A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-18 / 51. szám
SZÁRNYALNI VOLNA JÓ! Hogyan kell repülni? — Csehszlovákiai magyar írók meséi és gyermekversei Elolvasva a csehszlovákiai magyar gyermekirodalom „szabványosított" méreteihez képest eléggé terjedelmes kötetet, annyi gondolat ötlött fel bennem, hogy kénytelen vagyok elöljáróban leltárszerüen számbavenni a Hogyan kell repülni? című antológia formai ismérveit. Szám szerint harminckilenc író és költő közel kétszáznegyven alkotása található a Tóth László összeállításában megjelent könyvben. Nyolc témakör tagolja kisebb egységekre a semmilyen más szempont szerint nem csoportosított opuszokat. Az évszakok (Tavasz, nyár, ősz, tél), a napszakok (Keressük a Napot), az állatvilág (Borjú bőgi: bú, bú, bú...), a természeti és tárgyi környezet (A fa, a kert, az ég, a rét), a nyelv játékossága és az ember leleményessége (Umcsi-Dumcsi-Dumcsacsa), a szülőföld és az utazás (Gyia, csinó, paci, cskJu!) a népmese világa és a képzelet (Az elvarázsolt varázsló) valamint az érzelemvilág és a család (Én nem tudom, talán...) önmagában véve mindegyik a gyermekek világának, gondolkodásának egyik részét adják. Persze a teljességet együttesen sem tükrözik. Néhány dolgot ebből a tematikai tagolásból lehet hiányolni (az óvodai és iskolai (szocializációs) kapcsolatok, történések, a gyermek és a felnőtt viszonya), de ezek végül is fel-felbukkannak az egyes mesékben, versekben. A formai ismérvek számbavétele után akár elégedettek is lehetnénk az irodalmunkban párját ritkító objektivitással összeállított antológiával. Megtalálható benne valamennyi alkotó, aki említésre méltó módon művelte vagy műveli a gyermekirodaimat. Sajnos, itt kénytelenek vagyunk szigorúan ragaszkodni a múlt idő és a jelen idő ilyetén való használatához. A kötetben szerepeltetett írók és költők közül sokan meghaltak, de még többen abbahagyták. Ez utóbbiak között számosán vannak olyanok, akik elsősorban az ötvenes évek irodalmi sematizmusának hatására Írtak a gyermekeknek, s feltételezhetően a kellő alkotói megújulás híján abbahagyták a nagyon fontos irodalmi tevékenyKRÚDY GYULA Nyelvünk és múltunk Bár nem beszélünk manapság az Árpádok nyelvén, de megértenénk, megéreznénk egymást, ha egy lovas vitéz életre ébredne a nyírségi homokbuckák alatt régi sírjában. Tudnánk felelni Mátyás királynak, ha halottaiból felébredve az utat tudakolná Buda felé. A Rákóczi korabeli kurucokkal elmulatozhatnánk. ha egy hegyaljai pincében kilépnének a falból. Kis forrásból eredő folyó a nyelvünk, táltosok és hittérítők, a Don mellől jött harcos keleti fejedelmek és furulyázó pásztomépek szavaiból keletkezett. Szerelmes költők és névtelen történetírók tollán és lantján át jöttek az új magyar szavak, mint korai ősszel elszállnak a virágok pelyhei a hegytetőkről. séget. Szerencsére az összeállítót az ilyen jellegű irodalomtörténeti események nem befolyásolták. Bizonyíthatóan úgy igyekezett válogatni gyermekirodalmunk három évtizednyi terméséből, hogy a végső összegzésben helyet kapjon minden irányzat, minden törekvés. Illik elidőzni ezeknél a csupán félig-meddig irodalomtörténeti jellegzetességeknél. Külön tanulmányt érdemelne, hogy a csehszlovákiai magyar irodalomban a hatvanas évek közepére — elsősorban a lírában — leküzdött sematizmus, miért éppen a gyermekeknek szánt irodalmi alkotásokban maradt fenn a legtovább. Feltehetően a változások irányába mindig nehézkesebben mozduló oktatási gyakorlat nevelési sematizmusa is befolyásolta az irodalommal próbálkozó pedagógusokat. Mert természetszerűen ők voltak többségben azok között, akik elég felkészültséget és alkotói bátorságot éreztek magukban ehhez az alkotótevékenységhez. így nem véletlen az sem, hogy