A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-15 / 16. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Fister Magda: HOL SZORÍT A CIPŐ? Csanaky Eleonóra: A KAZINCZY NYELVMŰVELŐ NAPOK Dávid Teréz: ÉLETET AZ ÉVEKNEK Dénes György: Irodalmunk szegénylegénye — SZABÓ BELA Polgári László: SZEMBENÉZÉS A ROBOTOKKAL Koller Sándor: RÉGI KULTÚRÁK ÉLŐ EMLÉKEI Címlapunkon Gyökeres György felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Pétemé Terjeszti a Posta Hirtapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkébo 13, VI. poschodie tel: 522-72. 815-85 Bratislava. Index: 492 11. D. Varga László nevelő — Negyvenkét éves vagyok, két fiúgyermek apja, feleségem a nagykaposi (V. Kapušany) úttöröház képzőművészeti részlegének vezetője. én magam a vajáni (Vojany) hőerőmű szakmunkásképző intézetének nevelője. Deregnyőn (Drahňov) születtem. Édesapám cipészmester volt, majd munkás a helyi kosárfonó üzemben. Már csak itt készül pékszakajtó az országban. Ezekből sokat készített édesapám. Édesanyám háztartásbeli volt, majd az 1951-ben megalakult szövetkezet tagja lett. Gyerekkoromból a felszabadult légkörre emlékszem, amely a Lónyai kastélykert környékét jellemezte. Minden korombeli gyermeknek a birodalma volt. Annak ellenére, hogy már 12 éve nagykaposi lakos vagyok, ma is deregnyőinek érzem magam, naponta megfordulok szülőfalumban, ahol édesapám is él. Falumhoz kötődik egész ifjúságom, itt fociztam 13 évig, vagyis 29 éves koromig, nősülésemig. A kulturális életnek is szervezője, illetve részese voltam itt. Számos színdarabot tanultunk be. jártuk a falvakat, kialakult bennünk az önmegvalósítás vágya, örültünk, hogy olyat nyújthatunk, ami érdekelte az embereket. Deregnyőn a színjátszásnak hagyományai vannak, ennek kapcsán a hnb képviselőjévé választottak, és megbíztak az ifjúsági szervezet irányításával. Instruktora lettem a CSISZ járási bizottságának, de nem fő állásban. Falumat mindig is földművelő nép lakta, de amióta megépült a vajáni hőerőmű, a falumbeliek nagyobb része ott dolgozik. Több mint harminc éve létezik Deregnyőn az a bizonyos kosárfonó üzem, amely kezdetben nyírfa seprűt készített. Ma már a Német Szövetségi Köztársaságba, Svédországba stb. szállítja termékét deszkakötegek formájában. — Az alapiskola alsó és felső osztályát Deregnyőn, illetve Nagykaposon végeztem el. Ugyanitt érettségiztem a magyar gimnáziumban 1964-ben. Az elemiben virgonc gyerek voltam, a tanítóm gyakran megfegyelmezett a vonalzóval, vagy a Labore parti fűzfavesszővel. Kitünően tanultam, legjobban a nyelv világa kötött le. Már akkor gyakori szereplője voltam az iskolai rendezvényeknek. Szavaltam, táncoltam és énekeltem. Mikor az ötödik osztályt is kijártam, nyáron tífuszos lettem, állítólag a Labore vize fertő-ÉLETUTAK zött meg. Az egész nyarat kórházban töltöttem. Ez a magyarázata annak, hogy nem a közeli V^ánban, hanem a távolabbi Nagykaposon folytattam a tanulást. Ott volt iskolai étkezde, s nekem diétáznom kellett. Egyik ottani tanárom, Vemárszky Gyula vezetésével nagyszabású csirkekeltetést indítottunk, ahol mi tanulók éjszakai ügyeletet is tartottunk. Erre elevenen emlékszem. Kapos nem volt ismeretlen számomra, gyakran megfordultam itt a szüleimmel. A kaposi alapiskola felső osztályaiban is részt vettem a kulturális és sportéletben, tagja voltam a tánccsoportnak, pingpongoztam, futballoztam, s mindezek olykor a tanulás rovására mentek. Ekkortájt mondták a tanítóim: Ebben a fiúban több van, mint amennyit ki tudunk belőle hozni! Közepes tanuló voltam, s nagyon szerettem a földrajzot, a történelmet. A szlovák nyelvet is könnyen tanultam. Ez abból is adódott, hogy Deregnyő szomszédságában Budka szlovák község fiataljai összejártak velünk. A gimnáziumban már nagyobb kedven volt a tanuláshoz. Itt is a már említett tantárgyak érdekeltek. Ezekre az évekre esik írói készségem első megnyilvánulása. Második gimnazista koromban jelent meg első írásom az Új Ifjúságban. Nyilván hatással van arra, hogy ma is szívesen fogok tollat. Érettségi után újságírói főiskolára jelentkeztem, de nem jutottam be. A katonaidő letöltése után a Hadsereggel Együttműködők Szövetsége Járási Bizottságának