A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-18 / 12. szám
A képen látható vidám urak így kerekeztek be a Rekordok Könyvébe, a világ legkisebb, 93,5 centis tridemjén, Zürichben. A tengerentúli listákon most az igazán „súlyos" zene a menő. Az amerikai diszkókban egy új trió a kedvenc. Az együttes neve Fat Boys; ha a három húszéves fiatalember egyszerre rá tudna állni egy mérlegre, akkor a mutató 450 kg-ot jelezne. A „molett" srácok népszerűsége fantasztikus! Az újkori ökölvívás kezdeti szaka- I ' szában — talán j 300 évvel ezelőtt, I j amikor meg csu• * -Jj í pasz kézzel vias- I j kodtak az ellenie- r~ * ^ ^ | lek — nem létez- |ji|t áJ tek súlycsopor- I ^ ^ tok. Általában B „ erős fizikumú, ne- | * » * héz fizikai munkát f* > végző, nagydarab J \ É emberek voltak a U . i sportág pionírjai. V ■ Aztán, ahogy az ”TM ökölvívás mind népszerűbb lett, természetessé vált az igény, hogy az egyenlő esély biztosítása érdekében a versenyzőket testsúlyuknak megfelelően, különféle kategóriákba sorolják. SzázadunK első felében 8 súlycsoportot ismertek el a profiknál és az amatőröknél egyaránt, ma az amatőröknél 12, a hivatásosoknál 15—16 súlycsoportot számlálnak. Thomas Hearns (a képen) az egyetlen ökölvívó a világon, aki négy különböző súlycsoportban is világbajnokságot nyert. JD HALLOTTUK OLVASTUK láttuk KÖNYV Marguerite Duras: A SZERETŐ Fényképeket, valódi és képzelt pillanatfelvételeket nézegetve született (születhetett) meg Marguerite Duras: A szerető — című kisregénye, melyet 1984-ben Goncourt-dijjal jutalmaztak. A fotókhoz fűződött mozaikszerű magyarázatok adják a mű szerkezetét. Fényképek. Vegyük talán sorra először a valódiakat: A korán, három gyermekkel megözvegyült tanárnő — anyát („szeretve gyűlölt anyám"); a kambodzsai koncesszióval becsapott, boldogtalan, őrületre predesztinált nőt; az írónő két bátyját; a kisebbiket, aki „életében halhatatlan", a kinek halálával együtt hal a halhatatlansága is; a nagyobbikat, a „gyilkost", az ópiumszívót, adósságcsinálót, nőket futtatót, férfiaktól pénzt elfogadót, a kollaboránst; Héléne Lagonelle-t — a saigoni állami leányotthon gyermeteg lakóját, aki tökéletes testével vágyat ébreszt, akiben szintén van „valami kínai"; Majd Maria-Claude Carpentert, Betty Fernandezt, meg a többieket. De ezek az alakok csak arra jók, hogy mellettük fel lehessen idézni egy képzeletbeli fotót, amely a saigoni kompot ábrázolja; rajta a jól öltözött, dúsgazdag, de az apjától függő kínai férfit, aki megszédül a tizenöt és fél éves, festett arcú, puha férfikalapot, barna selyemruhát, férfi bőrövet, magas sarkú, strasszdíszes aranylamé cipőt viselő gyermeklány láttán, leszólítja, elegáns, fekete autójába ülteti, s a Csólenben, a kínai legénylakásában elkezdődik az egyenlőtlen viszony. A tíz évvel idősebb férfi a lány szexuális hatása alá kerül — a kapcsolatnak még sincs jövője — a férfi apja ellenzi a házasságot. Mielőtt útjaik szétválnának, megismerkedhetünk Indokinával — olyannal, amilyen 1930 körül volt, valamint az írónő családjával, e rettenetes bugyorral. Bátran elmondhatjuk, hogy Marguerite Duras mindenkivel leszámolt ebben a kisregényben, talán még önmagával is. Nem lehetett könynyű, becsüljük meg érte! Ardamica Ferenc Sinka István: LOVASOK OPÁL MEZŐKÖN Snka István népszerűsége a harmincasnegyvenes években érte el tetőfokát. Feltűnése