A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-02-26 / 9. szám

FEBRUÁRI EMLÉKEI hogy a tömegekhez fordulva mit kell majd tennünk." Mint tudjuk, ebben az időben még nem minden elvtársnak volt rádiója, ezért aztán egyik-másik polgár laká-Az 1947-es év utolsó hónapjai már világosan arról tanúskodtak, hogy a német fasiszta megszállók és hazai támogatóik leverésével még távolról sem ért véget a szabadságunkért és függetlenségünkért vívott harc, hogy a hazai nagytőkések nem adták fel harcukat a régi rend visszaállításáért. Ezen törekvésükben szövetkeztek idehaza minden reakciós erővel és — mint ezt az 1948 elején kitudódott tény is bizonyítja — még a kollabo­­ránsokkal és árulókkal is. Mivel pedig a nyugati nagyhatalmak (és nem ok nélkül) már veszni látták a csehszlo­vákiai vállalataikba befektetett rész­vényeiket a nemzetközi fórumokon hathatós erkölcsi és anyagi támoga­tást nyújtottak nekik. Erre legjobb példa és bizonyíték a Marsall-segély folyósítása volt, melyet oly megalázó feltételekhez kötöttek, ami végered­ményben szabadságunk és önállósá­gunk feladását jelentette volna. Betelt a pohár Arra sem véletlenül számítottak, hogy újból megismétlődhet az 1920-as árulás, Černy belügyminisz­ter hivatalnok kormányának formájá­ban, hiszen köztársaságunk akkori elnöke, dr. Eduard Benes még a Hrad­­čanyban ült. Még aránylag sok fontos vállalat volt magántulajdonban, nem beszélve a kereskedelemről, ami eb­ben az időben nagyon fontos tényező volt, mert az áruhiány, de főleg az élelmiszerhiány döntő hatással lehe­tett az emberek hangulatára. Ez tehát teljes egészében a magántőkések ke­zében volt. Az üzletek üresek voltak, és még az élelmiszerjegyekre is a legrosszabb minőségű árut kapta a dolgozó, ugyanakkor pedig a fekete­piacon dollárért és más nyugati valu­táért szinte minden kapható volt. A nem kommunista kormánytagok és a más párti „poverenyíkok" is nemcsakhogy nem támogatták a fe­ketézők elleni harcot, hanem egyene­sen segítették a feketézést. Minket, mint ismert kommunistá­kat egyre gyakrabban kerestek fel az elvtársak, a dolgozók, volt partizá­nok, frontharcosok, börtönből és koncentrációs táborokból szabadult egyének és elmondták nekünk, hogy hány árurejtegetőt jelentettek fel, fe­ketézőt lepleztek le, de azoknak semmi bajuk nem történt, sőt még meg is fenyegették a feljelentőket. A demokraták lapjai a Časť és a kelet-szlovákiai Demokrat egyre szemtelenebbül védték azokat, akik a népbíróságok elé kerültek vagy árut rejtegettek és szabotálták a ter­melést, de főleg az elosztást, az élel­mezést. Kelet-Szlovákiában több helyen még meg is fenyegették pártunk fa­lusi vezetőit, sőt több esetben előfor­dult, hogy megverték őket, éjjel be­verték ablakaikat stb. azért, mert a népbíróságokon az árulók ellen ta­núskodni mertek. Ezek után természetes, hogy a dol­gozók türelme már elfogyott. Betelt a pohár. Az egyéni tiltakozásokat fel­váltották a tömegtiltakozások, amit pártunk vezetett. A legnagyobb tömegszervezetek, mint a szakszervezet, a parasztok szövetsége, az ifjúsági szervezet, Szlovákiában a partizánszövetség ha­talmas tiltakozó megmozdulásokat szervezett, melyekkel kikényszerítet­ték a Megbízottak Testületének a megtisztítását az olyan egyénektől, mint pl. Filo és társai voltak. A Meg­bízottak Testületének élére aztán Husák elvtárs került, de a más pár­tokból is olyan egyéneket választot­tak be, akik támogatták a kommu­nisták programját. Egyetértettek pél­dául a milliomosok megadóztatásá­val, stb. Milan Lajčiak a népgyűlésen Én magam ezen mozgalmas febru­ári napokban Kassán (Košice) lak­tam. Abba a városi pártszervezetbe tartoztam, a VI. városkerületbe, ahol minden héten összejöttek az öreg párttagok, de nagyon szívesen