A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-24 / 30. szám
HAILOTTUK-OLVASTUK-LATTUK Igaz, hogy csak egy lábam van, de kárpótol a másik fejem Kedvenc hobbim a kisasszonyfutball Anyuuú! Én még nem akarok ágyba menni! VISSZA ITHAKÁBA „Vissza Ithakába" — ezzel az oly jellemző címmel jelent meg a költő hetvenedik születésnapjára a Pécsett élő Csorba Győző válogatott verseinek a gyűjteménye. S a mai magyar költészet dolgaiban kevésbé járatos olvasó (de még a bennfenteseBb is!) meglepetten kapja fel a fejét: ki ez a nagy kortárs költő? Mert igaz ugyan, hogy mindnyájan számon tartottuk Csorba Győzőt az elmúlt évtizedekben, olvastuk verseit-versesköteteit-műfordításait, de úgy könyveltük el őt, mint egyet a sok jó magyar költő közül. De most az derül ki (tegyük persze hozzá, az igazság kedvéért, hogy valójában előbb kiderült már!), hogy Csorba Győző nem egyike a jelentős kortárs költőknek, hanem az egyik legjobb kortárs magyar költő. Valami hasonló történt vele is, mint nemzedéktársaival, Kálnoky Lászlóval, Jékely Zoltánnal, de akár még Weöres Sándorral is: egy egész életet kellett végigélniük s egy egész életművet kellett az asztalra tenniük ahhoz, hogy mindez kiderüljön. Kálnokynak, Jékelynek meg kellett halniok, hogy méltó helyükre kerülhessenek a magyar panteonban. Csorbához talán kegyesebb lesz a sors. még életében megéri sikerét. Pedig hát Csorba Győző nem külső sikerre kacsintgató költői alkat. Sőt! A vájtfülűbbek számára persze ez sem újdonság. A szélesebb olvasóréteg azonban most jön csak rá igazában, mennyi rokonság van Csorba és a tőle alig öt esztendővel „fiatalabb", noha már rég halott Pilinszky János között. Egyikük sem szószék-költő. Nem is nosztalgia-költő. Nem is népnevelő-' nemzetmentö költő. Mindezeknél sokkal több: esszencia (ha úgy tetszik: egzisztencia) költő. Költészetük: lét-költészet. Amiből, ugye elég nagy hiány van a különben gazdag magyar lírában. „Egyik fától másikig / egyik gyomtól másikig / egyik rögtől másikig / egyik úttól másikig / egyik pádtól másikig / ... és, mindegyiknél meg-megállva / mindegyiket elnézve hosszan / megtapogatva meghallgatva: / világkörüli utazás / életre szóló utazás / halálig tartó utazás / száz és ezer tapasztalat / kicsi a kert / kicsi a kert / bejárhatatlan / fölfedezhetetlen." (cselényi) A diaporáma-rendezvényeknek mindig megvan a maguk szenzációja. Ilyen volt az ifjú fotósok Moravská Trebová-ban rendezett legutóbbi találkozójakor Alois Garamszegi egész estét betöltő, mintegy két és fél órás műsora. A Kladnói Bányák fotósa — aki büszke rá, hogy a Garam mellől származott Csehországba, és a Fotóművészek Szövetsége diaporámával foglalkozó szekciójának a vezetője — ugyanis fáradhatatlan újító. Egy-egy összeállításának vetítése legfeljebb 10—15 percig tart, soha hosszabban. Két géppel, a háttérből, alig 2—3 méter távolságból vetíti a vászonra diafelvételeit. Váltakozó a vetítés üteme. A remek kísérő zene, a dramaturgia, valamint a montázsok figyelemre méltóak. Jól ismeri a diaporáma minden csínját-binját, s vizuális kulturáltsága következtében mindenki mástól különböző, önálló stílus kialakítására képes. Fantáziája és képalkotó készsége pedig nemcsak dicséretre érdemes, hanem esetenként megújuló, s mint tapasztaltuk: új és új alkotásban megnyilvánuló. A Nap születése című műsorában megelégszik a misztikum illúziójával, miközben sejteti, hogy mély, mögöttes tartalom megragadására törekszik: a tűzzel dolgozó alkotó, a kovács munkájának elismertetésére. Négy évszak című, közel félórás összeállítása Vivaldi zenéjére épül. Bizonyítja a szerző nem mindennapi képalkotó erejét, dinamikus látványszemléletét. Egyben önigazolás is ez a mű, mert ö lépten-nyomon hangoztatja: ma már kevés az adott jelenségek leképezése, a természetről adott közhelyszerű, semmitmondó látlelet nem hat élményszerűen, a fotós tehát teremtse újjá a világot nézője számára. Reggel a tóparton című műsora tudatosan alakított, sajátos színvilágával és mozgásábrázolásával kelt érdeklődést. Az Alexanderplatz cimü pedig azt sejteti, hogy fontosnak tartja a lirai-dokumentatív kompozíciók alkalmazását. Nagy tetszést aratott az Öntudat, és az Idejében című összeállítása, mindkettőnek a vetítését megismételtették az ifjú fotósok. Az előbbi