A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-04 / 10. szám
FÁBERÉKNÄL OLOMOUCBAN Középen Fáber István, balra a felesége Belvárosi részlet A Magyar kert a Flóra virágkiállítás állandó részlégén Olomoucba kellett utaznom, hogy a már temetőben porladó Dombi Bálintnéról halljak, aki — gyermeke nem lévén — harminckét menhelyből kivett árvát nevelt fel. Férje jólmenö teherfuvar-vállatkozó volt Rimaszombatban (Rim. Sobota). Volt mit aprítaniuk a tejbe. Ötösével vették magukhoz az árvaházi gyermekeket. Legtöbbjét inasnak adták, a jobb fejüeket kiiskoláztatták. Így lett festő és mázoló a most hetvenegy esztendős Fáber István is, aki nem ismeretlen számomra. Mikor Sokolovban, Loketban élő magyarokról írtam, ő is megszólalt, levélben adott hírt magáról, és kifejezte azt a kívánságát is, keressem fel öt Olomoucban. Táviratban jeleztem érkezésem időpontját, s oda is találtam Holická utcai egyemeletes családi házához. Nagy kert tartozik hozzá, és garázs is szerénykedik a tövében, egyelőre üresen, mert érkezésem pillanatában állt a kapuhoz ifjabb Fáber István Škoda 120-as személygépkocsijával. Tudott a jövetelemről, rögtön fel is kiáltott az emeleten lakó szüleinek, hogy megérkezett a vendég. Rokonszenves, jó tartásé idős emberek nyitottak ajtót s vezettek be a házba. Már a folyosón, a földszinti és az emeleti szobákban is festmények árasztották rám meleg színüket az apának és fiának munkái. Nem volt tehát nehéz felismernem, olyan emberek házában élvezem a vendégnek kijáró kedvességet, akik foglalkozásuk szerint festők és mázolok, az olomouci járási építőipari vállalat dolgozói, azonkívül amatőr képzőművészek, akik a természetet vagy egy képeslapot hűen másolják a vásznukra. Az emeleti konyhában helyezzük magunkat kényelembe, és ahogy már mondottam, Fáberéknál hallottam a jóságos, nagy szívű Dombiékról, akik a ház gazdáját is felnevelték, és mesterséget adtak a kezébe. Miközben készül a vacsora, igen-igen kacskaringós életutat járok be Fáber Istvánnal, a feleségével és negyvenhárom éves fiukkal. Se szeri, se száma a fordulatokban bővelkedő eseménynek. A korán árvaságra jutott Fáber Stará Hutában született, onnan helyezték a rimaszombati árvaházba, ahonnan Dombiék vették magukhoz. Dombi Bálinték a Tamásfala (Tomašovce) és Sereg közötti újtelepi részen laktak, szegények tanyáján gazdagabb emberekként. 1931-ben, tizennégy éves korában szegődtették Fábert festő- és mázolóinasnak idősb Durda Jánoshoz, akinek a keze alatt három évig inaskodott. Durda nagyszerű mester volt, a kisváros nagyobb munkáit mind vele, illetve a segédeivel készíttették el. Megyeháza, kaszárnya, kórház, gimnázium, mind az ö munkája volt. Csodálatos kézügyességgel a templomi festményeket is kijavította vagy újrafestette. — Akkor nem volt külön mázoló és festő — mondja a mai állapotokat mosolygósán lekicsinyelve idősb Fáber István. — Most már a festő nem mázol Olomoucban. Nem is ért a mázoláshoz. Mikor ide jöttünk lakni, csodálkoztunk ezen a fiammal! Cégünknél, a járási építőipari vállalatnál van vagy hatvan festő, ezeknek a fele fest, a másik fele meg mázol. — Annál a mesternél azonban, akinél most is dolgozunk az apámmal, festünk is, mázolunk is, sőt kis kápolnákat is restaurálunk — veti közbe ifjabb Fáber István. Aztán visszakanyarodunk megint Rimaszombatba, ahol idősb Fáber István 1934- ben lett segéd. Még akkor is Dombiéknál, a