A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-24 / 30. szám
RÁCZ OUVÉR__________________________________________ Paprikából Jancsika .. — Gyere ide — mondta Apu titokzatosan. — Ülj ide, mellém. Apu előtt keskeny, hosszúkás kartonpapir hevert az asztalon: a kartonlap négy kockára oszlott, a legalsó kocka fel volt hajtva. — Ez itten egy paprika — mondta Apu. a mutató ujjával a képre bökött, és mosolygott. Apuval jó volt játszani; képet nézegetni. várat építeni színes kockákból, újságpapirosból repülőgépet hajtogatni, mindent. Szorosan összedugták a fejüket, úgy nézték a kartonlapra festett, színes képet. A legfelső kocka üres volt, a középsőn ott mosolygott a szép. gondosan kifestett, zöld paprika, a kartonlap alsó, felhajtott részén a paprika cifra szára. Az volt: paprika. Akkor Apu visszahajtotta a paprika szárát ábrázoló, legalsó kockát, mire az immár négy kockából álló, kisimított kartonlapon egy hetyke, panyókára vetett szűrös, kis bojtárlegény tűnt fel. A paprikából hatalmas, zöld kucsma lett a bojtárgyerek fején. — Paprikából Jancsika! — jelentette ki Apu. Csodálkozni sem volt ideje: Apu visszahajtotta a legfelső kockát, rá a paprikára. A paprika eltűnt, a helyébe piros, tulipánt formázó, díszes királyi korona került. — Jancsikából kiskirály...! S végül Apu visszahajtotta a legalsó kockát: eltűnt Jancsika, a tulipán-korona ráilleszkedett a paprika újra előbukkanó, alsó szárára, cifra leveleire, s Apu megelégedetten nyugtázta: — Kiskirályból tulipán. Ó, Apuval remekül lehetett játszani. Csakhogy ez nagyon régen volt. A kisfiú életében a „régen" szó nagyon tág fogalmakat rejtett: ugyanúgy jelenthetett négy-öt évet, ami már szinte ködös, valószinütlenül messzi időkbe vitte vissza, mint ahogyan jelenthetett négy-öt hónapot is. Ezúttal hónapokról volt szó. De ezek a hónapok évekkel értek fel. Sötét, keserves évekkel. Jancsikából soha többé nem lesz kiskirály. Amikor kijöttek az . Anyakönyvi Hivatalból és beültek a kocsiba — „Anya. mi az. hogy anyakönyvvezető?" — „Jaj, csacsikám, hát az a bácsi, aki összeesket minket Apuval..." — igyekezett úgy elhelyezkedni, hogy egyetlen porcikájával se érjen hozzá Erna nénihez. Volt hely elég: nagy, fekete Mercedesben ültek. Már maga ez is nagy piszkosság volt; Anyuék, miután Anyu suttogva felvilágosította öt arról, hogy ki az a bácsi, akit úgy hívnak, hogy anyakönyvvezető —. Egy másik, nagy, fekete Mercedesbe szálltak be. külön. És ö itt ült, Erna nénivel. Erna néni. Ott egye meg a fene. Erna néni örökké mosolygott, mézesen, de csak a vastagra mázolt ajkával. A szeme szúrt, döfött, öklelt, miközben a hangjából úgy csöpögött az olaj, mint Apu régi kocsijának a motorjából. A karmait vérvörösre mázolta Erna néni, és szüntelenül magához akarta ölelni öt a Mercedesben. — Gyere közelebb, öcsi, ne félj; elférünk ... Azért is még távolabb húzódott tőle. ......Az a bácsi, aki összeesketett minket Apuval.. Bőgni, vagy ordítani lett volna kedve. Befúrta magát a kocsi sarkába, a kétségbeesett, kavargó, lázadó gondolataiba mélyedt. És közben még a gyomra is korgott. Reggelire alig evett valamit, azóta pedig senki sem törődött vele. — Ne lábatlankodj itt most, kisfiam: látod, hogy mindenki siet... És ráadásul a fodrász néninek is útban vagy: Így sohasem készül el Anyu hajával. Nem akarod, hogy Anyu szép legyen? Csakhogy