A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-29 / 5. szám
Gágyor József EGY BIRODALOM ELFOGLALÁSA Békeszerető ember vagyok, ennek a harcnak mégis lelkes híve. Az élet legszebb, legnemesebb küzdelmének tartom. Minden nemzet fiát csatasorba szólítanám érte. Érezze erkölcsi kötelességének a viadalt: elfoglalni édes anyanyelvének a birodalmát. A sors lehetővé tette számomra azt a szerencsés helyzetet, hogy egy-egy ilyen küzdelemnek többször is a szemlélője legyek. Kislányaim — ma már nagyok — nyelvi megnyilatkozásai nem egyszer mosolyra fakasztottak. Még most is előttem a kép: a család egyik rokona megbotlott egy kőben, és hanyatt esett, mire egyik kislányom ajkán nyomban kicsusszant a szó: elhátaltl Miért is ne?! Ha van elhasalt, ennek a fordítottja csak az elhátalt lehet. Máskor meg valamelyik kislányom ártatlan gyermeki kíváncsisággal ilyen kérdéssel fordult az édesanyjához: Anyu, a szlovák iskolában a magyart is szlovákul tanítják ? Azt, hogy az óvodában törökülésben ültek, egyikük így újságolta otthon: Karba tett lábakkal ültünk, megmutassam, hogyan? Amikor a középső kislányom egymásután már harmadszor kért vizet, és még mindig nem volt neki elegendő, az idősebbik így utasította őt rendre: Hallgass már, te szomjankórász! Ö volt az, aki az esztergomi bazilikát mindig kövér templomnak nevezte. No és milyen aranyos volt a legfiatalabbik, sorrendben a harmadik kislányom! Tízéves volt, amikor egy alkalommal beöltözött maskarának. hozzám lopakodott, és megkérdezte: Apu, megismersz, ki vagyok? Andrea, Ági vagy én? Hát ki is lehetett volna az, ha nem Jutka! Jutka születésétől tizenöt év telt el, amikor 1985 májusában megszületett a trónörökös Tamás. Életének első hónapjait a teljes internacionalizmus szellemében élte, ugyanúgy „beszélt", ahogy a világ összes hasonló korú gyermeke. A „romlás" csak később következett be nála. A „kiskatona" támadásba lendült: elfoglalni az édes anyanyelv birodalmát. Bontakozó értelme, lelkének ártatlansága, „éhe a szépre és a jóra", a felnőttek társadalmától még nem „fertőzött", csorbítatlan gyermeki logikája nap mint nap atyai büszkeséggel tölt el, és mosolyra derít. Minthogy „életemnek ifjú lombjáról" van szó, nem szeretném, ha túlzott elfogultsággal vádolnának; tudom, hogy minden kisgyermek olyan (vagy kis megszorítással: a gyermekek többsége olyan), mint az én Tamásom: szép és okos. Mindamellett tudatomban élnek azok a szavak is, amelyeket egyszer az édesanyámtól hallottam: Érdekes, hogy ezekből a szép és okos gyermekekből később mennyi csúnya és buta felnőtt válik! Remélem, unokájára ez nem fog vonatkozni. Legalábbis erre engednek következtetni az apró legényke szócsatározásai, bukdácsolásai a szavak és gondolatok rengetegében, amelyekből az alábbiakban szeretnék néhányat bemutatni. Amikor a kis Tamás eljutott az első értelmes szavakig, nem egyszer arra figyeltünk föl, hogy egyes szavakban a mássalhangzókat fölcseréli. így lett például a gödörből dögör, a keféből feke, a bogáncsból gobáncs. A szavak toldalékolása szintén ismeretlen tartomány volt a számára. Egy alkalommal, hazafelé igyekezve a karorpra vettem őt, mire kis kacsóival átölelte a nyakamat, és a fülembe súgva kérdezte: Megyünk hazához? Amikor otthon álomra hajtotta buksi fejecskéjét, édesanyja Így szólt hozzá: „Takaróddzál be, kisfiam, mert megfázol!" Kis idő múlva, amikor a takaró lecsúszott róla, már igy kérte az édesanyját: Anyu, légy szives, takaróddzál be engem! A felszólító mód más alakjai is problémát okoztak neki. Gyakoriak lettek az ilyen és hasonló ragozások: Gyere, isszunk vizet! Vagy: Ne alsszál (^aludjál)! A többes szám használatának is megvoltak a maga buktatói. Erre vallanak az ilyen mondatok: Anyu fölrakta a székekeket az asztalra. Vali néni hozta a tojásokokat. A melléknevek fokozásában semmiféle rendhagyó eljárást nem ismert. Neki természetes volt, hogy igy mondja: Sokabbat kérek. Ez szépebb. mint az a másik. Május elsején Dunaszerdahelyen a járókelőket azzal szórakoztatta, hogy sétálás közben a gyalogjárón bukfencet vetett. Az egyik vásári bódéban vettünk neki egy színes léggömböt, amit persze azonnal fel kellett fújni. Talán mondanom sem kell; a játék élettartama ezzel megpecsételődött. Az egyik utcasarkon a feszesre fújt gumi nekiütődött valami hegyes tárgynak és szétdurrant. A nagy pukkanásra a kis Tamás kővé meredt, és szájából elöbuggyant az első „nyelvújítási" szó: elcsappant. Ettől kezdve családunkban ez a szó polgárjogot nyert, s hasonló esetekben a legtermészetesebben használjuk. Később a kis nyelvújító ugyanígy alkotta meg a bugyi és a gatya főnevek vegyítésével a bugya szót. Más alkalommal a labdája beleesett a bútorok közé, mire ő kijelentette: körbekeritődött. Az ikes igék tartományának bevétele — egy gyermek számára — szintén komoly feladat. Az üzletben az egyik elárusítónö kedveskedve megkérdezte tőle: Anyukád mit csinál? Főzik az ebédet — hangzott az arcokra mosolyt csaló felelet. A kicsinyítő képzők nála tapasztalt használata legfeljebb csak nekünk, felnőtteknek tűnik szokatlannak. Neki természetesek az ilyen mondatok: Megyek a homokkába játszani. Megyünk hazaka. Úgy látszik, ennyire szeretni, még a hazát is, csak egy ártatlan kisgyermek képes. A családi körben gyakran hallotta az ilyen kérdéseket és kijelentéseket: Milyen idő van kint? Most nem megyünk ki, mert rossz idő van. Ezeknek a mondatoknak a hatására tudatában az idő azonos értelművé vált a lakáson kívül, a szabadban kifejezések jelentésével. Erről tanúskodnak következő mondatai: Apu, gyerünk ki az időre! Anyu, apuval voltunk kint az időn. Hazafelé menet nem egyszer hallottuk a kis Tamástól: Mindjárt itt a haza. Messze még a haza? Néha még szebben is: Apu, te is jössz hazaka? (Folytatás a következő számban) NYELVI TOTÓ Szókincsünket érdekes módon gazdagítják a köznévvé vált tulajdonnevek. Sok olyan szavunk van, melynek tulajdonnévi eredete elhomályosult. és idővel eljutott a köznevesülés olyan fokára, hogy ezt a jellegüket már írásban is tükrözzük. Emlékeztetőül felsorolunk néhány példát: szardínia (Szardínia sziget), röntgen (Röntgen német fizikus), dobos sütemény (Dobos cukrász), dízelolaj (Rudolf Diesel német gépészmérnök), stb. Olvasóink feladata megfejteni a következő 5 köznév eredetét: szendvics, király, panama, császár, konyak. ZENE, ZENE, ZENE . . . A közelmúltban a szlovák fővárosban lépett fel Claudio Abbado és világszerte ismert ifjúsági zenekara. Kovács Tibor, a Prágai Zeneművészeti Akadémia hegedűszakának elsős hallgatója eddigi pályafutása során tizennyolc alkalommal koncertezett a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarral, a világhírű karmester-irányítása alatt. — Milyen érzés együtt dolgozni egy olyan ismert zenésszel, mint Claudio Abbado ? — Nagyon jó. Nem túlzók, amikor azt mondom, hogy vele még a próbák is élvezetszámba mennek. Annak ellenére, hogy az ifjúsági zenekarba évente rendeznek konkurzust — tehát aki az egyik évben bekerült, nem biztos, hogy a következő évben is megfelel a követelményeknek —, úgy érzem, hogy jól összekovácsolt közösség vagyunk. Különböző országokból jönnek zenészek, olyanok, akik a zenekar első próbáján találkoztak először egymással, mégis a második, harmadik fellépésnél úgy tűnik, mintha évekig gyakoroltak volna együtt. Hogy ez így van, az Claudio Abbadónak köszönhető. Aki mindamellett, hogy kiváló zenész, remek ember is. Az ifjúsági zenekar létrehozása — szerintem — zseniális ötlet. Ugyanis ezáltal számos tehetséges fiatal zenész lehetőséget kap arra, hogy megismerjék, felfigyeljenek rá. Hiszen egy világhírű zenész dirigálta koncertre olyanok is eljönnek, akik egy kevésbé ismert névre talán soha nem váltanának jegyet. — Ha jól tudom, tavaly ösztöndíjat kapott az Academic Royal College of Musictól, aminek értelmében négy évig a Londoni Zeneakadémián tanulhat — Ez így is volt. Különböző okok miatt azonban mégsem mentem Londonba. Tavaly a biztonság kedvéért felvételiztem a prágai és a bécsi zeneakadémiára is. Az első évet Prágában végeztem, és ha minden jól megy, a másodikat már Bécsben kezdem. — Mindössze húszéves. Rövid pályafutása alatt olyan sikereket mondhat magáénak, mint például első helyezés a Beethoven-versenyen, részvétel a Yehudi Menuhin-versenyen, az angliai Flesch-versenyen. Mi mindenre volt szükség ahhoz, hogy ilyen eredményeket tudjon elérni? — Azt hiszem a családi háttér a legfontosabb. i Szüleim zenészek, tehát már egész pici koromban kapcsolatba kerültem a zenével. Emlékszem kisgyerek-koromban, amikor gyakoroltam, ha hamisan játszottam, anyukám bejött és rögtön kijavított, vagy a konyhából kiabált, hogy ez igy nem jó. Aztán nagyon fontos tényező az akaraterő, a kitartás. Nekem az életem a zene. Mindennél jobban szeretek hegedülni. Mégis néha egy-két órás intenzív gyakorlás után úgy tűnik, hogy az a mű amit éppen tanulok, még nem megy jól, ilyenkor bizony erőt kell vennem magamon és próbálni újra és újra, mindaddig amíg nem érzem, hogy már körülbelül úgy játszom, ahogy kell, pontosabban addig gyakorolom, amíg eljutok arra a pontra, amikor érzem, hogy a maximumot hoztam ki az adott darabból. — Szerencsés embernek tartja magát? Hiszen tulajdonképpen azt csinálja, amit kiskorától fogva szeretett volna, sőt nagyon jóI csinálja... — Hát nem tudom mit is válaszoljak erre ... Azt hiszem ránk, zenészekre is érvényes az a mondat, amit egy színész — már nem tudom pontosan, hogy ki — mondott: Ahhoz, hogy a színpadon igazán tudjunk nevetni, rengeteg izzadságra vari szükség. KAMONCZA MÁRTA 11