nevelőszüleinél lakott, akikre egyetlen rossz szót sem tudna mondani. Dombiéknál lakott még azután is, hogy megnősült. A szintén újtelepi Kónya Piroskát vette feleségül, akikkel Dombiék szomszédok voltak. Együtt nőtt fel a lánnyal, beleszeretett. Szórakoztak, moziba jártak, a korzón sétáltak, térzenét hallgattak, s 1938 áprilisában összeházasodtak. Ugyanennek az évnek a végén felköltöztek Pestre, mivel Rimaszombatban nem került úgy munka, meg Durda mesternek a rokonsága Kőbányán élt, s az egyik templomfestö volt. Az Izabella utca 65 szám alatt albérletben laktak, egyetlen szobában szorongva a gyermekükkel. Kocsis István volt a templomfestő, aki mellett Fáber István dolgozott, és jól is keresett. Tíz-tizenöt pengő ütötte naponta a markát. Két pengő volt a gyermek aranyfülbevaló, 24 pengő volt a havonkénti albérleti díj, s kilencven fillérért mérték a legjobb bor literjét. Négy-öt templomot festett Fáber, míg körülbelül harmincadmagával Kocsis Istvánnál dolgozott. Vasárnapokon meg sétált a feleségével és a gyermekével. Felváltva jártak moziba, színházba, együtt a városligetbe. Az összes Duna-hidon végigmentek, a Citadellára és a Margitszigetre is elvitte őket a kíváncsiság. Látták a Csárdáskirálynőt és a János vitézt, rajongtak Honthy Hannáért és Uray Tivadarért. Olomoucnak is van vagy tizenkét mozija, meg prózai és zenei színháza, s moziba el is mentek fiatalabb éveikben, de színházban még egyszer sem voltak. Nem értik annyira a nyelvet. Akkor komorul el az arc, s homályosul a tekintet, amikor arról esik szó, ami a negyvenes évek divatos slágerének is tanulsága, hogy minden elmúlik egyszer. Az ö pesti tartózkodásuknak is hamar végeszakadt. 1940. december 1 -jén Fáber Istvánt behívták katonának, a felesége egyedül maradt két gyermekkel, mert negyvenegy januárjában a második is megszületett. Kénytelen volt hazaköltözni a szüleihez. A férjét csak 1944. augusztus 16-án látta viszont. Hadikórházból eresztették el, se nem hallott, se nem beszélt. Két évig tartott ez az állapota, aztán orvosi kezeléssel visszanyerte a hallását és a beszédkészségét. S amikor átviharzott a front a kisvároson, ismét Durda mesterhez került, éppen a Tátra Szállót festették kívülről, s egy nyústyai festömesternek anynyira megtetszett Fáber István munkája, hogy elcsalta magához jobb fizetésért. 1949-ig dolgozott a nyústyai festömesternél, s közben nemcsak a fizetése lett nagyobb, hanem a családja is. Már négy gyermekük volt. Azokban az években széltébenhosszában beszélték, hogy Csehországban jól lehet keresni, felkerekedtek ők is, és letelepedtek Nový Sedlóban. Rimaszombatban nem volt munka, ott meg szénbánya és üveggyár volt, meg sok-sok üres ház, könnyű volt a lábukat megvetni. Kellett a gyárban a festő, 17—20 ezer koronát keresett régi pénzben, a szive azonban húzta vissza Rimaszombatba, s 1951-ben el is helyezkedett ott a járási építőipari vállalatnál. Rengeteg munkája volt, elkezdődtek az építkezések a Rima-parti városban is. Nový Sedlóból ötödik gyermekükkel tértek vissza, s 1955-ben Gömör ege alatt megszületett a hatodik is. A főtéren vettek házat, ahová fiatalon és szerelmesen korzózni jártak, s a gyerekek is mind magyar iskolában tanultak, kivéve a hatodikat. 1961-ig laktak Bátyiban, akkorra a gyermekek is megnőttek, a két legidősebb férjhez ment Olomoucba, mind a kettő katonatiszthez, akikkel Rimaszombatban ismer-4
