A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-08 / 15. szám
V.AVSl '«.r i; » \»*)t B r . \ I. . . VO^CÍKft * » V,, irtott* •f '*' # /* .. !U.' ÄS ben pompázó korona ágai közé. Aztán a fák mögötti tisztás szélén felragyognak a nyírek. Betula pendula — mondja a fiam, és én meghökkenek. Én még úgy nőttem fel, hogy a környezetemben előforduló fákat és növényeket ismerhettem. Persze, nem latinul és nem is mindig a növényhatározók irodalmi nyelvén, hanem úgy, ahogy felénk nevezték, ahogy az öregapámtól tanultam. És azt sem tudtam, hogy a kéreg alatti nedvet, a fűzfasíp-faragás oly fontos feltételét kambiumnak nevezi a szakirodalom. Mifelénk az csak fanyál volt. A fiam pedig, aki félig-meddig városlakóként ismerkedik a természettel, aki már a csodálatos könyvek bőséges kínálatából is merít — ő már ilyeneket is mond: betula pendula. És zavarba jövök. Hát hogyisne, ha egyszer azt sem tudom, hogy most elpiruljak-e vagy mégse?! Végülis elpirulok, hiszen aligha lehet rendjén a magam értékrendje szerint, hogy ez is, mint minden — fordítva történik. Én még a valósággal azonosítom azt, amit a könyvekben lelek, ő pedig a könyvekkel segíti magát a valóság azonosításában. De talán mégis azt mondhatom: sebaj, hiszen ily módon egymást oktathatjuk. Ám azt hiszem: bármit is tanulunk meg az életben, azt a természettől tanuljuk ... Hát igen, a nyírfák. Moszkva és Leningrád között vagy másfél órán keresztül robog a vonat egy olyan szakaszon keresztül, ahol bármerre nézel, nem látsz mást, csak nyírfákat. Megunhatatlan élmény, de bármenynyire is végtelennek érzed azt a nyírfa erdőt, félelem nélkül, gyalog is nekivágnál. Nem úgy a fenyveseknek. A fenyvesek titokzatosabbak, sötétebbek — medvéket, erdei manókat sejtesz a mélyükön. És szakadékokat. A nyírfa erdőnek bátran nekivágnál. „Az erdő a világon a leghatalmasabb és környezetét befolyásolni képes növényi társulás." Az erdő hiánya, pusztulása által új, egyre aggasztóbb befolyásokat tapasztal az ember. Járjuk az erdőt és arra gondolok, hogy ez a „növényi társulás" a biológiai befolyásokon túlmenően milyen szellemi, lelki befolyásokkal képes hatni az emberre. Mert hiszen csodák millióit tárhatja eléd, az esztendő minden szakában más és más csodák millióit. Ha nyitott szemmel és nyitott lélekkel, fáradtan, elkomorulva a világ dolgai miatt, átvágsz az erdőn, jóllehet borongós kedvvel léptél a csapásra — érezheted azt, hogy a túlsó végén már más emberként érsz ki az erdőből ... Ekkor megérezheted, hogy a biológiai befolyások mögött ott van egy másik is, egy nem kevésbé fontos, és nem kevésbé világformáló befolyás. Szelíd, barátságos erdőkben, sokféle fák között jártunk napokon át — nemcsak a tüdőt, a lelket is megtisztító látványok, élmények varázslatától megrészegedve. Ráadásul abban a pillanatban, amikor a még foltokban meglevő hó alól az első tavaszi lélegzetét vette a föld. Igaz, utána újra hó esett, mert bolond az időjárás, nagyon bolond. De hó ide, hó oda: az a pillanat már visszavonhatatlanul a tavasz pillanata volt. A földtől, a fáktól tudom, és e meggyőződésről most már semmiféle kóbor hófelhő nem tántoríthat el. KESZELI FERENC A szerző felvételei 5
