A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-02-26 / 9. szám

— Mivel először állítottunk össze és valósítottunk meg ilyen nagyszabású műsorkomplexumot, a tapasztalatok hiányában adódtak olykor problémák is. Nem jelenti ez persze azt, hogy a feladatokkal nem tudtunk megbirkózni. Azt azonban feltétlenül le kell szögeznem, hogy komoly erőpróbát jelentett a kulturális napok megszeryezése az egyszemélyes titkárság számára, hiszen közel két hónapon keresztül összpontosítani az egyként fontos kis és nagy tennivalókra, s ez bizony a szellemi tartalékokat ha nem is annyira, de a fizikaiakat mindenképpen alaposan igénybe vette.

— Mi vezette Önöket a műsor összeállításánál?

— A műsor összeállításakor abból indultunk ki, hogy a fővárosban rendszerint minden évben többször is szerepelnek a hivatátában vagyunk az igények sokféleségének, és ebből adódóan mindenkinek kedvére való műsort nehéz összeállítani. Itt nem is a művészi színvonalra gondolok — annak megítélése a kritikusok dolga —, hanem a választék bőségére és a szervezés színvonalára, bár a szubjektivitás elkerülése végett ennek az elbírálása is inkább a kívülállók feladata lenne. — Mellesleg a viszonylag nagy hírverés után úgy érezzük, hogy eléggé visszhangtalan maradt ez az esemény, s ezért is nehezebb a hiányosságokat felfedni. — Annyit azonban mégis hozzátennék, hogy igy utólag kevésnek tűnik a közművelődés terén elért eredményeink bemutatása. Egy Író—olvasó találkozó kivételével semmit sem mutattunk fel azok közül a munkaformák közül, amelyek éppen a legsikeresebbek szervezeteink tevékenységében. Ezen változtatni szeretnénk, és a jövőben nagyobb teret szentelünk a klubtevékenységnek, a történél-VÁROSI KULTURÁLIS NAPOK

Gondos előkészületek után a Csemadok Bratislava Városi Bizottsága a múlt év október 2-a és november 23-a között a fővárosban megrendezte az I. Városi Kulturális Napokat, melynek keretében író—olvasó találkozót, képzőművészeti kiállítást, film- és színházi bemutatót, énekkari koncertet és más jellegű műsort rendeztek. Dr. Homyák Istvántól, a Csemadok Bratislavai Városi Bizottságának egykori titkárától a rendezvénnyel kapcsolatban kértünk néhány kérdésre választ.

— Mi adta a gondolatot hogy megrendezzék a Városi Kulturális Napokat?

— A gondolat többféle indíttatású volt. Egyrészt példaként ott állnak előttünk a többi járásban hosszabb-rövidebb ideje már létező és hagyománnyá vált különféle kulturális rendezvénysorozatok, irodalmi, anyanyelvi napok, másrészt több fórumon is felvetődött az ilyen jellegű eseményeknek a hiánya a fővárosban, s nem mellékes az a tény sem, hogy szerveink határozatok formájában is ösztönözték a városi kulturális napok megrendezését.

— Nagy erőfeszítésbe és munkába került-e a megvalósítás ?

sós, félhivatásos és amatőr nemzetiségi művészegyüttesek — a Matesz, a Szőttes, az Ifjú Szívek, a CSMTKÉ —, de ezek a fellépések többnyire időben szétszórtan, nemegyszer hiányos közönségszervezéssel valósulnak meg. Úgy gondoltuk, összevontan, szervezett keretek között és más műsorokkal is kiegészítve nagyobb hatás érhető el. — Persze ez nem zárja ki azt, hogy egész évben bármikor Bratislavában vendégszerepeljen például a Matesz vagy a Thália. — Egyébként a kulturális napok választékához még annyit: célunk a művészeti ágak lehető legszélesebb skálájú bemutatása volt (a színház-, tánc-, a kórus-, a film-, a képzőművészet és az irodalom terén ez részben sikerűit is). Mindezen túl főképpen az vezetett bennünket, hogy az anyanyelvi kultúra bemutatásának színvonala kielégítse a fővárosi mércéhez szokott tagságunk és a többi magyar lakos igényeit.

