A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-03-11 / 11. szám

Nem szükségeltetik hozzá az idősek bölcsessége, hogy leszögezzem: a felnöttéválás, vágy az alkotóélet más jelentős korszakhatárán természetes ösztön a visszatérés a bölcsöhelyhez. Szép, tiszta szokás, hogy jobbára kettős vágy űzi ilyenkor az embereket: megmutatni, ez lett belőlem, ennyire tellett tőlem; ugyanakkor — lehetőleg a megmérettetés lehetőségét rejtő feladatot vállalva — megtudni, hogy ti, többiek vajon hová soroltok be a tisztelet, a ragaszkodás, az odafigyelés egyéni és társadalmi fokbeosztásán ?...

Itt és most ezt azért érdemes szóba hozni, mert harmincöt évvel ezelőtt az egykori komáromi (Komárno) Legényegylet sebtében átalakított épületéből elindult egy mindenre elszánt társulat, hogy a vándorszínészet legjobb hagyományait követve egyre fáradhatatlanabbul járja az országot; hogy a Csallóköztől a Bodrogközig elterülő tájon élő lakosság zömének anyanyelvén teremtse meg előadásról előadásra a drámai katarzis élményét. Az egykori nyitóelőadás óta sok tízezer kilométer és több mint 260 bemutató van a Magyar Területi Színház mindkét társulatának művészei mögött. Most, kissé számvető ünnepként is, a jubileumhoz méltó drámát kínál közönségének a Matesz komáromi együttese. Katona József: Bánk bán című tragédiáját, Illyés Gyula átigazításában.

Aligha kétséges, hogy Katona József 1815-ben írt főműve talán a legjelesebb magyar színpadi tragédia. Azért mondom, hogy talán, mert valóban ízlés dolga eldönteni, vajon a középkori magyar történelem egyik szomorú korszakában játszódó Bánk bánt, avagy Madách Imre Tragédiáját tartjuk-e klasszikus színműirodalmunk alapdrámájának? Ha Az ember tragédiájára voksolunk, inkább a kozmopolitizmust vállaljuk; ha fordítva van, erősebb bennünk az egészséges nemzeti fűtöttség. Harmadik szempontként. legalábbis ezúttal, hadd soroljam ide a hagyománnyal elegy kegyeletet, mert úgy érzem, hogy a Matesz jubileumi Bánk bán előadása ezt tartja elsődlegesen szem előtt. Illedelmesen és véleménytelenül, a puszta mű iránti tisztelettel s elsődlegesen a szöveg erejében bízva felmutatja magát a drámát — időtlenül ünnepi és kortalanul örökérvényű gesztusértékként. A rendező: Takáts Ernőd vezette népes színészgárda nem megújítani, vagy ilyen-olyan szemléletekkel szembesíteni akarja — hanem a történelmi kulisszák között „csupán" eljátszani kívánja a klasszikust. Azt a Katona Józsefet, aki olyan írói szemléletet, tartalmi indíttatást és dramaturgiai eszményeket hordozott, amelyek az ő korában szinte felfoghatatlanok voltak. A „lélegzetvétel" mélysége, ereje, feszültsége messze fölötte állt az akkori stíluseszményeknek. A Bánk bánban egy olyan történelmi látomást vázolt fel öt szakaszban, amivel az akkori idők legiskolázottabb elméi sem tudtak különösebben mit kezdeni, így az élvezhetetlen könyvdrámák közé sorolták. Nem véletlen hát, hogy Katonát is, a Bánk bánt is a színpadi látomásban gondolkodó író halála után fedezték fel. Ekkor ért fel hozzá a társadalom tudata. A színházművészet alkotói ekkor érezték meg benne nemcsak a mondanivaló kibontásának lehetőségeit, hanem a szerepek nagyságát is.