az ötvenes-hatvanas évek könyvekből ismert és sajtóbeli közlésekből felkutatható gyermekversei, meséi a többnyire a nevelésközpontúsággal, a túltengő didaxissal és a történelem illetve a politika vulgarizálásával tűnnek ki. Akkor még a ma már nélkülözhetetlen fejlődéslélektan tudományos tételei sem befolyásolhatták az irodalom alkotóit. Bár bekövetkezett változás, ez a gond ma is fennáll. Több alkotó gyermekverskötetét ismerve végletességek egész sorával találkozhat az olvasó. Először is kevesen tudatosítják, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt, hanem korának, szellemi fejlettségének, szocializációjának függvényében igen érzékeny lelkivilágú ember. Ez utóbbit azért is hangsúlyoznám, mert egy másik végletes alkotói szemlélet sokszor az érzelmi és gondolati autonómiáját vonja kétségbe. Harmadik kizárólagosságnak azt tekintem, amikor minden lélektani, pedagógiai meghatározottságot figyelmen kívül hagyva az esztetizáló irodalom mindenhatóságát vallva vakon bíznak a szavak, a rímek, a elgurul az öserdei makk, útra kél a pókháló. Az első költők leszedegették a süvegjük mellől a pókhálót, és szép magyar szavakat szőttek a puszták felett lebegő virágpelyhekböl. A névtelen jegyzők a tölgyfák lehullott gyümölcsét szedegették össze. Fegyverkovácsok munkája közben, harci mének legeltetése alatt, a holdfénynél éneklő pogány asszonyok dalolásábói született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdő ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belőlük. A Tiszán, sötét éjjelen, egy andalgó halászlegény meglepett szivéből pattant fel egy új szerelmes szó, mint a hóvirág. És az Árpádkirályok sírboltjaira új magyar szavakat véstek. Az igricek nyelve sok viszontagságon ment keresztül, amíg mai ékességeihez jutott. Száguldó sztambuli lovashadak paripáiról szójátékok, a ritmus elementáris hatásában. Bizonyos mértékig igazuk is van, csakhogy a gyermekben igy megszülető „jóérzések", az emocionális alapon létrejövő közérzet kevés a szellemi fejlődés sokoldalúságához. Márpedig kétségbevonhatatlan, hogy a gyermekirodalom csak komplex világszemlélet alapján szolgálhatja magát a gyermeket, így nem szabad csak arra szorítkozni, hogy költői kellemkedésekkel kiszolgáljuk az ennek befogadására egy bizonyos életkorban mindig készenlétben álló gyermeket. Vitathatatlan, hogy az anyanyelv lelki és tudati alapozásában is pótolhatatlan a líra, ugyanakkor a szocializáció első időszakában a gondolkodás elvontságának, kreativitásának csíráit sikerül a gyermekben elültetni a mesék segítségével. Ha még valaki számára mindig nem volna világos, hogy a gyermekirodalom úgy „irodalom", hogy közben a gyermek életkori sajátosságainak megfelelően nevelési célprogramokat is teljesít, akkor összegzésként még néhány konkrét utalást engedjen meg az olvasó. A Hogyan kell repülni? gyermekirodalmi antológia legnagyobb hibájának a bevezetőben már vázolt irodalomtörténeti szempontokat tartom. Ezek nem mellékes és fölösleges szempontok, csakhogy valamennyit alá kell rendelni a fejlődéslélektan a gyermekkort korcsoportokra osztó tudományosságának. Ennek az antológiának a tükrében is jól látszik, hogy a csehszlovákiai magyar gyermekirodalomban még mindig nem általános érvényű tézis, hogy a gyermekirodalom — rétegirodalom. Az önmagában, mint az irodalom egészének a része, s az önmagán belüli tagolódásában is. Nem véletlen, hogy vannak pótolhatatlan hiányaink. Nem készülnek az 1 —3 éveseknek leporellók, hiányoznak a kimondottan óvodáskorúaknak írt mese és verskötetek. Örülünk annak, hogy az utóbbi időben kisiskoláskorú gyermekek már nekik irt köteteket olvashatnak. Sajnos hiányzik a kiskamaszok és a nagykamaszok irodalma. Nem íródnak lányregények és