A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-26 / 9. szám
FEBRUÁRI EMLÉKEI hogy a tömegekhez fordulva mit kell majd tennünk." Mint tudjuk, ebben az időben még nem minden elvtársnak volt rádiója, ezért aztán egyik-másik polgár laká-Az 1947-es év utolsó hónapjai már világosan arról tanúskodtak, hogy a német fasiszta megszállók és hazai támogatóik leverésével még távolról sem ért véget a szabadságunkért és függetlenségünkért vívott harc, hogy a hazai nagytőkések nem adták fel harcukat a régi rend visszaállításáért. Ezen törekvésükben szövetkeztek idehaza minden reakciós erővel és — mint ezt az 1948 elején kitudódott tény is bizonyítja — még a kollaboránsokkal és árulókkal is. Mivel pedig a nyugati nagyhatalmak (és nem ok nélkül) már veszni látták a csehszlovákiai vállalataikba befektetett részvényeiket a nemzetközi fórumokon hathatós erkölcsi és anyagi támogatást nyújtottak nekik. Erre legjobb példa és bizonyíték a Marsall-segély folyósítása volt, melyet oly megalázó feltételekhez kötöttek, ami végeredményben szabadságunk és önállóságunk feladását jelentette volna. Betelt a pohár Arra sem véletlenül számítottak, hogy újból megismétlődhet az 1920-as árulás, Černy belügyminiszter hivatalnok kormányának formájában, hiszen köztársaságunk akkori elnöke, dr. Eduard Benes még a Hradčanyban ült. Még aránylag sok fontos vállalat volt magántulajdonban, nem beszélve a kereskedelemről, ami ebben az időben nagyon fontos tényező volt, mert az áruhiány, de főleg az élelmiszerhiány döntő hatással lehetett az emberek hangulatára. Ez tehát teljes egészében a magántőkések kezében volt. Az üzletek üresek voltak, és még az élelmiszerjegyekre is a legrosszabb minőségű árut kapta a dolgozó, ugyanakkor pedig a feketepiacon dollárért és más nyugati valutáért szinte minden kapható volt. A nem kommunista kormánytagok és a más párti „poverenyíkok" is nemcsakhogy nem támogatták a feketézők elleni harcot, hanem egyenesen segítették a feketézést. Minket, mint ismert kommunistákat egyre gyakrabban kerestek fel az elvtársak, a dolgozók, volt partizánok, frontharcosok, börtönből és koncentrációs táborokból szabadult egyének és elmondták nekünk, hogy hány árurejtegetőt jelentettek fel, feketézőt lepleztek le, de azoknak semmi bajuk nem történt, sőt még meg is fenyegették a feljelentőket. A demokraták lapjai a Časť és a kelet-szlovákiai Demokrat egyre szemtelenebbül védték azokat, akik a népbíróságok elé kerültek vagy árut rejtegettek és szabotálták a termelést, de főleg az elosztást, az élelmezést. Kelet-Szlovákiában több helyen még meg is fenyegették pártunk falusi vezetőit, sőt több esetben előfordult, hogy megverték őket, éjjel beverték ablakaikat stb. azért, mert a népbíróságokon az árulók ellen tanúskodni mertek. Ezek után természetes, hogy a dolgozók türelme már elfogyott. Betelt a pohár. Az egyéni tiltakozásokat felváltották a tömegtiltakozások, amit pártunk vezetett. A legnagyobb tömegszervezetek, mint a szakszervezet, a parasztok szövetsége, az ifjúsági szervezet, Szlovákiában a partizánszövetség hatalmas tiltakozó megmozdulásokat szervezett, melyekkel kikényszerítették a Megbízottak Testületének a megtisztítását az olyan egyénektől, mint pl. Filo és társai voltak. A Megbízottak Testületének élére aztán Husák elvtárs került, de a más pártokból is olyan egyéneket választottak be, akik támogatták a kommunisták programját. Egyetértettek például a milliomosok megadóztatásával, stb. Milan Lajčiak a népgyűlésen Én magam ezen mozgalmas februári napokban Kassán (Košice) laktam. Abba a városi pártszervezetbe tartoztam, a VI. városkerületbe, ahol minden héten összejöttek az öreg párttagok, de