Az utókor szintén ebben a felfogásban kezeli a II. Endre uralkodása idején játszódó drámát. E tekintetben az „átigazítás" fogalma pontosan fedi mindazt, amit a hetvenes évek első felében llfyés Gyula csinált a Bánk bánnal. Tiszteletet ébresztő közelítéssel, költői kéznyújtással, a hibás értelmezéseket és belemagyarázásokat félretéve, mai szemléletünkkel szembesítette e remekművet. A dráma alapgondolatát, szerkezeti fölépítését követve csiszolt rajta és a homályosabb

BÁNK BÁN

Ünnepi bemutató a Magyar Területi Színházban

Gertrudis és Bánk vitája (Németh Ica és Ropog József)

részeket megvilágította. Új fényt, erőt adott Bánk és Melinda, Bánk és Izidora, Ottó és Melinda, Gertrudis és Ottó jeleneteinek. Emellett Gertrudisnak a saját rangját féltő vallomásai — a párhuzamosan futó cselekményszálak révén — lehetővé teszik Bánk számára a cselekvés keresésének belső lendületét. Ily módon nem féltékeny leselkedőként, hanem elsősorban államférfiként kívánja megtudni a teljes igazságot. Illyés Gyula mindezt a legrövidebb logikai és dramaturgiai úton munkálta ki, méghozzá olyan színházi hatással, hogy a darabon alig venni észre idegen kéz nyomát, javításai annyira belesimulnak Katona szövegébe.

Futólag említettem már, hogy a Magyar Területi Színház ünnepi bemutatóját Takáts Ernőd rendezte. Alázattal, odaadással, több részletre kiterjedő gondossággal. Miután kétszer is láttam a produkciót, úgy érzem, hogy leginkább a játékstílus egységének, a szövegértelmezés tisztaságának megőrzésére, illetve az ebből eredő szellemi atmoszféra megteremtésére törekedett. E nyilvánvalóan pozitív szándék ellenére azonban kötelességem elmondani azt is, hogy a komáromiak által játszott Bánk bán a hatáslehetöségeiben alatta marad annak, amit ez a kivételes színpadi alkalom lehetségessé tenne. így — talán időszűkében, talán egyéb okokból — megoldatlanságok is bőven maradtak az előadásban. Úgy érzem, Takáts Ernőd rendezői hozzáállásának egyik legvitathatóbb pontja, hogy túlságosan bízik a színpadra képzelt látvány, a míves veretű szöveg és a tragédiába torkolló dráma belső törvényszerűségeinek erejében. Nyilván egyéni koncepcióban, de főként szövegben gondolkodik — pontosan körülrajzolt keretet mutató szituációk helyett. Ez lehet a legfőbb oka annak, hogy a valóban jó reményekre biztató első felvonás után szinte elveszik az egész mű tüze, izzása, drámaisága és szenvedélye. Ennek következményeképpen a dráma nyelvének szikárságát, főként szünet írtán egyre kevesebb helyen tudja áthidalni

Bank és Tiborc jelenete (Ropog József és Dráfi Mátyás)

az élő, ennél is pontosabban: az átélhető színpadiasság. Ennek ellenére érdeme a rendezésnek, hogy színészileg karakterisztikusan ábrázolt, körülhatárolt jellemekkel szolgál, ami segít világossá tenni Katona József tragédiájának feszültséggócait, mozgatórugóit és szövevényes történetét.

A címszerepet Ropog József játssza., Már színre lépésének első pillanataiban kiérezni, hogy jól elindított színészi elképzelés az övé. Ezért duplán kár, hogy nem bontakozik ki a maga teljességében. Úgy tűnik, legalábbis egyelőre, nem tud kellő egyensúlyt teremteni Bánk személyiségének súlya, egyéni bizonytalankodása és a szétesövé lett világ nádori, illetve családi dolgai között. Ropog József játékának vannak olyan pillanatai, amikor hitelesen érzékelteti, hogy államférfiként is, magánemberként is szembekerül korábbi énjével, s hogy ennek következményeként olyan lépésekre szánja el magát, amelyek