kalehullott egy boglár vagy egy ékítmény, amelyet magyar leány megtalált, és hivalkodva a keblére tűzött; a török hódoltság alatt nemcsak lapos fejű, kisázsiai gyerekek születtek a magyar síkságokon, de az Ezeregyéjszaka meséinek a nyelvéből is itt maradt egy csomó szó, mint az Alföld felett elvonuló vándormadarak lehullott, színes tolla. Az aranymilliomos királyok alatt Toldi Miklós katonapajtásai Nápolyból új csókok és új szerelmek emlékein kívül bizonyosan olyan szavakat is hoztak magukkal, amelyeket a csábos nápolyi delnő gyümölcsnedves ajkáról tanultak... A magyar nyelv a Tiszához hasonló kanyarulatokkal vándorolt útján. Növekedett, szélesedett, gyarapodott. Kis mécsek égtek, amelyek világánál költők hajoltak a pergamen fölé, és ötvösök módjára csiszolták a nyelv ékköveit. Tudósok, írók támadtak, és a kolostor nyársfasorában hátrafont kézzel sétálgató tudós szerzetes már nem gondolkozik Tacitus nyelvén ... Még egyet, még kettőt kellett csak aludni, hogy egy szalontai parasztfiú megtanulja a betűvetést. És a Kunságban egy éjszaka landregények, nincsen ifjúsági irodalmunk, amely áthidalhatná a teljes szellemi beérés idejének kötelező olvasmányai és a rendszeres olvasóvá váló ember közötti szakadékokat. Ami ezekben a „hiánymüfajokban" született, az vagy véletlenszerű volt, s a szerzője valamihez képest lealacsonyítónak vélte a dolgot, vagy bevallottan ilyen szándékkal íródott, de bajok voltak az esztétikai értékeivel. Ezt a vers- és meseválogatást olvasva egyértelművé vált előttünk, hogy a szülő számára sem könnyű benne az eligazodás. Bizonyos mértékig a kötet önmaga érvényességét vonja kétségbe azzal, hogy témakörbe szorítja az alkotásokat, és nem befogadóként pontosan feltételezhető korcsoportokhoz mérten válogat. Szinte elképzelhetetlen az a szülő, akinek annyi ideje van, hogy a könyvet előre elolvassa. Az olyan édesanya vagy édesapa pedig, aki az olvasás után pontos értékítélettel kijelöli, hogy mit olvas hároméves gyermekének, és mit a jövőre iskolába kerülő óvodásnak, talán nem is létezik. Nem is beszélve arról, hogy sok vers és mese az olvasni már tudó kisiskolásnak szinte teljesen érdektelen szövegként jelenik meg, mert ö — ideális esetben — szép lassan a gyermekregények, a magyar kispróza klasszikusainak gyermektörténetei, a meseregények és az indián kalandregények felé orientálódik. Tehát ez a hibátlannak tetsző, irodalomtörténeti meghatározottságú válogatói objektivitást tükröző kötet sem hibátlan. Mint a legtöbb alkotás, ami a csehszlovákiai magyar gyermekirodalom égisze alatt születik, igy válhatott jelenségértékűvé ez az antológia is. Nem véletlen tehát, hogy jó alkalomnak tekintettük néhány tendenciaként még mindig meglévő hiányosság számbavételére. Igazából a kérdésbeli „repülés" helyett, amelyhez tudatunk elsősorban a fizikai értelemben vett levegőbeli helyváltoztatás képzetét társítja, megfelelőbb a „szárnyalás". Az irodalom szellemi közegéhez méltóbb, ha a gondolat, a lélek szárnyal, s igy emelkedik magasan szárnyaién a kicsinyes dolgok fölé. Persze ehhez először repülni kellene megtanulni. Nem a gyermeknek, hanem a neki iró alkotóknak. DUSZA ISTVÁN üstökös álljon meg a mészárosék háza felett, midőn Petrovicsné született Hruz Mária vajúdott a szalmafedél alatt. .. Nem kell bántani drága, árva gyermekekből királyfivá növekedett magyar nyelvünket. Öt már senki se veheti el tőlünk. Amint a múltunk, a legsajátosabb nemzeti múltunk is a miénk marad, bármi történjék. Melyik a helyes változat az alábbi mondatok közül? 1. a) Ők hárman össze voltak beszélve, b) Ők hárman összebeszéltek. 2. a) A tettest elfogták. b) A tettes el lett fogva. 3. a) A boltok nyitva vannak, b) A bolt hétkor lesz nyitva. KINCSÜNK A NYELV 11
