A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-17 / 29. szám
A paraszti gazdaságokban a legutóbbi időkig használatosak voltak a megmunkálatlan, vagy a csak elenyésző mértékben megmunkált faeszközök. Ilyenekkel gyakran találkozunk a néprajzi gyűjtések során. A tárgyi kultúra szinte minden ágazatából hozhatnánk fel rá példákat. A galántai Járási Honismereti Múzeum tulajdonában is számos olyan tárgyat találunk — a népi kultúra legkülönbözőbb területéről — amely teljesen megmunkálatlan. A vágsellyei (Sal a) tájház istállójában látható az a göcsörtös, girbegurba csörgősbot, amelyet területünkön általánosan használtak a kevés számú szarvasmarha őrzésére. Pásztorkodó vidékek embere igen meglepődne e bot láttán. A mintegy 5 cm átmérőjű husángot mégcsak a fakéregtől sem tisztították meg. Az egyik felére (a végétől kb. 10—15cm-re) egy szélesebb fémgyűrűvel erősítették fel azt a 4—5 vaskarikát, amely a bot megrázásakor csörgött, s már a távolból figyelmeztette az elcsavargó állatot. Ha a bot eltörött, a fémgyűrűket újabb botra erősítették — mint példánk is mutatja — nem nagy gonddal. A néprajzi kutatásokból tudjuk, hogy a pásztorok kezén újkeletű az ilyen megmunkálatlan pásztorbot, még akkor is, ha a fent leírt csörgős — vagy láncosbot csak a magyar nyelvterület nyugati részén szlovák és osztrák (burgenlandi) hatásra terjedt el. A csörgősbotot a hagyományos pásztorkodás idején is leginkább csordások, gulyások használták, mint ahogyan a múzeumba is a szarvasmarhaőrzés eszközeként került. de megfordult a csikósok, juhászok, ritkábban a. kondások kezén is. A mezőgazdaság intenzívvé válása előtt, amikor az állattartás a Csallóközben és a Mátyusföldön is a legeltetésen alapult, a pásztorkészségek (pásztorbot, csengők, kolompok, stb.) ezen a területen is éppen olyan gonddal készültek, mint amilyeneket ma főleg a palóc területekről ismerünk. Ebben az időben az egész nap az állatok mellett levő pásztornak mindig akadt annyi ideje, hogy eszközeit — amelyekre igen büszke volt — szépen megmunkálja. Később, amikor a takarmánytermesztés hatására a legeltetés visszafordult, a pásztorkészségek is elveszítették jelentőségüket. A földművelés előrenyomulásával, amikor a legeltetés az árokpartokra, illetve a szántásra alkalmatlan területekre szorult, megjárta a megmunkálatlan pásztorbot is — elvégre a célnak az is megfelelt. Valószínűleg a pásztorbothoz hasonló utat jártak be azok az ostornyelek is, amelyek a ma már Galántához tartozó Taksonyból (MatúSkovo) kerültek a múzeumba. Ugyancsak megmunkálatlan, nem nagy gonddal kiválasztott darabok. A falu iparosrétegébe tartozó cipésztől kerültek a múzeumba, aki csak rövid időre jutott földhöz és egy lóhoz, közvetlenül a felszabadulás előtt. Mint bőrrel dolgozó szakembernek büszkeségére szolgált a bőrostor szakszerű csomózása, kidolgozása, de végképp nem számított az ostornyél megmunkáltsága. A fentiekben leírt eszközök tehát egy hanyatló gazdasági forma tárgyaiként egyszerűsödtek olyanokká, amilyeneknek használatuk utolsó szakaszában megismertük őket. Vannak azonban a mezőgazdasági szerszámok között olyanok is. amelyek igencsak előkelő helyet foglalnak el a fontossági sorrendben, megmunkálásuk foka mégsem tér el sokban az előbbiektől. Ezek közé tartozik például az ösztöke, az eke járulékos eszköze, amellyel az ekevasat és a csoroszlyát tisztogatják a ráragadt földtől. gaztól. Szántáskor az eke gerendelyére erősített fülbe szúrták, szükség esetén az ekét húzó lusta állatot is „ösztökélték" vele. Az ösztöke elterjedése korai szakaszában — amely az ágyeke alkalmazásához kötődik, nagyjából a 16. században — egy hosszú, kihegyezett élű bot volt. Csak később alakult ki a ma általánosan ismert formája, a nyélre erősített, megközelítőleg háromszög alakú vaslap. Az ösztöke nyelét úgy választották meg, hogy a vége ívben hajlott vagy kétágú legyen, s amíg az eke gerendelyét nagy gonddal munkálták meg, az ösztöke nyelét gyakran még le sem hántolták. Fában gazdag vidékeken, ahol nemcsak a szakemberek készítettek igen jó minőségű szerszámnyeleket, ennek természetes következményeként nagyobb gondot fordítottak az ösztöke nyelére is. Általános érvényű volt azonban, hogy az egyéb szerszámokhoz viszonyítva az ösztöke nyelének megmunkálására kisebb hangsúlyt helyeztek még akkor is, ha ez a szerszám kettős szerepet töltött be: az eke tisztításán kívül gyakran a gabona gyomlálására is használták. SZANYI MÁRIA