mikroszkopikus fotók és Smetana zenéjének rendkívül szerencsés ötvözete, az utóbbi pedig több, társadalmi probléma humoros, szatirikus bemutatása, de korántsem a riport, sokkal inkább a költészet eszközeivel. Hajdú András A bratislavai Új Színpad égisze alatt működő kamaratársulat: a Poétikai Színpad szezonzáró premierjének kntikája helyett inkább az érdemelne alapos elemzést, hogy mi miért, illetve mi miért nem történt meg a színpadon. Vaszilij Suksin 1966-ban irt, de csak 1974-ben publikált, gondolati mélységeket sem nélkülöző és derűsen kacagtató A szemszög című szatirikus prózáját ugyanis kevés erényt felmutató, mérsékelt sikert hozó előadásban mutatta be a társulat Marta Gogálová rendezésében. Mivel alapos oknyomozásra egy rövidke jegyzet keretében nincsen mód, ezért mindössze a kudarcot regisztrálhatjuk. Suksin eredeti prózája, amelyből maga a szerző filmet is készített volna, ha ebben nem akadályozza meg korai halála, teli van fanyar humorú szituációkkal, gunyoros bölcselkedésekkel, a valóságábrázolás könyörtelen őszinteségével és persze a tisztánlátás szándékával. A három kulcsfigura: a Pesszimista, az Optimista és a Varázsló kölcsönös viszonya ad sajátos feszültséget az eredeti műnek. Hangsúlyozni szeretném, hogy az eredeti suksini szövegnek, mert Darina Kárová több önálló jelenetre bontott színpadi adaptációja vajmi keveset tud átmenteni a rivaldafénybe az Írói lényegre tapintás szembesítő feszültségéből. A Damica Művelődési Otthonban játszott előadáson ezzel szemben egy éppen hogy színpadra tett, jobbára elemezetlen és kibontatlan jelenetfüzért látunk, amelyet a még nagyobb bajoktól valószínűleg csak az egyébként tehetséges színészek rutinja és igyekezete ment meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nemcsak az eredeti suksini szöveget színpadra adaptáló Dánná Kárová, hanem Marta Gogálová kézjegyét, rendezői személyiségét sem lehet különösebben fölfedezni az előadásban. Pedig nem is csúcsforma, de már a tisztes odafigyelés is elég lehetett volna ahhoz, hogy az előadás összerendezettebb, stílusában egységesebb legyen. így ugyanis valóban kevés valósul meg mindabból, amit lehetőségként A szemszög cimü, szatirikus próza kínál, s amit szerzőként az előadást hirdető plakátokon Suksin neve fémjelez. Miklósi Péter Babits Marcella és Polgárjogi Társasága, azaz a Marcellina PJT nem tartozik a népszerű zenekarok közé már csak azért sem, mert ritkán szerepelnek nyilvánosság előtt. Legutóbbi debütáló nagylemezük sok huzavona után, késéssel jelent meg, Így a korongra felkerült dalok néhány szerzemény kivételével már kissé elavultak, „kiöregedtek", mondhatnám nincsenek összhangban a kor követelményeivel. A fiatalok még, az idősebbek már nem értik meg mondanivalójukat és zenei világukat, így a csapat ma mostohagyereknek számít a magyar rockéletben. A zenekar első említésre méltó sikerét a „Te vagy a sztár!" című dallal érte el 1984- ben, talán ezért is lett a nagylemez mottója egy mondatfoszlány ebből a sikeresnek titulálható szerzeményből. Babits Marcella ma már nem újonc a szakmában, hiszen 1972- ben először a Ki mit tud ?-on mutatkozott be — sikertelenül. Ezt követően mintegy tíz esztendeig nyugati országokbanjcereste kenyerét, az Apostol együttessel a vendéglátóiparban tevékenykedtek sokat, havonta változtatták fellépéseik színhelyét, szállodákban, bárokban játszottak és énekeltek. Amikor 1983-ban hazatért, összehozta csapatát, s igyekezett, hogy most már a hazai közönség ízlését is meghódítsa. A Marcellina PJT első kislemezének sikerét látván a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat még újabb SP-t jelentetett meg, s időközben a rádió is játszotta az „Elviszi majd az idő", a „Csak sötét lehet" és a „Hogyan tovább" című szerzeményeiket, de ezek a ' legelső slágerüktől (Te vagy a sztár!) eltérően nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A csapat e kudarc után újra hosszabb ideig nem hallatott magáról, míg a legutóbb piacra került ez az album. Őszintén megvallva nem sok hallgatnivalót találtam rajta, hiába is keresgéltem! S épp ezért kérdezhetnénk Marcellától, mire utal a korong címe? A sztár csak Te vagy! Ez a bók nekünk, lemezhallgatóknak szól talán? Köszönjük, de senki se várja, hogy hálálkodjunk érte! Koller Sándor
