A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-03-18 / 12. szám

A horgászat ugyan az egyik legősibb halfogási mód, az „öreg­halászok", legalábbis az Ungvidé­­ken és a Bodrogközben, a hálós­­szákos halászat mellett inkább kiegészítő szerepet tulajdoníta­nak neki. Már az őskorból ismert a ter­mészeti népek köréből a kőből, csontból és fából készült horog. Horogkészség halász, aki ladikban ülve, húscsa­létekkel ellátott horgát maga után a vízbe ereszti, illetve húzza, miközben a kutyogatóval a víz felszínét rézsútosan hátrafelé csapdossa. A buggyanó, kuttyanó (ahonnan a segédeszköz neve is ered) hang messzire elhallatszik, amit a harcsa, béka vagy vízben ugráló hal csobbanásának „véli". Megközelítvén azt, hirtelen ráha­rap a vízbeeresztett csalétekre. megpróbálja a tanyahányást, ak­kor horgászni már néhány méter­rel lejjebb horgászik, ameddig számítása szerint, a víz levitte a Kutyogató csalit. E helyről parti horoggal (Vargáné P. Mária rajza) horgászik. A kézben tartott nyeles horgot ritkábban használják, leggyakrab-Parti horgászat Míg a „fehér halra", a növénye­vőkre gyakrabban az egyes, a ra­gadozókra (harcsa, süllő, csuka, stb.) a kettes, hármas horgot használják. Az 1900-as évek első feléig a falusi kovácsok műhelyé­ben kovácsoltvasból készült. A horogfélék számos változata ismert. Ezeket három fő csoport­ra osztjuk: 1) a kézben tartott nyeles horog és kutyogató, 2) a parti horog, 3) illetve a véghorog. Az általunk vizsgált vizeken a horgászati módoknak mindhárom fajtáját megtaláljuk. Míg az egyes horgokat (amikor növényevő hal­ra halásznak) ellátják úszóval (pedzővel), a kettes és hármas horgokat „fenekesre" állítják, ólommal lesúlyozzák, majd a bo­tokat a partba szúrják. Fontos mozzanata az eredmé­nyességnek a halászat előtti „ta­nyahányás". Azaz, mielőtt hor­gászni megy a halász, az előre kiválasztott halászóhelyen tanyát hánynak, főtt gyengekukoricábói, gyúrt tésztamasszából, stb. Vízbe dobálják a csalieledelt, hogy „odacsalják a halakat" a tanyára. Ezt kétszer-háromszor egymásu­tán megismétlik, s csak harma­dik-negyedik nap mennek hor­gászni. Akkor, „amikor a hal oda­szokott" időben újból jelentkez­nek a halak az etetőhelyen, de ekkor már ott van a „csemege" közt a csalétkes horog is. Tanyát általában állóvizén hánynak, mi­vel a folyóvíz „mozgásba hozza" a bedobált csalétket. De ha valaki mégis úgy dönt, hogy folyón is ban a kisebb halra való horgá­szatkor, amikor a kishalat csalé­teknek fogják a ragadozókra való horgászathoz. Illetve „potykázás­­kor", hogy a legkisebb rezdülést is érzékeljék a kézben tartott bo­ton. Jankó János dél-oroszországi analógiák nyomán a magyar halá­szat honfoglalás előtti, orosz ere­detű járulékos eszközének tartja a kutyogatót (kuttyogató, bugy­­gyogató, futtyogató, puttyogató), melyet az egyik fajta horgászat­nál használ a halász. A kutyogató, enyhe ívben meg­hajtott, illetve kiképzett fanyél, melynek alsó végére egy ötkoro­nás nagyságú homorú fakorongot erősítenek. Harcsa halászatánál használja a A mokcsakerészi (Krišovská Liesková) halászok ezt a halászati formát ötven éve ismerik, amikor annak idején lejött a vidékre egy tiszai halász, aki a Latorca egyik szakaszát bérelte. Közben az Ung­­ra is eljutott, ahol a helyiek „el­lesték" tőle a kutyogatásos halá­szati módot. Felvételünk viszont a közelmúltban készült Nagyrás- kán (Veľké Raškovce), ahol az utóbbi időben egyre gyakrabban megpróbálkoznak ezzel a csalo­gató halászati móddal. A kutyogatáshoz legalkalmasabb időpontnak a „kérészjárás" idejét tartják, amikor az átlagnál jóval fokozottabb a „halmozgás". Per­sze ez nem kizárólagosan érvé­nyes szempont, mivel az év más időszakában is találkozhatunk a kutyogató halászokkal. És nem is éjjel, amikor a harcsás halászat általában folyik, hanem a délelőt­ti, napos órákban is. D. VARGA LÁSZLÓ A szerző felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents