A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-25 / 13. szám
Oroszlán a gyermekágyban • Krokodil a strandolók között • Omar és a „részeg" taxisofőr • Kálmán és a megrémült rendőr Szlovákiában mindössze hárman busz kélkedhetnek azzal, hogy trópusi vadállato(ka)t tartanak otthonukban. Közülük az egyik Chvíla Ferenc, akihez nemcsak szülővárosából, Érsekújvárból (Nové Zámky) érkeznek kíváncsiskodók, látogatók, hanem az ország távolabbi pontjairól, sőt már jó párszor külföldi vendégei is voltak ... Fotóriporter kolléganőmmel egy téli nap koraesti órájában látogattam meg az 50 esztendős (vad)állatbarátot. Az szinte természetes, hogy faluhelyen és városon kisebb-nagyobb kutya fogadja a családi ház udvarába belépő idegent. De mondjuk, ha egy féléves oroszlán közelít felé, az már nem mindennapos eseménynek, élménynek számít. Mi tagadás, inkább hátrafelé akartam lépni, mint előre, amikor Chvíla Ferenc kapujában pár méterről rám vicsorított a későbbiek folyamán szokatlanul barátságos közel félmázsás oroszlánkölyök. A „gazdi" azonban csakhamar eloszlatta félelmemet. Az egyórás beszélgetés alatt mindössze egyszer harapott a nadrágomba, akkor ugyanis a fekhelyéül szolgáló lócára ültem. Ezután aztán igazi jóbarátok lettünk, s Omar egyre jobban élvezte a fényképezőgép vakujának villanásait. — Már kiskoromban imádtam az állatokat, mindig volt otthon a kutyán és a macskán kívül sündisznó, lepke, egér és különféle madarak. 1950-ben díszhalakat kezdtem tenyészteni, később a környezetvédők hozzám hozták a sérült gólyákat és sólymokat, amelyeket meggyógyítottam, és természetesen elengedtem. Tizenöt évvel ezelőtt — családommal együtt — Bajmócra (Bojnice), az állatkertbe mentem dolgozni, ahol nagyon megszerettem a vadállatokat. Főleg a hüllőket és az oroszlánokat. Nemcsak munkaidőben voltam velük, hanem szombaton és vasárnap is. Sőt még a szabadságomat is köztük töltöttem! Ezért meg-megmosolyogtak a kollégáim — emlékezik vissza Chvíla Ferenc. Időközben a kis Omar pár másodperc alatt „lehörpint" fél liter tejet. Ez a vacsora második fogása, érkezésünk előtt több mint egy kilogramm húst evett. Ezenkívül még a napi adag (reggelente): másfél kiló nyers marhahús vagy belsőrész (máj, szív) és három deci póttej. Tehát minden egyes nap 3 kg hús és majd egy liter póttej. — Két felejthetetlen. Bajmócon eltöltött év után visszatértem Érsekújvárba, s egyre jobban hiányoztak a vadállatok. Volt (most is van) ugyan vadkacsám, több ezer díszhalam, kutyám, sziámi macskám, sólymom, papagájom, teknősöm, egerem, tengerimalacom, de mintha valami mégis hiányzott volna. Hét évvel ezelőtt aztán teljesült az egyik álmom: Bécsben sikerült vennem egy 30 centiméteres szemüveges kajmánt — mondja Chvíla Ferenc, és néhány perc múlva már a jelenleg 20 kilogrammos és 170 centiméter hosszúra nőtt krokodillal a kezében a szoba közepén áll. Omar és Kálmán (ez a krokodilus neve), de a többi állat is a család igazi kedvencei. Főleg a 13 esztendős Roman imádja őket, akinek minden vágya az, hogy állatgondozó legyen egy nagy állatkertben. Ottjár/Vad/állatbarát