A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-12-18 / 51. szám

.GYÖKÉR HOZTA. FÁJÁT...” Hosz- ► szantvá­­lyús törő­szék a ga­la ntai já­rási Hon­ismereti Múzeum­ból TÖEÖSZÉKEK < Törőszék Alsószeli­­ből (Dől­né Saliby) A kender házi feldolgozása: termesz­tése, a rostanyag kikészítése, majd a fonál és ebből a vászonkészítés nem­zedékről nemzedékre hagyományo­­zódott. A kender megmunkálása nemcsak a ruházkodásban, a lakás­ban, a háztartásban és a gazdaság­ban fontos textíliákat biztosította — legkülönbözőbb vászonfélék formájá­ban — hanem a sokféle madzag- és kötélféleséget is. Ez utóbbiakat a rostanyag kikészítése közben elhulló kenderrészekből fonták, sodorták, vagy a kötélverővel „verették". A kenderkóró áztatása és szárítása után a legfontosabb munka a kender­törés volt. Ennek során választották szét a kenderkóró rostjait a fás ré­szektől. A kendertörésnek többféle eszköze ismert Európában (így ná­lunk is), ezek közül a legismertebb a tiló. A tilót, amelynek változatait a Kárpát-medence minden falujában használták, ahol kendertermesztés­sel foglalkoztak, kétféle munkafolya­matra használták: az első, erősebb munkát követelő, durvább törésre, valamint a megtört rostnak — amely­ből a nagyja fás részeket már kitör­ték — a finomítására. A tilónak, mint munkaeszköznek az elkészítése szerkezeténél fogva egy fejlettebb mestermunkát tételez fel. Van azonban a Kárpát-medencé­hez viszonyítva egy aránylag kis terü­let, ahol a kender törésére a tilónál jóval fejletlenebb, kevésbé kidolgo­zott eszköz volt használatos. Ennek elnevezésére a népnyelv három vál­tozatot tart nyilván: a törőszék, a kendertörő vályú és a kendertörő bak. E változatok közül a szaknyelv a törőszék elnevezést használja. Szolnoky Lajos: Alakuló munka­eszközök c. könyvében (Bp. 1972), amelyben „A magyar népi kender­­rost-megmunkálás" problematikájá­val foglalkozik, ezt írja a törőszék elterjedéséről: „A töröszék — az álta­lunk ismert adatok alapján — a ma­gyar nyelvterületen csak a Kisalföl­dön és peremvidékén, valamint az ettől keletre eső honti, nógrádi és észak pesti területen fordul elő álta­lánosan, szórványos adatunk azon­ban van Tolnából és Baranyából, a Tisza mentéről és Borsodból, Erdély­ből és Temesből is." (I. m. 98.o.) A Szolnoky által mellékelt térkép tanú­sága szerint Szlovákiában tehát csu­pán Dél-Szlovákiában használták a törőszékeket (a legkeletibb lelőhe­lyük Zseliz (Zeliezovce). A törőszék legegyszerűbb formája a tőkés törőszék, amelyet egyetlen fatuskóból úgy képeznek ki, hogy a lapjára állított hengeres fatőkén vá­lyús mélyedést képeznek ki, vagy úgy, hogy a tenyérnyi mélyedést be­vágják a fába az átmérő vonalán, vagy úgy, hogy két párhuzamos lécet erősítenek a tőkére, amelyek az előb­bivel azonos nagyságrendű mélye­dést eredményeznek. Az eddig ismert tőkés törőszékek­től eltér az Alsószeliből (Dőlné Sali­by) — Galántai járás — származó törőszék, amelyhez nem kör alakú fatörzs darabot fűrészeltek le, hanem a fának a gyökérhez legközelebb eső részét választották ki. A mélyedés itt nem halad át az átmérő teljes vona­lán, hanem csak a tőke első felében helyezkedik el. A törőszékek fejlettebb formáját képviselik a hasábos törőszékek, amelyeknél a kender törésére alkal­mas mélyedést egy fahasábba vájják. Ezeknek két változata ismeretes: a keresztvályús törőszék, amikor egy vagy két mélyedést vágnak a faha­sáb hosszára merőleges vonalban, valamint a hosszantvályús törőszék, amikor a kendertörésre alkalmas mé­lyedéseket a hasáb hosszában alakít­ják ki. Amíg a keresztvályús törő­széknél nagyjából egyforma intenzi­tással fordul elő az egy- és a kétvá­­lyús változat, a hosszantvályús törő­Tőkés törőszékek Szolnoky L. nyomán székeknél mindig két mélyedést váj­nak a hasáb két végén: így egyszerre ketten is dolgozhatnak a töröszék két végéhez állva. A töröszékek lábmegoldásának is többféle változata ismeretes: a na­gyobb méretű hasábos törőszékek általában négy becsapolt lábon áll­nak, a kisebbeket — alkalmanként a nagyobbakat is — valamilyen áll­ványra, legtöbbször a mosószékre helyezték. A tőkés töröszékek vi­szont szinte mindig lábnélküliek vol­tak. Kivételt képez a mellékelt képen is látható, Alsószeliből való változat, amely átmenetet képez a tőkés és a hasábos törőszékek között. A tőkés törőszékeket képező fahasábok gyakran kettős szerepet láttak el: a kendertörésre alkalmas mélyedést a favágótőkébe vágták. Kendertörés­kor ezt a felét fordították felülre, míg máskor a tőke sima lapján fát aprí­tottak. Előfordult, hogy a mélyedést nem vágták be, hanem a favágásra alkalmas felületre szegezték a vályús mélyedést biztosító léceket. A fentieken kívül még sok más (alkalmi) eszköz is szolgált a kender­törésre. Szöveg és rajz: SZAIMYI MÁRIA Fotó: Jurás Dániel

Next

/
Thumbnails
Contents