egybeesik a népi írók mozgalmával, amely ráirányította a figyelmet a munkások, de főképpen a parasztok reménytelen sorsára. Illyés, Erdélyi és Gulyás Pál mellett Sinka volt az egyik legizmosabb népi költő. Költészetében külön világot hozott, az akkori Magyarország legsivárabb, legelsüllyedtebb részének bemutatását, a gazdasági cselédek, ridegpásztorok, béresek életének versben megörökített rajzát. Döbbenetesek voltak ezek a versek, az elesett emberek fájdalmát megszólaltató, embersorsokat megjelenítő balladák. Gyakran néhány sorban vázolta fel a juhászok, csikósok tragédiáját, de a kép örökre megmaradt az olvasóban; „Dús András juhász volt, / már fekete a képe, / leásták pihenni, / le a fák tövébe. / Fiatal volt, mégis / görbe volt a háta — / ... Istenem, magyar volt: / szóljon, aki látta." Sinka Petőfi kötetéből és a Bibliából tanult szép magyar nyelvet, kapott versírásra késztető ösztönzést. Első versét a csizmája szárára jegyezte fel. Időbe telt, míg a lapokban megjelenhetett, s olvasókat hódított. Ma fémjelzett költő, a magyar költészet fájának egyik szép hajtása. A Magvető Kiadó nemrég jelentette meg válogatott verseit: Lovasok opál mezőkön címmel, Medvigy Endre és Tornai József válogatásában. A vaskos kötet minden jelentős versét hozza, bemutatva Snka világát, fejlődésének állomásait. A kiadó, az irodalom ezzel a kötettel emlékezik Snka István születésének kilencvenedik évfordulójára. A kötet előszavát, Tornai József, az ismert költő írta. s utószóként egy tanulmánnyal hozta közel az olvasókhoz a Biharból indult poétát. Többek között megemlíti, hogy a költő elkerülhette volna gyengeségeit, tévedéseit, botladozásait, „ha megismerkedik — még fiatalon — a kor legfontosabb filozófiai, esztétikai, társadalmi elméleteivel..." Ebben a vonatkozásban nem adok igazat Tornai Józsefnek. Mert ha Snka elvégzi a gimnáziumot, esetleg a főiskolát, akkor már nem az a Sinka lett volna, aki fél életét, fiatalságát ott szenvedte végig a ridegpásztorok között. Akkor bizonyára más, tanult és óvatoskodó költővé fejlődik, nagy kárára a magyar irodalomnak. Sinka csak így érdekes, a fekete bojtár szerepében. Versei botladozásai közepette is egyedülállóak, kifejezőek — gyönyörűek. Új kötete, a Lovasok opál mezőkön is bizonyítja, mennyire benne él az olvasók szívében, hiszen napok alatt elfogyott. A kötethez a bőséges jegyzetanyagot Medvigy Endre állította össze.-Dénes-SZÍNHÁZ KÉK PAVILON A drámaíróként és népszerű tévésorozatok szerzöjeként ismert JifiHubáé legújabb, kétfelvonásos színmüvének alapja egy közhelynek is beillő tétel. Nevezetesen az, hogy az erőszak nem old meg semmit; sőt, inkább árt, mint használ, sok esetben pedig könnyűszerrel vezethet akár tragédiához is ... Joggal merülhet föl a kérdés: hogyan lesz ebből a közhelyszerűen elcsépelt igazságból élményt nyújtó színpadi mű? Hála Jirí Hubač tehetséggel párosuló színpadi rutinjának — lesz. Mégpedig a Kék pavilon nevű tüdőszanatóriumba zárt páciensek hétköznapjainak tárgyilagos ábrázolásával; az 1946-ban játszódó, de az időközben eltelt évtizedek légkörétől sem idegen alaphelyzet körkörös tágításával, és főleg találóan hiteles dialógusokkal. Jiŕí Hubač ezúttal érdekes, őszinte és mondandójában kissé keserű darabot írt. Érzi ezt a publikum is, ami nemcsak a tapsból, a nevetésből érződik, hanem a bratislavai Hviezdoslav