— Voltak-e, maradtak-e hiányérzetek a napok egészével kapcsolatban ?

—- Botorság lenne azt hinni, hogy egy jól sikerült rendezvény elégedettséggel töltheti el a szervezőt, és túlzott szerénytelenségre vallana, ha tökéletesnek tartanánk az I. Városi Kulturális Napokat. Természetesen tudami-honismereti munkának, a nyelvművelésnek stb.

— Miben látják utólagosan a napok jelentőségét és elégedettek-e az érdeklődéssel?

— Mindenekelőtt abban, hogy megvalósult, bekerült a köztudatba és az emberek örömmel fogadták. Mindez azt bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló a fáradozásunk. A rendezvényeinken megjelent közel négyezer ember, s azt hiszem, ekkora érdeklődés már jelent valamit. Ez már nem azt a tendenciát erősíti, hogy a városban élők bezárkóznak, közönyössé válnak. Ellenkezőleg, az anyanyelvi művelődési vágy nyilatkozott meg azokban, akiknek erre jobbára csak a televízió nyújt lehetőséget. — Persze a nagy számok bűvölete megtévesztő egy kicsit, mert volt olyan rendezvény is — a CSMTKÉ- hangverseny —, ahol bizony sok széksor üresen maradt; itt az érdeklődés nem volt akkora, amekkorát a színvonalas koncert megérdemelt volna.

— Mi volt a műsorok csúcspontja, és milyen tanulságokat vontak le a jövőre vonatkozóan ?

— A szervező szemszögéből a csúcspontot a telt ház jelenti. A mi esetünkben ilyen több alkalommal is előfordult. Szivmelengető érzés volt végigtekinteni a Szakszervezetek Háza több, mint ezer férőhelyes nézőterén, amikor a termet dugig megtöltő közönség a Szőttesnek, a Matesznek vagy a Tavaszi szél... színpompás őltözékű szereplőinek tapsolt. — Ami pedig a tanulságokat illeti, s a többféléből mondjuk egyet kiragadva, a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a közönségszervezésre, még nagyobb publicitással kell az érdeklődőknek a tudtára adnunk az újabb kulturális napok közeledtét, hogy lehetőleg már ne forduljon elő az ideihez hasonló fiaskó.

— És végül: nem lehetne-e személyiséghez kötni a napokat?

— Erre a kérdésre véleményem szerint csak nagyon relatív értékű válasz adható, mert szinte mindenki másként vélekédik róla, s még ha a legtöbb nézetben van is valamilyen részigazság, ezeket nehéz egységesíteni. Konkrétabban, a fővároshoz számos olyan személyiség kötődik, amelyikről el lehetne nevezni a mi rendezvényünket is, de szerintem egyik sem felelne meg igazán, mert jogosan kérhetné számon bárki, hogy miért éppen ezt és nem egy másikat választottunk. Szerintem egy személyiség nevével nem fémjelzett rendezvény semmivel sem kisebb értékű az ellenkezőjénél. A Csemadokban erre számos példát találunk (lásd: Jókai Napok, Kodály Napok, — OKÚ, ONF stb.). Arról viszont valóban lehet vitázni, hogy elég kifejező-e a jelenlegi elnevezés, nem kellene-e jobban kihangsúlyozni például a nemzetiségi jellegét. Erre vonatkozóan szívesen meghallgatjuk a javaslatokat.

