve tehát látható, amint az az ellenőrzés folyamán is kiderült, a női és a férfi cipők választéka nemcsak mennyiségi, hanem minőségi kérdés is. Az elmúlt években rossz gyakorlattá vált, hogy a gyári hibás áruk kereskedelmi forgalmazása csak a vevőt érintette. A változás a gazdasági élet ezen területén sem maradhat el. A cipőipari vállalat azon vállalatok közé tartozik, amely részt vesz az új gazdálkodási feltételek meghonosításában, kipróbálásában. Hogy az új forma beválik-e, arról elsősorban a fogyasztók fognak dönteni. Mert ők jó minőségű s elegendő lábbelit várnak. FISTER MAGDA MAL01 A Výtvarníctvo-fotografia-film egyik tavalyi számát lapozgatva, mely a Galántai járást mutatta be olvasóinak, szülőfalum Jóka (Jelka) nevére figyeltem fel. A jnb elnöke emlegeti, mint figyelemre méltó érdekességet, a falu vízimalmát. Hacsak tehettem, mindig szívesen mentem —a többi falumbélihez hasonlóan — a Malomhoz (nagy kezdőbetűvel, mert helynévvé vált). Szép napsütéses időben még most is, amikor köztudott — a Kis-Duna vize eléggé szennyezett, százak töltik itt, ebben a szép környezetben a szabadidejüket. Főleg vasárnapjaikat. Jó tíz éve írtam a malomról a Hétben. Akkor már az épület tulajdonosa, a galántai múzeum is tudta, hogy a felújítással nem várhatnak sokáig. A malom állapota romlott, minden nap késés óriási összeggel emelheti a majdani helyreállítási költségeket. Most az említett folyóirat kapcsán vettem elő a malomról készített felvételeimet. A régi malom haldoklását, halálát mutatják be. A beteg, de még álló épületet, a partra húzott malomkereket, a fűben heverő malomkövet, a hetekig esőn-napon lévő belső berendezést, majd a tájat immár a malom nélkül. Lehet, hogy nincs igazam, ám úgy vélem (s a képek is ezt bizonyítják tán) a szétszerelés lehetett volna kíméletesebb is. Egyelőre abban 4