téves voltát ö maga nem látja. Sajnos, az előadás számos egyéb pontján Bánk figurája híján van a drámai erőnek, ami színészileg nem teszi eléggé hitelessé a nagyúr teljes összeomlását — aki nemcsak a felesége, hanem ebből eredően a maga tragédiájának is előidézője. Melinda nehéz szerepét Cs. Tóth Erzsébet kapta, aki a cselekmény elején jól érzékelteti érzelmi beállítottságát, okosan indulatos önérzetét. Később az ő játéka szintén elbizonytalanodik, s ekkor a szükségesnél kevésbé hitelesített formában tárja elénk, hogy miként kerül csapdába és sodródik tragédiába egy gyanútlan lelkű, talán a célszerűnél naivabb női lélek. Németh Ica súlyos és félelmetesen akaratos, hatalomvágyra, uralkodásra, elnemzetlenítésre törekvő királynőt teremt Gertrudisból, bár jellegzetesebb gesztusokkal és differenciáltabb hanghordozással még inkább elhitetné velünk, hogy a más nyelven beszélő merániak nagyságának. fensőbbséget éreztető fölényének szédületében él. Öccsét: Ottót a győri Kisfaludy Színház tagja. Szikra József játssza. Nem a vendégnek kijáró kötelező tisztelet mondatja velem, hogy az előadás egyik legjobb, legpontosabban értelmezett figuráját állítja színpadra. Szerepfelfogása sok mindent elárul arról, mi a véleménye Gertrudis nagyra törő terveiről, ugyanakkor Melindához fűződő viszonyában az eséllyel összekacsintó cinikus gazember. Hasonlóképpen kitűnő alakítást nyújt Boráros Imre, aki Biberachot a lovagi szellemben kiművelt, köznapi praktikáiban okosan dörzsölt, sajátos életviteléhez filozófiát is talált figuraként állítja elénk. Az előadás talán legemlékezetesebb pillanatait Dráfi Mátyás hozza Tiborc szerepében. Dráfinak alkatilag is illik ez a kulcsfigura, ám ennél is fontosabb, hogy nem magasztosítja „a megtestesült fájdalmat", „az elnyomott nép panaszát" tolmácsoló jelképpé Tiborcot. Elhelyett összetetten ábrázolt hús-vér alakot formál, aki a közös haragból eredő együtthangzást és a származásbeli távolságteremtést is érzékeltetni tudja Bánkkal. Petur bán szerepét Holocsy István kapta, és ö is magabiztos eszközökkel teremti meg a könnyen indulatba jövő, meggondolatlanságokba is sodródó „peturi" típust. Bugár Béla (Mikhál bán) és Bugár Gáspár (Simon bán) érdeme, hogy szerepeiket az előadás rokonszenves figuráivá tudják tenni. A jubileumi bemutató három fennmaradó, nemkevésbé fontos szerepét Varsányi Mária (Izidora), Pőthe István (II. Endre) és Tóth László (Myska bán) játssza; de Dér Líviának, Keszegh Mariannának, Bajcsi Lajosnak, Vörös Lajosnak, további vendégszinészekként pedig Siposs Jánosnak és Rekos Mártonnak szintén jogos érdem jár az előadás végén felcsattanó tapsból.

Az előadás díszleteit és jelmezeit Platzner Tibor tervezte. Az atmoszférateremtő színpadkép boltíveket, oszlopcsarnokokat idéző megoldása áttekinthetővé, hitelessé teszi a játékteret. Kár viszont, hogy a különböző berendezési tárgyak és egyéb rekvizitumok, főként azonban a kosztümök dolgában az elnézhetőnél több pontatlanság fedezhető fel.

Mindent egybevetve: okvetlenül dicséretes, hogy a jubileum jeles alkalmából a Matesz irodalmunk nemzeti drámájával bővítette klasszikus repertoárját. Ezért csak sajnálni lehet, hogy a Bánk bán a kitűnő mozzanatokban bővelkedő első felvonás után, inkább már csak értékeit magába zártan pereg le a néző előtt.

MIKLÓSI PÉTER Fotó: Nagy Tivadar

11