jártak gyűléseinkre a fiatalok is, mert mint mondták: „sokat tanulnak tőlünk". Sosem felejtem el azt, amikor az egyik gyűlésünkön Milan Lajčiak elv­társ felszólalásában egy egész sor ténnyel támasztotta alá azt, hogy a reakció mire készül. Tényekkel bizo­nyították többen is, hogy már azok a főleg falusi emberek is tömegesen lépnek ki a demokrata pártból, akik még az 1946-os választásokon rájuk adták szavazataikat, sőt még olya­nok is, akiket ők választottak be a hnb-be. Ez volt a helyzet Kelet-Szlováki­ában 1948 elején, de hasonló infor­mációkat kapott pártunk központi bizottsága az egész ország területé­ről. Már mindenki érezte, hogy ez így nem mehet tovább, hogy történni kell valaminek. A türelmetlenebb elv­társak már olyan javaslatokkal is elő­jöttek, hogy mozgósítani kell a dolgo­zó tömegeket és megtámadni a De­mokrat szerkesztőségét, összetörni a berendezésüket, stb. Az csak termé­szetes, hogy erre pártunk kelet-szlo­vákiai megbízottja. Jelen elvtárs úgy válaszolt, hogy: „Elvtársak, ne feled­jétek, hogy mi nem anarchisták, ha­nem kommunisták vagyunk. De majd ha eljön az ideje pártunk tudni fogja, sán többen is összejöttek: meghall­gatták a híreket, még a moszkvai, sőt a londoni adásokat is. Ezek a hírek is azt igazolták, ahogyan nálunk, Cseh­szlovákiában, másutt is felbomlott a „koalíció". A frontok már kirajzolód­tak és egyre jobban érződtek a hideg­háború előjelei, melyet aztán Chur­chill fultoni felhívása indított el vég­legesen. Kié legyen a hatalom? Az újságjainkat minden reggel sor­ban álló tömegek várták, mert min­den nap újabb és újabb meglepetése­ket hoztak az olyan tömegmegmoz­dulásokról, mint pl. az országos szak­­szervezeti aktíva volt. Amikor pedig azon a februári napon már azt a hírt is olvashattuk lapjainkban, hogy a koalíciós partnereink miniszterei le­mondtak, mindenki megérezte és megértette, hogy eljött az az óra, mikor a dolyozóknak maguknak kell arra felelni, hogy kié legyen hazánk­ban a hatalom. Ezért mikor február 21-én reggel pártunk kelet-szlovákiai megbízottja magához hívatott, már sejtettem, hogy találkozásunknak különösebb jelentősége lesz. De ennek dacára meglepődtem, mikor tudomásomra adta, hogy pártunk KB-ja engem bí­zott meg Kassa város és Kelet-Szlo­­vákia Népi Milíciájának a megszerve­zésével. Arra a kérdésemre, hogy mekkora legyen például a Kassa városi alaku­lat, hogy mikor kell felállítanunk az első századot és honnan kapjuk a fegyvereket — a felelet rövid, de nagyon határozott volt: Az alakulat Kassán mennél nagyobb legyen. Az első századot már a mai napon meg kell alakítani. A rendfenntartásért a Népi Milícia és az általunk megbízott biztonsági erők megbízható részei fe­lelnek. Az eddigi kelet-szlovákiai pa­rancsnokot, Dubáčeket azonnali ha­tállyal el kell távolítani a „bezpeč­nosť" éléről. Fegyverekről pedig a biztonsági erők és a hadseregben lévő kommunistákkal együtt maguk­nak kell gondoskodniuk. A válaszokból megértettem, hogy azonnal cselekednem kell. Ezért az­tán Kotay elvtársat telefonhoz ültet­tem azzal az utasítással, hogy azon­nal hívja össze a legmegbízhatóbb kassai elvtársakat és a partizánszö­vetség vezetőit. Mi pedig megfogal­maztuk a Népi Milícia esküjét és egy felhívást a polgárokhoz, melyben mindenkinek tudtára adjuk, hogy a Népi Milícia a biztonsági erőkkel egyetértésben magára vállalja a rend fenntartását és rendelkezéseit min­den polgár köteles betartani. Az elsők között így tehát az elsők között 1948. február 21-én körülbelül 14 órakor a Népi Milícia első alakulatai már a város főutcáján, fegyveresen vonultak fel Polaček gyárostól elkob­zott teherautókon. Ezenkívül telefonon érintkezésbe léptem a többi kelet-szlovákiai járá-12

Next

/
Thumbnails
Contents