Színház legfrissebb bemutatóját követő újrajátszások hangulatából is. Ez pedig sokat jelent, mert azt jelzi, hogy néhány hig poén helyett időszerű áthallásokat sejtető gondolatokkal sikerült felkelteni a közönség figyelmét. Szélesebb összefüggésekben, a lélektani mozzanatokban bővelkedő cselekmény társadalmi kivetitettségében, olyan ügyekről van szó, amelyek tanúi — vagy éppen szenvedői — akár azok a nézők is lehettek, akik most a zsöllyékben ülnek. Tekintet nélkül arra, hogy a második világháború előtt, avagy az után született valaki... És a publikum értékeli is az áthallásokat, az utalásokat a közelebbi és távolabbi múltat idéző alapszituáció elevenbevágó mondataira. A társadalmi feszültségek hátterében kirajzolódó egyéni ellenteteket, de legfőképpen a különböző jellemeket felmutató előadást Pavol Haspra rendezte jó érzékkel. A kulcsszerepeket Štefan Kvietik, Emil Horváth és Ján Kroner játsszák; de a többiek is [Božídara Turzonovová, Anna Javorková, Deana Horváthová, Anna Mafová, Leopold Haveri, Peter Bzdúch és mások) jól illeszkednek a rendező felfogásához, hiszen jobbára kitűnően hozzák azt a karaktert, amit az írói és rendezői elképzelés felvázol. Miklósi Péter HANGVERSENY MARTHA ALGERICH ÉS GIDON KREMER SZONÁTAESTJE Zenei életünk krónikájában pirosbetűs ünnepként marad bejegyezve az a hangverseny, melyen Martha Algerich és Gidon Kremer lépett a Vigadó hangversenytermének dobogójára. A rigai Gidon Kremer fenomenális művészetét már egy jó évtizede ismerjük, hiszen többször járt nálunk s legutóbb Beethoven versenyművének lenyűgöző tolmácsolásával ajándékozott meg. Az argentin születésű, de európai iskolán nevelkedett Martha Algerich nevét 1965 óta ismerjük, mikor a varsói Chopin-versenyen elért győzelmével megnyílt előtte az élvonalba vezető út. Varázslatos személyiségével és egyéniségével azonban csak most találkoztunk először. Mint egy tévéinterjúban elmondták, régóta vonzódtak egymás művészete és játékstílusa iránt, s ennek eredményeként született meg mostani művészi társulásuk. Hangversenyük műsorának „hivatalos" részét Schumann ritkán hallható a-moll duószonátájával kezdték, majd Leoš Janáček egyetlen, a két hangszerre írott s ugyancsak ritkán előadott műve következett, s végül Cesar Franck nagyon népszerű remekével, az A-dur szonátával zárták. Aztán következett négy ráadás, melynek keretében két Beethoven-tétel és egy Kreisler-mű között egy Bartók-szonáta (!) is elhangzott. Az ötvenes-hatvanas évek hangversenytermeinek mércéjét és csúcsot jelentő szonátapárosa Artur Rubinstein és Henryk Szeryng volt. Közös muzsikálásukat sajnos élőben sohasem hallhattuk, de szerencsénkre a hanglemez barázdái megőrizték nagyszerű művészetüket. Az Algerich-Kremer szonátapáros játékát élvezve nem a hangszerkezelés tökélye — ami náluk oly természetes, nyűgözi le a hallgatót, sem a hangulatok és árnyalatok végtelen skálája, ami ilyen világszínvonalon ugyancsak természetes, hanem éppen az az együttlélegzés, az az egyenrangúság, ahol nincs alárendeltségi viszony, mert egyazon hullámhosszon közvetítik és keltik életre a hangjegyekbe merevített muzsikát. Vendégeink játékát élvezve tudatosodott meg bennem az az örömteli felismerés, hogy a Rubinstein-Szeryng színvonalú páros mütolmácsolásának van folytatása, s annak az Algerich-Kremer szonátapáros a legitim képviselője. Varga József 9