A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-01 / 14. szám
sölő halaknak. Miután az elkábult merítővei beszedték a ladikba. Szintén a mokcsakerészi suhancok ügyességi versenyének számított a hurkos halászat. A halfogó hurok másfél-kétméteres nyélre erősített dróthurok (használták nyél nélkül is), mellyel a Az egyes halászati módoknál szüksége van a halásznak az ügyességére, éberségére, tapasztalatára. Az ügyesség sokkal inkább szükséges az alkalmi halászatnál. amit főleg a „nem halászok", például a suhancok végeznek. Ehhez a halászati módhoz Halfogó hurok (Vargáné P. Mária rajza) HALÄSZAT vízbe hajló faágról halásztak. A hurokszem felét vízbe mártva tartja kezében a halász, arra várván, hogy a hal beleússzon a hurokszembe. Ha ez megvan, hirtelen rántással ráhúzza a hurokszemet a halra, s egyben egy suhintással kiveti a partra. Az áradás ideje a legalkalmasabb erre a halászatra, mert ekkor a hal feljön a víz színére. A süldő csukák gyakran estek áldozatául ennek a halászatnak. Néha pontyot és süllőt is fogtak hurokkal. Ezt a halászati módot ismerik a természeti népek, akik a nyélre erősített kézi hurokkal madarakat is fogtak. A magyarság körében ez a halászati mód ismert a Duna és Tisza mentéről, a Sárközből és a Kalocsa környéki szállásokról. De ismert a Száva menti horvátoknál, lengyeleknél, cseheknél, oroszoknál, észteknél, letteknél, litvánoknál, stb. A halfogó hurok elsősorban csukafogáshoz használatos, ami a különböző népek azonos megfigyelését, tapasztalatát bizonyítja. Az alkalmi halászat közé sorolandó az is, amikor az alkalmi halász a befagyott, tiszta, átlátszó jégen odacsap a fejsze fokával a jégre, ahol észreveszi a halat. Az ütéstől a hal elbódul, ami elegendő idő ahhoz, hogy a halász kis léket vágjon, s mentőjével kiemelje a halat. Számos fajtája létezik még az alkalmi halászatnak, ahol a halbiológiai ismeret és tapasztalat párosul egymással. lommal is. Rendkívüli látványt nyújtott a sok alkalmi halász lubickolása az októberi hideg vízben. Kézzel fogdosták az öt-tízkilós potykákat, és két napon keresztül zajos volt az Udacs partja. Még a szomszédos községekből is idesereglett a sok alkalmi halász, nemkülönben a kíváncsiskodók sokasága". Ugyancsak alkalmi halászat az ütőhalászat, mely a mokcsakerészieknél volt gyakori. Áradáskor a sok halat kihozta az ár a rétekre, árterületre: ladikba ült két halász és míg az egyik evezett, a másik az evezőlapáttal odacsapott a hűnem kell semmilyen segédeszköz. Legfeljebb egy kosár, dróthuzal vagy fejsze. Mindenekelőtt a csendes víz alatti tapintáson, az ügyes „fogáson", kézmozdulaton múlik a szerencse. Ezt a halászati formát Szirénfalván (Ptrukša) a fiatalok, az asszonyok, olykor az öreghalászok is művelték. Kimentek a Szirénre, s a vízbe hajló fűzfabokrok alatt hűsölő, vagy sárba vájt lyukakból, dücskők alól kézzel kikaparták, megfogták a halat. A mokcsakerésziek (Krišovská Liesková) ezt a fajta halászatot podmolyozásnak nevezik. A kimosott partoldal mohás, gyökeres részeiben húzódik meg leggyakrabban a „fehér" növényevő hal. Ugyanakkor a potyká a keményebb fenekű folyómederbe is befúrja magát, amit az alkalmi halász víz alá merülve tapogat ki. A gyermekhalászok ezt nagy kedvvel csinálták, s a víz alatt elkapott halat kopoltyújánál fogva egy suhintással a partra dobták. A másik alkalmi halászat a kosaras halászat, vagy egyszerűen kosarazás. Lényege, hogy az egykori nagy „törekes kosarat" vagy krumpliskosarat a parti bokor alá helyezték, mellükkel megtámasztották és két oldalról, két kézzel a kosárba kanyarították a vizet, s ezzel az ott lapuló halat. Ha nekiütődött a kosárnak, hirtelen mozdulattal felemelték a kosarat. Egy ilyen alkalmi halászatról, ahol ugyan már más halászszerszámot is bevetettek, a csicseri (Čiôarovce) községi krónika így emlékezik meg: „Miután 1962- ben az újonnan épült vízszivaty tyľr berendezéssel lecsapolták az Udacs vizét, erről tudomást szerezvén a lakosság, aki kezét-lábát bírta, ment halászni. Kézzel, tapo gatóval, kétközzel, de még gya Kosarazás. kosaras halászat Halászat kézzel, azaz podmolyozás D. VARGA LÁSZLÓ A szerző felvételei