akkor ő már nem vágta rá túláradó szerelemmel, hevesen, ahogyan máskor szokta — Te mindig szép vagy. Anyu! Te vagy a legszebb ...! — egyetlen szóval sem válaszolt, csak komoran odébb kotródott. Már akkor bőgni szeretett volna. Most pedig éhes. Vajon mi lesz ebédre? — Nálam ebédelünk, elintézett dolog. Minek azt a rengeteg pénzt vendéglőre kidobni? Ti, a gyerek, meg a két tanú. Nem, drágám, ne is tiltakozz!... Így lesz a legjobb. Ugye, Tibor? Ugye Tibor — az a bácsi, akivel az a másik bácsi összeeskette Anyut — jámboran bólintott. — Hát persze, Ernám ... — Nász útra úgyis csak holnap indultok ; igy legalább a gyerek is hamarabb megszokik nálam. Ugye, Tibor? Ugye Tibor — a kisfiú magában konokul és következetesen csakis ezen a néven gondolt rá, ott pusztuljon el, valahányszor (napjában százszor) rá kellett gondolnia —, Ugye Tibor megfontoltan bólintott: — Hát persze, Ernám ... Ugye Tibornak keskeny bajusza és dús, szőke sörénye volt. A szeme szürke, nem olyan szúrós, fekete, mint Erna nénié, és valahányszor beállított hozzájuk, minden alkalommal széles, lendületes mozdulattal kezet nyújtott neki. Kemény, férfias kézszorítás. — Csapj bele! Nagyot: elvégre férfiak vagyunk! Igaz. öcsi? A kisfiú utálta, ha öcsinek szólítják. — Nézd. mit hozott neked Tibi bácsi! Csokoládé. Hol zacskóban — töltött —, hol nagy tábla tejcsokoládé. Meg mogyorós. — Ezt neked hoztam, öcsi! — Köszönd meg szépen Tibi bácsinak! Akkor még nem volt Apa: Tibi bácsi. Kész undor. Labda. Egyszer nagy, fehér labda, fekete hatszögekkel: olyan, mint egy valódi foci. Egyszer meg felfújható, halványzöld, rajta az egész földgömb. — Maga egészen elkényezteti ezt a gyereket, Tibor! Mire jó ez?... Na mi lesz, kisfiam? Mozdulj már. Én köszönjem meg helyetted? — Köszönöm. T ársasjáték. Kilőhető ejtőernyős. — Ezt Erna néni küldi. öcsi. — Megköszönted már?... Erna néninek majd külön megköszönöd. — ... szőnöm. Erna néni Ugye Tibor nővére volt. Ajándékok. Séták a ligetben. — Szaladj előre, kisfiam: beszélgettünk Tibi bácsival... Kirándulás. — Gyere, öcsi: előre szaladunk, virágot szedni. Hagyjuk anyuékat; biztosan beszélgetni akarnak. Ugye, Tibor? Egy, kettő és há-árom! Ki lesz az első? Mint egy lúdtaipas. csámpás tehén, az alacsony sarkú, hernyótalpas félcipőjében. A nyakadat — azt törd ki... Azért is lemaradt; Anyu kezébe csimpaszkodott de ezzel sem ért el semmit — Anyu rá sem hederített, csendesen dudorászott magában (Atyaisten, mennyire szerette Anyu dudorászását hallgatni, valahányszor Anyu a tükör előtt a haját igazgatta, vagy a fotelben kézimunkázott), s közben Ugye Tibor mélyen, férfiasán búgó, halk fejtegetéseit hallgatta. Arról, hogy az Adria szeptemberben a legszebb. Az Adriához mennek nászútra. Nélküle. Csakhogy akkor ö ezt még nem tudta. Semmit sem tudott. Csakugyan buta kisgyerek lenne? „Ugyan, kisfiam, miket kérdezel... Kisfiúk nem szoktak ilyeneket kérdezni: ehhez te még butuska vagy... Na gyere, adj egy puszit. .7' Érdekes: mindig akkor volt butuska, valahányszor valami rázósat kérdezett. Például azt, hogy miért kell neki egy órával hamarabb ágyba mennie, valahányszor Tibi bácsi — Ugye Tibor — náluk vacsorázott. — Töröld meg a szádat, kisfiam; mosdás, fogmosás és ágyba! Siess! Aztán másnap reggel: — Anyu, Tibi bácsi miért aludt itt ma éjszaka? — Ugyan, kisfiam. Tibi bácsi nem aludt 14
