A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-01 / 1. szám
Az emberi létfenntartás ösztöne egyidős az emberiséggel. Ahhoz. hogy az ember élni tudjon, mindenekelőtt élelemről kellett gondoskodnia. S ezt a természet nyújtotta javak biztosították a legjobban, melyekért természetesen meg kellett küzdeni. A zsákmányoló vadászat mellett már a kezdetekkor minden bizonnyal ott volt a halászat is. így a későbbi népvándorlás idején nemcsak szárazföldi vad került az elvonuló népek útjába, hanem a folyóvízi állatállomány, így a halak is. És hogy éltek a víznyújtotta „kínálattal" is, ehhez nem fér kétség. Ha mást nem. elég volt ha íját. nyilát levette hátáról a vadász, s máris halászhatott. A hosszú évszázadok során a halászat eszköztára és halfogási módja is formálódott, alkalmazkodván a vizekhez, halakhoz. Ezek a korai halászati eszközök és halászati technikák azonban, a módosulás ellenére sem veszítették el funkciójukat, s egyikmásik ma is megtanulható, miközben az új feltételekhez idomultak. Sorozatunkban ezeket szeretnénk felvillantani, bemutatni az adott lehetőségekhez mérten. HALÁSZATI LEHETŐSÉGEK Már a vogulokkal és az osztjákokkal való együttélés idején ismerte a magyarság a rekesztőhalászat (vejsze), métháló illetve a horgok kezdetleges formáit, majd további kaukázusi népekkel érintkezve a halászati eszközkészlet újabb és újabb halászszerszámokkal bővült, melyekkel a következőkben megismerkedünk. A népi (hagyományos) vagy paraszthalászat csaknem egy évszázada a magyar néprajzkutatás központi témái közé tartozik. Magyarországon a múlt század során, nálunk ennél aránylag később (épp ezért van mód még ma is a népi halászati módok rögzítésére) radikálisan csökkent a természetes vizek, így a halak állománya is. Ebből eredően a népi halászat mindinkább a perifériára szorult. Ennek tudatában az „öreghalász" ma is olyan eltökéltséggel „megy ki a vízre", hogy „szerencséje lesz". Ezért egyre inkább indokolt, hogy ott, ahol még elérhető a népi halászati eszközöknek és halászati módoknak a felelevenítése, rögzítése, ezt megtegyük. Hajdan a parasztember, ha egy módja volt rá, szívesen halászott. hogy ezzel kiegészítse szűkös paraszti konyhájának étrendjét, ugyanakkor, a halak értékesítése révén pénzhez is jutott. Ezenkívül más jelentősége is van ennek a tevékenységnek. Tudniillik ennél az ősfoglalkozásnál rekonstruálhatjuk leginkább a „prehisztorikus" technikát, fogási módot, így minden más foglalkozási ágnál nagyobb lehetőséget kínál őstörténeti következtetések levonására. Jóval többet, mint a termelésben olyan kulcsfontosságú termelési ágak, mint a növénytermesztés vagy állattenyésztés. A hagyományos halászat tulajdonképpen hol szűkebb, hol tágabb formában minden „víz melletti" terüle-Latorcai boltág Cjicser (Ciöarovce) határában A Latorca és Labore összefolyása Abara <Oborin) határában ten jelen volt. Hol rövidebb, hol hoszszabb ideig. így halászott a csallóközi, Garam menti, Hernád menti parasztember éppúgy, mint az Ung vidéki vagy a bodrogközi. Tekintettel arra, hogy ma már jóval kevesebb az olyan hely, ahol a hajdani mocsári, pataki vagy folyóvízi vízivilág lecsapódása visszamaradt eredeti állapotában, a külső beavatkozások annyira mégsem bontották meg a természeti rendet, hogy ne tudnánk utolérni a népi halászat fő vonásait. A kelet-szlovákiai síkság azon területek közé tartozik, ahová „sok más minden mellett" a vízlecsapódás és folyószabályozás is aránylag későn érkezett. Az árvízmentesítési — folyórendezési munkálatok keretében került sor az Ung vidéki (Ung—Labore) és Latorca folyók szabályozására, az 1960-as évtől kezdődően. A több éven át tartó, nagy tömegű földet megmozgató, így a környék képét is megváltoztató munkák hozzájárultak ahhoz, hogy a hagyományos, paraszti halászat nem egy eszköze és halászati formája megmaradt, s kisebb módosítással a mába nyúlik. Megmaradt eredeti formájában viszont a fogási alapelv, mely maga kínálja a lehetőséget, hogy behatóbban tanulmányozzuk és kutassuk a halfogó eszközöket (ezeket mutatjuk be az elkövetkezőkben) a halászattal összefüggő társadalmi viszonyokú L jogi vonatkozásokat, halászati lehetőségeket, stb. És míg megmaradtak a halászati eszközök és halászati módok, jóval megcsappant a halállomány, mindez a halászok bosszúságára. Amint az öreghalászok mondják, „a víz elviszi a halakat". És ez szó szerint értendő, ugyanis a folyók szabályozásakor a kanyarulatok legtöbbjét (hisz ez volt a cél) átvágták, hogy a folyót ne csak „kiegyenesítsék", hanem a vízfolyást is felgyorsítsák. Holott köztudottan a halak épp e kanyarokban, langókban húzódnak meg, melyek holtágakként ugyan megmaradtak, de jóval kevesebb hallal. A halászó vizek bérbevétele aszerint változott, hogy kinek a tulajdonát képezte az adott vízszakasz: így volt községi, egyházi, de a legtöbb helyen a helyi zsidó kereskedők voltak főbérlői a vizeknek. Ezek halászcsapatokat fogadtak, melyek harma dában halásztak a főbérlőnek, aki a piacon vagy vendéglői konyhákon értékesítette a halat. De még a halászoknak járó egyharmad részt is megvásárolta tőlük, kilóját hét koronáért, míg ő ugyanezt huszonegy koronáért adta tovább. A leleszi prépostság latorcai szakaszán pedig a csicseriek halásztak leggyakrabban. D. VARGA LÁSZLÓ A szerző felvételei