az instruktora lettem. Munkám révén szoros kapcsolatba kerültem a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség Járási Bizottságával, különböző tisztségeket is betöltöttem. Például az éppen befejezés előtt álló Tranzit gázvezeték nagykaposi kompresszorállomásán az üzemi ifjúsági szervezet elnöki posztjára állítottak. A hetvenes évek első felében elvégeztem az ifjúság marxizmus—leninizmus esti egyetemét, s megválasztottak a SZISZ városi bizottsága ideológiai munkával megbízott titkárának. Sajnos, e szép munkakörnek csupán egy évig élhettem, fölépült a kompreszszorállomás, a munkásokat átcsoportosították, a funkciómat pedig megszüntették. Innen az utam az akkor tanonciskolaként induló, mára szakmunkásképzővé alakult intézetbe vezetett. Az idén már 15. éve nevelem felnövő nemzedékünk tagjait. Közben az eperjesi (Prešov) pedagógiai főiskola levelező tagozatán nevelői képesítést szereztem. Munkahelyemen voltam pártcsoportvezetö, az üzemi bizottság tagja, az ifjúsági szervezet ideológiai munkával megbízott felelőse, a Lenin-kör vezetője, iskolánk havonként megjelenő lapjának szerkesztője stb. A gimnázium második osztályában jelentkező íráskészségem később is fel-felbukkant bennem. Egy időben megpróbáltam „görbe tükör" elé állítani a negatív társadalmi jelenségeket. Amikor megjelentek ezek a szatíráim — a Hétben is —, az érintettek nemtetszésüket fejezték ki. 1979-ben nagyot változott az életem. Mihályi Molnár László barátom „nem tudott mit kezdeni" egyik meghívójával, átadta nekem. A meghívón ez állt: „Szeretettel meghívjuk az országos önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtőtalálkozóra Egerbe." — Annak ellenére, hogy akkor még sejtelmem sem volt arról, mi a néprajz, elutaztam Egerbe. És ma ott tartok, hogy ha akarnék se tudnék a néprajztól szabadulni. Hogy szakmai felkészültségemet bővítsem, többször is megpróbálkoztam a felsőfokú néprajzi végzettség megszerzésével, sajnos, különböző okokból ez mind a mai napig nem sikerült. Autodidaktaként bővitem ismereteimet. Az önmegvalósítás igénye azóta is munkál bennem. Nem én mondom, az „önkéntes" (bár jobban hangzik a „társadalmi" gyűjtő), hogy „önkéntes néprajzos napszámosok" nélkül — persze beleértve a hivatásosak szervező munkáját is — a néprajzkutatás nem tartana ott, ahol tart. A gyökérkeresés tudata olyan ösztönző erő, amelynek a hatása alatt az ember képes naponta megújulni. Figyelmébe ajánlom a fiatal nemzedéknek is, mert a jelent csak az tudja igazán megérteni, megbecsülni. aki ismeri az elődök életét. Öt éve már, hogy rendszeresen részt veszek magyarországi önkéntes néprajzgyüjtő pályázatokon. Ezeken munkáimmal már első, második, harmadik helyezést is elértem. Filmforgatókönyvet írtam a népi halászatról, filmeztem is a népi halászatot, félszáz néprajzi vonatkozású könyvismertetést Írtam különböző szakfolyóiratokba, lapokba. 1980-tól elnöke vagyok a Csemadok Töketerebesi (Trebišov) Járási Bizottsága néprajzi szakbizottságának s tagja a Csemadok Központi Bizottsága néprajzi szakbizottságának, a járási bizottságnak s a nagykaposi alapszervezet vezetőségének. — 1981-ben először, majd három évig megszakítás nélkül megszerveztem az egy hétig tartó Ungvidéki Néprajzi Kutatótábort debreceni „profikutatókkal". A munka öszszegezése és könyv formában való megjelentetése még várat magára. 1983-tól járási lapunkban, a Zempléni Szóban állandó sorozatot kapott a „Népi kultúránk értékei” cikksorozat. A folytonosság megteremtése érdekében az ungvidéki magyar tanítási nyelvű alapiskolákban megpróbálkoztam a kérdőíves néprajzi gyűjtéssel, bevonva ebbe az érdekes munkába a tanulókat. Most egy önkéntes néprajzgyűjtő csoport létrehozásán fáradozom. Ennek is a néprajzgyűjtés folyamatosságának biztosítása lenne a feladata. Az ezekkel járó munkára senki nem irigykedik. eredményeire annál inkább. Ez erősít meg abban a tudatban, hogy amit csinálok, olyan dolog, amire irigykedni is lehet. Én lennék a legelégedettebb, ha az anyagi „ráfordításból" másoknak is jutna. Nemcsak az örömet, hanem a munkámmal járó nem csekély anyagi ráfordítást és a szervezési gondokat is szívesen megosztanám másokkal. MÁCS JÓZSEF