— Köszönöm a beszélgetést

MÁCS JÓZSEF

SZÉLJEGYZET

... Első pillanatban talán szószaporitásnak tűnhet annak említése, hogy hazai magyar sajtónk a tavalyi Duna Menti Tavasz és a Jókai Napok után amatőr színjátszásunk rózsásnak aligha mondható helyzetét tárta a közvélemény elé. Lapjaink cselekvésre ösztönző tanulságok és általános tendenciák, jellemző magatartásformák papírra vetésével igyekeztek figyelmeztetni arra, hogy úgy tűnik, mintha csökkenne tájainkon a színjátszó kultúra támogatóinak köre; mintha a Csallóköztől a Bodrogközig egyre nehezebben akadna évadonként legalább hat-hét olyan színjátszó együttes és legeslegalább ugyanennyi kisszínpad, amely részleteiben is kidolgozott színpadiig jól olvasható, tehát igazi élményt nyújtó előadással léphet a publikum elé. Részint a központi fesztiválokon, részint a kerületi seregszemléken — már ahol rendeznek ilyen

fórumot, mert például a Közép-szlovákiai kerületben évek óta nincs ilyen rendezvény. Ke/et-Szlovákiában pedig leépülőben van. A szlovákiai magyar amatőr színjátszómozgalom egészét tekintve úgy tűnik hogy szinte semmi foganatjuk azoknak a szóbeli véleménynyilvánításoknak, Hletve a sajtóban tükröződő értékeléseknek, amelyek a mozgalomirányítás formális üresjáratainak felszámolását korszerűsítését, elmélyültebb és átgondoltabb munkát igénylő tartalmi megújítását sürgetik.

Amatőr színjátszásunk tavalyi eredményei egyértelműen az egy helyben topogást jelzik. Sőt! Mintha sokasodni látszanának a tűnődésre késztető jelek. Mert ideje lenne például elgondolkodni azon, vajon mi az oka annak, hogy több élegyüttesnek vélt csoportunk hoszszabb-rövidebb ideje szünetelteti működését, avagy ennél kedvezőbb esetben „csupán" a fesztiválszereplésektől ódzkodik. Ilyen-olyan példaként a komáromi (Komárno) színjátszó csoportot, a füleki (Fiľakovo) Zsákszínházat, az ígéretes fejlődésnek indult muzslai együttest, a sok éve pangó bratislavai Déryné Színkört az alistáli (Hroboňovo) Csiribiri Társulatot az

egykor kitűnő hírű vágkirályfai (KráTová nad Váhom) csoportot és több magyar tannyelvű gimnázium egykor jóhírű színkörét említhetném.

Mindennek tudatában — és hát a közelgő 25. Jókai Napokat is szem előtt tartva —, gondolom, aligha tenne érdemtelen felelősségteljesen szembenézni amatőr színjátszó mozgalmunk hétköznapjainak prózai gondjaival. Mondjuk a különböző szintű fesztiválok előtti kényszeredett előzsűrizések szegényes választékával, a gyakorta csak a külsőségekre összpontosító mozgalomirányítás megkövesedni látszó sztereotipiáival. Esztendők óta visszaköszönő és ebben az évadban is tettenérhető gond, hogy a rendezők és csoportjaik az őszi hónapokban szinte teljesen magukra vannak hagyva, és alkotói dilemmáikat vajmi csekély mértékben enyhíti szakavatott módszertani segítség. Most, a jubileumi Jókai Napok küszöbén különösen fájó mulasztásnak tűnik az ilyesmi, elvégre azt jelenti, amatőr színjátszó mozgalmunk irányítói nem tudatosítják kellő komolysággal, hogy alapjában véve már a szezon elején, a rendezői koncepció kialakulásának és az olvasópróbáknak folyamatában dől el: milyen lesz a majdani előadás. Persze, minderről, nomeg a valóban siralmas darabválasztási lehetőségekről, a próbák zökkenőmentes menetét biztosító tortúrákról és tucatnyi egyéb gondról több alkalommal és több helyszínen kellene véleményt cserélni. A tét ugyanis nem kisebb, mint a szép szó hagyományos nemzetiségi fesztiváljainak színvonala, az anyanyelv őrzése. Ennek tudatában pedig aligha képezheti vita tárgyát, hogy szükség van-e az amatőr színjátszó mozgalom művészi nívójának emelésére, tömegbázisának gyarapítására. Ehhez azonban állandó, a mainál körültekintőbb, rugalmasabb, szakszerűbb és legfőképpen távlatokban gondolkodó, segítő figyelemre van szükség.

MIKLÓSI PÉTER

6