A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-25 / 52. szám
Megkérdezem én is a tízéves fiamat, hogy ő mit szeretne karácsonyra. Persze, magam is tudom, mit szeretne, mint ahogy azt is tudom, hogy nem fogja megkapni. Nem azért, mert szűkmarkú, zord apa vagyok, hanem azért, mert a gyerek olyan elektromos játékot szeretne, amiből maga tud valamit építeni. Folyton elemeket, huzalokat, kapcsolókat vásárol, hang- és fénycsöngőket bütyköl, kapcsolásokon töri a fejét, öreg hangszóróhoz telefonkagylóból bütykölt mikrofont. Remekül működik. Csakhogy az ilyen természetű játék nálunk egyszerűen nem létezik a boltokban — azazhogy egy mégiscsak van, de arról jobb nem beszélni. Úgy vélem, ez azért siralmas állapot, mert indokolttá teszi a kérdést: vajon nem az lenne-e a majdani műszaki értelmiség preferálásának első lépése, hogy olyan jellegű játékokkal férkőzzünk már gyerekkorban a szívekhez, amilyen jellegű műszaki fejlődést várunk el gyerekeinktől, ha majd felnőttek lesznek? Miért tesz úgy a játékipar, mintha a jelen és a jövő nem az elektronikáé lenne? Szó se róla: digitális kijelzésű játékgéppuskához könnyebb ma hozzájutni, mint egy igazán kreatív játékhoz. Az az igazság, hogy én már a LEGO-ért sem lelkesedem s némi szánalommal nézem naponta azokat, akik még mindig ott sorakoznak a LEGO-bolt előtt. Igaz, több rosszat nincs okom e játékról mondani. De hát hol sorakozzanak, ha egyszer a játékboltok csak azért nem totál-üresek, mert plüssmackókkal vannak kibélelve. De mit zsörtölődöm én itt, hitehagyott ünneprontó, mikor már régen megfogadtam, hogy sem cipő- sem játékügyben nem írok le többé egy fél sort sem. Mert minek, ha egyszer ettől egy fikarcnyival sem javul sem a cipő- sem a játékkínálat. Ha meg javulna, nem ettől javulna. Mindebből — némi felületességgel és némi rosszindulattal akár arra is lehetne következtetni, hogy én már az írott szó erejében sem hiszek. Erről talán csak annyit, de azt becsületszóra: nagyon hiszek az írott szóban, de nem mindig. Például akkor nem, ha a kirakatban azt olvasom, hogy a karácsony a békesség és a nyugalom ünnepe. Mert nem az. Az esztendők során soha ekkora, soha fárasztóbb, idegesítőbb, kimerítőbb hisztéria nem uralkodik el az embereken, mint a karácsony előtti hetekben. December első napjaiban már nincs ember, aki ne csikorgatná a fogait az eladókra és nincs eladó, aki ne csikorgatná a kedves vevőre. Vagy tévednék? Sokan állítják, hogy vannak igazán kedves vevők és igazán kedves eladók, méghozzá olyan üzleti kapcsolatban egymással, melynek során igazán jó minőségű áruk cserélnek gazdát. A beavatottak és a gyanakvók ezt a következőképpen magyarázzák: „Nehogy azt hidd, hogy nálunk nem kerül a kereskedelembe jó cipő, jó játék, divatos ruhadarab, satöbbi. De igenis kerül. Mert hiszen magunk is gyártunk ilyent és importálunk — nem is keveset, nem is nagy szériákat. Csakhogy ennek javarésze egymást személyesen ismerő, egymásnak szíves viszontszolgáltatásokat bonyolító vevők és eladók között cserél gazdát. Jön a jó áru, megy a telefon s a gyakorlati lebonyolítás már a pult alatt történik. Nem hiszed ? Hidd el! Hát nézz körül: hol látsz ennyi jólöltözött nőt, mint nálunk? Hidd el nekem, hogy nem Párizsba járnak vásárolni.” Ümmögve mondom, hogy háát, elhiszem, de nem szívesen. Az ismerősöm kinevet, majd feltesz egy találós kérdést: „Mit gondolsz, hol gyártották ezt a pulóvert? Hol vettem és mennyiért? Itthon gyártották, pult alatt vettem, méghozzá olcsón. Ugyanaz alatt a pult alatt, amelyiken te a csaknem azonos árú bóvli közt turkálsz." A válaszom: „Ha ez így igaz, akkor én szégyellem magam, mert balek vagyok, de te is szégyelld magad, mert kiváltságokat hajszolsz, amiért borravalóval, kezitcsókolommal, hízelgéssel és viszont-szolgáltatásokkal fizetsz." Az illető még csak meg sem sértődik. Jóízűen kinevet és cinikusan csak annyit tesz hozzá: „Ember, hát hol élsz te, a csillagokban? Vagy megjátszod magad?” Aztán kellemes ünnepeket kívánva távozik, de még visszaszól: „Tegnap egy Dior parfümüzletet nyitottak. Ha sietsz, még pultról kaphatsz francia