A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-01 / 14. szám
PETRŐCZI ÉVA Ez is történelem c. verseskötete a közelmúltban jelent meg a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadónál. Ebből a gyűjteményből valók az alábbi versek Orpheusz, 1985 /. Menj, Eurüdiké. Tőlem semmit ne várj, ne kérj. Ne alázd meg magad — ne tedd. Nem érdemes. Bár egykor ágyam ámbrája voltál, halotti lepleidből téged én ki nem bontalak. Hazug legendákat megtörve szétkiáltom: könnyed lépteimet senki nem béklyózhatja meg. Te sem. Megszoktad úgyis, hogy már odaát vagy. Nincs, nem lehet semmi dolgod velem. A te halálod nem az én halálom. Maradj hát gyökér. Én soha nem az istenek kegyéért, nem érted, neked — magamnak játszom. II. Látod, Eurüdiké: bár Orpheusz néma maradt, te feljöttél az Alvilág sötét tájairól, s testedről lassan eltűnik a halotti gúzs nyoma... Mégis, jobb, ha erőddel nem dicsekszel. Mert vigye csak pár lépéssel messzebb az út Thrákia rólad alig-tudó fiát: te végleg visszahullsz Kavaró Már nem az éhség hajtja járomba őket a rézüst forró öble körül. Inkább az agora örök vágya hevít öreget-fiata/t: a tyúk-csipdeste És hogy a holtak élő kezével parotázhaf aki izmát nem kímélve beáll, az sem utolsó: sem a szilva-manna zamat; cibere-hullámok hátán, kavarórúd ütemére a/ig-gyöp, a morc korcs őrizte udvar hordószónokait... sokszáz tenyér koptatta simára a fát és sokak címere-foltja díszük az üstön... atringatózni az éjt miért gyűlnek hát össze, miért? Törzs és totem kötelez, de mégsem a rítus kedvéért FQ_rá robotolnak pirkadatig. MOLNÁR JÁNOS A „Medárdusos" záporokból... Jé kely Zoltánnak A „medárdusos " záporokból jutott a Farkasrétnek is — júniusi esők verik Öt, aki így, csak így mondta, és soha másként... Küldi, egyre küldi a könnyeket az ég, esik, esik, esik — ilyen hosszú Medárdus nem jött ránk soha még. Tanítsd most meg nekünk, amiben mindvégig hittél. A Bárka hitét. Varjúvárakat ... A százesztendős Kós Károlynak Varjúvárakat terveztetnénk Vele, ha élne; nem egyet-kettőt: százat. Varjúvárakat sok Varjúvárat. Mert nem a ga/ambbúgos kapuk ideje ez — Alig munkált kövekből rakott romolhatatlan házakat, s temp/omerőd-nagy akaratot adna nekünk, tudom, ha visszahívható volna e földi létbe. A halál csak a holtak menedéke. Nekünk még élet, élet kellene: olyan, mint az Övé — Varjúvárából kitörő sólyom apró madárhad közt szertesöprő diadalmas szárny-lebbenése.