nagyon szívesen jártak gyűléseinkre a fiatalok is, mert mint mondták: „sokat tanulnak tőlünk". Sosem felejtem el azt, amikor az egyik gyűlésünkön Milan Lajčiak elvtárs felszólalásában egy egész sor ténnyel támasztotta alá azt, hogy a reakció mire készül. Tényekkel bizonyították többen is, hogy már azok a főleg falusi emberek is tömegesen lépnek ki a demokrata pártból, akik még az 1946-os választásokon rájuk adták szavazataikat, sőt még olyanok is, akiket ők választottak be a hnb-be. Ez volt a helyzet Kelet-Szlovákiában 1948 elején, de hasonló információkat kapott pártunk központi bizottsága az egész ország területéről. Már mindenki érezte, hogy ez így nem mehet tovább, hogy történni kell valaminek. A türelmetlenebb elvtársak már olyan javaslatokkal is előjöttek, hogy mozgósítani kell a dolgozó tömegeket és megtámadni a Demokrat szerkesztőségét, összetörni a berendezésüket, stb. Az csak természetes, hogy erre pártunk kelet-szlovákiai megbízottja. Jelen elvtárs úgy válaszolt, hogy: „Elvtársak, ne feledjétek, hogy mi nem anarchisták, hanem kommunisták vagyunk. De majd ha eljön az ideje pártunk tudni fogja, sán többen is összejöttek: meghallgatták a híreket, még a moszkvai, sőt a londoni adásokat is. Ezek a hírek is azt igazolták, ahogyan nálunk, Csehszlovákiában, másutt is felbomlott a „koalíció". A frontok már kirajzolódtak és egyre jobban érződtek a hidegháború előjelei, melyet aztán Churchill fultoni felhívása indított el véglegesen. Kié legyen a hatalom? Az újságjainkat minden reggel sorban álló tömegek várták, mert minden nap újabb és újabb meglepetéseket hoztak az olyan tömegmegmozdulásokról, mint pl. az országos szakszervezeti aktíva volt. Amikor pedig azon a februári napon már azt a hírt is olvashattuk lapjainkban, hogy a koalíciós partnereink miniszterei lemondtak, mindenki megérezte és megértette, hogy eljött az az óra, mikor a dolyozóknak maguknak kell arra felelni, hogy kié legyen hazánkban a hatalom. Ezért mikor február 21-én reggel pártunk kelet-szlovákiai megbízottja magához hívatott, már sejtettem, hogy találkozásunknak különösebb jelentősége lesz. De ennek dacára meglepődtem, mikor tudomásomra adta, hogy pártunk KB-ja engem bízott meg Kassa város és Kelet-Szlovákia Népi Milíciájának a megszervezésével. Arra a kérdésemre, hogy mekkora legyen például a Kassa városi alakulat, hogy mikor kell felállítanunk az első századot és honnan kapjuk a fegyvereket — a felelet rövid, de nagyon határozott volt: Az alakulat Kassán mennél nagyobb legyen. Az első századot már a mai napon meg kell alakítani. A rendfenntartásért a Népi Milícia és az általunk megbízott biztonsági erők megbízható részei felelnek. Az eddigi kelet-szlovákiai parancsnokot, Dubáčeket azonnali hatállyal el kell távolítani a „bezpečnosť" éléről. Fegyverekről pedig a biztonsági erők és a hadseregben lévő kommunistákkal együtt maguknak kell gondoskodniuk. A válaszokból megértettem, hogy azonnal cselekednem kell. Ezért aztán Kotay elvtársat telefonhoz ültettem azzal az utasítással, hogy azonnal hívja össze a legmegbízhatóbb kassai elvtársakat és a partizánszövetség vezetőit. Mi pedig megfogalmaztuk a Népi Milícia esküjét és egy felhívást a polgárokhoz, melyben mindenkinek tudtára adjuk, hogy a Népi Milícia a biztonsági erőkkel egyetértésben magára vállalja a rend fenntartását és rendelkezéseit minden polgár köteles betartani. Az elsők között így tehát az elsők között 1948. február 21-én körülbelül 14 órakor a Népi Milícia első alakulatai már a város főutcáján, fegyveresen vonultak fel Polaček gyárostól elkobzott teherautókon. Ezenkívül telefonon érintkezésbe léptem a többi kelet-szlovákiai járá-12