kölnit és le van tudva a karácsonyi ajándék." Húsz éve ismerjük egymást és anynyira sem ismer, hogy — bár skót sosem voltam — ne tudná: hatszázat csupán az emberi méltóságomat megőrzendő sem adok parfümért. Mert a rongyrázást még akkor sem szeretem, ha a rongy hatszázért illatos. Igaz, egy jó cipőért már hatszázat is adnék. Miért is ne, ha egy rossz cipőért már adtam hatszázötvenet. • • • E sorok írásakor még három hét van hátra karácsonyig. Vásárlói szorongásom addig már csak növekedni fog a lelkem mélyén — annál is inkább, mert fogadalom ide, fogadalom oda, félek, nem lesz majd bátorságom megtenni, hogy üres kézzel álljak a fenyőfa mellé. Az utolsó órában majd elrohanok a városba, és megveszek valami haszontalan semmirekellő ócskaságot — akárcsak tavaly, tavalyelőtt és azelőtt. Ettől függetlenül kívánok kellemes ünnepeket — több békességet, kevesebb stresszet és több nyugalmat, nemcsak az ünnepek idejére, hanem az esztendő minden napjára, kivált a hétköznapokra, mert azokból több van, mint ünnep. És jobb munkát is kívánok — másoknak, magamnak, mindenkinek. KESZEU FERENC EURÓPA LEGÖREGEBBJE Mátyás király 1487-ben keltezett levele bizonyítja, hogy a bajmóci (Bojnice) várkastély előtt — a felvételen is látható — hársfa már ötszáz évvel ezelőtt is ott állt. A király ugyanis a kancellária akkori vezetőjével, Handó György préposttal a levelekre odaíratta a keltezés helyét is: „A bajmóci hárs alatt.” Az egyik helyi monda szerint a várkert évszázados hársfái közül ezt a leghatalmasabbat a várúr Csák Máté ültette 1301-ben. Az ültetés időpontját illetően a legteljesebb mértékben egyetértenek a fák, bokrok és cserjék tanulmányozásával foglalkozó tudósok, a dendrológusok. Ezért minősítették Európa legkorosabb hársfájának és nyilvánították államilag védettnek ezt a Mátyás király hársa (Tilia rex Corvináé) néven ismert fát. 1485-ben lett Mátyás a vár ura és nemcsak leveleket íratott a fa alatt, hanem fényes lakomákat is tartott itt. Mind a levélírásról, mind a lakomákról külföldről érkezett szemtanú Antonio Bonfini olasz történetíró feljegyzései tanúskodnak. A Bajmócon keltezett levelek írója Handó György volt, aki kálmáncsehi parasztcsaládból származott, joijot és bölcsészetet tanult. Prépostként diplomáciai szolgálatot vállalt a királynál, majd a külügyek vezetője lett. Egyre-másra nyert busás egyházi javakat, végül a kalocsai érsekséget is megkapta. Mátyás a legmegbízhatóbb hívei közé sorolta őt. Bonfini azonban észrevette, hogy az ország kormányzásában mégsem élt tanácsával a király. A nyolcvanas években pedig a király egyébként is a maga kezében tartott minden lényeges ügyet. Azért is jegyezte fel az olasz történetíró: „Mátyás minden levelét vagy maga mondja tollba, vagy átolvassa, ha más írta. Ugyanúgy késedelem nélkül átfutja mindazt, amit.hozzá intéznek, bárhonnan is érkezzen." A fényes lakomákról pedig ezt jegyezte fel: „Az is szokás, hogy valamennyien egy tálból esznek. .. Mindenki előtt van valami kenyérféle, a közös tálból kiveszi, amit kíván, és falatokra vágva ujjával teszi a szájába ... Csak a legnagyobb nehézséggel védheti meg az ember a magyarok bőséges és gazdag táplálkozása miatt kezét és ruháját, mert a lecsöpögő sáfrányos lé néha az egész embert bemocskolja. Ugyanis igen nagy mértékben használnak sáfrányt, szegfűszeget, fehéjat, borsot, gyömbért meg más fűszereket... Mátyás is kedveli ezeket az étkeket és kezének, ruhájának tisztaságára étkezés közben is gondosan ügyel." Ám nemcsak Mátyás király idejében, hanem a későbbi korokban is nevezetes volt ez a hárs. Alatta tartották meg azt az országgyűlést, amelyen Mária királyné lemondott a trónról férje. Luxemburgi Zsigmond javára. Később Bocskai István, mint választott király tartott alatta országgyűlést. És II. Rákóczi Ferenc is kedvelte e helyet. Többször megpihent a fa alatt. Ha ott járunk, megtehetjük mi is, hiszen tele a várkert lócákkal, padokkal. Kellemes foglalatosság a fa árnyékában üldögélve gondolatban-képzeletben magunk mellé idézni történelmünk nagyjait. ... HAJDÚ ANDRAS A felvételt Hajdú Endre készítette 5
